Szohner Gabriella: Tiszta szívű csintalanság

Nincs könnyű helyzetben a tollforgató nagyi, ha egy ősrégi történettel szeretné bebizonyítani olvasóinak, hogy az apró-cseprő gyerekeink csínytevéseiben nincs semmi rosszakarat. Hiányzik belőle a bűn, az ármány, minden harag és bosszú. Soha nem csillognak olyan tiszta szívet tükröző gyermekszemek, mint amikor egy felnőtt számon kéri picinyke csemetéjét. Hogy ezt egészen megértsük, nem szülővé, sokkal inkább nagyszülővé kell válni. Hosszú évek tapasztalatát összegyűjtögetni, tisztes bölcsességgel, tudással összegyúrni, megfűszerezni az elengedés képességével. Az elengedés tárgya az esetek többségében féltve őrzött csecse-becseink valamelyike szokott lenni, amihez szép emlékek fűznek és egy óvatlan gyermekkéz által darabokra hullik. Picinyke gyermekeink bizony tiszta szívvel érkeznek a világra. Egészen addig járnak-kelnek angyali mivoltukban közöttünk, míg akarva-akaratlan hozzá nem fogunk elrontani őket. Apróságaink nem is tudják mi a rossz, meg azt sem tudják, miből lesz a rossz.

Én sem tudtam, amikor néhány éves koromban egyetlen apró tettemmel, felnőttesen szólva csintalansággal, nevezetesen azzal, hogy eldugtam az egyik mosogatórongyot, úgy összeveszejtettem két nagynénémet, hogy napokig nem szóltak egymáshoz, bár békülésük elérésében az egész család szorgalmasan foglalatoskodott. Abban a réges-régi időben mi egy udvaron laktunk a nagyszüleimmel és anyukám két húgával. Azon a tavaszi napon anyukám kisebb húgát, Erzsit, Mama parancsolta a mosogató vájlinghoz, apukám húgát, Évát pedig, aki Pestről látogatott hozzánk, anyukám kérte meg az akkor még cseppet sem könnyű mosogatásra. Ma már elképzelhetetlen, ahogyan akkoriban az ételtől maszatos edényekből tisztákat varázsoltak. Vidéken laktunk, állataink is voltak, a mosogatás első fázisa a meleg vizes öblítés volt, szóda nélkül, ebből az igazán nem gusztusos löttyből készült később a malacok moslékja. Aztán következett a szódás, zsíroldásos mosogatás, majd az öblítés, végül a törölgetés. Így kerültek a tiszta edények a szekrénybe. Mosogató szivacs akkor még a világon sem volt, de nem is tudták volna megvenni szegényes fizetésükből a szüleink. Jobb híján elhasználódott törlőruhákat apróztak fel, így lettek a rongyok, amivel mosogatni kellett. A mosogatás után ezeket gondosan kimosták, és nálunk legalábbis, az udvari szárítókötélen, egy kevésbé látszatos helyen száradtak, nehogy büdössé, penészessé váljanak.

A két lánynak ezt a többszörös és gyötrelmes műveletet kellett végrehajtania, Erzsinek az ő konyhájukban, Évának meg a miénkben. Mindketten tizenévesek voltak még, mégis fényévnyi távolság volt kettejük között. Erzsi, aki itthon, vidéken nőtt fel, még copfban hordta a haját, hírből sem tudta mi az, az alsószoknya, a széles színes öv, a rövid, tupírozott, fiús frizura. Éva, a pesti lány tudatában volt mindennek. Erzsi lógott rajta, mint egy kiéhezett pióca, mindent meg akart tudni, magába szívni, ami a nagyvárosban történik. Éva moziba járt, már kerülgették a fiúk, sok olyan tapasztalata volt, ami Erzsit izgatta, és mindent tudni szeretett volna. Nem siettek hát a mosogatással, sok megbeszélnivalójuk akadt. Összeültek a sarokban, és jó hosszú ideig susmusoltak. Én apró lánykaként bolygó módjára kerengtem körülöttük, próbáltam közéjük férkőzni, de hiába, minduntalan elhessegettek onnan, avatatlan gyerekfüleknek nem való volt belehallgatni a komolykodó lányok dolgaiba. Nagyon is jól tudtam, hogy mosogatniuk kellene, igyekeztem is felhívni erre a figyelmüket, kicsit meg is fenyegetve őket: -Ha mama hazajön, kikapsz Erzsi! Így nem leszel készen, majd meglátod!- szóltam. Sokat nem értem el vele, Erzsi a vállát húzogatta, Éva füle botját se mozdította.

-Majd mindjárt megyünk – mondták végül.

-Ugye segíthetek mosogatni? – kérdeztem nagyon kíváncsian, mert teljes mivoltomban meg voltam győződve arról, hogy én már képes vagyok erre, elég nagy vagyok hozzá. Lazán arrébb tessékeltek, figyelembe se vették, hogy én jót akarok, segíteni valamelyiküknek, nyilván annak, aki engedékenyebb, vagy aki rosszabbul járhat, ha mama, vagy anyu megérkezik és nincs kész a kiadott munka. Nem hagytam hamar abba a próbálkozást, én is szerettem a vízben tapicskolni, bár a zsíros mosogatáshoz nem igen fűlött a fogam. Ott csimpaszkodtam hol egyikükön, hol másikjukon az akaratommal. Akaratban viszont náluk sem volt hiány, kitoloncoltak az udvarra, keressek magamnak valami játékot, hintázzak, vagy másszak fára. Őket meg hagyjam már végre békén.

