Az én utam

Én meg- és bevallom, képes vagy hallani?:
én megmaradok humániai.
A miattot ne kérdezzed.
Jó nekem.

Ő hozott világra vagy az Androméda?
Tőle hangzom fel nem mint a néma.
Szánt, vet, arat a humánföld
énbennem.

Bevilágít engem, ember lámpát miképp.
És napcsillogó és élhetniszép
füstté olvad a humántűz
agyamban.

És én csak humánlok: humán lábam, kezem
univerzumon végigvezetem.
Mindeközben én se értem,
hogyan van.

Humán szóra nyílik tüdő, gége, ajak,
ámde épp úgy mint a Nagy Hatalmak.
Hát beszéljünk mind humánul.
Megérted?

Egy humán kabátot ajándék’zok neked.
De humán földön le is veheted.
Meleg van ám. Féltelek én.
Nem kérted?

Humán vizet iszom és fulladok, bele.
Ki is úszhatok-hát ez légyen-e?
Vagy tán hallá elváltozván-
merülök.

Humán égbolt fedi élő-holt testemet.
Örök továbblok, el sosem temet.
Humán mennybe és pokolba
kerülök.

…humánt eszem, iszom és csak jó étvágyat?
Humán szolga vet humán csontágyat?
Az én trónom hát humánhát?
Nincs ilyen.

Én humánus vagyok, áldva érte Humán,
mindenki előtt, mindenki után
állít fel a humiánus
jóisten.

Összes, de humán nép a nemzetem nekem,
mindenik útját csontból emelem,
át-s túllépek aztán rajtuk.
Tarts velem.

Szép, jó Humánia, mit mondjak még neked?
Az égilakót bölcsen elveted.
A port hallod? “Omnia lesz
a nevem!”

Megjegyzés: minden strófa második sora kissé beljebb kezdődik mint az első (egy szóközzel jobbra), a harmadik még beljebb (még egy szóközzel jobbra). A negyedik sor ott ahol az első. A számítógép így nem tudja írni.)