Cserkésztábor

 

Bizonyára sok szülőnek jelentett gondot idén is a nyári vakáció. Probléma elhelyezni a gyermeket, mint ahogy a rendes napi étkezést megoldani, és értelmes programról gondoskodni sem egyszerű feladat.  Nyugtalanságra ad okot, ha felügyelet nélkül van, mert bár kétség kívül sok és hasznos dolgot tanulnak az iskolában – messze többet, mint annakidején nekünk, vagy szüleinknek kellett – így nem csak szépek, de okosak, ügyesek is a kisebb-nagyobb tinédzser korú emberkék. Ám koruk sajátosságából adódóan még sok mindent nem lehet rájuk bízni. Sokszor szétszórtak, figyelmetlenek, feledékenyek, könnyelműek.

De – tegyük szívünkre a kezünket – melyikünk volt más ebben a korban? Abban a korban, amikor tanulás helyett sokszor jobban esik még a játék, s nemigen lehet olyan helyhez kötött szöszmötölős feladatot kitalálni nekik, amit ne tudnák a létező legnagyobb mozdulatokkal, a lehető legtöbb mozgással és a leghangosabban végezni, élénken csivitelve, vagy vihogva – ki-ki vérmérséklete szerint.

Idén úgy alakult, hogy kistinédzser leányunk táborról táborra járva töltötte a nyarat. Az egyikről hazajött, mosás, ruhacsere, néhány mohón befalt kedvenc étel és néhány napon belül indulás a következőre, ami – valljuk meg – nem kis előkészítési munkát, logisztikai feladatot jelentett felmenőinek. Az egyik tábort befizetni, a másiknál egyeztetni a találkozás és indulás helyét és idejét, a kettővel későbbire pedig beszerezni a kért felszerelést. A harmadik vezetőivel felvenni a kapcsolatot, hogy tisztázni tudjuk a részleteket, miközben ételekről, ruháról, zsebpénzről, orvosi engedélyről kell gondoskodni mindegyikhez, és utazást vagy szállítást szervezni, egyeztetni a szülőtársakkal, hogy most éppen ki a soros és ki viszi ki az állomásra és ki hozza haza megérkezéskor a gyerekeket? Akik ez alatt mit sem törődve a problémákkal – korukból adódóan – zavartalanul végezték „fő foglalkozásukat”: mindenhol és mindenen vihogtak.

Utoljára cserkésztáborból érkezett haza csemeténk. Gyakorlott szülők lévén nem voltak illúzióink a gyermek, felszerelése és ruházata állapotával kapcsolatban. Tudtuk, hogy nem kisasszony bálból jön, hogy alul nyitott sátorban aludtak, ami már elve magában hordozza bizonyos mennyiségű erdei talaj és némi elszáradt aljnövényzet otthonunkba szállításának tényét. S készültünk rá, hogy alapos tisztítás, gondos javítás nélkül garantáltan nem marad használható egyetlen darab sem az alaposan elhasznált felszerelési közül.  Továbbá ahhoz sem fért kétség, hogy a fürdést vélhetően nem sikerült felvenniük a mindennapi tevékenységeik közé, meg valahogy már előre éreztük, hogy a maguk ácsolta asztalok nem biztos, hogy mindig roskadoztak a földi javaktól.

A gyerek megérkezett. A lassan begördülő szerelvény kinyíló ajtajában megjelentek nyakkendős társai, s hogy nincs nagyobb baj, az rögvest látszott. Hiszen beszéltek, gesztikuláltak, hangoskodtak és nevettek – ahogy az egy egészséges, éppen megérkező cserkészcsapathoz illik.  Majd csapzottan, sárosan, éhesen, viharverten, fürdetlenül leszállt leányunk is. Szép arcából boldogság, öröm és harmónia sugárzott. Koszos haja alól kikandikáló szemében huncutság csillogott, ajkán mosoly fakadt. Ott állt előttünk teljes életnagyságban épen, egészségesen és vidáman a felavatott cserkész.

Hála legyen a Mindenhatónak, hogy ismét vigyázott rá, megtartotta, gondoskodott róla és megóvta a bajtól legdrágább ajándékát: gyermekünket.

 

Gyarmati Gábor

 

Gyarmati Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Történelmünk fénylő csillaga, az utolsó, eltiport forradalom idején, vérzivataros időszakban születtem. S…