Meditált a szerzőpáros, versben és HIAQ –ban.

Csend, nyári meleg szél.
Magányos vízlelő a kút,
Társaságra vágyott.
*

A kút káváján ültem és beleesett egyik szavam!
Utána ordítottam, jöjjön ki de, nem volt hatalmam.
Viszont a saját visszhangot, jó hosszasan… csak hallottam!

A szó belé esett,
Vagy talán benne fogant meg?
S a visszhang a remény.
*

A mélység jól elnyelte a szavamat,
Én a víztükörben néztem magamat!
Sirattam megfulladt, halott szavamat.

Csalfa, hiú remény.
Megcsalt. Csak álom. Tán az sem.
Amit ér az könny s bú.
*

Sajnálom, mert jó és kedvenc szó volt,
Nekem eddig tisztelettel hódolt…
Most már így, a lenti csönd fölbókolt!

Azt mondja, hogy szeret,
Nem igaz, én úgy gondolom –
Megfulladt már a hit.

Vecsés, 2015. szeptember 17. – Mórahalom, 2017. december 27. -Kustra Ferenc- A verset én írtam, a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam, Farkas Tekla.