Mindennapi kenyerünk

Van búzából dagasztott, van rozs és rozsos, burgonyás, mint a lángos, és van magvas ….hmmm……ezerféle finomság. Ha betérsz egy pékségbe, rögtön megcsap a frissen sült kenyér és pékáru illata…

Nincs mással összehasonlítható illat. Meglátod a ropogósra sült héját, vagy ahogyan néhol mondják „haját”, és rögtön arra vágysz, hogy letörd a forró serclit és beleharaphass, még akkor is, ha forró, mert a beléből a víztartalom ilyenkor párolog el. A kérge pedig ilyenkor válik ropogóssá, mert azt a pék enyhén cukrozott vízzel keni végig, méghozzá kefével, mert azzal gyorsabban lehet dolgozni (és így van megírva a szakmai szabályokban).

Anyáink olyankor, amikor a sercli után nyúltunk, azt mondták: óvatosan fiam, még forró, meg ne égesd a szád! Nem is gondoltunk gyerekként arra, hogy milyen nagy dolog is az, hogy van kenyerünk. Ha kenyér van, minden van, ha a kenyeret meg tudjuk venni a kis boltban vagy közvetlenül a péknél, jóllakhatunk, nem marad éhes száj. Apám néha csak két vastag szelet kenyeret vitt magával vasúti alkalmazottként, amikor 24-48 órás műszakban ment dolgozni, azt is csak azért, hogy tartalékként legyen nála, ha nem tud meleget enni a mozdonyon. Amikor megmaradt, nem dobta ki, hazahozta. Szaladtam elé, amikor megjött, és kérdeztem négy-hat éves koromban:

  • Apa, mit hoztál?
  • Madárlátta kenyeret, kicsim” – mondta. Nevetett, és elővette bundája alól a két vastag „kaszálóst”. – Ez még jó lesz a vacsorához.

Mindig gondolkodtam rajta, hogy mitől „madárlátta” az a kenyér, sosem jöttem rá. Még most sem tudom teljes bizonyossággal, talán az ősi népmesékből származhat ez a gyermekeknek szánt kedveskedő mondás.

Szüleim szülőfalujában, Nógrádon, augusztus 20-án, Szent István királyunk ünnepén tartották a búcsút. Előtte van Ilona nap és van Mária is, amikor a családból többen ünnepelték a névnapjukat. Régen ilyenkor jött össze a család, amikor volt alkalom elmondani, kivel mi történt az elmúlt egy vagy több év alatt, megmustrálni a gyerekeket, ki hány centit nőtt, melyikünk hogy tanul az iskolában, mi szeretne lenni, hogy állnak a dolgok. Itt még az emberek egy része beszélt ’tótul’, különösen akkor, ha azt szerette volna, hogy a gyerekek ne értsék, miről beszélnek a felnőttek. Ilyenkor minden az asztalra került, megvolt a sora a fogásoknak, most inkább nem sorolom fel…de a sok fogás, a búcsú céllövöldéje és körhintája közül egy volt a lényeg, összejött a család.

Sosem dobtunk ki kenyeret. Ezt a hagyományt még anyám tanította nekem, és én is megtanítottam a sajátomnak. A kenyér nem csak táplálékunk, de nagyon komoly szimbólum is mindannyiunk, egy ország, egy nép, de az egész világ számára. Ha kenyerünk van, mindenünk van, nincs éhezés, nincsenek nagy ellentétek, össze tudunk jönni ünnepeken, eszmét tudunk nyugodt hangnemben cserélni, vagy legalábbis meg tudunk nyugodni egy hevesebb vita után, amikor a konyhából bejönnek az asszonyok és feltálalják az ünnepi – szerényebb vagy kiadósabb – ebédet vagy vacsorát. Amihez ugye van kenyér is az asztalon.

A kenyér neve sokféleképpen hangzik a különböző népek nyelvén: a szláv a hleb vagy a kleba szót használja, a horvátok kruh-nak nevezik, az angol bread-nek, a német a brot-nak. A héber a kelesztés nélküli változatát macesznek hívja, a mindennapi nyelvben pászkának nevezi. A cigány nyelv egyik nyelvjárása használja a máre szót, amelyik hangzásban teljesen eltér a latin nyelvcsaládokban használt szavak hangzásától.

Egy azért minden nép által használt elnevezésben közös, és minden nemzet egyformán érti ezt a szót. Szimbolikájában ugyanazt jelenti a „mindennapi kenyerünk”: azt, hogy a világon vagyunk, a hitet, hogy van értelme összetartani, egymásért dolgozni, végső soron az életet jelenti. Mögöttes jelentéstartalma magában foglalja a gabonaföldeket, a mindennapi megélhetésért végzett munkát, küzdelmet, a pékek hivatását, a kemence melegét, a családot és az éhséget csillapító élelmet. Nem hiába van benne fohászunkban: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”…..

        Burik Mária 2015. augusztus 18. 

 

Burik Mária Rozália (szerzői név: Rosamaria B.) Magyar jogász költő. Budapesttől nem messze, a Dunakanyarban, Zebegényben született. Szülei…