– Jól van na! – hátráltam kifelé. Beláttam, hogy szép szóval bizony nem megyek semmire. Kerestem én játékot magamnak, de hogy azok ott benn ketten egy követ fújtak, engem meg kizártak a csapatból, igazán nem esett jól. Folyton felötlött bennem a vágy a mosogatás után, úgy lüktetett, mint a térdemen egy frissen esett horzsolás. – Valamilyen cselhez kell folyamodnom – mormoltam. A gondolattól elszállt a fájdalmam, a kicselezés módján járt az eszem. Aztán hogy, hogy nem, megláttam a kötélen száradó mosogató rongyokat. Tudtam is mit teszek. Amikor majd a két lány már mindent kibeszélt magából és hozzáfognak végre a munkájukhoz, én jövök, és mint mosogatórongy tulajdonos, mosogatni fogok, nem hagyom, hogy kitoloncoljanak a tál mellől. Lesz nekem saját mosogatórongyom! Az ötlet nagyon tetszett, lekínlódtam a ruhát a szárítóról, ügyesen behajtogattam a mackó felsőm ujjába, át a hónaljamon, eloszlatva szépen, ne vegyék észre a bentiek. Amíg ezzel fáradoztam, és még ezután is, a lányok tovább sugdolóztak.

-Nekem van időm! – gondoltam. Valamilyen játékba kezdtem, aztán mélyen bele is feledkeztem, nem is törődtem semmiféle mosogatással, sem a kirekesztésemmel. Hallottam ugyan egyre emeltebb hangú szóváltást odabentről, kitaláltam, hogy a lányok keresnek egymáson valamit. Gyanúsítgatások is elhangzottak direkt elkövetett csalárdságokról, én azonban már mindent elfeledtem, pláne azt, hogy a felsőrészem ujjában lapul valami, ami a benti veszekedés tárgya lehet. Valahogy aztán a lányok megoldották a mosogatást, nem tudom hogyan, mert miután mindkettő tüzet fújt a másikra, még annyira sem törődtek velem, mint azelőtt. Délutánra egyikük az egyik sarokban, másikjuk a másikban gubbasztott.

Amikor anyukám hazajött a munkából, Éva keservesen panaszkodott Erzsire, aki valamilyen tettével úgy felbosszantotta, hogy ő most azonnal csomagol, és hazamegy. Anyukám próbálta jobb belátásra bírni Évát, aztán Erzsit is, hogy béküljenek. Még mama is csatlakozott, a lányok azonban makacsul kitartottak. A másikjuk a bűnös, őmiatta nem bírtak időben végezni.

-Miért ilyen mérgesek?- kérdeztem kíváncsian.

Anyu nem árulta el az okokat, de hát amúgy sem tudtam volna mit mondani, memóriám már törölte a délelőtt eseményeit.

Este, a fürdésnél anyu vetkőztetett. Már az első ruhadarab, a felsőrész levetésénél nagy meglepetés érte. Egy semmihez sem hasonlítható, egy kupacban lévő rongycsomó huppant a földre csúfondárosan, a ruhám ujjából.

-Hát ez meg micsoda? – kérdezte meglepetten.

Egy ideig még én is csak bámultam. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy ez bizony nem más, mint a délelőtt eldugott mosogatórongy, amivel nekem kicsit öncélú, mégis nemes szándékom volt. Nevethetnékem támadt, úgy nevettem, még a könnyem is kicsordult. Aztán anyu is kacagott, főleg, amikor azt is elmeséltem, milyen okból dugtam el. Akkor este a gyors fürdés helyett, újra és újra, hosszan nevettünk.

-Ha-ha de mulatságos! – szólt a konyhaasztal mellől a még mindig fortyogó Éva.

Nekünk ezen a morcosságon is nevetni kellett. Aztán mama is mosolygott, még később már mindenki. Csak a két lány savanyodott egész este, meg még néhány napig. Az eset oly régen történt, a pici lányból időközben nagyivá váltam. Emlékezetem most is azt súgja egy fikarcnyi rosszindulat sem volt bennem akkor. Engem csakis jóindulat és segítőkészség ösztönzött, meg a pancsolás szeretete. Csupa ártatlan, galamblelkű gyermeki sajátosság, még akkor is, ha azt a picike furfangot hozzáadom. Miből is kellett volna tudnom, hogy a kristálytiszta lelkületemmel ekkora galibát okozok.

Nagyitársak! Ugye, hogy minden picurka ártatlan?

Szohner Gabriella az Irodalmi Rádió szerzője. 1973-ban szakérettségiztem, majd az Albert Schweitzer Kórház dolgozója lettem, Hatvanban. 1974-ben felnőtt…