Én voltam

Itt van Trianon.
Néz mint ősatom.
Győztes(?) iralom.
Én ezt akarjam?
Szól a Hatalom:
Alá-íratom.
Igen, hatalom.
Igen, láthatjuk.
Fegyver válladon,
követ hulladomb.
“Hazád célozom,
hiszed ezt vajon?”
(“Nála a bomba!
Tartja… eldobja?…”)

Mozdul a karom.
Serceg a lapon.
Összekarcolom.

Mért sírsz, hazarom?
“Jő még szép napom?”
Ne légy sírhalom!
S nem lész!-Parancsom.
Ez jól láthatón
lányod- s fiadon.
Mit szól rá a hon?
“alá hát írtad.
Ne félj, hisz itt vagy.
Szívbe ismerünk,
dobogsz minekünk,
magyar-ez vagyon.
Jössz az utadon
és az utunkon.”
Nem kell irgalom.
Halljad a dalom:
“Széjjel-szakad-om?
Vagyok én a hon.
Lelkét megkaptam,
testét megdobban-
tom, én. Magyarzom.”

Íme, Görgey.
Hazát ad neki.
Igaz szereti,
ő is nemzeti.”