Előszó

 

 

Nagy szeretettel és tisztelettel ajánlom regényem mi kitaláció alapján született. Minek a helyszínei valós alapokon fekszik. Vannak sajnos már olyan helyek, amik már meg szűntek. Feledésbe merültek. Akár csak a régi népszokások. Azt a környezettet-világot próbálja vissza tükrözni, ami a régi parasztvilág és tanyavilágot mutatja be. Ahol a megbánás, a düh, és más konfliktus helyzeteket tükröz vissza. A bonyodalmak és kalandok izgalmas pillanatokat s elvarázsolt érzést sugároznak a szereplők jeleméből. Át élve a felnőtté válás minden pillanatát, a saját életvitelüket és családalapítás pillanatáig. Bemutatva a régi hagyomány ok íz zamatosságát érdekességét. A regény a titoknak, zsákjának a sötét bugyrát öleli magához. Amiben az akaratóság szülő problémákhoz a csendőrség maga biztos fellépésére is szükség van. Majd egy váratlan esemény által egy álom valósulhat meg. Egy nagy értékű, de lepukkadt kastély kerül a birtokukban. Mi során a három árva barát új erős kapcsolatot szőnek. Meg lepetés szülő kapcsolat alakul ki a siker útjáig. Mi az összetartó barátságnak es az össze fogás erejének köszönhetően betölti funkcióját. Hol az ara rászoruló idős beteg szegény vagy más alapfüggő beköltöztek hol egy boldog és hatalmas titokról hull le a lepel. Az ezüst ködfátyol takarja el a valóságnak. Ezt próbáltam e könyvemmel egy kicsit visszaadni a kedves olvasónak. Mi egy árvaházból kikerült három fiú viszontagságos életét mutatja be. Kevés eséllyel, de elő fordulhat, hogy valakinek, valakiknek személyiségére rá illik, miért elnézést kérek.

Kívánom, töltse kellemes olvasással a könyvre szánt idejét!

 

 

                                                                                                                                                                                                                        A szerző

 

Az árvaház

 

Mindentől távol egy nagyon hosszú átvezetett az árvaházba. Szélein sudár nyárfák nyújtózkodtak az úr országa felé. A távolban minden fele szántok, mi sárga ruhába öltöztettet a napizzó arca. Itt-ott a pipacs és búzavirág tűnt fel a búzatábláknak szélén a zöld takaróban. Hol a szellő simogatta meg színes ruhájukat. Mire elérték az árvaháznak határát, mit erdő és rét ölelt magához. Egy hatalmas fehér tornyos épületkukucskáló tornyát lehetett észrevenni. Itt nevelkedett több száz fiú. Minden munkát az árvaház környékén nekik kellet csinálni, a kertész és az udvaros felügyeletével. Mikor idejük engedte szívesen töltötték csapatosan az otthon melletti poros úton idejüket itt a golyózás sportjának hódoltak. Hisz, mindegyikük zsebében ott lapultak a kovácstól kapott golyók. Az elválaszthatatlan árvák csapatából hárman összetartóbbak voltak. Úgy szerették egymást, mint a testvérek. A legifjabb zsenge idejének tavasz napkeltén nyolcadik esztendejébe lépett. Az idősebbik az érlelő nyár havában született. A középső az ősz festő hónapjába. Szertettel ápolták egymást. Nem volt oly perc, hogy ne lettek volna együtt. A napi feladatokat is együtt oldották meg. Mindig az igazgató írtak a heti elvárásokat, mit az itt élők sietek betartani és mindent a legjobb tudásuk szerint tettek meg a tanulás mellett. Az igazgató nem tűrte a trehányságot, az engedetlenséget vesszőzés vagy magán szoba járt érte ahol még az ablak is oly pici volt, hogy a nap alig bírta bepréselni magát rajta. S nem beszélve róla kegyetlen hideg. Egy priccs és egy pléd volt az egész szoba tartalma egy alumínium lavórral és egy kancsó vizel. Így e fenyítés elkerülése véget mindenki betartotta a házirendet és az elvárásokat. Mert így tudták, hogy vasárnap istentisztelet után sütemény tea és játék várta őket. Esetleg túrázás az idő függvényében. Ilyenkor piknikszerűen mentek ki a közeli hegyekbe. Mókázás és vidám boldog nevetéssel teltek a percek hisz a nevelők is részt vettek a játékban.

Kikerülés az árvaházból

2 rész

 

Míg egy szép napon megjelent egy magas jó szituált monoklit viselő öltönyös úriember kinek papír volt a kezébe. összenéztek és azon tanakodtak, hogy talán a tanfelügyelő úr lehet.

– Dehogy, vágott az idősebbik fiú István a többi fiú szavába.

– Akkor talán valakit örökbe fogadnak szólt a középső fiú Károly rémülten. Mire a kisebbik

-Á, csak nyári munkára visznek megint ki közülünk, mint minden évben. Jegyezte meg Feri. Sehogy nem tetszett ez a figura a három összenőtt barátnak. Nemsokára a nevelőtiszt lépett az udvarra s megrázta a csengőt. Melynek hívó szavára gyülekeztek össze a fiatal urak. Majd torna sorba álltak izzadtan koszosan és porosan. Felhangzott a megérdemelt köszöntés tiszteletnyilvánítás egy hangon: Adj isten urunk egészséget! Az igazgató méltóságteljes hangon köszöntötte őket. Majd magasabb hangvételben olvasta a névsort a papírjáról. Kik átszállításra kerülnek egy másik intézménybe, mivel elérték és túllépték a nagykorúak életévét. Akik itt maradnak azoknak új házirend lépett érvénybe azon a napon. Akkor most felszólítom Balogh Ferenc nevű növendéket, lépjen ki ide mellénk. Feri ránézett barátaira, és ahogy elvárták tőle egyenes testtartással, fegyelmezett mozdulattal lépett az igazgató úr elé.

– Többinek oszolj! Szólt az igazgató úr. István és Károly csak állt és várt, szemükkel távozó barátjukat kísérték. Már nem érdekelte őket a többiek játéka, csak türelmetlenül rugdalták a kavicsokat. Jó idő múlva elő jött az ajtón fekete térdnadrágot, fehér inget, lábán fekete ünneplő cipőt viselő Feri. Fekete haja hátra fésülve kezében kofferja.

Hallod Karcsi ezt elviszik, ez elmegy itt hagy minket és hullót Istvánnak a könnye! A fiúk feszült arcizommal futottak, hogy érdeklődjenek barátjuktól. De a monoklis úr a kezében lévő sétapálcával állj parancsolt.

– Még a végén összekoszoljátok! Indulj fiam kint vár a kocsi.

– Hová viszi, mily ért viszi el szóltak kánonban?

Feri leütötte fejét és csak ment előre csendesen.

– Még el se köszönhetünk tőle?

– Hát nem. Vegyétek tudomásul! A nap izzón mutatta lázas arcát, sárga ruhában öltöztette a tájat. Majd elővette festő palettáját és befestet mindent. Mikor egy ökrös szekér állt meg az árvaházhoz. Károly és István csak néztek a fura öltözetű érkezőkön, s azon tanakodtak kik lesznek a következő kiválasztottak e napon. Mert mindenki tudta, hogy ősszel egy család több gyereket is ki vesznek. Hisz ilyenkor sok a munka a ház körül. Ültek a sarokban az ablaknál s azt nézték, hogy fának ringatózó táncát az angyalok könnye mosta. Belemélyült álmodozásukból a csengő zavarta fel őket. A házirendnek megfelelően sorakoztak fel s köszöntötték az igazgatót s a fura öltözetű érkezőket. A vendégek igencsak meglepetést okoztak öltözetükkel hisz ilyent az itt élők ritkán látnak. Az úri ember nagy kalapja hegykén álló nagy bajusza, a vállán a szűr, bricsesz nadrág, lábán fekete, bőrcsizma fehér inggel. dolmánygombos fekete kabát. A fiatal urak csak nézték a különös öltözetű embert az igazgató mellett. Majd belépet az ezer szoknyát viselő lábán piros feszengő csizma. Asszonyság kinek kasmír fejkendője volt hasonló kabát mind az urán nagy berliner kendővel. A direktor fejével bólintva adta meg az engedélyt az asszonyságnak, hogy meg szemléje a fiatal urakat. Határozottan meg állt a két fiú mellett kik kilógtak a sorból magas izmos testtartásukkal. Ők kellenek!

– Rendben semmi akadálya. Na, uraim! Károly és István kilépet a sorból s oda léptek az direktor úrhoz.

– Tegyék, magukat szalonképesé tudják mit jelent?

– Igen is! Majd elhaladtak az úriemberek előtt. De jó barátom mi együtt maradtunk hála az Úrnak. Én erről álmodoztam.

– Tudom, de jó lenne, ha itt lenne Feri és ő is velünk jöhetne

Igen nem tudom, mi lehet vele?

– Azt nem tudom, de annak igen, hogy mi együtt maradtunk.

– Igen jó idő múlva ünneplőruhában jelentek meg. A direktor úr végig nézet rajtuk s kezet rázót velük hisz hiányozni fognak az intézményből minek nagy segítsége volt a két fiú. De örült is hogy szülőkre találtak. Igen lelke sírt mivel csecsemőkor ott a itt éltek s valahogy már szívéhez nőttek mint a fiai. A fiuk boldogan fogadták el a kéznyújtást hisz hasonlóan éreztek. Fiatal urak kérem önnőket ne felejtsék el mit is tanultak nálunk és viseljék meg magukat rendesen. Ön István ne álmodozón, ennyit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az új élet kezdete

3 rész

Akkor indulhatunk! Székére uraim szólt a mély hangú Mihály. Károly barna hajába túrt. István csak mosolygott. rajta. Mérges vagy? Mi a baj?

– Nem nincs semmi bajom. Ott a pléd kérem, takarózzanak, be nehogy meghűljenek. Soká lesz, míg haza érünk, és ahogy nézem még az eső is elered. De, hogy is szólíthatom önöket? Én Károly vagyok, de csak Karcsinak hívnak.

– És ön? Én István és Pityunak hívnak.

– Értem én Mihály vagyok ő a nejem Anna. Na, akkor ezzel meg vagyunk. van ott önök mellet víz meg egy kis elemózsia a kosárba, ha éhesek lennének. A két barát összenézet s összehúzva magukat a plédekbe bevackolva. A szekér csak zötyögött s zötyögőt. .Hol lehet Feri? Mi lehet vele? Hogy megy a sorsa? Találkozunk e még vele az életben?

– Nem tudom, csak a jó Isten tudja a mi teremtő atyánk.

– Hát igen hisz árvák vagyunk, senkik sincsen.

– De igen szólt hátra a bakról Mihály mos, már a mi gyerekeink s mi leszünk a családja. Majd meg szokják. Remélem, jól fogják magukat érezni minálunk. Már igencsak kormos kemenceként köszönt rájuk az este fekete arca mikor egy kis világosságot vetek észre a távolból. Az ég cikázó villámai dühös erővel csapodnak a földbe. Az ég mid valami ostor csattogott durrogott,s az angyalok könnye potyogott egyre szaporán. Oly összefüggően eset, hogy csak lépésnek lehetet nevezni a haladást hisz az orrukig az eső véget nem láttak el. Már jó egy ideje hallattak mikor Mihály hátra szólt

Na meg jöttünk itt fognak élni.

– De itt nincs semmi csak egy ház és egy gémes kút istállókkal.

– Ez egy puszta a neve Meggyes puszta. És behajtottak az udvarba. Atya ég szólt Károly. Na, fiatal urak le a kocsiról! Olyanok, mint az ázott ürgék. Leugráltak a kocsiról s a pitvar fele vették útjukat.

– Fiaim nem arra, hanem oda a kis házba az lesz a szállásuk az önöké, míg itt szeretnének maradni,

– Azt, ha megszoktuk egymást és meg ismerjük egymást, akkor a tisztaszobába fognak költözni, ha lesz kedvük hozzá. Értik?

– Igen, míg nincs bizalom addig ez lesz. Meglátja Mihály gazda nem fognak csalódni bennünk.

– Remélem is hisz olyan színpatikusa nekünk s kezet nyújtót a fiuk felé. Kik összenézve elfogadták s viszonozták. Hisz négy év s nagykorúak lesznek. István nem hit a szemének az istálló és a ház között magányosan álldogáló épület felé vették léptüket. Visszanézve jóét kívántak s folytatták útjukat. Kinyitva az ajtót a égő tűz szőke nő fénye egy petróleum lámpát világított meg az asztalon .Fel gyújtva szemügyre vették új életük kezdetét mihez nem sok minden tartozót de több mind amire számítottak. Volt ágyuk-szekrényük lavórtartó alumínium lavórral szék. Idenéz, még étel is van ezen az asztalon.

– Nem semmi, helyünk lesz.

– Várd ki a holnapot, lehet, hogy a meg lepetés csak most jön te álmodozó. Inkább lefekszem, tedd te is, mert korán kell felkelnünk. Az ég alján piros mosolygós szája köszöntötte az ébredezőket. Károly az ablakhoz lépet s nézte az ébredező táj szépségét a hajnalhasadásban. Ébredj, egy komám hisz már pitymallik. István álmosan nyújtózkodva szállt le az ágyról s lépet az ablakhoz. De gyönyörű. na de öltözünk, mert mindjárt jön Mihály. Még fel sem vették a ruhát mikor zörgettek tessék!

– Agyon Isten! Látom már felkeltek ez igen derék dolog. Hoztam önöknek párolgott lehet, hogy nagy lesz, de szeretettel adom, hordják egészséggel. Anna a szekrénybe is rakót önöknek csizmát és kabátot és egyéb ruházatot.

– Láttuk de azt gondoltuk, hogy valaki másé ezért nem nyúltunk érte inkább a miénket vettük fel a kofferból.

– Ez igen becsületes dolog, hogy így gondolják. perig direkt ekkora méreteket, vart és vetünk, lehet, hogy nagy lesz, de az önöké. Így kérem, érezzék otthon magukat.

– Tudják, oda künn aztán hideg van ilyenkor ősz elején. Értjük s köszönjük.

Szeretnék önökkel beszélni a napi dolgok felől.

– Tessék s leültek az ágyszélére hallgatjuk.

Ahogy mondtam már ez itt az önök családja igaz próbaidővel. Egy hónapjuk van rá, hogy össze szokunk, vagy vissza kerülnek. A másik: a ház körül létező dolgok az önök feladata és a földre is kikel járniuk velünk. Szántani, vetni, aratni, betakarítani. Tüzelőről maguknak kell gondoskodni. No, a harmadik: Anna minden héten egyszer mos, ha gondolják a maguk szennyesét is ki tisztítja. A meleg étel itt lesz az asztalon, ha valami kell, a pitvarból kiáltsanak be. Igen értjük.

– No, akkor meg beszéltük. Van valami kérdés? A fiatal urak csak néztek.

Köszönjük nincs kérdésünk-gazdaurunk.

– És mielőtt elfelejteném, minden Vasárnap úgy tegyék dolgukat, hogy misére meggyük a közeli Vejimbe. Rendben köszönjük Mihály gazda és Anna asszonynak is. Mihály kezet nyújtott és megkérte őket, hogy

Mihálynak szólítsák. A gazda felállt s ki lépet az udvarra. Nagyot, sodrot bajszán s mosolygót. Szimpatikusak neki és kedveli a srácokat. Az akol felé vette útját. Na, mit szólsz ehhez barátom? Szerintem jó helyünk lesz, de csipkedjük magunkat, mert sok a dolog. A fiúk sietősen léptek ki az udvarra hol a szél mérgesen seperte a port a levelek táncolva keringtek. Arcukat a hideg nyelv nyalogatta. Azt a betyárját milyen idő van itt szeptemberbe, de nézd az útszélén az akácok is meg hajolnak a szél ereje előtt. Na, egy komám akkor kezdjünk, az istállónál ismerkedjünk meg új helyünkkel mit is hol találunk. Mindent jól szemügyre vettek, Majd neki gyűrődve vetették bele magukat a munka sokaságába. Már hanyatlót”esteledett” az idő mikor Leültek az istállóban lévő szalma bálára. Pista hol jár az eszed, mint álmodozó? Karcsi csak csóválta fejét s nagyot húzott a kulacsból. Telt múlt az idő s a fiúk birokra kelve tették dolgukat mikor a tekintetes asszony kiabált nekik! Pista mindjárt indult, hogy meg nézze, mire van szüksége, hisz Mihály nem volt a tanyán. Észrevette, hogy két csendőr lépdel feléjük. Egy pillanatra meg állt majd fojtatja útját Anna felé. Igen asszonyom mit szeretne?

– Kélek, vágjatok fát s hozzatok be.

– Rendben s visszaindult. a bakhoz. Nagy lépetekkel s húzták a fűrészt és csapkodták a fejszét. A tuskók csak úgy hullottak széjjel. Az idő egyre baráttalanabb arcát mutatta. Károly bevitte a fát és várta a következő kérést. Karcsi fiam holnap ki megyünk a határba a kukoricát behozni így a Górét takarítsátok ki aztán mennyetek be az asztalra tetem nektek egy kis csucsorka levest”Krumpli” meg kötet. Pihenjetek s melegedjetek. Majd kiáltok, ha lesz valami. Igen is asszonyom. Sarkon fordulva Istvánhoz lépet végeztünk még a Górét ki takarítsuk aztán vége a napnak. Már jó lesz, mert alig érzem a karomat meg a lábamat. Ne panaszkodj te álmodozó holnap a határba megyünk kukoricát aratni. Na, jól van, esünk neki, mert elégé késő van s piszok hideg. Munkájuk végeztével jól eső érzés fogta el őket a meleg szállásra betérni. Ahol várta őket a meg érdemelt vacsora. Gyors tisztálkodás után a meg érdemelt pihenés. Pistának minden porcikája fájt s rázta a hideg. barátja aggódva kérdezte mi a baja?

Semmi ne aggódj. Jól vagyok.

– Hallod milyen hamar repülnek az évek, hogy változtassa formáját és ruháját. Igen ez így van s tudod ara gondoltam mivel már többször hívtak oda be a tisztaszobába hol a tulipános láda is van.

– Mire beköltözzük!

– Dehogy próbáljuk, ki mit szólnának hozzá ha Idesanyámnak és Idesapának szólítanák őket,hisz úgy szeretnek bennünket mintha sajátjuk lennék.. Mindig mindenük meg van.

– Igazad van, próbáljuk ki már a negyedik éve vagyunk itt.

– Igazad van

Tudod az is eszembe jutott,hogy Feriről semmi hírünk.

– Ez igaz nem tudom, mi lehet vele hisz ö idősebb mind mi.

– Figyelj, nem furcsállod, hogy egy az anyánk neve.

– Á meg esik az ilyen, de aludjunk, mert mindjárt kellhetünk.

– Igazad van s tovább gondolkodót Karcsi. Már az éj mutatta sápadt arcát mikor elaludt nyugtalanul hánykolódtak végig az éjszakát. Másnap korra hajnalban ébredt nyugtalan türelmetlenség volt rajta. Barátja meg csak fújta a kását. Kiment –bement, míg a hajnali csillagok nem távoztak az est sötét takarójáról. István felnézve látta barátja aggodalmas járkálását. Baj van?

– Nem tudom, de valami nincs rendben. Valami jön, valami történni fog. Ugyan ma ha én mondanám álmodozónak hívná. Most én hívlak annak barátom és kikászálódót az ágyból s felöltözött. Dudorászva tette dolgát. Karcsi egyre feszültebb volt. Majd kiment az istállóba és az akolba. István a másik fele munkát vállalta magára. Mire a kakas kukorékolt addigra a legények már nagyja munkát meg tették. Még a kecskék és tehenek fejése volt vissza. Aztán az apró állatok be etetése. Fogták a zséter, és rocskát s elindultak fejni.

Mikor az öreg komondor barátságos csaholásba kezdet. Károly elő lépve látta, hogy Mihály tért haza két nap után. Fiaim jöjjenek hoztam levelet önöknek.

Azonnal megyünk. Pista gyere Mihály levelet hozott nekünk. Talán Feritől. S a tejesedényekkel a ház fele indultak. Na, már le is fejtek.

Igen kész vagyunk hisz ma kukoricát megyünk aratni Idesanyák mondta.

– Értem tessék a levél a hadparancsokságról behívó parancs. nekünk?

– Igen mivel abban a korban vannak. Ez holnap után van. És a tiéd?

– Enyém is. egy helyen leszünk?

– Nem hiszem, majd meglátjuk.

– Akkor ma dolgozunk holnap pihenő fiaim Anna készít útra vallott s szeretnék, ha ma ott bent vacsoráznának.

– Köszönjük nagy meg tiszteltetés részünkre. Idesapám. mindent köszönjük. Mihály csak mosolygót tetszett a fiuk új megszólítása hisz már annyira vágytak rá. István és Károly összenézve nyugtázták, hogy jól esik a korban igen csak előre halat időseknek a meg szólítás.

– Ugyan hisz a mi fiaink vagytok, mi úgy szeretünk benneteket. Tudjátok miután nem lehetett családunk egyedül voltunk így jutót rátok a választás. Bennünket meg az idő vasfoga kóstolgat. De este beszélgetünk ott bent. A két fiú összenézet s nem tudtak mit válaszolni. No, jöjjenek, de csak álltak a pitvar előtt s nem moccantak. Anna asszony szólt nekik mire nehezen beléptek a pitvarba. Hisz ide nem jártak be hiába hívták őket többször is. Lecövekelve néztek s vártak. Az asszony egy nagy pohár tejet és egy jó nagy flekki kenyeret adót a kezükbe. A fiúk meghatottan vették el. Ne legyen ennyire meg lepődve meg szolgáltak érte. Hisz a mi fiaink most már s ez után itt bent lakhatnak velünk..

– Nagyon köszönjük, nem szeretnék megbántani önöket mivel olyan sokat, köszönhetünk maguknak, de mink inkább ki mennék és kin maradnák a házikónkban.

– Ahogy gondolják, de ide bár mikor bármivel jöhetnek, és bár mikor beköltözhetnek.

– Nagyon köszönjük. na, étkezzenek, azt indulunk.

Leültek a lócára s elfogyasztották mit kaptak.

Vágj, két kacsát majd süsd meg nekik útra valóra és egy kenyeret is adj nékik útra .Rendben. Na, induljunk szekere. Anna egy nagy kosarat hozott ki. István odalépve elvette és felrakta a kocsira majd felsegítették a bakra. Ki érve a határba felfogták a kaszákat és megfenték És neki indultak a kukorica táblának mi csak úgy feküt a földre. Nótáztak, énekeltek, de Károlynak sehogyan nem volt nyugalma. Őzek szarvasok ugráltak. A kukoricásba valami csörtető hang közelíttet. Álljunk, fér e kiáltót Karcsi! Ebben a pillanatban koca mama és kilenc kis csíkos malac csörtettet el. A hideg csak borzolta a kedélyeket, Szél táncoltatta a leveleket s az angyalok könnye is lassan perget. Csak úgy dőlt a tábla. ahogy hasitok a kukorica lábába a kaszák. Már az est húzta fekete bugyrának száját mikor végeztek és haza indultak.

A nagy találkozás

4 rész

Másnap hajnali pirkadt első sugaraival ébredtek s neki álltak a munkák elvégzésének. Mire indulni kell, addigra készen legyenek. Nem sokkal később megjelent Mihály ki könnyező szemmel üdvözölte őket. Valamit mondanom kell.

Tessék, hallgatjuk. Elérkezett az idő, hogy elengedjünk önöket. Ha szeretnének elköltözni meg tehetik, ki adjuk a jussukat hisz már katonasághoz vonulnak így elérték azt a kort, hogy nem kell szülői felügyelet.

