Grófék háza olyan közel volt a miénkhez, hogy majdnem átjött hozzánk a tűzfal, a veranda és a rácsos kút. A kalapácskopogás, a fűrészhang és a festékszag sokszor át is jött. Ha nem jött, a testvéremmel mi mentünk. A veranda nyitott oldaláról lehetett belépni az asztalosműhelybe. Az ajtóval szemben, az ablak előtt állt a gyalupad, ott dolgozott Gróf Lajos bácsi. Olyan magas ember volt, hogy csak egymás vállára állva értük volna el a sapkáját! Hasán, vállán feszült a ruha. Mindig egész cipőben, hosszú nadrágban, könyökig feltűrt ingben és melles kötényben járt. A kötény fölött vastagodott, mint egy hurka, a tokája. Följebb, a bajusz alatt, a szája egyik sarkában kis pálcika billegett, a másikban, ha észrevett bennünket, mosoly bujkált. Kék szeme alig látszott a kövér arcában. Kigombolt ingnyakából szőrszálak bújnak elő.

– Gróf bácsi, miért szőrös ott magának? – kíváncsiskodtunk.

– Sok gyereket megettem má, osztá ott nyőtt kü a hajok.

Amikor szerszámokat tett a pacsacekkerébe 1 és biciklire ült, megkérdeztük:

– Gróf bácsi, hová megy?

– Gájbo. 2 vagy: Menek a Takácsho mócsingot ennyi. 3

Az udvarukban volt egy nagy cseresznyefa. Nyár elején rendre odahívott bennünket, hogy lakjunk jól róla.

Lajos bácsi a műhely fala mellett várakozó deszkákból remekelt rúgós sezlont, üveges kredencet, ablakot és ajtót rézkilinccsel. A szerszámai vasmarkához mintha odanőttek volna! A gyaluja után jó szagú, göndör szijács futott, az ecset szabályos vonalat húzott a fára és a szeg egy kalapácsütésre a helyére fúródott! Nem szerettük, befogtuk a fülünket, amikor a gyémánt élű vágóval hasította az üveget!

Nyári alkonyatkor, munka után leült a veranda szélére: – Na, gyere Böske, táncullunk! – szólt furcsa mosollyal a felesége kis unokahúgának, és énekelte, hogy:

„Imakleba –imakszolni,

Goszpodolni – potkevolni,

Sájdáj, dujduj, dáj,dáj.

Szaros Böske, fostos Böske,

Sájdáj, duj, duj, dáj, dáj.

Bözsike meg táncolt rá.

Gróf bácsi felesége, Piroska néni barna haját fonott kontyba fésülte. Ritkán kötött fejkendőt, nem úgy, mint a többi asszony. Kékkötényt, amiben majdnem minden idősebb ember járt, nem tett maga elé. Tőle nem kérdeztünk semmit, mert mindig elfordult, nem nézett ránk. A veranda üveges oldaláról nyíló lakásajtó mögül ritkán jött elő. Süteményillatú, a tisztaságtól és a falra akasztott réz- és vasedényektől ragyogó konyhájába csak akkor léptünk be, ha mondanunk kellett valamit. Olyankor elhadartuk a mondanivalót és gyorsan ki is jöttünk.

Piroska néni a közös szomszédunk, Károly bátyánk udvarára át – átöntötte a piszkos vizet. Ha ezért kérdőre vonták: – A magaméra öntöm! – vágta oda. A harmadik szomszédot így oktatta: „Háromféle ember van: ember, zember, bember. Te bember vagy!” Édesanyánktól hallottuk, hogy amikor vasárnaponként jöttek haza a miséről, soha nem beszélgetett senkivel, csak ment maga előre, szótlan. Ha meglátogatta a postamester felesége, őt Terikémnek szólította…!

Egyszer csak elkezdett Hévízre járni. Olyankor Gróf bácsi húst sütött vagy hájas kenyeret kent, azt eszegette. Kínált minket is. Piroska néni azt akarta, hogy költözzenek el Hévízre! Házhelyet vettek, majd készülődtek az építkezéshez. Szüleink mondták, hogy ha beszélget velük a Piroska, csak azt hallják, hogy így a Hévíz meg úgy a Hévíz.

Mondta, mondta ezt, talán tíz éven át,… egy napon elhallgatott vele,… itthon maradtak.

 

Elkerültem már otthonról, amikor hallottam, hogy a néni meghalt.

– Nem ment ehessen a mázsvilágro, elüttö este jó beevett mákostésztábu – így kommentálta a halálesetet Gróf bácsi.

Az öreg asztalost a lánya elvitte magához, a negyedik faluba. A házat eladták. A mester, mielőtt elpakolt volna, ezt kérte Naca nénémtől:

– Ha megengeditek, evüszök hozzátok egy ágyot,… ha óko Cseszregre gyüjök látogatuba, legyen hun fekünnöm!

Így történt – e?

 

Évek múlva egy fénykép került elém, rajt a megvénült Lajos bácsi, amint egyik régi csesztregi barátjánál van vendégségben. Hát visszalátogatott! Gróf bácsi fején tányérsapka, arcán mély barázdák, hurkái nincsenek, szája sarkában nem játszik mosoly, csapottan csüng a válla és mély kút a szeme…

 

 

1: nagy, kukoricalevélből vagy gyékényből készült cekker

2: valahová

3: régen kocsmáros volt a faluban

Zsupánné Illés Margit az Irodalmi Rádió szerzője. 1953-ban születtem a Zala megyei Csesztregen. Harminchét évig tanítottam, mint alsós…