Hol vagy már, kedvesem?

Ó, te borús felhő már, látásod is szívet elszorít.
Ó, kedvesem, ha itt lennél és az ölelésed szorít…
Ó, te felleg, minek vagy fejem felett, rád én nem vágyok.
Ó, kedvesem, már majd’ megőrülök, rád, annyira vágyok!

A létem előjött, minden csak bőn dübörög bennem,
Nem vagy itt, amire vágyok minden lehetetlenem?
Imádlak, életteli karjaidba kéredzkedem.

Ó, te köd, miattad nem látok, vagy vér homályosítja a szemem?
Ó, kedvesem, ha soká nem ölelhetlek, lehet, hogy eszem vesztem…
Ó, te napnyugta, érzem, bíborban vagy, de sajnos nem látom.
Ó, kedvesem, mindjárt sötét van, gyere, forr vérem, úgy vágyom…

Bizsergés, jó vad bizsergést szül,
Ha jössz, reggel ez lesz emlékül…
Holnap este megint… vendégül?

Vecsés, 2016. július 21. – Kustra Ferenc