– De idesapám nem megyünk, mi sehová ez a mi otthonuk itt jól érezzük, magunkat szeretünk itt lenni. Ha megengedi a letöltött katona időnk után szeretnék ide haza térni.

– Tényleg őszintén így gondolják!

– Igen szeretnék mindig magukkal lenni azt, ha meg nősülünk, majd akkor meg látjuk.

– Rendben ennek nagyon örülök s ennek Anna is örülni fog. Megyek és elmondom neki. Idesapám mennyünk együtt szólt Pista, de a pitvarnál megtorpantak. Na, jöjjenek vagy inkább gyerek má be. Baj van apja?

– Nem csak a fiaink szeretnének mondani valamit. Akkor jöjjetek beljebb!

Karcsi nehezen szánta rámagát, de belépet Pisti utána. S elmondták, amit gondoltak. Anna boldogan ölelte át a fiatal embereket min nagyon meghatározottak. Fiam azt kész vagytok, az útra nem sokára indulunk, kell. Rögtön letisztálkodunk, s át öltözünk. Itt van, két új ing ezt vegyétek fel és itt hozzá az öltöny és a bőr csizma. Ez a miénk?

– Igen Idesapátok hozta múltkor a vásárból

– Nagyon köszönjük.

– Míg ellnem felejtem a kalapotok, hisz legények vagytok, nem mehetek hajadon főt. Pista és Károly összenézet és boldogan mentek a kis házba. Hallod olyan nagyon jó velük hiányozni fognak.

Tudom nekem is barátom. Majd ha szabadságra engednek, haza jövök. Én is Karcsi. Elkészülve léptek ki Anna sírva fakadt az ifjak látván. Mihály befogta fekete paripáit a hintó elé. Na, induljunk Károly belekarolt Idesanyába és a hintóhoz kísérte. István a kosarakat hozta. Majd a gyeplőrándítással indítódat, a lovakat. Enyhe ostorcsapások csattogó hangja töltötte meg a puszta csendjét. A hét fekete ló csak úgy reppent bele a távolságba. Mire a napizzó arca beragyogta a táj szépségét addigra felértek Zalasámsogra helyi parancsnoksághoz. Egy hosszú sor várakozott az ajtónál, kísérőkkel. Egy magas széles vállú csendőr jelent meg az ajtóban s engedte be az érkezőket. Odabent elrendelt formaságok után megkapták az egyen ruhákat és a többi kelléket. Át öltözve várták a parancsnokot. Addig mindenki visszaadta civil ruháját a hozzátartozóknak s elköszöntek. Karcsi és István is át öltöztek s oda adták a szülőknek ruhájukat meg ölelgették Mihály és Annát majd indultak a sorba. Anna fehér keszkenővel integetett a fiai után kiket egy nagy fal kezdet eltakarni. Bent egy baráti kézfogás s már elválasztva egymástól más alakulatba sorolták őket. István és Károly csak a távolból figyelték egymást, ahogyan távolodtak. A szülök haza indultak hisz órákba telik, míg elérik Meggyes pusztát. Az idő változatos arcát mutatta. Hol a méregbe gurult dühöngő szél markolta ruhájukat. hol enyhe szelő simogatta angyal könnyeit hullajtja. Már késő este volt mikor haza értek. Csak az öreg komondor várta őket barátságos farkcsóválással. Az állatok hangja kánonba szakítót bele a szürke fellegekbe. Mihály hamar a munka után nyúlt s Anna is elindult a dolga felé. A késő est keserves tánca járta át a tanyát mire végeztek és behúzottak. Nap, mint nap, lesték s várták haza fiaikat, akik az idő sebes vonat elhaladásával jönnek haza. De a percek múlása a napok hónapok pergése nem hozta meg őket. Mihály egy fenyőfát állított a tisztaszobába, és a fiuk szállásán. Anna kalácsot sütőt és pár baromfit is vágtak reménykedve a fiuk érkezésében. Hisz már Két éve lassan, hogy elmentek itthonról és már nagyon hiányoztak kopogást hallottak Mikor kinyitották az ajtót a meglepetéstől szólni se tudtak. Károly ált az ajtóban. Agyon isten Idesapám és nyújtotta kezét az üdvözlésre. Te fiam hogy kerültél ide? Hát gyalog. Vége haza jöttem. Nézze itt a zsoldom. És a papír. Hát gyere, be édes fiam azt mesélj annyira hiányoztál. István merre van?

– Nem tudom nem egy helyen voltunk, de most át öltöznék, ha nem bánnák és elment a kis háza. Kinyitva az ajtót meglepetéstől a könnyeivel hadakozott. Meg állt a fa előtt mind az árvaházba és imádkozni kezdet majd hálát adót azért, hogy egészségben haza érkezhetett. Majd újra imádkozott és nehéz sóhajtással Ferire és Istvánra gondolt. Átöltözve és felfrissülve tért vissza szüleihez. Anna a boldogságtól csak zokogott. Ne sírjon Idesanyám itt hol vagyok! Majd minden más lesz holnaptól Minden olyan lesz, mint rég. Tudom boldog s még is szomorú vagyok. Úgy érzem lelkem, mint a megtépázót őszi erdő a viharhánykolódó tengerén. Bár csak már István is itt hol lenne.

– Elhiszem, de most már megkel jönni e neki lehet, hogy úton van.

– Bár csak úgy lenne. Na, mesélj fiam. Károly elkezdte a történeteket mondani miközben óvatosan a borból kortyolt. Már kopogtatott az éjfélt jelző Kakukk az órán mikor Anna díszbe öltözve meg jelent. A férfiak is kalapot raktak és elindultak a misére. Már hajnali egy volt mikor haza értek. Ordító tomboló szélvihar keverte a frissen eset havat. A hideg csak úgy csikorgatta fogait. Károly elköszönt s visszavonult a kis házba. Anna utána kiáltott fiam gyere ide be! Köszönöm, de itt várom Istvánt s belépet az ajtón. Leheveredett ágyára és arról álmodozót, hogy együtt van barátaival. Addig, míg ellnem nyomta az álom. Ara ébredt, hogy nagyon fázik. A Kakukkos óra négy órát jelzett. Melegen felöltözve indult el a napi tevékenységek felé miközben a barátaira gondolt. Telt múlt szaladt az idő mikor már a nap boldog frissességgel elkezdte a hó torlaszokat elfogyasztani. a rügyek boldogan pattantak ki bölcsőjükből. Lassan álmosan előbújt a hóvirág. A zord tanyavilág egy mosolygós tavasszá változott. Károly már majdnem végzet mikor bement a szállására leült pihenni és ebédelni. Az udvara egy fekete kocsi gördült be. A hangra Károly kijött megnézni ki az hisz senki nem jár hozzájuk s ö is csak ritkán megy el itthonról. Egy magas sudár fekete hajú jó megjelenésű fiatalember szállt ki a kocsiból.

– Agyon Isten segíthettek szólt Károly?

– Dr. Kovács Ferenc ügyvéd és jogász majd kezet nyújtva mosolygott. István itt hol van,

– Nem István még nem ért haza a katonaságtól, de mér, érdeklődik ki maga és mit szeretne?

– Néz meg jól nem is mersz meg Karcsi,

– Feri te vagy az? Álmodom vagy tényleg te vagy?

– Igen én vagyok s összeborultak mind a káposzta levél. Gyere be. Beléptek a kis házba, és beszélgetni kezdtek. Kopogtatás zavarta meg őket és már nyílt az ajtó. Mihály és Anna lépet be rajta. Károly boldogan mondta Feri Ők a szüleink Kis Mihály és Anna a neje. Adjon Isten Dr. Kovács Ferenc ügyvéd és jogász. Foglaljon helyet, ha nem zavarunk.

– Dehogy zavarnak idesapám önök is foglaljanak helyet.

– Látom, nagyon jó helyetek van, szeretnék benneteket és szó szót követtet. Na, szóval akkor a nagybátyád volt s azért vitt ki az árvaházból, hogy jogászt és ügyvédet csináljon belőled. Ez így van.

– De mi járatban vagy itt ahol a madár sem jár?

– Hoztam egy papírt, mit alá kéne írnotok.

– Írniuk?

– Igen egy olyan hivatalos papír, amihez vizsgálatot kel csinálni.

– Azt minek az a vizsgálat?

– Hogyan is mondjam neked sok időbe telet meddig re meg találtalak benneteket, de, most azért mert nagyon valószínű testvérek vagytok Istvánnal.

– Ne, bomolj barátom ez nem tréfa.

– Tudom, de ha beigazolódik, akkor az anyai ágról egy kastély is a tieteké a birtokkal együtt. Mi a bajod? Megártót a tavaszi nap?

– Nem nézd át ezeket a papírokat. Károly olvasta és át nyújtotta Mihálynak ki tanulmányozta. De hol van István? Hisz ettől a perctől meg változik élet ettek. Az biztos szólt egy másik hang az ajtóból. Egy megtört szakállas botra támaszkodott ember ált ott. Mihály döbbenten nézet rá.

– Maga mit keres itt, na, hordja elmegát, míg szépen mondom.

– Na ne olyan hevesen Idesapám hát nem ismer meg István vagyok. Nagy csend borult a kis szobára. Mi történt veled fiam szólt rémülten Anna? Nem komoly csak el volt törve a lábam és sokat kellet a katona kórházba lennem, míg a felcser meg gyógyítót. De gyere be és mesélj. Ö ki.

– Dr. Kovács Ferenc Ügyvéd és Jogász.

– Feri te vagy az arany barátom?

– Igen, de rakd magad rendbe, mert szörnyű ahogy ki nézel.

– István kiment a gémes kúthoz a házmellé és lefürdőt levágta szakállát felvette tiszta ruháját s visszatért a többiekhez. Késő estélig beszélgetek. Már az alkonyat húzta sötétítő függönyét a piros lepedőre ahol a sárga fényesség úr piheni tér. Mihály a tisztaszobába hívta vendéget. vacsorával

– kínálták. Dunákat-vánkosokat vetettek az ágyra a vendégnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az álmodozó

5 rész

 

– Másnap reggel István korában kelt, mint a pirkadt. Kiment az udvara és a közeli górénak támaszkodót s erősen gondolkodót. Te álmodozó szólt Károly mi jár már megint a fejedben?

– Arra gondoltam, hogy építenünk kéne, egy Vizi malmot a kert végébe hisz ott folyik a folyó az meg hajthatná a kereket. Nem kéne messzire vinni a gabonát. Mennyivel könnyebb lenne.

– És mond a Kastélyról nem álmodtál?

– Ugyan má, ha tehetném s az enyém vagy a mienk lenne, akkor azokon segítenék, kik betegek árvák koldusok.

– Hogy gondolod?

– Hát olyan otthon, mint az árvaház volt csak nem akkora szigorral. Bár kit felvesszük.

– Na és miből tartanád, fen?

– Hát tudod, kitennék egy fa dobozt és egy perselyt s ki mit gondol, azt tesz, bele azzal támogatnák.

– Meg lehetne kertet csinálni.

– Na, jól van te álmodozó és ezzel itt mi lenne és a szülőkel hisz ök. neveltek fel bennünket.

– Igazad van, de tudod, visszük magunkkal ezt meg csináljuk lovardának vagy kiadjuk, valakinek bérbe földel együtt.

– Na, jól van, ne álmodozz, inkább fejünk meg különben meg Mihály nem megy bele.

– Mibe nem megyek, bele had hajam? Különben jó reggelt.

– Károly elmesélte Idesapának István Gondolatát majd így szól állandóan álmodozik.

– Nem rossz szólt Feri elfeledve mi járatban van. Ez tényleg érdekes. Meg éri meg fontolni. De lassan elköszönök, mert még messze van, míg haza érek és elrendezem a papírokat és minden formaságot. De ezt fontoljátok át. Majd jelentkezem. Na, az ég áldjon benneteket.

– Jó pár hét múlva meg jöttek a papírok.

– Most itt hagytok bennünket?

– Dehogy jönnek, velük Feri majd jön az autóval s elvisz minőnket. És ott maradunk.

– Az nem jó mi lesz a sok állatokkal. És ha ilyen meleg marad neki kel állni szántani, S ahhoz is két ember kell, egy ki az eke szarvát fogja a másik meg vezeti az ökröt.

– Igaza van Idesapám.

– Akkor misem megyünk eddig se volt jelentősége ez után sincs annak, hogy testvérek vagyunk. Ezt halva István mérgesen elvonult fér-e.

– Mi a bajod mért vagy mérges bántott az a villa, hogy bele vágtad a ganéba? Mi az ördög lett veled István mért vagy mérges?

– Semmi, hagy békén! Te se hiszel bennem ennyi idő után. Én csak álmodozom, de majd meg mutatom neked. És elfeledve a botot elindult és elvágódót. Károly ugrott, hogy segítsen. Hagy már ne nyúlj hozzám meg oldom. Négykézláb mászott, míg meg tudott kapaszkodni és fel tudott állni. Károly még mindig fogta Mihály karját. De fiaim mi az ördög van veletek soha nem veszekedtetek?

– Semmi gond Idesapám de van mit Károly mondót igaz én így gondoltam. Nézze meg nyomorék vagyok, nem mozdul a lábam s még a barátnőm is szakított velem nem kell egy ilyen nyomorék neki.

– Engedj fiam Karcsi elengedte Mihály vállát és oda ment Istvánhoz. Gyere, üljünk le, beszéljük meg. Tudod, hogy mindig mindenbe számíthatsz, rám hisz közel a Nyolcvanhoz már sok mindent meg értem s talán segíthetek. Mihály leült fiamellé a tuskóra, na, menj, Károly dolgodra had beszéljek a fejével.

– Rendben, de ha kellek, itt vagyok.

– Hallgatlak, most mondj el mindent hegyiről tövire, mert így e helyzet nem maradhat. és hadnépem a lábad hisz már meg kellet volna gyógyulnia.

– István lerúgta csizmáját és felhúzta a nadrágszárát.

– Azt a terem buráját és eddig mért nem szóltál. Anna készíts hamar forró vizet Károly ülj hamar fel a lóra és hívd, Vejemből az orvost mond meg neki súlyos az eset egy láb mi furcsa! Igen idesapám s már szőrére pattanva hajtotta a jószágot. Anna hamar vizet rakót fel. Istvánt a hideg kezdte rázni. Apa meghallok! Nem bírom!

– Nyugi mind jár itt az orvos. Mihály felállt összeszedte erejét. Gyere, állj fel és ménjük be. Pista feltápászkodót és bicegve el indult a ház fele. Már majdnem elérték az ajtót mikor elvágódót, apját is magával rántva.

– Atya Isten Mihály meghalt a fiúnk!

– Segíts fog meg a lábát és vigyük be a priccsre a konyhába. A két korban előre halat ember nehézségek árán bevitték Anna a rémületből a még nagyobb rémületbe eset mikor meg látta István lábát.

– Maradj nyugodt. Anna vizes ruhát, a plédet a lába alá mindjárt itt az orvos Károly elment érte.

Az öröm

6 rész

 

Kis idő elteltével megérkezett az orvos és Karcsi. A lódobogására Mihály kijött s kiabálni kezdet. Gyorsan doktor úr eszméletlen s nem tér magához. Az orvos gyors léptekkel rohant be az ajtón. Meg látva Istvánt hamar kezet mosott Mihály mi történt vele?

Pár mondatban elmondta majd távozót Kérem, menjenek, ki hagyjanak magamra. Én itt maradok, ha kellenék szólt Karcsi rendben, de kérem, csak akkor szóljon, ha kérdezem.

.Fiam adj egy lavórt forró vizet, s hideget is készíts ide. Bírod a vért?

– Igen! Akkor mosd meg jól a kezed szappannal s gyere ide. Karcsi követe az utasításokat. Az orvos egy mély keresztvágást ejtet István térdén. A genny és a vér csak úgy ki loccsant, Bűzlőt az egész konyha. Egy óra múlva fáradtan szólt ki most már bejöhetnek. Már túl van a nehezén. De ha nem bánják, még egy két órát itt maradok, míg nem találom rendben.

– Esetleg egy kávét vagy konyakot esetleg bort.

– Köszönöm egy kávé jól esne.

– Ne sírj, asszony már rendbe van, nem halt meg a fiúnk csinálj kávét a doktor úrnak!

– Köszönöm.

– És mondja mi ez az egész?

– Ez egy betokosodót térd gyulladás mi sajnos a vére is elkezdet fertőződnie. De időben jöttem, ha még várnak vele elveszti a lábát jobbik esetbe. De el is veszthették volna, Istvánt,

– – Mi okozta ezt meg tudja mondani?

– Igen egy nem steril környezet és eszközzel való találkozás indította el. De sajnos ez csak az alap, hanem ez a szőrszál mi a sebbe került és rámutatót a lavórban tátongó fertőzőt váladékra. Kérem, öntsék a tűzbe És ezt alaposan fertőtlenítsék el. De vigyázzanak se a bőrrel se a szembe de még a szájba se kerüljön!

– Rendbe akkor majd én szólt Karcsi.

– Remek fiaik vannak s a távozó sudár magas növésű Ifjú után tekintet

– Igen azok habár nem a vérünk, de úgy szeresük őket. Mi csak neveltük.

– Aha, értem szeretnének róla beszélni, míg várakozom? Közben visszaérkezett Karcsi és leült a pitvarba. Kezébe hajtotta fejét majd egy idő után az eget kémlelte mind, aki csodára vár. Az úrhoz imádkozott s majd újra hatalmas tenyerébe takarta arcát. Addig oda bent egy mély érzelmű beszélgetés folyt. Egy jó idő múlva a kinti legény is csatlakozót a táróssághoz. István mellé telepedet a priccs mellé és fogta a kezét.

– Ne,aggódj, meggyógyul a barátod vagy testvéred.

– Igen tudom, de nincs jelentősége, hogy egyik vagy másikak vagyunk. Ö ki mindig álmodozik s ezzel célok és meg valósításokkal teszi szépé életünket. Mihályt és Anna nénit úgy szeresük mind vérbeli szüleinket kikről semmit nem tudok.

– Tudom Károly hisz szüleitek elmondták.

– De most valójában mi okozta ezt?

– Már, mint ahogyan mondtam én véleményem a sterilizálatlan eszközök s környezete. De hát a katonaság ilyen és a csont sem úgy forr ott, ahogyan kell. Hosszú idő, míg felépül. Minden nap eljövök.

– Rendben dr. úr. István nyöszörgő hangot adót

– Az orvos mindjárt belépet meg nézte vérnyomását és meg hallgatta. Majd apró pofonokkal ébresztette ismét. Jó idő múlva kinyitotta szemét pörgőt vele a szoba. Ne beszéljen, csak aludjon, itt vagyok maga mellett. Karcsi oda lépett s meg fogta kezét barátom-testvérem ne félj megmentünk. Nem sokára minden rendbe lesz. Reppentek a percek múlt az idő. Már a nap fekete mellényét vette mikor hideg szél kezdet el fújni és szakadt az eső. Oly égzengéssel érkezet a vihar mintha a kovács a vasat ütötte volna. Az orvos indulni akart. De Mihály kérlelte, hogy maradjon. Nem lehet mennem, kell hisz lehet, hogy másnak is kell, a segítség Istvánnal márt nem lesz baj. majd holnap jövök. De jó lenne, ha itt lenne a barát nője de tudjuk ez nem lehet hisz szakítottak. Na, az Úr vigyázzon önre Dr. úr! Majd én elkísérem szólt Károly.

– Rendben, ha így alkarja!

– Igen szeretném.

– Rendben és indultak ki fele, Mihály mosolygót anyja nő van, a dologba én azt mondom.

– Ugyan apja

– De hogy nem nézd, csak mily boldogan ugrót fel a pej hátára még nyereg sem kell neki. Meg a vihar sem ijeszti meg. Én ugyan ilyen voltam ifi koromba de menyükbe mert elázol..

A titkos érzelem

7 rész

 

Visszatérve a pitvarba Anna jó húslevest készít fiának. István lassan ébredezik. Jajgat és valakit hív. Lillám, Lillám, Drága violám s elhallgat. Mihály odalépve szemügyre veszi fiát. A percek reppenése az idő komor arcának dühe egyre inkább aggasszák, a szülök szívét Karcsi véget ki már elég régen elment ahhoz, hogy ne érjen még haza.

A leves is meg főt mikor lónyerítésre lettek figyelmesek. A Gazda kilépet a pitvarból s látta fiát megtépázót állatában a kisházba szédülődni.

Anya mindjárt jövök meg nézem, ezt a gyereket mi van vele!

Mihály belépet és döbbenten vette észre fia letépet ingét.

– Te ittál s verekedtél vagy mi történt magyarázd meg. Most.

– Semmi boldog vagyok apa!

– De hogy nézel ki?

– Semmi gond és ölébe kapta Mihályt.

– De fiam mi az ördög van veled? Rakd magad rendbe és gyere át, mert anyáddal halára idegeskedtünk magunkat.

– Rendben ne aggódjanak s letette apját a földre.

Károly fütyült s énekelt dalolt, ahogy csak száján kifért még a morcos, mérges vihar is csitulni volt képes e hang hallatán. Károly rendbe tette magát s át ment a szüleihez. Fülig ért a szája. Idesapám meg nősülök.

Tessék,

– Megnősülök úgy, ahogyan mondom.

Már több mind négy éve ismerjük egymást s szeretném, meg kérni, hogy kérje, meg nékem Judit kezét. Holnap elmegyek meg veszem a gyűrűket,

– Ö ki?

– Ö a Kántor egy szem gyermeke.

– És hol találkoztatok?

– Hát misén meg láttam, meg szerettem. Szívem heves lüktetése s akaratom ellenére szemem rajt tapadt báján. Hisz olyan, mint egy királylány. Megvártam beszélgetünk. Haza kísértem a kapuig. s mos már többször elvittem bálba.

– S egyedül mentetek?

– Nem a kántor is ott volt Géza hisz ö nevelte fel e gyönyörű virágszálat, mert édesanya elhunyt mikor meg született.

– S ezt mért nem mondtad eddig?

– Mert nem voltam biztos abban, hogy mit érzek és ő én felém. De tegnap először megfogtam bársonyos kezét s úgy beszélgetünk csodás volt.

– És még mi történt.

– Semmi Idesapám még egy puszi, se majd ha meg lesz az esküvő legyen nyugodt.

– Ez tisztességes dolog tőled fiam. De most már tudjuk és biztosak vagyunk .

– Rendben akkor holnap fogj a hintóba és menj hisz itt az idő, hogy Mátkát válasz magnak.

– – Bár csak István is meg találná vagy kibékülne, mert most nagy szükség lenne rá hisz ápolni kell forgatni s ez nekünk már nehéz.

– Itt vagyok, segítek. Na, jó itt a leves, ha felébred pihenni, térünk.

– Rendben Idesapám. És lesrófolta a petróleumlámpát egész éjjel Karcsi vigyázót Istvánra. Mire a kakas ébredt addigra Károly már lemosdatta barátját és a ki rakót, inget is rá húzta. Gyere, igyál. ne haragudj, kélek.

– Ugyan hagyjuk nem történt semmi. Ellátta majd ki lépet az udvara a teendőket meg tenni. Javában hordta a ganét mikor apja kiáltót. Károly ott hagyta a talicskát s róhat apjához gondolva baj van.

– Ne szaladj nincs, baj csak a tegnapi után mikor indulsz. Ha végeztem a dolgommal.

– Értem gyere, igyál egy pohár bort. Köszönöm, de inkább sietek befejezni a dolgot, mert a határba is ki szeretnék menni meg nézni leehette szántani. vetni. Hisz e reggeli ébredő napnak sápadt arcát a tő lángja öleli magához a kéklő égi tengeren.

