Kutyák

 

Éhesek vagytok? Vadul csaholtok?

Nincs itthon a gazda, korog a gyomrotok?

Szátok szélén a nyál majd kicsordul,

nyakatokon a  nyakörv szaggatva szorít, mikor a kapu csikordul.

 

Hol van a régi, szabad énetek,

mikor a hegyet s az erdőt járta szabad népetek?

Elég volt a pocok is, s néha a rablott tyúk,

s nagyritkán a kisvad húsa, mi a csapdába beszorult.

 

Beadtad a derekad, házőrző lettél,

elég volt az éhségből, a fosztogató létből.

Nem vagy már farkas, ki hordában erős,

csontod is kilátszik, fogad kicsorbult, elfogyott az erőd.

 

Eladtad szabadságod, lettél házőrző,

ki – miután elszegődött – be csak a tyúkok közé tör,

néha az asztalról lopsz húst, ha a gazdasszony nem figyel,

meghunyászkodsz, mert a gazda ezért szíjjal ver.

 

Van rokonod, ki vadászaton csahol, s vadat hajt,

ez a dolga, ezért tartják, téged ez nem vigasztal.

Őt jól tartják, sok hússal etetik, a házba beengedik,

ápolják, gazdáját kíséri, s a szőrét fényezik.

 

Házőrzőként örülhetsz, ha enni kapsz, s a lánc nincs rajtad,

ha van hűs lomb, meddig láncod elér és alá behúzódhatsz,

szőröd loncsos, nincs ki ápolja,

öregkorodra lett belőled kivert kutya.

 

Vágytad a biztonságot, s a meleg ételt,

érezni az embert és a közelséget,

társaid hangját hallani a szomszédból,

rabsággá vált mégis minden, mi szépnek tűnt a távlatból.

 

Farkas sosem voltál, de csodáltad az erőt,

mit a falka megmutatott, ha eljött az idő.

Ki ember mellé szegődött, gazdája az akkor lett,

ha az ember ember volt, s kutyaszámba vett.

 

Kevés itt az ember, üvöltésünk egymásnak szól,

ha egyikünk megszólal, rá a többi kórusban válaszol,

Vonyításunk hangos, sokaknak mégis fáj,

de megmutatjuk, élünk, bár szorít a lánc.

 

Élni vagy pusztulni, ha eljön az öregség,

választanánk, de nincs lehetőség,

Kiterítve lenni megalázó, bánt a hazugság,

de, ha szemed fénye harcban huny ki, az méltóság.

 

Eladtuk az erőt, mi bennünk szunnyad,

de lelkünk nem adtuk el, az el nem porlad.

Küzdeni kell mindig, egyszer nincs, máskor van miért,

nem tudjuk az okát , a parancs sokszor nincs a helyén.

 

Életünk kész vagyunk áldozni a harcban.

Kutyaszívünk a szabad lét s az ember közt dobogva

áll meg egyszer csak:

s kórusban felel rá a többi, vonyítva…

 

RMB – 2017. április

 

Burik Mária Rozália (szerzői név: Rosamaria B.) Magyar jogász költő. Budapesttől nem messze, a Dunakanyarban, Zebegényben született. Szülei…