Posted by
Posted in

ott…akkor

a csend mint szürke fal úgy vesz körül várja már hogy az élet jobblétre szenderül de talán egy apró érzelemhullám fut még át agyad elrejtett zugán megélve belül azt a néhány percet míg a szú látványosan aprókat perceg sután bután halmazok válnak köddé kürtök hangja jelzi: most és mindörökké

Posted by
Posted in

OXIMORON gondolatok… 4.

Haikukban filozofálva… Eldobott jövőnk Múltbeli szavaival Vágyom a jövőt! * Legyél Te csak ott, Ahol én kéne legyek. Elérhetetlen. * A legtöbb ember Nem lát tovább orránál. Hiszi, ő a legjobb! * Sokan vannak, kik Szépre érzéketlenek! Ők az észosztók. TAVASZ: Orgonavirág Nyílik, gyönyörködtető. Temetőben szép. * Duna kiárad, Mindent maga alá gyűr. A gát […]

Posted by
Posted in

OXIMORON gondolatok… 3.

Filozofikus felfogásban… Kiléptél a kapun, megláttalak, gyönyörű vagy ma, Annyira szép, hogy nem való vagy e csúnya világra. * Körülöttem a nagy néma csend halkan ásítozik, De lehet, hogy éhes, gyomra hangosan áhítozik. * Terhem a máról a holnapba, görnyedten cipelem, Könnyen venni az akadályt, semmi súlyom nincs nekem * Érzem, hogy életemből elköltözött már […]

Posted by
Posted in

OXIMORON gondolatok… 2.

Filozofikus felfogásban… Elfojtott vágyakban tobzódnak hevült testek, Simán megszűnnek, oly’ nagy plátói szerelmek. Hajnali harmatban tárt karokkal futnék eléd, De még fekszem, és csak, egy álmot gondolok beléd. Megállítanám én a szerető, emésztően kedves képeket, De a harag nem engedi, betonba betapossa a lelkeket. Völgyecske ölében csobog egy apró patak, Vize mérgezett, már kipusztultak a […]

Posted by
Posted in

Oximoronban, haikuban elmélkedés… 1.

Ősz, a végtelen Csend és béke, napsütés. Viharos szellő! * Bátorító hangot hallok, hogy bármit elérhetek… E nagy lehetőség ébreszti bennem a kétségeket! Végiggondolom, már végigálmodtam az összes álmom, De ez csak álom maradt, lehetőség nincs, ezt fájom. Régi fekete-fehér fényképek, már fakultak Velük, már a friss vágyaim is eleve szakadtak. Az ember ne legyen […]

Posted by
Posted in

Kreáció 4: Várd ki a végét!

Kreáció 4: Várd ki a végét! “Vegyünk egy átlagos, hétköznapi történetet. Kovács Julianna 18 esztendősen összeismerkedik egy tetszetős, jóképű férfiemberrel, bizonyos Leppich Józseffel. Két évre rá összeházasodnak. Felnevelnek 52 év alatt 3 gyereket, 8 unokát. Leppich Józsefet elviszi egy infarktus. Leppich Józsefné megsiratja. Aztán mesél az unokáknak. Puszilja őket, játszik velük. Aztán kihallgat egy beszélgetést. […]

Posted by
Posted in

Kreáció 3: Kozmikus metamorfózis

Kreáció 3 Kozmikus metamorfózis “Alkossunk egy sajátos égitestet. Éspedig egy metamorf típust. Olyan anyagcsomó, anyaghalmaz, amely fizikai adottságait erősen és sűrűn változtatja. Először szilárd.Kőkemény. Rajta hegyek nőhetnek és nőnek, völgyek süllyedhetnek és süllyednek is. Kövekkel teleszórva, porral meghintve. Aztán pár száz, ezer? … Pár tíz-, százmillió? … Pár millió esztendő elmúltával : átváltozik. Rövid idő […]

Posted by
Posted in

Csak élveztük… az ested.

Mily’ Ékes Takaró. Körül ölel Ő, sötét estem. Estére, én takarni készültem a törékeny tested, De elkészült a sötétből szőtt takaród… ez ested. Sötéség honol, Nem téveszt(ő). Titkot rejt, Takarj Be! Innen, már összeért a tér az idő és a lét Mi meg csak élveztük a szerelem hevét. Nincs már távolság. Tér, idő, lét Összefut. […]