– Rendben tedd, ahogy gondolod, ha van, valami szólj.

– Ne aggódjon meg oldom. Tessék, szólni, ha kellek.

– Rendbe, ja és nyergeld, a lovat úgy ülj rá!

– De idesapám ez így pont jó és nevetett majd visszament a munkáját csinálni boldogan fütyörészett s közben Jutkára gondolt. Kinek oly sárga haja volt, mint a gabona. Hófehér bőre arca vörös rózsa pirénjében tündökölt Csodálatosan vékony derékkal. Ennél még szebbet sem lehetett álmodni. És tiszta

Érintetlen bájjal megáldva. Sietve kapta fel fejét mikor az öreg komondor vakkantott. Ugyan barátom az csak egy gida nézet a ház mögötti vetésre. dolga végeztével felkantározta lovát felpattant s elvágtázott. Már delelőre járt mikor haza jött. Minden rendbe idesapám?

– Igen fiam, na, mi helyzet?

– Semmi el voltam a kovácsnál meg patkoltattam a lovat a határ vizes várni kell vele. Úgy két-három napot. Az állatokat betereltem a fák közé. a jószágot csermelyből ihatnak s széna is van oda téve. A karán bezártam..

– Rendbe akkor készülök.

– Rendben fiam. Jó idő múlva szalagos kalapban talpig fekete öltözékben fehér ingben jelent meg. Lábán sarkantyús fekete bőrcsizma.

– Hű de fess legény vagy fiam! Lehajolt kezet csókolt anyának át ölelte apját. Belépet fivéréhez kezet rázott vele és indult kifele.

– Hová mész? Úgy nézem nősülni, indulsz

– Nem kézfogóra pajtás, de előbb a gyűrűket veszem, meg Majd haza jövök, s szülein kell, elmegyünk Vejimbe Judit kezét meg kérni.

– Gratulálok nektek legyetek boldogok s elcsuklót hangja. De ne légy szomorú te is meg találod a mátkád nem sokára.

– Nem nekem Lilla jelenti az életemet. Ezzel többet nem szólt könnybe szökőt szemel fejét fal fele fordította. De te szépen gyógyulsz, ha ma nem lesz, lázad holnap felkelsz és sétálunk ketten. Ezt mondta az orvos tegnap. Örülj komám. De most pihenj majd jövök! Az Ur vigyázzon rád drága gyermekem. Károly felült a hintó bakjára mit a két csodás fekete ló volt befogva. Visszaintet s enyhe ostorsuhintással elindultak a közeli városba meg venni az élet boldog percét jelentő gyűrűket.

 

A lánykérés

8 rész

 

Karcsi boldogan tért haza, a késői órákban. István az asztalnál Idesanyával s Idesapjával. A legény boldogan ugrót le a bakról s ment be a házba. Szép jó estét !

– Neked is fiam!

– Na, mit rendeztél sikerült?

– Igen tessék nézni és ki vette a zsebéből a pici dobozt miben lapult a Köves gyűrű.

– Ez igen fiam derék ember vagy és a jegygyűrű.

– Majd ez után csináltassuk meg, ha igent Mond. holnap el kéne menük Juditéhoz.

– Rendben du elmegyünk, remélem István is jön, velünk kell a levegő.

– Hát persze nem gondolod, hogy ebben a nagy alkalomnál nem leszek ott.

– Mész ma le a lányos házhoz?

– Nem Idesapám majd holnap magukkal.

– Rendbe akkor öltőz át s gyere vacsorázni.

– Igen akarok Pista mondani valamit. A Volt katonatársad Kálmán Feri Üdvözletit küldi és mi előbbi jobbulást kíván.

– Találkoztál vele.

– Igen meg nősült egy szép barna lány a felesége és van egy pici gyermekük.

– Hogy nézet ki az asszony kérdezte izgatottan?

– Hát hallod egy anyajegy volt a bal arcán.

– Hála az égnek ne is mondj többet

– Mi ütőt beléd?

– Ez nem az én Lillám, mert tudod, nagyon tetszett Ferinek.

– Hát nem tudom ki az, de jó lenne meg is merni, ha ennyire szereted. De ere már nem lesz módunk. Itt bent maradsz vagy kijössz a házba?

– Ha nem baj inkább ki mennék veled, ha segítesz.

– Hogyne, na, gyere, támaszkodj rám. Apa mit mondót az orvos volt itt?

– Igen minden a legnagyobb rendben kifűzettük a mit kért most már csak Istvánon múlik, hogyan gyógyul. Az jó mindent köszönök, na, menjünk barátom. Lassan át sétáltak Karcsi lesegítette barátját az ágyra. Holnap meg borotválkozom, mert ez a szakáll idegesít.

– Akartam kérdezni mért volt szakállad? Azt tudom, most mér, van.

– Hát tudod Lilla találta ki, hogy növesszem meg nehéz volt, de meg szoktam. Mikor haza jöttem levágtam most újra meg nőt, de nincs, jelentősége át hozod a fenő szíjat, azt levágom.

– Itt a mienk az ablakba felakasztva.

– Rendbe térjünk, piheni, mert holnap nagy nap lesz.

– Igen s számíthatsz rám, ha még ilyen botlábú vagyok, akkor is.

– Majd meg gyógyulsz.

– A sötét mellény alól kukucskált a nap mikor Karcsi már kin járt. Lefejte az állatokat szétszórta a szemet. Kukoricát morzsolt. Tüzelőt meg vágta. S a lovak szerszámát zsírozta mikor a komondor dörgölődzőt hozzá. Gyere, öreg barátom itt a sajka igyál tejet s fejt egy adagot neki. A kutya hálás tekintettel nézet rá.

A pitvar felől fény szűrődőt ki a ház mögött egy szivárványt vet észre. A szellő simogatta a környéket. Karcsi beletúrt hajába. Meg fordult felfogva a vékát s a pitvarhoz vitte. Majd összeütköztek Mihállyal. Hoztam fát hisz pogácsát és kenyeret süt anyánk.

– Igen igazad van, mikor indulunk hát mikor önöknek jó.

– Rendbe akkor megbeszélem Annával István?

Borotválkozik beteg, de lelkileg. Nem tudja magát túltenni Lilán perig sok idő telt el. Na,de idesapám mit szeretne csinálni.

– Fiam kaszálni kéne egy kis lucernát.

– Rendben majd jövök. Megfente a kaszát s kiment a ház s a folyó közé kaszált zöldet az állatoknak.. Behordta és elterítette. Majd Vizet hordott az állatoknak s majd a vizes padra tett két vödör vizet. Bemegyek meg nézem Pistát.

– Anyja én olyan boldog vagyok vasárnap hálát adunk a misén Istenek ezért a fiúkért, de furcsa lesz, ha nem lesznek velünk.

– Dehogy nem idesapám idehozom a Jányt.

Károly és István ki jöttek a gémeskúthoz s a beton vállú vízében pancsoltak mind a gyerekek. Ismét a vidámság és a boldog kacaj töltötte be a csendes tanyasi életet, az állatok koncertje mellet. Egyre közelebb értek a csendőrök a távolból kiknek kakastolluk csak úgy táncolt vállukon. A szuronyos puska oly feszesen ált mind az akác az út szélén. Erős hatalmas kemény tartásúak volta a csendőrség emberei. Kik sűrűn meg fordultak itt és hasonló tanyákon. Betérve Idesanyám Étellel kínálta őket és teával mit szívesen elfogadtak. Leültek a könnyökölben a lócára s ott fogyasztották el. Közben meg mosolyogták a két ifjú gyermekies pajkosságát. Mit süt ma kérdezte József a rangidős?

– Kenyeret, Pogácsát mindjárt bevetem, mert már a szakajtóban van. Hisz kézfogóra megyünk a fiúnk Karcsi meg kéri a Vejim Kántor lányának kezét.

– Jutkáét nagy szerencséje lesz Karcsinak, ha elfogadja.

– Hát mé!

– Már sokan próbálták, de mindenki elutasít. Mindenkivel jár, beszél, de aztán elhajtsa a legényeket, mint a legyet.

– Hűha, ez nem semmi kemény diónak nézünk elibe.

– Igen, de legyen sikerük és sok boldogságot, na, menjük.

– Rendbe.

Délre elkészültek mindennel. Már a tikkasztó nap ereje perzselte a tanyavilágot mikor előjöttek a megfelelő az alkalomhoz illő viseletben. A férfiak fekete öltönyt viseltek fekete bőrcsizmával. Annán Zöld rakót szoknya alatta több alsó szoknya fekete hímzett kötény lábán fekete bőrcsizma. Felső testén színes pruszlik magasan záródó nyakát díszített fehér vállkendővel. Fején Színes kasmírkendő. Károly előállt a lovakkal s befogta a hintóba őket. Felsegítette apjáékat és barátját. Feltette a díszes kalapját fekete üstökére és elindultak a mátka nézőbe. Beérve Vejimbe egy csapat fiatalember várta őket. Hó-hó! Álljon meg Idesapám s meg húzta a gyeplőt. Karcsi leugrót s elmondta a tervét. Bemutatom nektek a szüleimet Mihály neje Anna s a testvérem István. Ők. Idesapám a barátaim Kis László. Kovács Kálmán. Czavori István, Bukovics Kálmán ö lesz a vő fényünk. Ők most előre mennek Külön más-más célból mi egy kicsit várunk a háztól távol, na, pattanj, Kálmán te velünk jössz..

– Rendben akkor menjünk. Gyí, és meghúzta gyeplőt Mihály. Itt a templomnál meg állunk. Úgy is lett, ahogy hallották. Most mehetünk Idesapám. Behajtva az udvarba az ifjú lesegített mindenki a kocsiról. A Kálmán előre lépet s kopogtatott Géza kinyitotta az ajtót s meg lepődve látta az ünnepi öltözetben érkezőket.. Fekete Géza nyújtotta kezét. Bukovics Kálmán Vőfény Ferenczy Mihály Ő a neje Anna Kézcsókom s enyhén kezet csókolt az asszonyságnak Ö a fiaik Karcsi kit már ismer és testvére István. Fáradjanak, beljebb Mindjárt jön a Jányom. Pár pillanat múlva meg jelent. Gabona sárga haja ráfolyt blúza vállára. Mintás többrétegű szoknyát viselt. Fehér harisnyával és csatos félcipővel. Mihály nem kaptak levegőt a szépséges mátkától. Talán foglaljanak helyet. Mi járatban vannak? A vőfély elkezdte szokásos mondókáját apró lépésekkel meg közelíteni jövetelük okát. Majd át adta Mihálynak a szót. Szeretném megkérni a fiam részére Judit kezét.

– Értem hoz italt s valami harapni vallott, A lány ki ment s behozta a fehér damaszt terítővel díszített asztalra a kínálni valókat. Majd kiment s egy üveg borral jött vissza. Majd egy nehéz fehér cseréplavórt és egy fehér keményített törölközött hozott. Annának tetszett a lány mozgása. Körbe Vitte a kézmosó vizet s a törölközött. Ki vitte majd visszatérve Meg vendégelte őket. Nagyon ízletes szólt István. Judit csinálta. Anna végig nézet Gézán és pislantott Mihálynak. Ki tudta mit jelent Karcsi fejet bólintót. Mit Kálmán kisvártatva elejtette vőfély botját és lehajolt érte úgy hogy be nézhessen az ágy alá hogy ki e van seperve. Felemelte fejét. Anna leolvasta a jeleket. Majd beszélgetni kezdtek Károly a lány mellet ült s eszében sem volt meg fogni Judit kezét. Mikor felállt engedélyt kért Gézától visszafordult letérdelt s meg kérte Judit kezét. ki jegykendővel viszonozta a leánykérést. Már késő este volt mikor haza tértek. Anna áldását adta a frigyre. Térjünk, piheni hisz idősek vagyunk s holnap ők. jönnek hozzánk, háztűznézőbe. Meg kell Gézának nézni hova kerül gyermeke. De már ránk fér a segítség a konyhában is. Akkor jó éjszakát. Mihály kezet, fokot s visszavonult. Fiatalember mindent eláltat s már a sötét paplanon a fényes csillagok ragyogtak mikor betért lepiheni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Esküvő meglepetéssel

9 rész

Éjjel arra ébredtek, hogy valami furcsa csapkodó zaj törte meg a csendet. Karcsi sietve kirohant körülnézni s meglepetten látta, hogy az melléképület tetejét megkezdte a vihar. Hamar berohant magára kapkodta ruháját s már indult ki, hogy a még nagyobb bajt elkerülje. Deszkákat vitt oda. Felállt a létrára s az összes erejével meg próbálta a vihar tépázót, tetőt rögzíteni. A szélordító dühével sepert végig a tanyavilágon mindent tökre téve. Karcsinak be kellet látnia semmi eredménye, nincs a harcnak. Így lemászót a létráról s át cipelte és át terelte az állatokat a tehenek instálójában. Kemény harccal megoldódtam Jó két óra múlva valamennyire alább hagyott. De Karcsi még mindig nem feküt le éberen figyelte mi lesz belőle. A feslő pirkadat fényében ezüstfüggönyét rázva. Már a pitymalló hideg szellő járt át mindet. Karcsi újra előbújt s a ház mögé indulva látta a vihar okozta károkat. Kilépet a folyómedréből. A szerencsétlenség mellett a szerencse nem a lakóház fele lépet ki medréből. Mihály és Anna is ki jöttek s látták a szörnyű tékozlást. Nem gond meg oldom, menjenek csak be! Mihály könnyezve lépet be a könyöklőre s rárogyott a lócára. Anna bement a pitvarba s neki ált kötet csinálni. Mivel ma vendég érkezik. A legényen csak úgy feszült az ing. Mikor újra könnyezni kezdet az égi ország. Karcsi sietősen szegelte a deszkákat mi Pityu adogatott. Mire eleredt már a tető javítva. Ne sírjon Idesapám már minden rendben szóltak a fiatal emberek elhallgatva, hogy a lucernás víz alatt van. Az udvar egy dagonyázó medencévé nőtte magát. Az ezüstfüggöny lassan felkúszott az égi országa fele. – Hallod te álmodozó és nevetett Károly.

– Na, építsük fel a malmot hátra az is bejön.

– Mert hiszel nekem.

– Hogyne hinnék, én eddig is hitem neked. De most nehogy azt híd veszekedni akarok.

– Á dehogy hiszem, tudom vágta oda morcosan.

– Ugyan néz, rám ismersz már.

– Nem is tudom és kémlelte barátja arcát, mikor látta, hogy komolyan veszi a szavakat elnevette magát.

– Persze tudom, hisz mindig ilyen voltál s átölte barátját.

– Na és a lábad?

– Kösz neked hála már nagyon jó.

– Tudod nagyon jó, hogy meg magasítottuk a folyó innenső partját sűrűn font kerítéssel úgy, ahogy mondtad.

– Most ezt mért mondod, na, gyere, segítek s nézd meg a saját szemeddel. de apáéknak egy szót sem

. Rendbe. Atya ég minden víz alatt!

– Igen, és ha nincs ez, akkor itt is az a helyzet.

– Mikor állunk neki felcsillant álmodozzanak a szeme.

– Ha végzünk mindennel, s ha felszárad minden.

– Az jó tudod, néz oda a távolba milyen szép a hegyek csúcsa azokkal a ki nőt fák között!

– Tudom, de remélem nem meg akarod mászni?

És a nevetés hangja betöltötte a komor fájdalomalt elitet környezettet. Na, gyere, segítek be menni itt most neked veszélyes közlekedni még egy hétig.

– Nem oda a Góré mellé morzsolok kukoricát.

– Hogyne meg ázz, hisz még csepeg, hol jobban, hol gyengén. Akkor ülj az istállóba vagy a csűrbe ott legalább meleg van, igazad van, de te vegyél fel valamit, mert megfázol meddig re ide ér apósod.

– És te veled mi lesz?

– Majd meg látom. a reppenő percek s órák erőmegfeszítések alatt teletek. Anna elkészült a kőt el átöltözve várták vendégüket. Az ifjú férj elölt is tipródót, de sehol semmi.

Az idő sebzett szárnyán reppent a perc mikor a legény ki vezette almaderes lovat és felpattant rá.

– Hová mész fiam?

– Majd jövök, itt hol úgysem tudok mit csinálni, míg az ég urának tüzes arca meg nem szárítja a tékozló szél hagyta nyomokat, S elvágtázott. A szülök tele aggodalommal várták haza. István nem szólt csak ült s morzsolta a kukoricát és Lilára gondolt. Azokra a csodás percekre mikor egymásba szeretek, Mikor gyönyörű selymes bőre hozzá ért, s ö érezhette azt elragadó finom rózsának illatát, mit a lány árasztott. Tűzperzselő

Forró érzés mi testét égette. A vágy mi minden percben az életét tette színesé. S a beteljesedés mikor karjában foghatta a pihegő lányt. Mihály már harmadszor kiáltott mikor Felnézet.

– Igen mondja?

Hol jár az eszed fiam itt az ebéd.

Nehezen felállt s elindult a ház felé a sáros udvaron keresztül s beérve leült a lócára. Hol járt az eszed fiam már több szőr szóltam.

– Sehol apám.

– Nem azért könnyes a szemed.

– Biztos belement valami vagy csak a fény volt erős.

– Ugyan fiam beszélj róla, ha gondolod jobb lesz, meglátod.

– Köszönöm, de nem.

– Rendben fiam, na, azt hiszem, nem jön a koma hiába készülődtünk.

– Én nem csodálom ekkora vihar után. Kitudja, mi van náluk vagy az úton hisz nyárfák állnak végig bájukat kínálva.

– Igazad van fiam, de eben a pillanatban meg jelent Géza és Károly.

– Na, látom itt is dolgozott ez aztán a csapás. Elmosta a gabonát töretet mindent önöknél is?

– Nem tudom, a fiaim rendeznek mindent hisz már így nyolcvan fele nehéz dió nekünk már minden. Rájuk iratunk mindent, amik csak van. De jöjjön beljebb. Géza levette kalapját lehúzta csizmájáról a sarat s majd belépet a tiszta takaros házba. Mindent jól szemügyre vett. Az idő órája pergésében úgy bújtak elő a szavak s a kérdések, mint szülőföldből a nap adta melegében a mag. Már a késő esti alkonyat tért a vidékre mikor Géza áldását adta Karcsi és lánya frigyére. De most indulok

– Holnap én is mennék, ha nem zavarná s elviszem Juditot az ötvöshöz a gyűrű véget . És feladunk egy sürgönyt barátomnak, Ferinek kit ismerni tetszik. Na, és akkor mikor lesz az esküvő. Legkésőbb két-három hét.

– Rendben fiam holnap várlak. S felült barna hátaslovára. Pergő időváltozó arccal, hozta el a várt időt. Károly kitűzve fehér bokrétáját fekete posztókabátjára oda lépet anyáékhoz áldást kérni. Mindenkit felsegített a parádés kocsira. Már indultak volna mikor egy gyönyörű hófehér ló vágtázott be utasával az udvara. Meglepetten nézték az érkezőt. Mikor leugrót a lóról és levette sapkáját István akkor ismerte meg. Lillám drága életem édes szerelmem mi járatban vagy? Elfeledve, hogy hová indultak s kik vannak körülöttük. Egymásnak esve csókolták egy mást. Karcsi köszörülte a torkát. István elengedte szerelmét meg fordult mosolyogva bemutatta a nejem Lillát. Ők. a szüleim és fivérem. De már meséltem neked róluk.

– Igen.

– Tessék szólt Mihály hogyan? Mi ez az egész?

– Majd elmondunk mindent, de most induljunk, mert elkésik a vőlegény.

– Te is jössz drága!

– Igen, ha nem zavarok, s ha mehetek, nem szeretnélek újra elveszteni.

– Rendben át öltözhetek. Persze gyere Lilla levette utazó táskáját lováról és férje be vezette a kis házba ö kin várt.

– Na, szüleim ez nem semmi sikerült meg lepni minket.

– Meg hiszem szólt Mihály. De ki ö?

– Nem tudom nem beszélt róla. Na, majd ki fogasuk. Kis idő múlva

– Földig érő barna szoknyában lépet elő Fekete tömény haja kontyba feltéve. Nyakán egy gyönyörű nyak ég. Majd István felsegítette a ruhához készült fehér kabátot mi hímzéssel volt díszítve. Anna nem kapott levegőt a döbbenetül. Károly meg lepetten kérdezte. Van még valami, én akartam meg lepni benneteket és bocsánat ti leptek meg bennünket? De meg kell mondanom barátom igen csinos. Anya bocsánat befogjak, a hintóba vagy ide ülhet önök mellé.

– Jöjjön csak hisz úgyis a családhoz tartozik, de ezt még el fogjátok mondani mi ez az egész? István felsegítette nejét Anna és Mihály csak szemlélte, de egy szót sem szóltak.

– Felült a bakóra és indulásra szólította a lovakat. Végig fütyülte az utat a boldogságtól. Leérve már a vejim határnál várta őket a szekér, mint a muzsikusok ültek kis vártata a vőfély is meg érkezet botján több tucat szalaggal. S csak úgy csatlakoztak a szekerek. Lilla meglepetten nézet körül mennyi színes szalag feldíszített hintók, és parádés kocsik csatlakoztak. Majd hangos zeneszóval érkeztek meg a lányos házhoz. hol már barátjuk Feri várta őket. A falu idős asszonyai segítetek sütni és főzni. A nagynénik Juditot készítették a nagy napra. Géza házánál vigad alom jókedv uralkodót, majd csend borult mindenre Mikor a vőfély beszólt Gézákéhoz, hogy ki kérje a Mátkát.

– A falu egyik szemre való asszonyát vezeték elő fehér ruhában, de Karcsi nem kérte. Mikor az öröm apa ki vezette a lefátyolozott arccal a menyasszonyt meg mutatva mindenkinek majd visszakísérte a szobába. Majd egy kupica pálinka kísérte a ceremóniát. Judit tűkön ült odabent. Pártáját fehér hosszú fátyol cserélte fel. Géza Örömmel tele szível adta lányát A nap szikrázófénye még csodálatosabbá tette ennek az eseménynek a hangulatát. A templomot a meghívót vendégek töltőtökbe, Károly már az oltár előtt várta mátkáját Mikor az örömapa oldalán megjelent. Karonfogva oda kísérte lányát s át adta az ifjú férjnek.. Majd a templom után Visszamentek a lányos házhoz. Fergeteges vidám hangulatban telt az idő. A mátkapár boldogan ölelte meg egymást. A reggeli pirkadt vett véget a vidám hangulatnak. A szekerek a hintók elindultak haza. Karcsi felsegítette a parádés kocsira szüleit. Akkor holnap érkezünk Idesanyám.

– Rendben fiam várunk benneteket.

Haza érve István lesegítette szüleit s kérdőn tekintet rájuk.

– Mihály tudta mit szeretne, na, menjetek, a kis házba ott lakhatok Karcsi ék meg majd itt a tisztaszobában, de ezt elkel magyaráznotok

– Úgy lesz idesapám. És boldogan vette karjába Lilát s vitte a kis házba.

Milyen boldog apja még nem láttuk ilyennek .- Nem ám anyjuk, igazad van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fájdalmas keserűség

10rész

Másnap derengő idejében felébredtek Istvánnék. Felöltöztek s neki álltak a minden napi tevékenység ellátásának. Befogva az ökröket a szekér elé s felpakolta az ekét s mindent, ami kell hozzá. Mihály igen csak meg lepődőt mikor észrevette, hogy az újan sült vendég az istállóból a talicskát tolja a ganéval. Sokáig várt és sok furcsa dolgot észlelt. Már nem bírta mikor beszólt anya gyere ki ilyent nem pipáltál, de még én se perig ennyi időt meg értünk. Anna kiment s döbbenten látta, ahogy Imre ruhájába bújva vágta a fát s hordta a kosárba majd összerakta. Már a felkelő nap lábba csiklandozta a föld takaróját mikor felültek a székére s kihajtottak az udvarból. Nem értem ki ez? Milyen nő ez? Hol jöttek össze? Semmit nem tudunk róla?

