A költő magányosan a folyóparton áll,
földig hajló lomb hűvöse homlokára száll.
Amíg ír, a szél hang nélkül repül,
madár ül az ágon szótlan, tétlenül.


A vidéken most különös csend honol,
a költő fűre dől fényben álmodón.

Este jön, halkan pereg a ég harmatja,
messze világlik egy szentjánosbogár lámpa.
A tücsök húrjain most dicséretet penget,
minden zsoltárok között a legszebbet,
mert a magasságba új csillag költözött,
hogy ragyogjon nekünk a többiek között.