A karácsony, vörös-esti alkonyán
Csillámos hó van kint, a ház udvarán,
Amiben benne ül egy hóember, vártán
És ócska kutya lábos van a kobakján.

Kinn igen-nagyon fúj a szél,
Fáról hull maradék levél.
Mi emberek, tán’ már születéskor meghalunk?
Vagy majd, öregen megtudjuk, hogy mi kik voltunk?
Azt nem tudhatjuk, hogy egyszer, mi vár ránk odaát,
De még messze van, élvezzük karácsony csodáját.

Nem messze a kutyaháztól, kertben van a lakhelye,
Kutya nem engedi be a házába, a melegbe…
Hóember kezében, van egy méretes fenyőág,
Ki meglátja, az arcán kiül a mosolyosság.

Surrogást hallani, a vakító hóra, tán’ angyalok szálltak?
Elszabadult hörcsögök, hidegben kemény dióágyon hálnak?
Az utcán alig látszik gyalogos… az is siet,
Haza akar érni, ajándékosztásra… tied?

A háztetőn vastag hó van, a kéményt szeretettel öleli,
Neki is karácsony van, szeretetet úgy látszik, nem mímeli.
Az utcán sietőknél is boldog arcokat látok,
Ma este én is csak sok, mesés szeretetet várok…

Ma ne legyen kisírt szem, miből omlanak a könnyek,
Emberek! Szeressük egymást… legyenek örömkönnyek.
Kinéztem az ablakon az utcára, nem láttam síró embert,
De volt, ki még csak most vitte a fát, kezében, mint szúró fegyvert.

Fagyos hideg van, végtére is karácsonyi az idő,
A szívekben, legyen… igaz ünnep van, ez most a kellő.

Vecsés, 2016. június 10. – Kustra Ferenc