– Jól van, ne zsörtölőd, gyere itt a reggeli meg a kávé. Mihály elfogyasztotta mikor Anna fáradtnak érezte magát s ágynak dőlt. Párja szólongatta, de nem szólt csak nézet merev üres tekintettel. Mihály épp indult körülnézni, hogyan tudna segítséget hozni mikor Feri a csoda járgánnyal befordult az udvarba. Látta rémült Mihályt ki ugrott az autóból s ne szállj, ki hozz, orvost meghall Anna az én Annám!

– Mért mi a baj s futót be a szobába Feri. majd ki rohant s már indult is vissza. Hamar megkereste az orvost s levitte Meggyes pusztára. Az orvos sietősen lépet be az ágyhoz hol Anna feküt a vánkosok és dunnák között. Hiába szólongatták nem válaszolt s nem mozdult. Meghalt?

– Nem ne ijedjenek, meg. Hol moshatok kezet?

– Itt doktor úr és mutatót a cserép lavórra ahová meleg vizet öntőt. Tudja, mos, már nagyon örülök neki, hogy lesz, egy mátka itt maguk mellet ki segíti minden napját Anna néninek hisz ö is már a hetvenen túl igen csak elfárad sokat dolgoztak.

– Hát igen Isten áldása ez a két fiú. Akkor kérem, maradjanak, itt kint belépet a szobába.

– Sajnos rossz hírem van jött ki komoly tekintettel.

– Mondja! .

– Ez sajnálom, hogy nem tudok segíteni, de ez agyvérzés.

– És mit tehetünk?

– Sajnos semmit, ez annyit, jelet, hogy ö nem kell fel többet az ágyból. Ha csak csoda nem történik. Mihály lerogyót a székre arcát tenyerébe fogta és zokogót, de olyan fájdalommal, hogy még az eső is eleredt. Egy erős görcsös fájdalmat érzet mellkasán. Arca megtorzult fehéré válót. A könny csak szakadt Az orvos hamar észrevett. és közbe lépet nehogy tragédia legyen. Nyugodjon, meg kérem, erősnek kell lennie. Most nem, hagyhassa el. Szüksége van hitvesének önre.

De mért tette ezt a jó Isten.

– Nem tudhassuk de nyugodjon meg kérem.

– Kocsi zörgésre figyeltek fel Feri ék kilépve látták Károly és Judit érkezet meg. Valami baj van?

– Igen légy erős anyukád soha nem hagyja el az ágyat agyvérzése van s most olyan mind egy csecsemő.

– Nem ez nem lehet ez nem igaz szaladt be Karcsi.

– Anya mi lett magával anya szóljon, kérem! Anya! Anya! Hiába kérlelte nem szolt fejére tette kezét, de már nem csiszálta meg a haját. Törékenyen elhagyottan hevet az ágyon. Beért Judit és meglepetten nézet a férjére. Ne sírj meg oldjuk! Igaz még soha nem volt ilyennel dolgom ehhez nem értek. Tanakodtak össze vissza, de semmi nem jutott eszükbe. Mikor az ökrös szekér behajtott a sáros udvarba. Az orvos csak nézte ki az udvara István mellett egy idegen ült kit még eddig nem látott. Leugráltak a bakról odalépve Mihályhoz. Ki még mindig keservesen sírt hisz reggel még semmi baj nem volt. Fáj valami kérdezte Lila.

– Nem förmedt rá Mihály hagyjanak békén, Mindenki menyen a és csak zokogót.

– István meg fogta vállát mi baj édesapám?

– Hagy, békén elég a bajom foglalkozz a magadéval meg azzal a … Na, jó most ideges szólt az orvos. Arról van szó Anna agyvérzést kapót. Mihálynak meg az előbb egy szívgörcse volt. Nagyon vigyázni kell rájuk

– És mennyire súlyos kérdezte Lila?

– Nagyon, csak az Isteni csoda tudja lábra állítani..

– Értem ágyba fekvő lett és elkel látni.

– Igen valahogy, úgy de ne haragudjon meg kisasszony ki ön?

– Elfelejtetem bemutatni ö a feleségem és ápolónő!

– Tessék, hogy mondja?

– Elnézést Triváni Lilla katonai kórházban dolgoztam s ott ismerkedtünk össze Istvánnal.

A tábori lelkész adót össze bennünket. Tudja doktor úr egy szerelem első látásra. – Értem kisasszony akkor én megyek a teendőket meg ismeri. Így nyugodtan hagyom itt önöket.

 

Tanakodás

11rész

 

Pityu nekiállt álma valóra váltásához. Neje mikor odabent végzet Anna néni ápolásával, mindig férjemelet állt s nézte mit tudna segíteni neki abban, hogy minél előbb elkészülhessenek. Mivel nem volt férjének szüksége rá ma így elment a veteményest meg kapálni. A zöldet talicskára tette és betolta az udvarba az állatoknak. A baromfi népség nagyon örömére. Meg csinálta a disznóknak a dagonyát, hogy könnyebben elviseljék a nagy meleget. Egyre tikkasztóvá vált a levegő perig még nem érte el a delet. István mindjárt jövők.

– Hová mész?

– Elmegyek, hajtom, az állatokat delelőre a fák közé piheni, nehogy bajuk essen, mind jár, egy utal a karámot is ellenőrzőm nem e kell valamit javítani rajta.

– Rendben, de nyergeld a lovat és vigyázz magadra az úton

Ugyan minek te is így ülöd meg. Mihály szúrós békétlen szomorú hangulatában észrevétlenül csak elmosolyodott. Ingatta fejét s nem tudót napirendre térni a lány felet. Lilla kivezette párja lovát. Egy ámulatba ejtő fekete csődőrt mire, ha a nap rá sütött olyan volt mind a kék lenne. Még a nap is másként nézet ere az állatra. István meg dermedve figyelte mi lesz hisz öt nehéz meg ülni még neki is ezért inkább csak vezető szíjon futtassák. De tenyéssz állatnak igazán jó. Hisz, sokan hozzák lovaikat hozzá. megsimogatta a fejét belenézet a szemébe és már is felugrót a hátára. A ló két lábra állt tiltakozóan első patájával rugdalódzott a fejét rázta. Pityu meg dermedten figyelte, mikor dobja le. Mihály a könnyökölben felállt dermedten hátra tolta fekete kalapját s úgy meredt a lányra. Lilla előre hajolt egyik kezével meg simogatta másikkal erősen fogta a kantárt. Egyesült felső testtel a ló nyakára feküt . A csődör leereszkedett s barátságosan nyerített és elindult. A fagyot levegő jó idő múlva egedet ki a rémületül. Mihály elfeledkezve magáról ez hölgyemény úgy üli meg a lovat mintha oda teremették volna. És ez, amit ezzel a csődörrel művelt nem hiszem, el szegény öreg fejemnek mit kell még meg érni. Terem buráját neki.

Mi baj van Mihály bátyám szólt ki Judit a Pitvarból?

– Semmi lányom, de ez a nő, nem tudom honét jött vagy ki ez, de az biztos hat hónapja van velünk, de mindig van valami, amivel meg lep bennünket. S ezer annyi kérdés merül fel bennem mire választ keresek, hogy el tudjam fogadni. De csak a kérdések jönnek, feleletet nem kapok semmire. s ez aggaszt lányom.

– Értem, de csak jót csinál hisz olyan Jól meg csinál mindent.

Ugyan Idesapám szólalt meg Karcsi ki nem rég ért haza s a könyökölnél támaszkodott ne aggódjon, ennyit majd Pista elmondja. De nem kell aggódnia, hisz ha olyan lenne, már nem lenne itt mert zavarta volna a fivérem.

– Igen, de meddig várjak a válasszal?

– Ez az én gondolatom Úgy bánik a kedvesemmel, a mátkámmal, mint a hímes tojással perig olyan erős mind a dühöngő szél. Tudod fiam egy férfinak is becsületére válik, ahogy megüli a lovakat, amit a csődörrel csinált, és amit dolgozik.

A csődörrel? Azzal a vadállattal! Mit csinált Idesapám?

– Hát megülte erre Károly összeroskadt tessék? Hogyan? Na, figyelj elmondta neki. Atya egy Úr Isten és földhöz vágta a kalapját. Utána megyek.

– Hagyd, fiam majd István megy ha akar ne hogy veszekedés legyen belőle hisz ismered.

– Igaza van. De nem hagy nyugodni ez a dolog.

– Tudom fiam engem sem az hogy ki ö?Bevallom neked még mindig mérges vagyok s bánt az a dolog, hogy István nem mondta el. Itt kellet ahhoz eszméletlenül feküdnie, hogy meg tudjuk, hogy akarata ellenére elcsukló hangon, nevén szólítsa és hívja az utolsó erejével. Nem is gondoltam, hogy titkon megnősül. De mért hisz őneki is csináltunk volna lagzit. Már türelmetlenül várom, hogy megtudjam, valójában kit takar e név és ki lakik a testben? .Ki ennyire el tudja és tudta csavarni a z álmodozó gyermekem fejét?

– Hát idesapám elhallgatva magát most már mi is nagyon kíváncsiak lennék rá. Mert az önhangjából itt élve nem tudja eldönteni, hogy meg békéljen, haragudjon, sajnálja, vagy mit tegyen, hogyan is érezzen. Tudja nagyon jó ember maga és nemes a lelke bocsásson meg nekik aztán majd a többi jön magától, mert ha faggatjuk, őket még ennyit se beszélnek velünk s lehet, hogy elköltöznek, azt meg egyikünk se szeretné. Hisz ök. elvannak a kis házba mik meg itt maguk mellet.

– Fiam meg gondolom mit mondtál. De nézd már hajnal ott a azt ássa és ez a sok anyag meg fa mi itt van mi lesz itt mit csinál? Meredten néztek a repülő föld után mi a kupacot növelte. Azt mondta az álmát valósítsa meg mikor engedélyt kért tőlem erre.

Az kis jövevény

12 rész

 

Hát igen ezért csak álmodozónak becéztük az árvaházban. a nevelők s a direktor is rászokót ez véget szólni.

Na, majd meglátjuk mi sül ki belőle. Lódobogás zavarta meg a beszélgetést. Azt gondolták Lilla tért haza, de az orvos volt. Ki már üdvözölte is őket. Mi történt olyan rémültnek tűnnek, uraim valami baj van nem jókor jöttem?

Nem nincs semmi gond dr. úr. !Akkor jó mert úgy tűnt Anna hogy van?És a többiek?

– Köszönjük, mindenki jól van. Gondoltam, mivel már hat hónapja, hogy történt ez a szörnyűség meg vizsgálnám, van e valami változás nála.

– Rendben tessék erre dr. úr hisz ismeri a járást.

– Igen köszönöm. István merre van szeretném szemre venni a térdét.

– Ott kín van,

– Értem megtennék, hogy szólnak, neki látni szeretném.

Természetesen és elindult Karcsi. mikor meglátta a föld kupac mögött barátját ki alig látszót ki az árokból közel a folyóhoz lefagyott. Te örült csak nem tényleg malmot csinálsz?

– De igen nézd, majd hozzák kereket, a szíjakat a garatnak valót újságolta boldogan.

– Az összes megtakarítót pénzed elmegy ere s mi lesz utána?

– Nem baj majd megtérül hisz van sok gabona és még más szemes növény mit örülni kell.

Majd én ki próbálom művemet meg őrlöm a gabonát rajta. Ugyan mi lenne, ha ide hozzák őrölni a terméket. Mért kéne több kilométere vinni, hisz nézd idesapánk már idős, s ha ez bejön, csinálhassa mi meg segítünk neki.

Te örült vagy!

– Nem baj Lilla így szeret, megörül értem.

– Az biztos olyan mind te.

– De mi járatban vagy kellek oda bent?

– A doki hívat meg akarja nézni a térdet, hogy milyen lett ennyi idő után.

– Nem fáj.

– Nem érdekel, hanem gyere és nyújtotta kezét. rendben és megkapaszkodott Karcsi kezébe és ki mászót az árokból. A nap egyre erősebben és tüzesebben égette a vidéket. A folyó hideg vize is langyossá vált ahol nem takarta a fák gyönyörű koronái. Károly erőteljes izmos testét szívesen áztatta már gyerekkora ott a ebben a gyönyörű tiszta vízben. Mindig pucolgatta. Majd István deszkákból és ágakból készített, egy felfogó rendszert mi felfogja a vízben lévő hulladékot. Az orvos minden rendben talált mindenkinél. Már a korai délutáni órák köszöntöttek be mikor újra lódobogás rázta meg a pusztát. A fiúk barátai voltak egy csapatban. Jöttek segíteni, ahogy megbeszéltük.

Rendben akkor gyertek s elvitte őket a kiásott árokhoz min már kéthete dolgozik.

Mihály követte őket oda érve majd meg állt a szíve Mi ez itt István? Arrébb lépet s meg látta a folyó és az árok közötti részt hátra tolta kalapját és kétségbe esten mondta el akarsz árasztani minket?

De, hogy ne aggódjon semmi gond nem lesz igaz — Hát persze csak nyugodjon meg. S Visszament a könnyökölbe. Az ifjak neki álltak átbeszélni a dolgokat. Karcsi csatlakozott hisz érdekelte mi fog ebből kisülni mivel látta idesapja aggodalmas arcát. Károly öles léptekkel elkezdet lépdelni minden irányba. Volt ki botokat szúrt oda ahová Lajos mutatót. Majd egyeztetve mikor menjenek a kovácshoz meg csináltatni a fém szerezettet. Majd kerestek egy hosszú fát s vállukra véve a folyóba engedték. Majd ki véve öles léptekkel lelépték. Akárhogyan is számolták majdnem négy méter mély szólt Lajos ki építésznek tanult tovább és csak hét végén tartózkodik szüleinél.

– Ez biztos mondta Károly.

– És te ezt honét gondolod?

– Én onnét gondolom,hogy én vagyok majd két méter s nem ér le az aljába a lábam még jó hogy tudok úszni különben nem tudnák megmártózni bent. Na, ez az oka annak a kerítésnek ott a szélén azt is ez az álmodozó csinálta azért, hogy bele ne pottyanjon valaki .Erre egy nagy kiáltás és Kálmán bele csúszót a folyóba. Többiek nevetek elfeledve egy dologról István hamar kapcsolt s lerúgta csizmáját s ugrót.

– Mi bajuk van ezeknek, megártott a meleg vagy mi az ördög?

– Te hisz nem tud úszni Kálmán! Hamar lerugdalták a csizmákat s már ugortak is utánuk ketten a parton maradtak s várták a többieket. Ki hozták a partra. Összenézve nevetek, na, úgy nézünk ki mind az ázott ürgék. Kálmán jól vagy? – – Igen hála nektek. Na, ez az álmodásod emlékezetes marad. Na akkor folytassuk hol is hagytuk abba s Lajos átnézte majd folyatták Nagy szorgalommal írták mit Lajos mondót.

Már az est mutatta sötét arcát mikor Lilla haza ért.

– Hol voltál idáig?

– Az állatoknál napsugár megellet, gyönyörű borja van. De te hogy nézel ki és a többiek mi történt ennyire melegetek volt, hogy nem volt időtok levetkőzni? S erre elkezdek nevetni. Kálmán megszólalt hableánynak gondoltam magam. s ők. meg mentetek. S oly hahotába kezdtek, hogy a földön hőm belöktek.

 

A csoda

13 rész

A bika agresszíven támadót mindenre nehezen, de megkötöttem a karikával a lánchoz. Úgy ahogyan mutattad a kutyák kin vannak, vigyáznak rájuk. Ibolya nyugtalan, a hasa felé tekinget, gyakran rúg, ürít és vizel, lefekszik, gyorsan felkel, az étkezést gyorsan félbeszakítja és újrakezdi, szerintem ma éjjel ellik. Ki kéne, menné hozzá? Vagy visszamenjek én?

– Honén gondolod, de, hogy, majd én megyek?

– Nagyon nyugtalan tipprolódig fájásai lehetnek, ahogy nézem még nem volt ott az ideje ezért jöttem meg. De öltözz át, mert meg fázol! Ugyan és egy csókot adott nejének. De kellene állatorvos mellé nehéz szülése lesz neki. Hallod kis barátom nem tudom honét szedted ezt a tűzről pattant mennyecskét, de eláll a szavam rajta. Pityu csak nevetett, ő az enyém s nem adom, imádom s ö is engem.

– Ez így van és én sem adom az én páromat.

– Na, akkor most este hétórai van, nyolcra küldöm, apámat ő ráér biztosan.

– Rendben János akkor, nyolckor nálunk.

– Nem tolakodásként, de kérdeznék valamit. Igaz már Lajos kérdezte, de én is kérdezem, mielőtt elmegyünk. Mond, arany barátom mi bántsa a csőröd?

– Már többször láttuk az oldaladon ezt az elragadó hölgyeményt úgy ülte a csődört, hogy az dicsőség egy férfi számára, nem egy nőnek és had ne soroljam.

Nevetve válaszolt István, hogy megnyugodjatok Istentől kaptam ajándékba, hogy megmentse életem.

– Te meg buggyantál a folyó víztől!

– Legyen annyi elég nektek ezen felül ö a feleségem már két éve.

– És mért nem mondtad el? Jó ne légy mérges majd elmondod, ha alkarod lesz rá időd.

– Már mi is nagyon kíváncsiak vagyunk Mihállyal együtt, szólt Károly. Akkor induljunk s elvágtáztak az ifjak. Szellő egyre hevesebben járta táncát. Lilla kihordta a moslékot leetette az apró állatokat és lefejte a bent lévő kecskéket, s teheneket. A zséterrel a kezében lépet ki az istállóból mikor a csendőrök oda értek. Szembe találta magát velük. Szép estét! Igazolná magát, mert olyan régóta itt van, de nem ismerjük magát.

– Természetesen egy kis időt kérek, beviszem, a tejet azt hozom az iratokat. Bevitte a zséter Juditnak ki már várta a meleg tejet. Visszament a kis házba. Kihozta a papírjait s át adta a csendőröknek kik tüzetesen át nézték az adatokat.

Férje kilépet érdeklődve, hogy esetleg valami gond van?

– Nem semmi gond csak a dolgunkat végezzük.

– Igen már nagyon régóta itt látjuk a biztonság fontos erre fele.

– Meg értem, de a feleségem itt a házasságlevél parancsoljanak. Mi ki mondja az igazságot. Hogy régóta azt nem mondanám hisz csak két év s pár hónapja van velem.

– Értem akkor elnézést a kellemetlenségért s bementek Mihályhoz. Judit már kávét és teát főzőt Kitette a fehér abrosszal leterített asztalra mellé zsíros kenyeret. Tányérokat és poharakat rakót ki s elkészítette a székeket. Mihályét Anna kezéhez, hogy meg tudja fogni. Tessék, uraim ismerik a járást kerüljenek beljebb már vártuk önöket, szólt csilingelő hangon. A férfiak bementek abba a szobába hol meg volt terítve s Anna tiszta hálóruhában frissen fésülve pihent. Bízva hogy a beteg érti s hallja minden szavukat legalább is Lilla ezt mondta. Így mindent itt beszéltek meg a nap folyamán. Válaszra várva mind valami csoda folytán megszólaljon. Én nem is zavarok érezzék jól magukat. Ki vonult a pitvarba hol a kályha hátán izzót a parázstól a vasaló. Judit ingeket vasalt és a szakajtókat főzte. Mikor a csendőrök ki jöttek Mihály rendes dolgos kis mennye van.

– Hát igen szólt Mihály, mert tudják az ott kín Pista felesége egy olyan nő, hogy ilyent nem nagyon hord az ég a hátán.

– Tudjuk hallottunk róla ezért is jöttünk le ide .

– Igen az és nagyon csinos húzza ki magát. Károly ki akkor lépet be az ajtón mért kéne idesapámnak kihúzni magát?

– A mennye véget, de ön is nagyon büszke lehet rá.

. Az vagyok s boldog szeretnék gyerekeket szüleinknek boldog öregkort.

– Ez derék dolog fiam, na de megyünk, Isten Áldja Önöket! További jó egészséget Mihály mielőbbi jobbulást Annának! Mihály csak nézet a távozó kemény tartású csendőrök után kik olyan kemény járással haladtak mind az útszéli akác. Egyedül a fejfedőjükön a kakastól engedte meg magának, hogy ficánkoljon táncoljon a szelővel.

– Hol jártál fiam merre voltál?

– Elvolt len apósnál segítettem egy kicsit neki. Itt úgyis sokan vagyunk. Mindenkinek megvan a dolga, ha kellek, majd szóljanak. És belépet nejéhez ki öntötte a kézmosó vizet s terített a vacsorához.

Már este háromnegyed nyolc volt mikor megjelent az állatorvos és János. Károly kilépet a könyöklőre s akkor látta, hogy István a kis házból jön ki. Üdvözölték egymást majd Károly is csatlakozott.

– Eljössz, velünk ki a tehenekhez valószínű Ibolya borjadzik, de hisz tudod. Persze megyek veletek, ha kellek?

– Persze, hogy kellesz, hogyne kellenél hisz olyan vagy mind a testvérem. Mindenben számítók rád.

– Igaz akartam kérdezni mikor megyünk vizsgálatra?

– Majd beszélek Ferivel. Úgy egyórai lovaglás után kiértek a karámok határába ahol már a kutyák hangját lehetett hallani. Mindkét felőlin fák s bokrok álltak. Hallani lehetett a víz boldog csobogását, ahogy szaladt a fák között. A levelek rezgése zizegése kísérte őket. Egy nagy öreg fáról egy, hú, köszöntötte az érkezőket. Útjukat a hold udvarhölgyei ragyogták be. Majd elérték a kerítés ajtóját, a mit a kutyák őrizetek. A lódobogásra falkába verődve támadtak. István teljes hangerővel kiáltott a vezérkutyának. Az ebek barátságos csaholásba váltottak. Meg ismerve a gazdi hangját. János meglepetten vette, hogy ekkora biztonságban vannak az állatok. Nem félsz István, hogy bajuk lesz a jószágoknak.

– Hát erre nem gondoltam hisz itt egy faház mi be van, rendezve van bent minden még priccs is. Az ere járok, itt megpihenhetnek.

– Igen, ha van, merszük a kutyáktól.

– Ők nappal a karámban vannak az állatokkal hisz telibe van csinálva.

– Ez érdekes nagyon. Az ajtót meg ember legyen, a talpán ki nyissa.

– Ibolyát mért nem vitték be mikor borjút vár?

– Mert szabad itt is megvan mindenük s napjában több szőr jövünk ki. Értem, de legközelebb, ha.

– Igen jó rendben, de őket csak ősszel hajtsuk be.

– Elképesztő nyithatom kaput. Parancsoljon doktoruk. János próbálgatta, de nem bírt vele

– Megengedi? Természetesen Ezt tényleg nem könnyű kinyit tani. Az ő találmánya szólt Károly.

Mint sok minden a környezetében. Igen hallottam a vízimalom építéséről. Kíváncsian várom akár csak Vejim lakói. Hátha elkészül, az nagy segítség lenne mindenkinek. Hisz akkor nem kéne olyan messzire vinni a szemet őrölni. azt mennyire vagytok, hogy álltok.

