Páracseppek szaladnak a réten,
bágyatag, mohos fák ontják könnyeik,
zsugorodik a sötét a vidéken,
hiába pergeti az ég gyöngyeit.

Út mellett meredt karók a jegenyék,
a táj nyirkos. Átlátszó takaró
lebbenti fel, mint a tündérmesék
a titokzatos rejteni valót.

Futnak hideg vízkarikák ég felé,
felhők mögött aranykorong nyújtózik,
a homályból loholva bukkan elő
vérvörösen a Nap, az égi ladik.

Szemét kinyitja ébredést morogva,
mohón falja szelíd fák könnyeit,
éhesen jajgat az égen csoszogva,
néz a földi világra, s pöffeszkedik.

Szatmári Gizella Emese az Irodalmi Rádió szerzője. Edelényben születtem, 1966-ban. Az általános iskolában mindenféle dolgot csináltam, mint egy…