Macskák és holdak

 

  • Ma telihold van! – újságolnám ujjongva az erkélyemen ülve telefonon valakinek, aki fontos nekem, de csak a macska az, aki kijön hozzám a szobából, és megszagolja a koktélospohárban illatozó száraz Martinit és a benne ázó citromkarikát.

Akár az oliva is megfelelő lenne bele, de most egyszerűen a citrus illatára vágytam. Felnézek az égre, az utca végén kitárulkozó égboltra, és látom a Hold foltosan tükröződő ezüsttányérját. Ezüst vagy arany? Inkább ezüst, mint az asszonyok titokzatos fényben tündöklő mosolya, ahogyan levetik ruhájukat és rámosolyognak kedvesükre. Nekem most a macska a „kedves”, mert ő az egyetlen, aki vár rám, amikor hazaérkezem.

Ma telihold van, és elcsodálkozva – talán inkább bámulva – nézem a holdat, amint átúszik a Király utca Eötvös utcába torkolló szakasza felett az égbolton. Lassacskán már csak a felét látom, mintha egy nagy palacsintát szakítottam volna ketté egy tányéron, és már fel is faltam, mert volt, nincs, el is tűnt az égbolton az égi tünemény. Másoknak még sokáig világít, mint égi lámpás, mert csak számomra és a macskám számára adatott meg az a lehetőség, hogy még a világos égbolton egyáltalán észrevegyük.

Valahol az utcában egy másik lakásból olasz slágerek dallamai szűrődnek ki, és elgondolkodom, hogy ilyenkor az asszonyok és a macskák mire gondolhatnak. Miért pont a macskák? Talán azért, mert a macskáknak és a holdaknak asszonyi  szellemük van. Ahogyan a Holdnak is…..mert a Hold is akként változtatja az arcát, ahogyan az apály-dagály jelensége és ahogyan az asszonyok ciklusa is  zajlik. Ősi, állandó jelenségek. Tudva vagy akaratlanul ezeknek vagyunk kitéve, és ennek köszönhető az élet is itt, e Földön.

Ma július 7-ét írjuk a naptár szerint, és telihold van. A macskák nyávognak a háztetőkön, teliholdkor minden érik. Nemrégiben volt Szent-Iván éj, a szerelmesek napja. Ezen az éjjelen a leghosszabbak az éjszakák, Szent-Péterváron és a vele nagyjából egy szélességi körön fekvő földrajzi pontokon ekkor vannak a leghosszabb éjjelek, a fehér éjszakák. Milyen érdekes, a szláv kultúrában is Szent Péternek, az angolszászban is Patrik-nak köszönjük a gabonát, az aratást, a – lehetőség szerint – bő termést, és a termékenységet. Mert ugye a telihold a szerelmesek számára a gyermekáldást is meghozza.

A macskám éppen most szaglássza a virágládába ömlesztett földet. Számára most a bőröm illata jelenti a Holdat, ami után nyávogni kellene. Most éppen nem nyávog, csak harap, pedig szívesen elénekelném vele Rossini macskaduett-jét, amire az előző évben még úgy reagált, hogy felborzolta a szőrt a hátán és a farkincáján. Igaz, akkor még csak telihold sem volt, de az is lehet, hogy csak én nem néztem ki az utca végén a Király utca felett az égbolton kandikáló égi jelenségre.

Cicust most éppen megriasztotta az utcán áthaladó motor meghajtású gépezet, és úgy döntött, hogy megválik a társaságot jelentő tüneménytől. Elvonult. Már a Holdat sem tudja bámulni, sőt, a bádogtetőt sem kívánja igénybe venni ahhoz, hogy szomszédoljon. Elvan magában.

Szegény Cicus! Ha tudná, milyen izgatott, majd kielégült állapotban lehettek azok a macskatársai, akik az ókori Egyiptom földjén a gabonaraktárakban futkároztak! Ó, az az édes egérhús! Nem hiába tartották nagy becsben Egyiptomban a macskákat, különösen a gabona-betakarítás idején. A macskáknak volt köszönhető, hogy egér vagy más rágcsáló nem jutott be a gabonaraktárakba, azt nem dézsmálhatta meg, nem fészkelhette be magát a hosszú jólétet jelentő tonnányi gabonahegyek belsejébe. A macskák nyávogása felébresztette az őröket is, és így a gabonatolvajoktól is védve voltak a raktárak. Gondoljuk csak el, milyen jelentősége volt a gabonakereskedők és a teljes ország számára a macskák ébersége. Nem hiába vették emberszámba sok családban a macskákat, sok esetben a temetkezési szokásokat, sőt, a mumifikálást is alkalmazták az emberhez közelálló cirmosokra és foltosokra.

  • Van macskád? – tesszük fel a kérdést egymásnak, és már meg is van a közös téma.

Mert a macska a legtöbb érző szívű ember számára kedves jószág. Egy macskát nem lehet nem szeretni, és bár ismerjük az összes közegészségügyi negatív kifogást a macskatartással kapcsolatban, nem tudunk haragudni arra a házi kedvencre, amelyik reggel odasimul a bokánkhoz, nyolcas formában odadörgölődzik, majd leül a tányérja elé és vár, hogy kirakjuk a tányérjára a reggelit. Mint egy gyerek. Nem lehet rá haragudni, akkor sem, ha a reggeli ébredés utáni néhány méter közben néha majd elesünk a hirtelen cikázásaiban.

Most este tíz óra múlt. Az én macskám behúzódott az erkélyről, kikövetelte magának a vacsorát, és bebújt a paplan alá, hogy ott hajtsa álomra a fejét. Álmában pedig a Holdról álmodik, amely ezüstösen fénylő ruhába öltözve, titokzatos nőalakban jelenik meg előtte. Mert egy fiúmacska – még ha megfosztották is a férfiasságától – csak a lányokról tud álmodni, és ha telihold van, bebújik a paplan alá, és odasimul a gazdasszony lábához. Mintha csak megérezné, hogy most a Holdról és őróla szólt a történet. Azokról a macskákról, akik hosszú évszázadokon át társai azoknak az asszonyoknak és férfiaknak, akik egyedül vannak.

RMB – 2017. július 7.

Burik Mária Rozália (szerzői név: Rosamaria B.) Magyar jogász költő. Budapesttől nem messze, a Dunakanyarban, Zebegényben született. Szülei…