– Hát még nagyon az elején.

– Értem,ha kell a támogatásom mindenben számíthatsz rám.

– Nagyon köszönöm.

– Azt majd meglátjuk, a többit. Jöjjön, gyújtok világosságot. János nevetett. Hogyan hát csak a hold és a csillagok vannak körülöttünk. Így belépett a kunyhóba és egy nagy petróleumlámpával jött ki. Benézhetek oda? Természetesen. János benézett és meglepődve látta a berendezést. A vizes padon Ceglédi kannába a vizet, és a tejes edényeket. Mondja, mi van abban. És mutatott a sarokban lévő ládára? Kér egy kis pálinkát vagy inkább bort inna. de adhatok kávét is, ha kívánja.

– Olyat kérek magától, ami biztosan nincs benne egy darab kenyeret. Belépet meggyújtotta a benti lámpákat. István bele hajolt és kivette a szakajtót, amiben egy darab kenyér meg szalonna volt. És beinvitálta az orvost, aki álmélkodva látta a tejes kannákat kimosva várakozni. A zséter István elnézést kérek, de erre nem számítottam. Mehetünk a tehenekhez? Tessék jönni. felérve a tetőre még jobban meglepődött. Hisz egy olyan közepes méretű csűr állt ott, hogy szava el ált az ajtót kinyitva. Friss széna volt az etetőkbe a földön friss szalmával volt megterítve. Két szalma kupac a sarokba. Ez igen derék dolog. S közelebb ment a kisborjúhoz, aki akkor bujt ki anya mellől. De szép vagy. Ő nem rég született. Igaz? Igen, Lilla nejem ellette meg és ő mondta, hogy hívjuk ki önt. Gyere, virgonc had nézzelek és megvizsgálta, Majd az üszőre is rá pillantott ki borját várta. Nyugtalannak tűnt. Befejezve a boci vizsgálatát. A jövevény egy egészséges kis bika. Ki felnőtt korára fekete bikává lesz. És nemzhet egészséges utódokat. Akkor most megnézzük Napsugarat. Ügyes volt a neje ez szép. Hát hozzanak kötelet meg vizet és menjünk az üszőhöz. Tessék, itt van miden és önnek egy lavór víz idekészítve. Odakinn az idő egye furcsább arcát mutatta. Ibolya egyre nyugtalanabbul toporzékolt és forgott körbe fejét kapkodva. Ami Jánosnak nem tetszett. Hamar gyorsan a kötelet. Károly nyújtotta, János lekötötte Ibolya farkát mivel erősen csapkodott. István próbálta nyugtatni simogatta a fejit. Meg jelent egy lábacska teteje majd egyre, kijjebb de hirtelen meg állt minden János várt vissza tolta s megfordította, hogy meg születhessen. Jó ez meg van és vártak. Azt gondolom, itt kin leszünk egész éjjel is. Vártak Ibolya egyre jobban bőgőt toporzékolt Majd hirtelen mind, aki meg veszett, elkezdet ordítani hangjára még a kutyák is tutulni kezdtek. Hangjuk az egész erdőt legelőt betöltötte. Hol vagy kicsi gyere, segítek. Már több mind egy órája neki. Szólt János mikor meg indult az ellés. Azt a mindenit milyen nagy vagy és milyen gyönyörű.

Miből gondolja, hogy még egy? Ónét hogy a hassa még mindig elég nagy és placenta nincs meg. János újra megvizsgálta. Nagy öröm volt a csűrbe. De az örömöt a szokatlan viselkedés mit Ibolya mutatót megtörte ezt. Már több órája, hogy itt kin vannak. Baj van, hamar a táskát nyissák ki. Ki vett egy injekciót s bele szúrta majd meg hallgatta. Itt van, valami daganat miért nem tud indulni a kipucolódás. Uraim akkor fektessük el jobbra és akkor segítsünk neki. Több óra izzadt munkával meglett a burok mire vártak, de abban egy nagyon kicsi elesett borjú feküdt mozdulatlanul.

A kifáradt tehén magához tért. Ibolya felemelte fejét és az első szülőt-bocit tisztogatta nyalogatta. Ki próbált lábára állni csetlett botolt. A legkisebb csak feküt semmi mozgása nem volt. Karcsi letisztította s akkor látta meg hófehér. Gyertek, ilyent nem láttak. István visszalépet, a lavórtól Atya ég Dr. Úr ezt nézze?

– Mit? Visszafordult s ledermedt egy fehér boci és ezt nem hiszem, el nem térek magamhoz. Gyere, te szerencsecsillag had nézzelek s letérdelt mellé s meg vizsgálta. Nem marad meg ép, hogy van szív verése nagyon gyenge és pici a testvéréhez képest. Mi lesz a nevük. Foltos. Ez jó tetszik. Tegyük, oda az anya szájához hátra segít, neki a másik már boldogan ficánkol. Ibolya van egy lányod és egy fiad. Csak vártak, De semmi eredmény nem volt. Hajnali három körül lehetett mikor a hófehér boci megmozdult. Nézzék! Ibolya felállt ö már jól van. de ne engedjék, ki őket még itt bent kell lenniük legalább két hetet. De újra csak várakozás és semmi. Ennyi volt végeztünk Ő nem akart élni. Mosakodjunk, aztán indulhatunk. Karcsi lemosakodót s István úgy döntőt itt marad az istállóba vigyázz rájuk.

– Nem kell maradni felesleges nem, lesz, baj az ittatok legyenek, tele vizel s a vödrökbe is aztán a többit meg oldják hisz a vérükben van az anyaság mivel elfogadta őt. Öt meg kikel vinni innen. Ennyi volt nem bírta. Az ajtóhoz közelegtek hogy ki nyissák, s ki vigyék a dögkútba, de Megtorpant Károly nézzék él! János meglepetten fordult hátra s látta, ahogy próbál felállni. Még egy kicsit segítsünk neki oda mentek s felemelték, de összecsuklót, de mindig visszaemelték. Míg megállt remegő lábacskáján. S megtette első lépéseket. Már a derengő hajnali pirkadat köszöntőt rájuk mikor fáradtan haza indultak. A faháznál áldomást ittak az új állományra. Tudják ez furcsa és ittak.

– Mi mondja?

– Két borjú igaz nehéz szülés volt, de meg vannak, jól vannak, de hogy anya vörös az apa fekete, a kicsi meg fehér a testvére meg vörös és a szeménél fekete hát ilyent nem fütyültem

 

A szeretett hatalma

14 rész

 

Jánosék visszaértek a tanyára fáradtan s kimerülten. János elköszönt s haza nyargalt.

– Megjöttél kedve már aggódtam érted mi a helyzet? Mesélj?

– Te fen vagy ilyen korán?

– Igen mindig.

– Igen tényleg elfelejtettem, hisz ha kimész te is meg lepődsz, de nem szabad őket még két hétig kiengedni

– Gyere, mesélj? Majd le feküt piheni. Lilla tovább tette vette dolgait az udvarban. Majd Mihály is meg jelent morcos haragos tekintettel. Jó reggelt Anna néni?

Mihály nehezen fogata el a fiatalasszony köszönését s próbált mindig távol maradni tőle. Lilla nem erőltette igaz fájt neki. Bement Judithoz ki már várta. Anna nénit masszírozták, simogatták etették dédelgették. Lilla valami furcsa dolgot vet észre, de nem szeretett volna szólni. Végeztével kenyeret dagasztott. Judit az ebédel, és a tejel foglalkozott. Közben jókat beszélgetek így a boci történettét is meg ismerhette. Károly már rég elment ki a csűrbe megnézni az állományt. Az idő forgatta kerék, rabló arca egyre jobban változtatja a kinti természet ruháját, s hangulatát. István minden szabad idejét barátaival töltötte álma meg valósítása érdekével, hisz vészesen közelget az aratás. Károly minden lépésben ott állt és segített, hisz egyre jobban izgult s érdekelte mi lesz belőle. Már a végén annyian sürögtek forogtak az udvarban, hogy meg számolni se lehetett. Így az összefogás erejének és a sok támogatásnak köszönhetően fel épült István álma a malom mindenkinek a segítségére lehessen. A minden napos forgatagának érzelmi viharában sokk időt töltött Anna közelében István. Az idő elővette színes palettáját és megfestette az évszaknak megfelelő alkalmi ruhát. Aranysárgává téve a búzatáblákat miben itt-ott a pipacs és Búzavirág is megbújt. A nap szárította földes utak szűrévé váltak. A szép zöld levelek ízelítőt kaptak az ősz lecseppenő színéből. Így elérkezett az aratás. A hűvös reggelen szekerek gördültek ki a földekre asszonyok gyerekek s férfiak lepték el a táblákat. A riadt madarak ilyetén hagyták abba a dalolásukat s reppentek tovább, ahol énekükkel nyugodtan aláfesthetek a táj szépségét. Így kísérték a kaszák csengő bongó suhogását. Elöl mentek a kaszákkal az aratok, akik rendet vágtak. Majd a kötélvetők és a marokszedők. Az Ifjabbak vizet hordtak a tikkasztó melegbe mit néha az enyhe szél tánca hűtőt. Befedvén a munkát mindenki megkapta a maga aratórészét. Felrakták a szekerekre a kepéket és be hordák a házak udvarára hol csépelték. Vagy az udvaron vagy a csűrben ezt a gazda maga választotta ki. Ép úgy mind a kézi vagy, hogy lóval tiportassa ki a szemet. Az elvégzett munka után zsákba rakták s Istvánhoz vitték. István boldogan indította a nagy kereket a víz erejével. Felhordták a garatba s már örült is a malom. Nagy boldogság töltötte el Mihály szívét mikor látta a sok boldog arcot az udvarán. Istvánt ki mind molnár legény hozta ki a lisztet a vállán és rakta a székére. Ez után fiam kiállt oda neki végzel akkor azt a másik dolgot is meg kéne, beszéljük, mert már nem bírom!

Rendben Idesapám. Késő este volt mikor végzet. Lilla mindent megcsinált a házkörül Judit a házban tüsténkedett. Mikor meg jött Károly és István. Beléptek a szobába kezet csókoltak Anyuknak leültek majd István meg kérdezte Miről lenne szó idesapám? Mihály összehúzta szemöldökét nem sejted fiam, mit szeretnék tudni?

– Idesapám nem sokára mindent megtudnak, még egy kis türelmet kérek s idesanya had legyen jobban.

– Mért te hiszed, hogy jobban lesz?

– Igen bízom az úr kegyességében S valóm, hogy csodát tesz, mert ő irgalmas s nem hangya cselben a nyáját.

– Rendben, de vigyázz! Már nagyon fogy, a türelmem ne bosszants fel. Nehogy megbánjam azt, amit eddig adtam. Elég nagy fájdalom Anna állapota. István nem szólt fel ált meg csókolta anya kezét elköszönt a bent lévőktől. A vacsora se kellet neki ott hagyta érintetlenül. Ki ment nem mutatva menyire fáj neki apja szavai. Mihály utána lépet s oda kiáltót. Jól gondold meg mit mondtam nincs helye titoknak, ha nem beszélsz, róla fogd s mennyetek isten hírével!

– Rendben elmegyünk, ha ezt akarja a holnapi nap folyamán ég áldja! Sarkon fordult s távozott Lilla felpattant az asztaltól Judit mellől s ki szaladt Sírva ennyire akarja tudni nem mindegy ki, vagyok! Semmit nem loptam el az egy év alatt, senki nem bántottam szívem-lelkem kiettem magukért, de mindegy! Ha tudná az igazságot meg vetne mind, ahogy más is ezt tette. De Istvánnal szeretjük, egymást vegye tudomásul!

– Elég legyen! Te is takarodj, innen nem akarlak látni. Rendben elmegyek, de tudja, meg Anna néni jobban van s ezt nem így akartam elmondani, de ezt akarta meg kapja. Nézze meg mozgása a lába fejét. Ég áldja és oda szaladt férjéhez ki már jött ki az ajtón eléje. Készüljünk, elmegyünk.

– És a malom?

– Nem érdekel, majd Karcsi csinálja. Engem nem szeretek, soha mert én egy álmodozó vagyok. Ki vezetek két lovat majd meg kapja az árát szólt István mérgesen. Károly csak nyelt, ahogy Fel pakoltak két táskát a lovakra s felpattantak az est sötét bugyrában elnyargaltak. Karcsi ki ment az udvara s könnyes szemel nézet utánuk. Bement a kis házba egy levél fogata mibe István megírta neki, hogy hol vannak. De ne szóljon apjuknak és senkinek. Majd jönnek, de most, mint a kutyák marcangolnák, testét annyira fáj minden. Karcsi visszament a házba Judithoz ki a sarokban a kötényébe törölgette könnye itt. Odalépet, s át ölelte gyere ide galambom s vigasztalta, Mihály bement öles léptekkel a szobába s bevágta az ajtót majd morgót, szita Istvánnékat. Károly soha nem szólt vissza neki, de most összeszedte bátorságát s utána ment. Dobjon ki minket is, de most meg hallgat meg értette.

– Hogy merészelsz nekem fordulni ezért adtam kenyeret, ezért hoztalak ki a menhelyből te menhelyi malac.

– Na, most elég a sértésből emelte fel a hangját Károly! Mihály meg lepődőt a dühös Károlyon. Arra nem gondol, hogy Lilla mennyit dolgozót Mennyit segített mennyi jót tett . A keze olyan kérges, mint az ezer éves tölgyé. Nem mindegy mi volt a múltjába. Lehet, hogy megbecstelenítetek, bántalmazták gyalázták elhagyták, számtalan probléma lehet, miről fáj neki beszélni. Ez kell magának másba kést mártani. Mert nem tudja feldolgozni Anna állapotát. egyáltalán tudja, hogy mi volt velünk, míg ki nem hozott a menhelyből. Hát nézze és széttépte ingét ahol egy hatalmas forradás volt. Látja az anyám belém mártotta a tüzes piszka vasat, mert nem bírt apámmal. Anyám akaratos volt, mert az lehetett mit elképzelt más, nem na, most jobb. Tudja olyan volt, mint maga nem gondolta meg sokszor mit tesz kit bánt meg csak csinálta. A környezete meg csak nyelt. Hát maga is ilyen. Na, gyere csillagom ki ugrót az ajtón megfogta Judit kezét és elindultak ki fele.

– Hova mentek kiáltott kétségbe eseten!

– Most jobb, ha ki megyünk a kis házba, mert túl mérgesek vagyunk s mit Lilla mondott. Igaz nézze meg egy év alatt mennyit javult anyák köszönet a lányoknak. Mihály bement kezébe hajtotta ősz üstökét s hullajtotta a könnyét Anna az összes erejével a kezét férje térdére tette. Mihály csak nehezen csillapodott s vette észre hogy a kedvese javulását.

 

A fájdalmas múlt képe

15 rész

 

Telt múlt az idő Mihály és Karcsi között a fagyos hangulat uralkodót. Judit sem úgy állt a dolgokhoz mind eddig. Annát ellátta majd távozót a kis házba. Férje mindig megmondja mi a dolga azon a napon, hogy a főtétel s tiszta ruha meglegyen az öregnek. Judit nagy szeretettel gondozta s ápolta Anna nénit. Ki ültette a karosszékbe, míg takarított. Károly szekér elé fogta az ökröt s kihajtott a természet lágy ölébe behozni a termést hisz már elérkezett a betakarítás. Nem sokára befejeződik, a munka egyre többet hull az angyalok hideg fájdalmas könnye s a szél is egyre dühösebb dallamra kezd ki vívva, hogy a fák koronájukkal meg hajoljanak előtte. Mely nem engedelmeskedik, parancsának azt megbünteti. Már csak a szarvasok üstdobként összecsapó koponyák törik meg a természet lágy csendjét. E napon Judit is ki ment segíteni, hogy tudjanak végezni, hisz hamar sötétedet. Kezüket a hideg nyelve nyalogatta. Egyre inkább szedték a marharépát s szórták a székére. Látván s érezvén az üresség hangját. mutatva, hogy közeledik a szüret ideje. már előre meghatározták a másnapi tevékenységet. Mióta Istvánnék ott hagyták őket az óta minden munka rájuk vár. Károly észrevett a távolból egy lovast közeledni. Mikor elég közel volt fel ismerte sógornőjét, Lillát.

Mi járatban vagy?

– Jöttem segíteni

– Rendben köszönöm mi helyzet van felétek?

Semmi, ahogy megbeszéltük úgy elszórtuk a magokat s a kért módon csak bekel hordani a terméket, mit összeraktunk. Holnap merre lesztek?

Hát még nagyon sok kukorica és káposzta van kin. Persze meg a szőlő, de szorít az idő bennünket.

– Rendben akkor majd segítünk nektek. De mond, ott hol mond, mi helyzet van? Anna néni hogy Van?

Minden rendben, míg a párom az állatokat ellátja, addig kitakarítok, s ki ültetem a karos székbe, ahogyan mutattad.

Az jó ennek örülök. Mire a föld végére értek csepegni kezdet az eső és a szél is táncra kelt.

A sötétség szürke bugyra nyitott a meg az ég országának a bejáratát. Itt vihar lesz olyan mintha meg akarna nyílni az ég. Olyan zörgés mennyei dühöngés köszöntött rájuk. Siessünk, mert bőrig ázzunk. Üdvözöljük, Istvánt mond meg neki valamelyik nap eljövök hozzá. tényleg nem akartok haza jönni?

Nem míg Mihály nem akar minket látni, majd ha el jő, esetleg akkor. Különben nem hiszem, hogy ő makulátlan lenne.

Mire gondolsz nem értem?

– Hát nézd meg a barátotokat, Ferit, az ügyvédet mind a hasonmása.

– Igen a ti barátotok.

– Na, ne viccelj.

– Ez nem vicc, de én láttam, amit látok tapasztaltam mit tapasztaltam azt gondolom nem az én múltammal kéne foglalkozni, hanem az övével.

– Rendbe értem, na, akkor vigyázz magatokra.

– Köszönjük, Karcsi kedvesem mi van, ha igaz mit mond

– Majd meg gondoljuk az eső csak egyre szaporán mosta a határt. Mihály már az udvaron toporzékolt, de jó, hogy haza értetek. Annának valami baja van.

– Miből gondolja ugrót le a szekérről s futottak a háza felé. Judit berohant ránézet, Annára Kedvesem rohanj, az orvosért hívd hamar. Felemelte a fejét s itatta hisz látni lehetett, hogy szomjas és lázas. Anna csak nyelte a folyadékot. Szájára vizes ruhát tett. Visszalépet becsukta az ajtót s ellátta a beteget. Félóra múlva meg jött az orvos. Ki berohant a szobába. Sietve kezet mosott. Meg vizsgálta s megállapította egy vírus okozza a problémát. Ezt a gyógyszert kéne, kiváltani mellette kamillateát rendelek el neki. És láz ellen hűtőborogatást sokk folyadékkal.

– Mi van a feleségemmel?

– Ne aggódjon nem tüdőgyulladás mitől féltünk, hanem egy enyhe vírus adtam neki egy injekciót s itt az orvosság ehhez még kamillateát rendeltem el. De hol vannak Istvánnék? Már több mind fél éve senki nem hallót felőlük.

Mihály leütötte fejét s csak annyit szólt Károly itt az erszényem vedd, meg a gyógyszert kélek, talán a patikus kiadja.

– Nincs rá szükségem a sajátomból is ki tudom váltani. De tudja, ha nem Idesanyámról volna, szó egy tapodtat, sem tennék magáért. csalódtam önben Mihály.

– De, hogy mondhat ilyent fiam mi történt?

– Mi nem érdekes kérdezze meg ezt az öreg konok keményfejű Mihályt. Judit lépet ki az ajtón. – Mi történt itt Judit mondjon valamit nem hiszem el,hogy ez van ezt kell meg érnem itt ahol a szeretett lakot.

– Nem rám tartozik mondta a férjem kérdezze- meg elment a kis házba készíteni valami vacsorát.

Mihály mi ez a fagyos hangulat? Ez a légkör nem ismerek erre a házra? Mihály csak hallgatott s nem szólt. Az orvos észrevette Mihály szeméből ki hulló könnycseppet mi az idő szántót barázdákon végig gördült. A két dolgos öreg kéz csak remegett, de ajkát egy hang nem hagyta el. Az orvos semmit nem értet elhatározta utána jár ennek a dolognak s akár hogyan is segít rajtuk. Visszament a szobába leült Anna néni ágya mellé megfogta betege kezét s így szólt. Bár tudná megmondani, hogy mi az ördög történt itt? Mi ez a fagyos dermesztő hangulat. Fáj nekem ez a boldog tanyát így látni. Bár tudnám, hogy segíthetnék? Hol van a lány ki magát oly szeretettel ápolta és hol van István ki mindenkinek jótett? Már két óra is eltelt mikor Károly haza ért. Az orvos szerette Anna nénit sok időt fordítót rá, hisz egy olyan hatalmas szívű jó ember volt ki az utolsó falatot is megosztotta bár kivel s ez a harc mit vívót a betegségével s javulás mit elért büszke volt rá. Felállt s beadta a gyógyszert. Rá nézet Károlyra így szólt fiam beszéljük meg ezt az egészet nagyon bánt, hogy így látom önöket. Rendben, ha tényleg tudni akarja s belépet erre Mihály. – De nem itt s nem most nem ö elölte nincs, mit mondjak neki. ha tudni szeretné, jöjjön át a kis házba. Ott mindent elmondok. Mihály szégyenkeze ült le a pitvarba lévő priccsre hol se a kályha melege se a szeretet melege nem fűtötte be e zsúptetős házat. Az orvos követte Károlyt. Belépve oda hol boldog ifjú korukat élték. Mi izélésesen volt be rendezve. Minden meg található volt mire szükség lehetett. Az orvos könnye ki csordult ne haragudjanak elnézést szólt elcsukló hangon. Ugyan nem tehet maga semmiről ez csak a lélek tisztasága és jósága. Meg kínálták kávéval. Míg elfogyasztotta addig mindent tűzetésen elmondót neki. Az orvos egy idő elteltével csak fogta a kávét a kezében s meredten hallgatott. Ezt nem tudom elhinni hőrend fel s még őneki áll feljebb mért ö makulátlan fakadt ki? Bárcsak ez volna a legnagyobb gond a betyárját. Kikortyolta a kávét ez így van. Nem mehet ez így tovább erre Anna is rámehet. Hisz olyan szépen gyógyult s most meg féléve csak hanyatlik az állapota. Köszönöm a kávét.

– Én köszönöm, hogy meghallgatott, de kérem, ne szóljon neki, ha még is megtenné Istvánt ne, árulja el.

– Értem s visszament Mihályhoz, aki még mindig ott ült a priccsen térdére hajtva fejét,s hangosan kesergett. Elég legyen szegye össze magát! Ez így tovább nem mehet. Ön véget van ez a helyzet maga makulátlan? Elmondta a fiainak a múltját? Lerántotta esetleg a nő ügyekről a leplet ki az ön életében szerepet játszottak? Vagy esetleg elmondta, hogy Annával mi volt. Anna előtt ne fogja, be a fülét hallgassa, csak amit mondok. Ismerem önöket hisz már évek óta a családhoz tartozom, mint orvos, mint barát. Érti, mit mondok? Gondolkodjon vissza lépet Annához ki láztalanul pihent. A beteggel mindent rendbe talált s elindult a könyöklő felé meg állva meg emelt hangon visszaszólt gondolkodjon el azon mit mondtam. Mert Annát el fogja veszíteni. Vegye észre mennyit romlót az állapota. Ennyire szereti, na, akkor ég áldja! Tudja mit ígért az úrnak s előttem mind tanú előtt. Akkor jó ét s kiment az ajtón. Károly ott állt nyugodjon meg fiam s meg eregette a vállát nem mondtam semmi olyant. Jó ét ! Felpattant lovára s elnyargalt. Mihály egész éjjel viaskodót a lelki ismeretével és gondolatával. arra jött rá, mint kivert kutya Úgy érzi magát. Hisz van valakije, de nincs senkije. Ránézet az ágyban pihegő asszonyra. Másnap pirkadat arcában átment Károly hoz zörgetett nekik Károly álmosan nyitott ajtót meglepődve látta, hogy Mihály áll az ajtóban. Maga mit keres itt ilyen korán, hisz a kakukk még csak kettőt kiabált.

