Ősz, a végtelen
Csend és béke, napsütés.
Viharos szellő!
*
Bátorító hangot hallok, hogy bármit elérhetek…
E nagy lehetőség ébreszti bennem a kétségeket!
Végiggondolom, már végigálmodtam az összes álmom,
De ez csak álom maradt, lehetőség nincs, ezt fájom.

Régi fekete-fehér fényképek, már fakultak
Velük, már a friss vágyaim is eleve szakadtak.
Az ember ne legyen túl bátor, vagy végzetesen gyáva,
A szélsőséges viselkedés, tán’ minden baj melegágya.
*
Levél, avarban
Szabad rabságban él majd.
Napsütés rothaszt!
*
Az eső szakad,
Pompás szürke lett a táj.
Nap meg, kandikál.
*
Mindig a legrosszabbkor utat tört ki, az elátkozott indulat,
És olyan lehet, mint gyűlt fekély, mi fröccsenve kifakadt,
És eközben mosolyogni?! Ez növeli a gyűlölet halmokat!

Hetvenfelé, már egykedvű az élet, mint a nem teljesült álom,
Mulatság, jó kedv… ki is tudhatná, hogy én még mire vágyom?
*
Esőszitálás
Veri szét homokvárat.
Nap vihara dúl.
*
Viaszkönny dermedt,
Mert hideg sírra gördült.
Kanóc fogyóban.
*
Okosok azt mondják, úgy még sosem volt, hogy ne lett volna sehogy!
Igaz, de, a kérdés fennáll tovább, hogy mi lehet a valahogy?
Mit sem oldunk meg ezzel, ha nekünk nem marad más, mint valahogy…

Sokba kerülhet az, ha árát kell megfizetni bölcsességnek,
De a tudás, segít, hogy átadjuk magunkat ez erőtlenségnek…
Menj, csak előre, soha ne add fel, így éred el az álmaid,
Hiába töröd magad, a sors úgysem teljesíti a vágyaid.

Télvíz idején van lékbevágott strand,
És friss gyümölcsökkel tele a stand.
Menj, csak előre, soha ne add fel, így éred el az álmaid,
Hiába töröd magad, a sors úgysem teljesíti a vágyaid.
A zöld szín szépségéért vég nélkül harcolok,
Többiek nem tudják, hogy én színvak vagyok.

Szeretetben kúszik a csend a föld felett,
Bennem meg ordít a bánat, és nevet.

Öregen, már csak ez van a lélekben, reménytelenség,
De még gyorsan kinövöm életem terhét, mi sekélyesség.
Elfárad csüggedés tölti ki öreg lelkemet,
Vidáman ébredek, most fogom élni életemet.
Élmény volt olvasni a lehangoló versemet,
Örülök, hogy jót hallottam, építi a lelkemet.
*
Kidőlt diófa.
Végtelen-időélet…
Bútorként, majd él.

Vecsés, 2016. július 15. – Kustra Ferenc – Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.