– Nem bírom, ne haragudj, rám bocsáss meg fiam tudom nem volt szép mit tettem veletek. Károly nem hit a fülének s csak hallgatott. Jól van Mihály. Mihály meglepődőt s fájt, hogy nevén szólította fia és nem Idesapának. Hisz mindig Idesapa volt nekik mióta csak ide költöztek s ez nagyon tetszett neki. Leütötte fejét s kezet nyújtott fiának. A fiatalember várt s gondolkodott mire leengedte volna csontos szikár kezét Karcsi elfogadva viszonozta. Rendben én elfogadom a bocsánatát, de nem feledem soha mit tett. De ne tőlem kérjen bocsánatot, hanem Istvánnéktól. Mihály erre idegesen pörgő szemmel ajkát rágva inkább elnyelve a szavakat nem szólt semmit. Nehogy azt gondolja, hogy olyan lesz minden, mint rég. Mind ősze csak Idesanyám véget. Nem szeretném elveszíteni Mihály visszaballagott a könyöklőbe. A szél dühösen fújta a hideg nótáját. A lakás hideg volt. Mihálynak nehezére eset meleget varázsolni akár csak befűteni. Nagy nehezen rászánta magát, hogy befűtsön majd leült a tűz elé s bámulta a lángok táncát, míg mellkasán valami nehézsúlyt érzet. Anna nyöszörgő hangja rázta ki a melankolikus hangulatból. Nehezen felállt s oda ment meg fogta kezét s azért fohászkodót, hogy Anna segítsen neki. Tudjon meg szólalni.

 

 

 

 

 

 

Találkozás az ördöggel.

16 rész

              

Másnap Mihály enged, konokságából mikor Károly elmegy apósához, hogy segítsen neki addig úgy gondolta elmegy Istvánnékhoz. Igaz fogalma se volt merre induljon hisz senki nem árulta el neki, hogy hol találja őket. De azt igen, hogy az állományt, mit kin tartanak, azt nem sokára behajtják hisz itt az idő és már minden kész van a fogadásukra. Bement az istállóba a lóért, de meg lepődve látta, hogy csak a fekete csődör van bent azt meg csak egy ember tudta meg ülni. Senkit nem engedte magához Juditék is csak nehézségek árán tudták etetni vagy meg csutakolni. vejimből érkezet egy úr a helyi csősz kin cifraszűr volt. Hozta lovát fedeztetni. Senkit nem látott itt bement a házba kiabált, de sehol egy hang így az istállóba ment. Jó hangosan kiabált. Mihály meg ilyet a hang hallatán.

Agyon Isten!

Agyon isten mi járatban?

– Hoztam a kancát fedeztetni

– Értem oda abba a karámba vigye aztán majd e csődőr is meg teszi a dolgát. Ez a gyönyörűség!

– Ez ám.

– Azt nem mondták, hogy milyen csodás csődörük van. Rendben s Istók elvezette a lovát a karámba ahol boldogan ficánkolt. Hozza vagy hozzam?

– Ha gondolja, vigye maga még nem volt itt fedeztetni.

– Nem a helyi kántor mondta s azt is, hogy itt mindent meg lehet csinálni hisz az idősebb Fia István ki tanulta a kovács szakmát s úgy tudom, patkol is meg őröl is. Hisz, igaz látom a malmot. Majd meg szeretném nézni ha, lehetne.

Rendben. Na, akkor hozom azt a csodaszép csődört hátra fekete ilyen csodás csíkóljaim lesznek. Elindultak az istállóba már elérte az ajtót mikor Judit előre ért a kertből a zöldséggel s elkiáltotta magát! Ne, hogy közel menjen, mert fel rúgja ö csak egy embert enged magához közel, de ha szerencséje van, akkor csak meg harapja. Istók csak nevettet s ment befele. Judit illetten állt a rémülten még a kosarat is eldobta mikor hallotta az ismeretlen hangot ordítani. Mihály szúrós szemével nézet szemöldökét összehúzva. Na, mi van, jön már?

De választ nem kapót Judit benézet s látta a csődört két lábon áll, rúg, kapál. Fejét csapkodja, a vendég a szénában fekszik. Atya úr isten felrúgta de, hogy mennyek be hozzá rá lép mire ki mondta elszakította a szíjat mivel ki volt kötve. Hátsó lábával rúgott a levegőbe, mint egy örült ki csörtettet az istállóból. Judit lába előtt ki rémülten problémás helyzetbe került. Érezte, hogy valami baj van, de legyőzte a kellemetlen helyzetet oda ment meg nézni az öreget. de a csősz csak feküdt a földön. Mihály megszeppenve visszament s házba s árt. Judit mosdatta pancsoltan az öreg arcát mire kinyitotta a szemét. Azt sem tudta hol van vagy mi történt vele a fiatalasszony hiába szólongatta apósát nem válaszolt neki Judit hiába nézegette a csőszt nem tudta be vinni a kis házba Mihály meg nem segített neki hiába kérlelte. Így betakarta ide kin a felakasztott kabátokkal. Lónak ütemes dobogását hallotta, ahogyan egyre közeledett. Ki szaladt az istállóból Férje ért haza. Judit kiáltott, hogy szaladjon az istállóba, mert baj van? Mihály kapót a lehetőségen fel kászálódót a lónak hátára s elnyargalt. A robogásra futottak ki az istállóból. – Azt a terem buráját neki megőrült vagy mi a baja hová az ördögbe megy? Hisz idős már a ló hátán való tartózkodáshoz nem tudja úgy meg ülni, mint régen. Mi történt velem? A fiatalasszony elmondta, amit hallót s látott. Ezt nem hiszem el tudta milyen s akkor meg beküldte ezt a szerencsétlent. Ez, ha kiderül, lecsukják érte. Atya ég most mi lesz? Karcsi fel felfogta a csőszt s bevitte a kis házba. Akár hogyan nézte nem látott vért. Bent újra magához tért mi történt ki maga? Jó helyen van, csak pihenjen egy kis balesete volt. De megtérítem a kárát. Sajnos azt gondolom, hogy a csődör felrúgta. Az örült fajzat mikor közel ment hozzá. A csősz törte fejét s most hol van az, aki akkor ott volt? Mihályra gondol? A gazda már derengett az én kancámat be tetem a karámba mikor mondta, hogy vezessem ki, de várjunk csak s megfogta fejét min egy nagy púp volt. Fájt hány ingere volt. Aztán mi olt még mire emlékszik? Gondolkodom meg van felállt két lábra én meglepődtem, hogy milyen erős csodálatos állat és, hogy kitérjek rúgásából, mert láttam nem szelíd fér e léptem az istállóban haladó csatornába s elestem azt nem tudtam csak azt, hogy ez a hölgy szólongatót. – hála az égnek ez nem apámnak a hibája ő meg azt hite s elment. itthonról a valós okára nem is gondolt. Most hogy keresem meg hol volt négy ló és egy sincs üljek a tinó hátára vagy mi legyen? Majd visszajön maga. Judit titkon ki ment össze szedte először zöldséget bement Mihályhoz hamar rendbe tette magát ruháját majd belépet Annához. Napját a székben töltötte s az ablakon nézelődött. Mami, ha holnap nem lesz, rossz idő előjön, a nap valahogy ki viszem egy kicsit a levegőre Meg ölelgette Anna nénit. Judit nem hit a szemének nem hite el, amit érzet s látott. a betegnek ki csordult a könnye az ő arcára Boldogan szaladt s kiabált a férjének. Gyere, gyorsan Karcsi siess! Mi a baj s rohant a neje felé.

Semmi, de ezt látnod kell Anna mama. Károly futót majd letépte az ajtót. Idesanyám s lezuhant elé a székre. Ránézet anya arcára ki enyhe mosolyt ejtett s a könny csordult szeméből. Drága mama! De jó! Olyan boldog vagyok fel akart ugrani mikor megfogta kezét. Nagy csodálkozó szemekkel nézet majd felugrót ölébe kapta nejét s pörgette a boldogságban. Csodát tett a teremtőm. Meg mondta István. Én kis boszorkám aranyhajú hercegnőm. Repülök a boldogságtól Ki futót az udvara felnézet az égre és kiabált, hogy könnye hullott Csoda történt. Uram köszönöm! Hogy visszaadta Anyámat az én Ides anyámat. A csősz ki jött s meg látta Károlyt a földön térdelni. Mi a baj fiam csak nem apa leszel ezért vagy ilyen boldog?

– Apa én dehogy az én drága Idesanyám a csoda hatására könnyezik. és mosolyog. Már egy éve, hogy agyérzést kapót.

– Ez tényleg csoda, de megyek s elmondom mindenkinek. A csősz felpattant almaderes lovára s már szelte is a pusztát. Elsőnek a kántornak mondta ki lelkére akart beszélni akár csak a pap. A csősz csak állt s nem szólt elmehet, de senkinek egy szót sem ugyan már. Még az utcán elújságolta a kocsmárosnénak. azt még haza sem ért már a feleségének is elmondta ez meg már másképp másnak adta tovább. Másnap a misén döbbentek le az igazságon, amit a pap hirdetett. Felhőretek

— Akkor nem is tud menni?

– Hallod súgta a másik.

– Most kinek higgyünk?

Az atyának ö nem hazudhat ö szent ember már nem misére figyeltek, hanem a keringő pletykára .A szűcs felesége elindult másnap vendégségbe mikor csörtető hang ütötte meg a fülét egész hazáig rohant még a kosarát is elhagyta. Rohant mind az eszes elesett felállt csupa vér volt a térde a sok alsó szoknya csak úgy reppent és suhant

– Mi a baj fogta meg a kántor? Hová rohan, hisz alig kap levegőt. Jöjjön, üljön le. Találkoztam az ördöggel rám nézet a bokorból a két nagy szemével s aztán mondott valamit?

– Nem rám nézet s fújtatott s én elszaladtam mire mondott volna valamit. Talán még most is ott lehet. talán elátkozott s most kakassá változom. Vagy mit akar tőlem? A faluban mindenki nevetett, hogy a szűcs felesége találkozót az ördöggel és még a térdét is összetörte. Mindenki nevette. Azt mondja fekete volt két nagy fehér szeme és még fújtatót is. Jaj hogyan ám mert még a hideg is szalad rajtunk. De higgyék el rohant a csősz én is láttam itt a határban.

– És maga is elfutott.

– Igen nehogy át változtasson, hisz szép és fiatal dalia vagyok!.

– Na, igen a hetven évével s majd meg szakadtak a nevetéstől.

A hallottak után senki, nem mert egyedül menni se misére, se más hova, mindig csapatosan jártak. S éjjel nappal szentelt vizet locsoltak a faluban. A kántor csak nevetett.

 

A nyomtalan eltűnés

17.rész

Károly sűrűn járt ki Istvánnékhoz, ilyenkor hozott nekik kenyeret s mire szükség volt. Megbeszéltek mindent mi a tanyán történt. A két barát nagyon sokat gondolt vissza az árvaházban telő napokra mikor még hárman voltak Ferivel. Istvánnék segítetek a szemes gabonát elvetni szántani s a betakarításnál is minden hol ott voltak. Egy nap István felcsalta barátját a csűrbe nézd milyen gyönyörűek. Holnap bekel őket hajtani a tanyára. De arra a gyönyörűségre a fehér kis bikára vigyázz nagyon az én szívem csücske. Szerencsecsillag meghallotta István hangját már ment és bújt. Na, ne olyan hevesen fellöksz. Karcsi nevettet, milyen aranyosak vagytok így együtt s meg simogatta a fehér bikát.

– Elhiszem barátom, hogy ragaszkodsz érte.

– Tudod, ha elég érett lesz, őt megtartom, ha más nem majd benn lesz az istállóban s mind a fekete csődörhöz ehhez is hozhatnak fedeztetni. Nézd a szarvát milyen erős és vaskos izomzattal rendelkezi.

– Igen barát látom, de nem vigyázol, levesz a lábadról.

– Már nem levet mikor meg született és harcolt az életért. Ja, én nem úgy gondoltam, hanem így ahogy neked ront.

-Á csak játszik a fiuk. S szívből kacagtak. Kell szólnod pár srácnak, hogy segítsenek.

– De mindig ketten hajtottuk be.

– Igen, de én nem meggyekbe, míg az én kedvesemet nem fogadja, el Mihály boldogok vagyunk ide kin hisz mindenük meg van, csak egy valami hiányzik? Mi barátom? Idesanyám. Megszakad a szívem, hogy nem lehetek, mellette s nem ölelhetem át!

– Igen tudom, majd ha Mihály bocsánatot kér, majd akkor haza megyünk. Tudod barátom van cséza,hintó szekér üljön fel rá s jöjjön ki mond el neki, hogy hol vagyunk ha haza mentél azt többit meg látjuk.

– Nehéz volna tegnap meg lépet ott honról a lovammal. Mi van?

– Felmászót rá s elillant, de ki tudja hová? És te mivel jöttél. A Veimmi csősz kancájával hozta pároztatni s ott maradt majd elmesélte a történetet min nagyot virultak. Tudod pajtás mi is összevesztünk már több hete nem beszéltünk mire kijött hozzánk. Visszaköltöztünk, de semmi sem olyan mind rég. Tudod féltem anyánkat. Elhiszem áldott jó asszony. Nem is tudom, milyen lehetett Mihállyal az életük vagy előtte mielőtt összekerültek, de nem is érdekel. Len volt az orvos s megmondta Mihálynak a magáét ez után történt minden. Ja és képzeld Lilla csődöre is meg szökőt. Tudom, nézd és füttyentett. Úgy repült szállt suhant a hang irányába, mint a szél. Károly nevetett, te gyere, ide had simogassalak meg. A ló meg torpant ránézet Istvánra s már állt két lábra. Nyugi nem bánt, na, gyere, te s a ló lehajtott fejel oda bandukolt. Milyen érdekes nekünk nem hagyta magát bent a farmon most meg igen. Meglátja, vagy hallja Mihályt elveszti nyugalmát.

– Hallod nem lehet, hogy verte ezt a jószágot ezért kiszámíthatatlan?

– De nézd s István a dús sörényét felemelte. Majd a hátsó faránál a szőrt elhúzta nyugi nem bántunk csitította. Tudod ö nem feled s meg simogatta fején a szeme között elhelyezkedett fehér csillogott. De figyelj, engedjük össze őket ott a karán üres.

– Rendben és be vezeték a kancát, az ördögöt meg beengedték utána ők meg visszavonultak beszélgetni. Odakinn a levelek táncoltak a füttyül szél dalára. Avar szőnyeg borult a tájra. A mezítelen bokrok vékony ága remegett s még a madár is messze reppent. Karcsi addig elmesélte, hogy a kíváncsi Szücsnek a felesége hogy járt a lovukkal s az ott a mindenki fél a faluba. Még a csősz is fél az óta sem jött a lováért ezért van nálunk. Lilla hol van?

– Ki lovagolt a határba meg nézi, miden rendbe e van, meg az etetőket tölti szénával. Halód nem semmi a nejed.

– Nem barátom. Erre Lilla belépet az ajtón szívélyes üdvözéssel köszöntötték egymást. Mi ez a vidámság már rég láttalak benneteket ennyire vidámnak? Az idő hamar elreppent Károlynak búcsúznia kellet az én lovam Vid őket meg hagyd, jó helyen vannak a karámban. Rendbe holnap majd jövünk. Jó várunk benneteket. S a szél dallamára ütemes lépésekkel távolodtak el Istvánnéktól. Már otthon asszonykája várta hitvesi csókkal köszöntötték egymást. Mihály haza jött?

– Nem még nem aggódom érte

– Híd el én is, de azt sem tudom, hol keresem. Bement anyjához leült s elmesélt mindent. Nagy nevetés kerekedet. Majd meg ígérte holnap utána néz Mihálynak. Kincsem reggel korán kellek az akolt, az istállót mindet kikel fertőtleníteni mivel, bekel hajtani a csordát mindjárt november van s nincs kin biztonságba. Istvánnék elszórták a magokat és felszántottak.

– Az jó legalább mindennel végeztünk. Holnap este légy nagyon szép elviszlek szüreti bálba s az éjjelt édesapádnál töltjük. Mihály meg ellesz anyával.

– Rendben akkor majd reggel siettek a dolgokkal, hogy mindennek a végére érjek.

– Jó, de most térjünk nyugovóra.

– Igen térjünk. Még egyszer besurrant a szobába ránézet Annára ki édesen mosolyogva aludt. Lesorolták a lámpát s csendbe visszavonultak. Károly nyugtalan volt fel kelt s egész éjjel a pitvar s az udvar között járkált nem találta a helyét. Csak tudnám, hol van? Ez a Jaj majdnem rondát mondtam. Mindegy aludnom kell, mert hosszú lesz a nap. Hajnali három volt mikor kikecmergett az ágyból csendben felöltözőt s ki ment az állatok hozz. Mire a szomorkás hideg függönyt felhúzták az ezüst függönyt mindennel végzet. Az idő foga csikordult s az eső szemerkélt mi havassá váltott. Felvette ködmönét s kucsma sapkáját befűtött, hogy meleg legyen oda bent behordta a tüzelőt a mosáshoz s kenyérsütéshez. Judit álmosan jött ki a szobából. Búj, vissza még hideg van gyönyörű kis hercegnőm én kis feleségem. Mondjak apudnak valamit?

– Csak annyit szerettem s este találkozunk.

Megcsókolta nejét kimen lóra ült s elnyargalt. Judit hamar felöltözőt s tette a dolgát elő vette a melencét a kenyérhez s a szakajtókat. A víz susogott a mosáshoz. Bevetette a kenyereket majd utána kimángolta a ruhákat estére mindennel el szerettet volna készülni. Majd fohászkodva kérte a teremtőt, hogy vezérelje haza Mihályt. Az idő egyre dühösebb arcát mutatta . A kakukkos óra nem győzte az idő sebes léptét követni. Anna boldogan mosolygott a karos székből. Közbe Judit beszélgetett, anyósával. Dudorászott s énekelt, de meg ígérte, hogy Karcsi haza ér akkor meg próbálnak sétálni. Már majdnem végzet mikor olyan robaj támadt kutya ugatással, hogy bele remegett a zsúptetős ház. Ki lépet meg nézni mi ez mikor hallja a vezérszót Terelj Fordi cs! Csípd meg! Nagy kurlyongások közepette vágottak be a havas udvarba. Az egész állomány Karcsi és barátai, mint a lánc szorították a csordát. Judit visszavonult hisz tudta Judit, hogy a kutyák agresszívak, s ha kell ölnek is. Férje le ugrott a lóról becsalta a kutyákat a téli szálláshelyre hol friss víz étel s friss szalma várta őket. Majd bezárta az ajtót a tíz kutya fáradtan estek neki a víznek. Na, mos már leszállhatok, nem bántanak. Leugráltak s beterelték a csordát a helyükre Leláncolták a teheneket. s a bikát egy másik helyre vezették ki öklelt szarvával s fújtatót. a legények kapaszkodva terelték az istállóba, hogy meg köthessék a vastag láncra. Na, gyere má! Te szólt Kálmán. Nehézségek árán sikerült a helyére kötni. Már egy óra is eltelelt mikor végeztek. Na, gyertek megisszuk az áldomást. és be mentek a házba. A legények meg lepődve látták Anna nénit a székbe oda ugráltak felkapták székesen s táncoltak vele. Majd leették s jót nevetek. Idesanyám olyan boldog vagyok. Jöjjön fogdmeg Kálmán, de óvatosan sétálunk egy kicsit s minden nap, hogy erősödjön a lábba. Na így e s a legények segítették járni. Hová tettétek azt a fehér kis bikát had nézem meg szólt Judit olyan sokat hallottam már róla, de még nem láttam. Gyere és egy külön helységbe vitte hol anyával volt Ö az a bátyám kedvence. Nem sokára el lesz választva anyától. De szép meg simogathatom? Persze gyere ö szerencsecsillag. Jaj de aranyos ugye nem adjuk el. Nem, biztosan nem. Ö a bátyám kedvence meg szerintem mindnyájunké! Lassan meg kapja a karikát meg a passzust az orvostól. De gyere, mert meg fázol, s nem tudunk elmenni a bálba. Bementek a fiatalasszony tálalt jöjjenek itt a meleg étel összefagytak!

– Nem köszönjük, már megyünk is.

– Ugyan ide leültök és fogyasszatok hisz nekem dolgoztatok s még a füzességet se akarjátok elfogadni akkor legalább, fogyasszatok. Judit szomorúan nézet az ajtóra.

– Mi a baj kedves?

– Nem mehetek, a bálba hisz mamit nem hagyhatom egyedül.

– Még nem ért haza Mihály hova az ördögbe ment s elkezdtek a legények nevetni.

– Most min nevettek ez nem vicces tudjuk, de a szűcs felesége. Mire le est Karcsinak s velük nevettet.

– Ha elfogadjátok, én szívesen segítek nekem nincs senki és nem is várnak haza szólt Laci.

– Köszönöm barátom megyek, be fogok rendben. Karcsi visszaérve holnap haza érünk a szánt megkel csinálni egyre jobban, esik a hó már nem eső. Az jó akkor nem sokára disznóölés nálunk szólt Kálmán

– Rendbe, ha kellek, valakinek szóljatok, segítek. Mi legyen Mihály elveszésével, Semmi, ha jönnek, a csendőrök mond el nekik mindent, amit tudsz, ha nem kerül, elő akkor holnap keressük, de hol még nem tudom. S bejelentsük.

– Rendbe Judit végzet ragyogóvá tette a házat majd elvonult s át öltözött. Mikor ki jött a fiatal emberek nem hitek a szemüknek ámulatba ejtően szép volt, ahogy sárga haja vállára omlót. Karcsi is elment át öltözni majd egy idő múlva ki lépet. Mehetünk uraim felsegítette a ködmönt Juditra s a nagykendőt teríttet fejére. Birka muffjába dugta kezét. Károly felsegítette a hintóra s a fiuk a lovakra s elindultak. Laci ottmaradt beszélgetett Anna nénivel s rakta a tűzet.

 

A mulatság

  1. rész

Az ifjú pár csatlakozott a szüreti felvonulókhoz. Ami a bohócságról szólt. Népviseletek és más öltözékek takarították és színesi tették e napot. A lovak s más állatok színes virágkoszorúban-szalagokban parádéztak. A hó csak hullott. Judit íjú asszonyként vet részt a mulatságba így meglepetés várta mire nem számított. Károly csak nevettet, ahogyan haladtak a karavánnal énekeltek. Leérve az egyetlen kultúra helységhez egy nagy szüreti kádvolt letéve tele szőlővel. Körbe a muzsikus cigányok húzták, ríkatták a hegedűjüket. Mellettük egy hordó mi azt várta, hogy csapra verjék. ide értek a maskarások. Gólyalábon közlekedő vőlegény a kocsiba toló gyerekkel és a feleségével. A cigány ki falovon próbálta meghódítani a bálozókat. A csíkos ki ellopta a falu boszorkányát. Jobban meg nézte Judit rájött a maskarák valami hiányosságot szenedet. Hol csizma nélkül hol felemás lábbelibe szakadt komédiásoknak voltak öltözve. Nagyon nevettek. Még a könnyük is ki csordult. A hegedűnek s a pikulának hangja csak úgy reppent. Mikor a kisbíró pergetni kezdte dobját s megszólalt Ifi asszonyok avatása jön! Még jobban vigyorogtak hisz abban voltak, hogy valami bohócság ez is. A kisbíró folyatta. Kérem a csizmákat lehúzni, akik nem öregebbek egy évnyi házasságnál. s a párjuk mossa meg a gerle lábát. Karcsi és Judit boldogan tették a hideg ellenére. Hisz még új volt ez a bál részükre. Judit csak apjával mehetett. Karcsi meg nem járt nagyon el otthonról. Judit észre se vette, hogy édesapja is ott van a kád mellet hisz ő volt az egyik ceremónia mester. De volt ki sikongatott, mert nem akart engedelmeskedni mondván fázik. Nagy győzködéssel rá szedték őket. Akkor irány a kád hölgyeim szőlőtiprás! Húzd rá! Kiáltottak a ceremónia mesterek s húzták a talp alá valót. Judit felkapta a szoknyáját s olyan iramba táncolt, hogy még a hópihe is nevettet, míg elolvadt. Karcsi büszke volt feleségére. Majd újabb kiáltás jött! Na, öltöztessék fel uraim asszonykáikat a próbát kiállták, de csak az egyik felét. Hoppá ez nem igaz hát maga mit kereset a kádba hát én is asszonyka vagyok már egy negyed órája. Azt s nevetek, mert az egyik nőnek öltözőt fiatalember is beszállt a tiprásba. Na, akkor ezt is vegyük ki! De ki mossa meg a lábát? Hisz az ura a gólyalábas! Majd én szólt Judit. S oda lépve meg mosta a lábát felhúzta az igen csak eldeformálódót, cipőt a lábára. No, ez igen ez igaz ifi asszony. Akkor uraim lehet le csapolni és leszűrni az ifjú férjek boldogan tettek eleget. Mikor elkészültek mindenki ívott belőle meg pecsételve az örök összetartozást. Hidegebbé vált az idő bementek a helységben s csak csendült a nóta szállt a muzsika. Ropták a dallamot csak úgy rotyogtak a csizmák volt helye huja. Pörögtek a szoknyák. Judit ott is többen felkérték táncolni hisz erre fele e ritka szépség nem nagyon volt. Mindenki érinteni szerette volna. Karcsi boldog büszkeséggel engedte, de csak egy, kicsit mert mindig ott volt, hogy visszavegye. Egy óvatlan pillanatban az egyik táncos felkapta és ki lépet vele. Karcsi utána iramodót, de nem látta se hol Judit sikítani akart, de meg ismerte el rablóját. Letette a földre. Várva kézen fogta s visszavitte. Mit ér a férjnek ez a szépség! Egy boldog életet a legragyogóbb csillagot. Mindent megteszek érte, de kérem vissza monda komolyan

– Rendben akkor ebből a csizmából idd ki a bort s tegyél le egy ökör árát! Lehúzta Judit csizmáját meg töltötte borral Karcsi itta s az erszényét letette. Mindenki figyelt ki lehet e merész. Végeztével visszakapta Juditot. De most had lám te ki vagy? Levette kalapját, s kendőt az arcáról István drága testvérem! Lilla hol van? Hát itt s belépet egy káprázatos földig érő ruhába. Hogy kerültettek ide?

– Felmentük hozzánk azt Laci monda, hogy itt vagytok jöttünk ezt meg Lilla fundálta ki. Majd holnap a többit. A muzsikusok újra rá zendítettek. Majd jő a cigányasszony táncolni. A forgós ezerannyi rétegű szoknyában. De a férj nem adta inkább rá bízta a ceremónia mestere ki az édesapja volt ö meg elkapta az asszonyságot. Ki kifullad a heves távba. Na, akar e még kedve táncolni. Lett nagy nevetés. Csapra vert hordok kulacsok és kancsókban a pálinka. A hangulat tetőre vert mire az estet az éj váltotta volna. Gyere, megyünk, haza apud is jön. A birok meg verte kisdobját. Eredményhirdetés következik. Az ifi asszony próbán egy nyertes van! Ki az tanakodtak!

– Biztos Judit Karcsi felesége szóltak irigykedve.

-Á nem hiszem.

– De csak figyeljétek meg.

-A nyertes hát mindenki szólt a kis bíró. de van egy másik bejelenteni valóm! Mehetünk kedves

– Igen mennyünk szeretnék apámmal lenni.

– Rendben gyere él ettem és kisurrantak a teremből. Felmentek a kántor lakására hol már jó meleg volt s várta az apja az ifjakat. Na hogy éreztétek magatokat?

– Nagyon jó volt szólt a lány s át ölelte apját. Látom, fáradtak vagytok, térjetek nyugovóra holnap meg beszélgetünk. Rendbe jó ét! .

 

 

Küzdelem élettel, s halállal

  1. rész

 

Mihály barátaival a pirkadat jelmeze alá rejtőzködő nap arcában érkeztek meg. Még a mulatság adta fáradság és jó kedv között. István már várta őket. Egy kávét uraim azt gondolom, ránk fér. Lilla már meg főzte.

– Tényleg ti itt aludtatok?

– Igen eljöttünk, mert a szeretett nagyobb mind a gyűlölet megbocsájtunk neki, de nem feledjük mit tett. Most igazán szükség van, a szerettet erejére akár milyen is. Hisz két napja ordít a hideg. Esik, a havas eső s nem tudunk róla semmit. Bementek a nagy házba ahol Laci szundikált a széken. Anna nénivel. Karcsi meg veregette barátja vállát. Felnézet majd fáradtan nyújtózkodva fel ált. Megjöttetek, na, milyen volt? S elmondták neki. Juditot majd apja hozza haza. Hisz a lányok meg beszélték a dolgokat.

– Értem akkor merre induljunk először, Egy erős csörtető hang zavarta meg őket hangos nyerítéssel. .Ki rohanva látták, hogy a ló meg sérülve ért haza. Ez Mihály lova!- szólt Karcsi

– Igen az, de ezek a sérülések honnét valók lehetnek?

Meg vizsgálták a hegeket mire a vér rá volt száradva így tanakodtak. Mind jár szólt István, ha valaki, akkor Lilla fogja tudni hisz minden fele járt mikor növényeket gyűjtőt vagy tüzelőt esetleg a határba dolgozott. Őneki van egy olyan belső különös meg érzése.

– Mind vejim boszorkányának ki vagy macska, vagy Kokas formájában kin ül?

– Menny a hülyeségeddel!

– Ez komoly fiuk, sőt mást is tudok, de majd elmondom, most keressük meg az eltűntet.

– Igazad van, Lilla kedvesem gyere, ki kérlek? Lilla kilépet, mond, mibe segítsek s meg látta a lovat ez, hogy néz ki? Atya egy Úr Isten. Ez nem a mi lovunk ugye?

– De igen ezzel ment el Mihály.

– Az nagy baj akkor vagy nem él már vagy súlyos sérülései vannak és a kihűlés is hozzá jöhet. Bevezette a remegő lovat a csűrbe a friss szénák közé hozz meleg vizet és egy darab rongyot kélek. István sietve vitte. Lilla elkezdte lepucolni a sebeket. Ez az szólt látjátok ez ember vér mivel nincs alatta sérülés, és így lépésről lépésre haladt a vizet a vér színe festette meg. Mikor lódobogást halottak ki lépet Kálmán és István egy csapat csendőr érkezet. Jó reggelt üdvözölték egy mást a kántor jelentette, hogy Mihály nem tartózkodik itt hol. Aggódik érte. Elveszett már rég és mivel túllépte az időt és a kor is elszállt feledte jöttünk segíteni.

– Van, valami tipp hol keressük?

– Szerintem igen mind jár meg mondja Lilla.

– A neje talán olvas a ló gondolatában?

– Nem hiszem, de úgy ismeri a tájat, mint a tenyerét. Jöjjenek, kérem és István bevezette őket a csűrbe.

– Bementek a csűrbe. Lilla felállt meg itatta a lovat és egy pokrócot terített rá. Melegedj s pihenj drága.

– Meg van?- Érdeklődőt a csendőr parancsnok?

– Igen meg van. A sérülések arra utalnak, a hegy melletti tüskés zanótos kanyon ösvényén hallat be a halálhágó felé.

– Az lehetetlenség hisz az ide sok idő és legalább kétnapi járás.

– Igen, de gondolja csak végig és István és Károly összedugták fejüket egyeztetek s alá támasztottak az elhangzottakat. Akkor szükség lesz, egy hintóra mivel haza hozzuk. Nem jó hisz lóval is nehéz a közlekedés, de mit kereset arra.

– Szerintem eltévedt hozzánk akart jönni ki a határba, de mivel egy majdnem olyan ösvény van mellette eltévesztette az irányt.

– Értem s akkor mire számoljuk?

– Be valóm sok minden jóra nem kell számítani. Ez meg mondani lehetetlen, hogy mi találnak, ott hisz gyalog kell menni a lovakat kin, kell hagyni. A mérges tüske és az össze vissza kiálló szikla halálos sebet ejt az állaton. Ö csak azért úszta meg, mert le dobta Mihályt. Gyertek, rakok teát és elemózsiát az útra tegyetek pokrócokat, s ködmönt neki, mert ha életben van mi nagyon csekély az esély, akkor kelleni fog. István ki ment hámra fogót, egy kutyát te is jössz velünk vad, vagy de biztonságban érzem, magam hisz ösztönöd nem lehet be csapni. Rendben mikor elkészültek elindultak a hegyek be. A hatalmas testű kutya csak úgy szaladt előre mind, ha tudná hová mennek. A lovak vágtában követték. Majd az emelkedő csuszás és jeges volt lehetetlen volt lóháton felkapaszkodni. Az idő egyre erősebben csikorgatta fogát. Még menünk kell, hiába fázik, kezünk s lábunk ott fenn majd pihenünk, van, ott egy barlang ahol át melegíthetjük magunkat. Meg hordunk be tüzelőt, Mikor vissza fele haladunk legyen, újra egy hely hol erőre kaphatunk. Igaza van! Húzzunk bele. A szélerősödő táncával arcukba seperte a havat. De töretlenül mentek előre bízva, hogy Mihályt életbe találják és szüksége van rájuk. Már több mind öt órája vívták a harcot az idővel mikor elérték a biztonságot jelentő barlangot. A hó vastagon pihent rajtuk. Ki merülten gyújtottak tűzet és pihentek meg. Szerencsére olyan nagy volt a barlang, hogy az állatokat is be tudták vezetni, hogy át melegedjenek. István a kutyát meg kötve vigyázott mindenki egészségére. A kutya támadó állásba lapult meg a tűz melegénél. Károly és másik két barátja a közelből fát hozzon be, hogy száradhasson, mire visszatérnek. Még várunk kell még erős a szél! Nincs vesztegetni való időnk már így is sokat veszítettük. Indulunk, kell szólt az idősebb csendőr.

– Szerintem igaza van, Kálmánnak sokkal előbb re jutunk, ha nem az arcunkba hordja, a havat arra a szörnyűségre meg rá se merek gondolni és akkor meg még nekünk is bajunk lehet hisz még egy kapató van vissza egy folyó mi nem biztos, hogy be van, fagyva s egy olyan hely hol csak nagyon messziről kiáltoznak egymásnak a remegő mezítelen ágak a fán, s bokrokon.

Ez igaz szólt az idősebb csendőr és van egy völgy, amit ha elérünk az éj előtt, akkor ott meg pihenhetünk az biztonságos..

Kis idő múlva István ki nézet hisz nem hallotta a szirének hangján szóló szélfütyülő dalát. Most már mehetünk. A hideg egyre csak nyalogatta s harapdálta az arcukat már az útjukat az ezüst és aranyruhában tükröző csillagok világították meg mire elértek a folyóig minek csábítófénye hívogatóan csalogatta őket. István leugrót lováról s elindult a folyón, de pár lépés után, recsegést hallott. Meg fordulva indult vissza mikor beszakadt a jég s a kutyát elnyelte. Éppen, hogy ki ért a partra. István füttyentett mire a kutya ki kászálódót, a fagyot vízből meg rázta bundáját. Ez így nem lesz, jó soha nem érjük el a kanyont szólt Kálmán.

– Nem mentjük a folyó szélén kell, itt leni egy gázlónak hol át tudunk kelni mondta Károly. A csapat követte a folyó vonalát mire egy óra múlva elérték a gázlót. Át érve szabadjára engedték a gyeplőt a szél erősen csapot az arcukban. Ki értek a prérire hol ragyogó csillogásban tündöklő hó mező nézet velük farkas szemet. Megfagyok, nem érzem a lábam szólt Kálmán.

– Itt nem állhatunk, meg tovább kell menni egész a völgyig ahol a fák, bokrok, s sziklák, védelmet adnak. A kutya valamit meg neszelve meg iramodót s pillanatok alatt eltűnt a szemük elöl. A csapat kemény harcot vívott a havas széllel. Haladtak egyre előrébb mire beérték a völgyet, amit Lilla említtet. Itt tábort vertek hisz ki merülten rogytak a földre. Tüzet raktak s az

– ágakból sátort építetek plédekbe bugyolálva ültek a tűz körül. Karcsi várta a kutyát vissza ki elég szelídnek tűnt a többiekhez igaz tartózkodtak tőle. Károlyon s Istvánon kívül senkit nem egedet a közelébe. Uraim ezt nézzék mit hozott egy hatalmas őzet húzott maga után s letté István elé Majd leült s nézet gazdájára. Ki meg simogatta s meg ölelte. Na, akkor süsük meg annyira meg melegedtünk már, hogy meg nyúzzuk. Bakot állítottak s nyársra húzva sütötték hisz át voltak fagyva. A hideg csak kopogtatott a völgy szájában. Az egyik combját István a kutyának adta a belsőségekkel a többit elosztották. Remegő kézzel falták a forró húst mi testűket melengette. István s Károly egy darabot férhetett a magáéból gondolva, hogy majd Mihálynak is jól fog esni. Befejezve minden maradék s árulkodó nyom a tűzbe került. István éberen figyelt a kutyájával. Sasszem mindenre neszre meglapult. Hajnal fele még hidegebb köszöntőt rájuk arra ébredve megfagynak. Perig István egész éjjel táplálta a tűzet. mi a baj min gondolkodsz?

– Azon hogy a fenébe került el ilyen mesze a pusztától nem hiszem el! Biztos, hogy ott lesz?

– Szerintem most tévedett a nejed!

– Nem hiszem, de induljunk valamerre mert itt esz meg bennünket az Isten hidege. Mindenki lóra induljunk akkor északnak. s elérték a kapatót Száraz hideg karcolta arcukat. Nem tudom elhinni még csak október vége és, hogy ennyire hideg legyen én még ilyent nem értem.

– Én sem híd el Karcsi hisz együtt voltunk minden percbe.

– De uraim szólt az idős csendőr mikor én annyi idős voltam volt olyan, hogy október végén a ház nem látszót ki a hóból s olyan hideg volt, hogy a kiöntött víz meg fagyot reptében. Na de engedjük, meg őket had fussanak, amíg bírnak. már órakotta úton voltak erejük egyre fogyót mikor egy bokron egy darab ruhaneműt vetek észre. Állj! a csend őre meg vizsgálta. s arrébb valami piroslót a földön. Megvan, meg sérült sietnünk kell. És még gyorsabb iramba kapcsot a társaságba lovak patája csak úgy szórta a jeges havat. Szikrák reppentek minden fele. Jó idő múlva elérték a kapatott. itt el kellet a lovaikat hagyni hisz kimerültek és fáradtak voltak Esély sem lett volna, felmenni velük s ott a gyilkos hágó a másik felén. Uraim mindenki fedje be az arcát s a kezét a sérülések ellen. Azt gondolom most az idő lesz, a legnagyobb Eleségünk sietnünk kell hisz tudják miért. Sasszem itt maradsz s vigyázol, rájuk meg érted majd jövünk, véd meg őket. S István magához ölelte fehér hatalmas kutyáját. Ki mérgesebb volt mind a dühöngő szél ki meg hajtotta a fák ágát.

 

A megtalálás

20 rész

Minden taktikát összeszedve méregették a kihívást jelentet emelkedőt mi vastagon hóval volt fedve. Neki indulva vették észre, hogy esélytelen kilátást kel le győzni ahhoz, hogy egy tízméteres emelkedőt megtegyenek. István visszacsúszót s újra neki vetemedett. a többiek nézték, hogy kerül feljebb mikor egy indát látott lógni. Erejét összeszedve négykézláb ereszkedve közelítette meg. Már csak pár centi kelet volna mikor bukfencezve vissza gurult vagy három métert. Ezt nem hiszem el majd mindjárt. Mindenki nézet mit talál ki az álmodozó. Lerúgta csizmáját s rá kötözte a csizma talpára. Majd újra neki rugaszkodót a többiek ezt látván utánozni akarták, de nem mindenkinek volt kapca a csizmában. Így ök. bízva ügyességükbe haladtak a többiek nyomában kezükkel gyökerek után ásva, amiben meg kapaszkodhatnak. Károly meg csúszva elsepert mindenkit ki csak mögötte volt. Ez nem igaz a terem buráját neki s nézték, ahogyan ragyog az emelkedő egyre merevebb része. István elérte az indát Kálmán be fogta. meg ráncigálva haladtak feljebb a többiek leálltak s vártak. Majd Károly eltűnt. Sasszemmel tért vissza. István hívd, a kutyát majd felviszi a kötelet. István torka szakad tából hívta. Sasszem csak kúszót fel a lejtőtetejére gazdájához. Kálmán remegett. Ne félj nem bánt, mert itt vagyok. Oda érve össze kötötték az indát a lasszókkal mi a lovak egyik fontos eszköze volt. Hívd vissza! Karcsi füttyentett Sasszem egész lejig óvatosan húzta a kötelet. Erősen meg rándították s elindultak fel felé István, Mihály nevét kiáltotta! Nem halott semmit. Majd ásott egy gyökér után. Még a vér is kiserkent újaiból. Nagy nehezen meg fogta, de a lába ki csúszott Kálmán kapta el a kezét s húzta fel felé mikor felhúzta leült sarkát beleverve a jeges hóba. Pihennem kell

– Nekem is bevárjuk a többieket. Tudod, István nem tudom, mi a karikát keres itt apósod?

– Hát hallod én, sem de nem is ismerem e tájat. Erre még nem jártam.

– De én igen szólt Lajos a középső csendőr ki vezette a csapatot. Szerintem a másik úton jött ide fel csak mi a hó véget nem találtuk meg

– – Ne mondja ez, hogy lehet?

– Egyszerűen, míg mi a völgybe értünk, mert a folyót kísértük addig ö ellenkezőleg mehetett s így a rét közepén lévő farmot megkerülte. Az idő meg elvakította s eltévedt mást nem tudok el képzelni, na, majd arra megyünk haza. Ki van benne?

– Ha rövidebb nem bánom csak menyük, mert ez már sok nekem szolt István bosszúsan.

– Nyugi Pista tudom, de töröld ki szívedből a haragot s a gyűlő letett. Ö ilyen makacs és önfejű tudod jól.

– Igen igazad van, akkor menyük. Mert most ö nagy bajban van! Neki vetemedve ástak s keresték a kapaszkodást. Egyre feljebb és feljebb kúsztak. Míg elérték a tetejét. Ez hallják, nem semmi volt hó jég újra hó ez rétegesen össze volt állva majd kikerüljük, az a lovakhoz érünk le vagy csúszkálni szeretnének?

– Majd Mihály eldönti, dörmögte Karcsi mérgesen ki érti barátja fájdalmát s még a keze is csupa vér. Mit meg nem tesz érte. Futott végig benne. Nagyon fázom én is higgye, el minden fázunk, Inned még egy óra gyalog mire azon a bozóton végig vergődünk. Mekkora tüskék vannak rajta. Ezt tényleg képtelenség legyőzni. Perig muszáj, s erre kell, visszajönnünk nézze, ott megy, az út mi e lejtőt ki kerüli. Akkor majd mi meg oldjuk, szólt Károly rakjanak, tűzet és melegedjenek. Rendben mi hárman szóltak a csendőrök a másik irányból megyünk, na, én se maradok itt szólt Kálmán ha má idáig eljöttem. Rendbe meg nézve a két barát kezet fogót át ölelték egy mást . Mind kik búcsúznak hasra dobták magukat s kúsztak egymástól távol Karcsi a szikla szélén alatta a mélység tátongót kezével kapaszkodva húzta előre magát. István a bozótok alján csörgedező patakban kúszót végig majd meg ette a hideg, de csak az rebegte szeme elölt, hogy Mihály bajban vagy. A csendőrök még feljebb a hegy ormán hallattak mi a végén egy helyre jut ki a hágó szájához. Innen beláttak mindent. Karcsi alatt csak potyogót a hó a kavics majd egy szikla zuhant a mélybe a tüskés bokorral, amiben még az előbb kapaszkodót. István kiált Károly vissza mire valami gyanús nyöszörgést hallanak. Neki esve törtetek előre nem törődve semmivel a kabátjuk csak úgy szakadt szerte széjjel. Mire beérték a hangzott Mihály hanyatt feküt a patakba. Feje véres arca csupa seb István üvöltötte meg van, épp hogy él! A csendőrök sietve haladtak előre mire oda értek. Atya ég, hogy néznek ki csupa rongyok meg fagynak, míg haza érünk és rá adásul csupa vérek.

– Nem érdekes vigyük ki innen. Rendben, de hogyan?

– Így szólt a csendőr letéve fegyverét ki bujt a bokáig érő meleg kabátból s bele fordították Mihályt. Erre szólt Lajos és egy ösvényre irányított mindenkit. Akkor a ló, hogy sérült meg? Úgy, hogy amerre feljöttünk arra akart lemenni csak meg ilyet valamitől ledobta aztán ki tudja merre futót az a rémült állat. Nézzék ég a tűz siessünk, mert meg fáznak . A tűzhöz érve István vacogót s verte a víz.

– Nem ez nem lehet, maga lázas iparkodnunk kell, mert mind ketten itt halnak meg.

– Nincs, semmi baj csak had melegedjek! Azonnal szórja le a ruháját itt a kabátom ajánlotta fel Lajos a csendőr. Nekem meg két nadrágom van szólt Kálmán s egyiket lehúzta Karcsi a pulóverjét adta oda mit Judit kötőt Nem lehet hisz.

– Ne veszekedj, búj bele attól nem lesz baja, hogy melegít.

– Akkor induljunk, ha szerencsék van, még sötétedésre haza érünk. Itt ezen az ösvényen István Kálmán és Károly cipelték az idős Mihályt elérve a lovakat. Ott leszedték a plédeket s bele hajtották Mihályt. Gyí ! Hangzott a válasz! S szelték a hideget futottak a mezítelen fák s bokrok. Lajos elöl vezette a csapatot a hideg szikrát szóró foga csikorogva harapót bele a levegőbe. Mi helyzet, hogy vannak,

– Jól csak menyük minél előbb legyünk ott hol. Lajosnak a bajszán a hideg pihent. Mind járt elérjük a karámokat. Az jó, ott meg pihen, hetünk a csűrbe van bent szalma és széna mind friss. szólt vissza István.

– S egy kis pálinka meg harapni való a ládában.

– Lehet!

– Még egy kis türelmet nagyobb nógatással indították meg a lovakat a morcon időben. Már úgy érezték csontjaikban, fuj, a szél. Ott fent harapdál a hideg. Hiába kérdezték István nem szólt. Lajos kezét felemelve állj, intet oda lépve látta, hogy István olyan lázas alig üli a lovat egy lasszóval kötötték oda, hogy elnevezzék. Mihályt Károly elétették s újra indulva szelték a fagyos vidéket. Az est csillaga felkúszva az égre s meg világította az útjukat beérték a csűrt. Károly elférünk lenn a kis háznál minden.

– Igen és be is lehet fűteni, van ágy is.

– Ez jó akkor irány le, de a szólánc nem szakadhat meg. S beszéltek, míg le nem értek. Bevitték Mihályt és Istvánt. Fűtsenek, be mindjárt jövök. Hová megy ilyenkor. Be a tanyára a szánkó ért meg küldök vagy megyek az orvosért. Ez így nem maradhat. Mindenkiben maradt. Károly visszapattant a fáradt lovára s elindult haza Sasszem meg utána indul. Mérföldeknek tűnt, míg haza ért, Lilla meg ilyet mikor meg hallotta a ló dobogását s ki érve a kimerült Károly leeset a ló hátáról. Lilla be fogta a kutyát és bezárta. Bele kapaszkodva felállította s bevezette a házba. Hol összerogyót ismét. Karcsi él ettem nyisd ki a szemed mi történt él ettem hallod mit mondok?

– Igen baj van? A farmon vannak a többiek, de kell a szán István s Mihály, de orvos s nem szolt többet. Lilla bele ugrott a csizmába, és ködmönbe. Felcsapta fejére a kucsma sapkát fektesd le forró vízbe mosdasd, meg mindjárt jövök, hozok orvost. Befutót az istállóba s már vágtázót is ki onnan. Lehajolva felkapta a lámpát s már ott sem volt. Judit az idegességtől majd meg halt hisz már majdnem tízen egy óra. Éjfélkor meg érkezet az orvos János az állatorvos a kántor és Lilla kántor s János be fogtak a szánkóba meg szórták szalmával. Az orvos kimerültséget talált Károlynál kinek pihenésre van szüksége. Ült a lovára. S indultak ki a farmra.

 

Konokság

  1. rész

Lilla sem maradt otthon indult a többiekkel arcukat a jeges szél verte, ahogy a havat seperte. A határban útjukat magasra rakót fehér lepel keresztezte. Lilla elő re engedte lovát. Ráfeküdt a nyakára és valamit súgott a fülébe. Ördög meg táltosodva szelte a hófúvást a többiek utána. Majd egy óra harc után beérték a karámokat mi a farmot, jelenetet. Ördög vadul nyerített két lábra állva tiltakozott az előre haladás ellen. Mi a baj mért nem mész? Visszanézve látta a többiek küszködnek a haladással. Visszafordult s meg fogta a gyeplőt, na és húzta a ló követte a segítőjét hisz alig lehetett valamit látni a viharban. Beérve a kunyhóhoz lepattant a lováról s belépve látta Istvánt vérbe fagyva feküt meg fogta arcát a láz tűzének melegét árasztotta. Meg fordulva látta a többieket kik mélyen aludtak. A petróleum fénye mellett az alig szuszogó Mihályra vetődőt. Meg nézte magának, de inkább férjére figyelt. Elő vette a képet a zsebéből meg nézte s visszatette. Istvánt szólogatta. Édes halód kincsem, de hiába szólongatta ő nem fellelt. Belépet, az ajtón a megérkezett segítség. Édes jó Istenem, mint a háborúból hazatért katonák mi történt velük csak nem a halálhágóban voltak? Oda épeszűember nem megy.

– Igen, ha csak valaki nem olyan konok alattomos mind, aki s beleharapót szájába Lilla. Judit apja nézet szúrós tekintettel. Jó semmi gond nézzük őket. Majd ön is meg tudja mit akart Lilla mondani, de nem most. Sajnálom Istvánnak súlyos Tüdőgyulladása s mellhártya gyulladása van azonnal kórházba kéne vinni, de ez nagyon sok pénz és nagyon messze van.

– Nem baj meg oldom szólt Lilla. Hát Mihálynak a kimerültségen kívüle egy kiszáradás és éhsége végett i ájulása van. Na, ezen segítünk könnyen. Felszívta a fecskendőt s beadta a megkívánt adagú injekciót mind két betegnek. Majd a sebet is kipucolta bekötözte. Olyan mélyen aludtak, hogy semmit se vettek észre a körülöttük lévők tevékenységéből. Már talán hajnali három körül lehetett mikor a betegek ellátását befejezték és stabil lett az állapotúk átmenetileg. De az orvos nagyon aggódott Istvánért kinek láza nehezen akart lemenni és meg makacsolva magát megállt egy kritikus ponton. Sajnálom, itt már csak a csoda segít.

– Majd meg mentem maguk maradjanak, itt gondolom, vissza találnak a tanyára.

– Igen, de mire gondol, mit akar tenni?

– Mivel csak a csoda segíthet, mert nincs, esély még egy van ki futott Lilla és előhozta az erős ágakból készült szánt mi be volt bőrrel takarva. Könnyű volt könnyen siklott. Meg állt s gondolkodott. Nővérként átmérlegelte a helyzetet számolt. Felkapta a Birkabőrt berohant letette a földre. Tegyük Bele! Az orvos csodálkozva nézet. Pokróccal együtt kell a meleg. közelségét. Lilla betakargatta. Emeljük fel Ördög hátára. A férfiak meglepődve nézték s követék mit Lilla mondót. Ráették Istvánt keresztbe a lóra ki most nyugodtan viselte az idegenek Lilla Megnézte a vizes tömlőt, hogy elég víz legyen benne. Felpattant Ördög hátára valamit mondót neki. Majd elköszönt a férfiaktól már szelve a havat vágtázva indultak. Isten áldja önöket kiáltották a férfiak! Ez meg örült hová megy? Mind ketten meg hallnak.

– Lehet, de megpróbálja a lehetetlent higgye el barátom ez a nő mindent meg ér. Istenek legyen hála. Tudja barátom s folyatta az orvos, aki mindenért felelős az Mihály s elmondta a kántornak a történteket ki igen meg lepet a hallottak. Majd így folytatva még annyit, hogy ö nővérként dolgozott és látja, Annán a változást nagyon érti a szakmát és arra gondoltam, ha vége lesz ennek a históriának és túléljük, akkor felveszem magam mellé.

– Ez nagyon jó ötlet.

– Igen, de persze a maga lánya se semmi.

– Hát igen és ö is elmondta a történetét. Az idő madárként reppent az idő oda kin mérgét csillapítva csitult. Mikor az orvos visszalépet.

Ellenőrizte Mihályt ki mocorgott, amikor meg érintette Kinyitotta a szemét hol vagyok, mit keresek itt?

– Istvánnéknál van.

– Az ki nem ismerek ilyent az orvos haragra gerjedve nyelte mérgét. Még mindig nem enged a konokságából? Hiába mondtam magának, de látom, nagyon jól van, míg István az életiért küszködik. Nem ismerem addig, nem míg nem mondja meg ki az a nő, mert nekem tudnom kell megérteted emelte fel hangját. Dühösen csontos öklével olyant vágót magam elé, hogy Lajos felébredt. Mi az ördög volt ez a ló rugót meg vagy mi? Hisz ott feküt mellette a csendőr. Jó reggelt elnézést a kellemetlenségért szólt csendesen az orvos meg vizsgálnám akkor már magát is, s ahogy ébrednek a többieket is és elmondhatná mi is történt?

– Rendben addig Judit apja a tüzet tartotta életbe, hogy legyen folyamatosan meleg víz. Lilla mindent elmondót neki egy beszélgetés alatt mikor itt kin voltak tavasszal, Judittal. Lajos szólt mindenkinek lassan ébredtek sajgott minden porcikájuk. Az orvos kisebb zúzódásokat és meghűléssel talált, de aggodalomra utaló jel senkinél nem jelentkezett. István és Károly hol van az a két csodás fiatalember?

– Nyugodjon meg Ferenc Istvánt a neje elvitte és csak a magasság ura tudja, hol vannak, merre járnak s az ö irgalmas segítségével el e jutnak a kórházba, mert sajnos István haldoklik!

– Ki az István szólt Mihály?

– Na, most fejezze be, míg jól érzi magát! Kiáltott Ferenc az életét feláldozva kereste magát a lehetetlent legyőzve akár csak Károly és így viselkedik, hát nem szégyelli magát! Maga á nem érdemes és legyintet, induljunk.

– S velem mi lesz?

– Tudja mit ott a ló meg a szán oldja meg, ha ilyen konok. S a csendőrök ki fordultak az ajtón lovaik felé indulva mik a meleg csűrbe voltak. Mikor Károllyal találták szembe magukat. Kezet fogva üdvözölték egymást az elmélyülő barátság képen.

– Hová indultak?

– Vissza a csendőrségre a hó piék keringőt járva szálltak a kabátokra meg pihenni.

– István és a többiek Mihály,

Mihály ott vannak bent, de azt a konok, de nem rám tartozik, de csalódtam benne szólt Lajos. István fiam menj, majd az orvos elmondja, jöjjenek, iszunk egy áldomást hisz nincsenek szolgálatban.

Köszönjük, de az egyenruhánk ezt nem engedi, míg hordjuk, addig szolgálatban vagyunk s jöttek elő a többiek.

Mi a baj mért vagytok fel dúlva? Mi történt Istvánnal van valami?

Azzal is meg a konok apád Mihály elegünk van, nem érdemli meg se István se Lilla, hogy megtagadja, mikor az életiért küzd fakadt ki Laci! Károly bele köpőt a markába és mérföldes léptekkel a viskóba szaladt. Fogjuk meg ez meg öli az apját. Lajos és Feri futott utána Mire oda értek már az orvos és a kántor próbálták leszedni Mihályról kit úgy rázta mind dühös szél a fák zöld ruháját.

Enged el fiam nem ér ennyit mi lesz Judittal nélküled és anyád fiam könyörgöm!

Igaza van s elengedte az öreg nyakát kikapkodót a levegő után. De vegye tudomásul még egy ilyen s megölöm meg értette! Tajtékzó hangját nyelve ment ki. Ki jön velem felugrót lovára s mindenki követe. Apósom itt önnek egy ló.

Fiam nem hagy hasuk itt elhiszem dühös, vagy de nem talál haza muszáj, haza vinni kélek fiam. Nem ilyen vagy most csak a harag vezérel, de ez rossz tanácsadó. Mindenki nézte most mi lesz. Károly leugrott lováról berontót a viskóba-ölébe markolta Mihályt ki vitte pokrócostól a szánra majd visszament el fojtotta a tüzet. Lezárta az ajtót felült a bakra s már indította is a befogót pejt kinek a csengő dallamot játszót a hópihék táncához a többiek utána. Károly feszült hangulatba hajtotta a lovakat mind, aki elvesztette ön kontrollját maga felet, átlépve egy másik világba. Alig érte a szán talpa a fagyos havat úgy siklót, hogy még a szikrák is szóródtak utána. A többiek nehezen tudtak lépést tartani utána. Mihály minél jobban kiabált Karcsi annál gyorsabban haladt. A lovak már alig bírták a tempót. Mire meg gondolva magát s dühe csillapodásában lassú tempót kezdet el diktálni. A szán csak szelte a havat a többiek nehezen utolérték. Már a távolból lehetett látni a Veimi templom tornyát. csak A mennyei atya tudja mi is járt a fejében. Az orvos oda szólt neki minden rendbe Károly?

– Igen persze már rendben.

– Jól érzed magad?

– Nem igazán, de jel vagyok

– De én nem ám tessék velem foglalkozni ez meg akkor ölni meg fenyegettet

– Fejezze be addig, míg meg teheti szólt Karcsi. Tudja, csak anyám véget vagyunk ott már rég elköltöztünk volna haza apósokhoz maga vén bolond. Az orvos csak csóválta a fejét.

– Igen ezt érdemlem, mit titkolsz milyen romlót életű az a nő kit takartok talán neked is közöd van hozzá nem érted meg tudnom kell hogy ki ő?

– Elég legyen meg őrit hagyón békén más gondom is van mind a maga hülyesége! De Mihály feszengett a dolgokat Karcsi egyre idegesebb volt mire beértek a pusztára.. De csak ordítót, ahogy száján ki fért mindenki azt hallatja mit kiabál. Beérve az udvarra leugráltak a lovakról Judit már a könyöklőbe várta őket. István Lilla? Hol vannak? Te veled mi történt mér vagy ennyire ideges?

– Majd elmondom, Gyertek, fogyasszatok Barátaim.

– Mik csak kávét kérünk.

– – Kedves létszíves én addig ki fogok a szánból hisz elfáradtak szegények s meg itatom őket s meg nézem, szerencsecsillagot mi van vele.

– Rendbe meny nyugodtan. Karcsi ki fordult Mihály ott ált az istállónál. Karcsi vezette be a lovat a helyére ellátta őket Jászolba friss szénát tett s mellé vizet. Jött ki fele mikor Mihály rá ordított, na, had hajlam, az igazságot ki ez a Lilla a szeretőd vagy mi az a titok mit nem tudhatok?

– Hányszor mondjam, el nem tudom és nem az én dolgom nem is ismertem, míg ide nem jött

– – Igen ezt meg bánod te hazug tolvaj ki játszottál Karcsi legyintet az öreg kéz felkapta a villát s hátba ütötte Karcsit ki térdre vágódót le szúrlak, de akkor is elmondod, te hazug mit titkolódtok s csak úgy harsogót a kicsi tanya a csendőrök futottak ki mikor látták, hogy Karcsi a földről áll fel ökölbe szorítva keze és Mihály ordít kezében a villa és bök.

 

Harc az életért

22 rész

 

Ne, mit csinál meg veszett vagy meg örült mi a baja? Rohantak Mihály fele ki mind a bőszült bika tajtékzót s szarva ként használva a villát szúrt és szúrt. Karcsi véresen havasan ált s hagyta magát. Na, mi lesz, ide szúrjon csak ennyire képes! Ide a szívembe mi lesz mire várjak s erre felemelte ütésre kezét. Már, mint a kalapács csapot volna le rá mikor elkapta a csendőr a kezét.

– Ne tedd, ne kélek egy síróhang térítette eszéhez.

– Igazad van, csomagolj egy percig nem maradunk itt tovább.

– Mért mert az igazságot követtelem mindenkinek az ócska kihasznált romlót életű nője csak én nem kaphatom meg nekem tudnom kell ki az a ?

– Elég legyen, már ez beteges szánalmas azt sem tudja, mit beszél. Ezt az egészet nem értjük? Karcsit feleségén kívül még hárman fogták. Ki tajtékzó dühvel feszült izmokkal állt a kezek között. De Mihály csak ordítót.

– Esze legyen, már hetven öt éves mit akar maga Lillától?

– Ugyan mit akar egy férfi egy nőtől maga szerint?

– Megfogtam a mellit hátulról mikor fejte a kecskét ő felugrót és úgy szembe vágót még a csillagos eget is láttam! Mért az enyém nem olyan mind a többié hisz olyan mind a feslett.

– Mit csinált mondja még egyszer mit akart Lillától tajtékzót Karcsi.

– Jól hallottad az a kicsi nőcske nekem nem engedte magát, már tényleg tudni akarok ki ő még jobban mind eddig úgyis meg kapom magamnak.

– Nyugodjon, már meg nem tud parancsolni magának, de Mihály könyörgöm hetvenhét éves. Mit akar maga. Nem tud a vére meg nyugodni soha. Hisz mondtam magának múltkor is valamit. Adjon hálát az Istenek, hogy Anna magához ment hisz maga egy nő csábász s mért nem lehetett saját gyereke? Tudja, mert az a kis vörös elrendezte a dolgát mikor meg akarta erőszakolni. Emlékezzen rá nem benn feküt a kórházba. Mindenki csak hallgatót döbbeneten. De dr. elfeledkezve folytat maga beszél mindenkit bánt. Hát gondolkodjon ember s csak úgy tajtékzót a méregtől.

– És ezt mért nem mondta meg Lilla Istvánnak maga szerint?

– Azért dr. úr, mert egy igazán tisztességes becsületes erkölcsre utal szólt közbe Lajos. Ki tudja mi történt volna akkor.

– Nem élne Mihály az szent, mert István kitekerte volna a nyakát s ez biztos, hogy nem is tudja. Na, akkor mink sem tudjuk rendben.

– Mihály még szólni akart mikor a csendőr ök. Felemelt hangon így szóltak, na, most, elég mert be vezetjük a csendőrségre.

– Magának tényleg elment az esze, na, gyere fiam s be vezeték. Lackó hozd a lovat.

– Innen semmit nem viszel, el meg ölöm ki bemegy az istállóba. Először az igazságot akarom tudni majd utána, kaptok lovat.

– Rendbe szólt Géza fogd, be az enyémet a szán elé gyertek, pakoljunk, de ezt még nagyon meg bánja. Biztos urak fogják meg Mihályt, míg végzünk. Fiam fogdmeg a anyád s hozd Kálmán hozd az ágyneműt vesd meg a szánts bele fektették Annát jól betakarták ki azt sem tudta mi történik körülötte. Judit összeszedte Ruhájukat s személyes holmikat s felpakolt a szánra.

– Ennyi lányom?

– Igen Édesapám. Felült Géza a szánra Karcsi mellé. A fiatal emberek lóra pattanva nyargaltak ki a tanyáról. A szán meg utánuk. Mihály meg lepődve vette észre magát, hogy egyedül maradt. Lajos a csendőr visszafordulva Mihályhoz, na, most ordíthat, kiabálhat, majd jövünk s elhagyták a tanyát. Addig Lilla szelte az erdei ösvényeket. Mire elérte Zalasámsont.

Ránézet férjére ki eszméletlen állapotban volt. Bevágtázott a kórház udvarába leugrott lováról s berontót. Mindjárt meg ismerték s érdeklődtek gyorsan eszméletlen, de él s mindjárt szaladtak. Leszedték a lóról s bevitték a kórterembe lefektették az ágyra. Lilla hamar ki csomagolta férjét. Kezén kötés. Mi van vele Lilla lefestette a helyzetet. Az orvos mindjárt elrendelte az itatást s láztalan ittás. István egyedül volt a szobába. Lilla nézet az orvosra rendben maradjon, de öltözőn át, mert mind egy ősember úgy néz ki ebben a sok szőrmében. Elugrom, haza mindjárt jövök, hozok pár dolgot neki. A lovamhoz senki ne menjen, közel itt hagyom, mert rúg s harap. Az orvos nevettet ez vicc?

– Nem ez komoly s ördög a neve.

– Hát, ha tényleg olyan vad vigye a hátsó részbe a többihez, míg elrendez, mindet vigyázzunk, rá ne aggódjon. Lilla ki lépve elvezette lovát a többiekhez. Meg ölelte s mondót, valamit és elindult haza. Nagy csodálkozó szemek kísérték léptét.

Pár utcával arab lakot valamikor. Nyakából ki vette bőr zacskóját s ki vette a kulcsot. Kinyitva az ajtót az emlékek reppentek szeme előtt mikor még boldogan éltek itt Istvánnal. a könny szaladt végig az arcán. Ablakot nyitva szellőztette át. Az emlékek filmként peregtek szeme előtt. összeszedte Istvánnak a szükséges dolgait. Át öltözött sarokba téve nehéz bőrcsizmáját, a többi ruháját a szék karjára tette. Magára öltött egy földig érő lángvörös ruhát hozzá való csizmával, s kabáttal haját leengedte. Majd elindult vissza Istvánhoz. Karján a fehér ruhája reménykedve hogy Istvánt ápolhassa. Habár már több éve itt hagyta a kórházat, de mindenki tudja, hogy milyen. Visszaérve nem hitek a szemüknek. – – Ön az Lilla?

– Igen visszajöttem a férjemhez. Kérem, a lelkészt hívják ide ki összeadót, bennünket.

– Rendben főorvos úr nem lenne gond, ha át öltöznék a fehér ruhámba és segítenék a munkába.

– Hát nem bánom szükség van az embere pláne az ilyen ügyes szorgalmas kitartó emberekre mind ön.

– De nem kérek semmit a kórháztól ezen kívül.

– Meg egyeztünk, de kérem

– Igen tudom mindenbe számít hatnak rám. Most ha meg bocsájt elment át bújt a másik ruhába mi igen csak meg mutatta izmos alkatát. Ki jött fehér fityula takart fekete haját. Elölte vasalt fehér kötény alatta fehér egész ruha. Itt vagyok, munkára jelentkezem.

Kérem, keresse meg a főnövért s kövese utasítását. Igen értem és köszönöm kezet nyújtva a főorvosnak. Mit viszonzásra talált. Ebből is érezve, hogy milyen keményen dolgozott s mit jelent neki Férje. Mindig mosolygót fáradságot nem ismerve minden percében töltötte Fürdetett gyógyszerelt injekciózót kötözőt ellenőrzőt. Az éj leple alatt lámpájával járta a szobákat meg nézve mindenki kellemesen pihen vagy kell e valakinek valami. Ha kellet még éjjel is kedves lágy csengő hangon tudót szólni az betegekhez. Halkan járt mind a szelő betakargatta a betegeket itatott kinek kellet. De volt, hogy lepedőt kellet cserélni e s át öltöztetni a kellemetlen helyzetbe került beteget. Reggel ép olyan vidáman köszöntötte társait mind mikor este szolgálatba ment. Reppentek az idő adta színes percek. Infúziók követék egy más után magukat István karján. Míg egy reggel láztalanul feküt s köhögése is enyhébb volt. Ez igen túl vagyunk, a nehezén ehhez két hét kellet s egy ilyen ügyes talpra eset nővér, Helyesbítek, főorvos úr bocsásson meg ilyen csodás csapat mind ez a kórház dolgozói mindenkit bele véve. Nagyon köszönöm.

 

Hívatás

23rész

 

Lilla örökös jókedvének köszönhető leghamarabb gyógyultak a betegek. A fehér sivár falak között a minden napos szeretett s boldogság is újra beköltözőt. Minden perc s boldog együtt értés mellet a mosolynak is az otthona volt. Elfeledkezve, hogy mi is a probléma. A betegek ép oly mosollyal fogadták a nővéreket, mint ahogyan ők beléptek a szobában. A kemény fegyelemben kisugárzás igen csak elő segítette a gyógyulást. Lilla minden nap tartogatót valami meg lepetést a lábadozó gyógyulni vágyóknak. Töretlen kitartással ápolta s gondozót-mindenkit hisz hívatása az élete volt. Elmélkedése egy csendes pillanatban épen azon járt a gondolata, hogy menyire fájt neki mikor úgy döntőt, feladja eddigi életét s férje után megy. Sokan próbálták marasztalni de ö nem egedet. Könnyező és fájdalmas mozdulattal rakta el a ruhát a szekrényben nem is gondolta, hogy még egyszer bele bújhat, s újra át élheti a csodát, azt az érzést, lelki nyugalmat mi őneki a hívatása jelentett. Valaki már harmadszor szólt neki mire könnyes szemével feltekintet s meg látta a Főorvos urat, ahogy ott állt előtte. Elnézést állt fel s mosolygót. Valami baj van tessék mondani?

– Nem semmi gond csak tudja a régi emlékek szakadtak ki szívemből.

– És szabad tudni valamit róla?

– Hát valójában az mit is jelent e ruha a hívatás nekem.

– És meg bánta a döntését?

– Nem vagy igen erre nem tudom a választ.

– S mért nem érdeklődőt tovább?

– Tudja, ha jobban belegondolok a hívatásomnak köszönhetem az igaz szerelmet, a férjemet s most őneki köszönhetem, hogy újra itt lehetek.

– És ha most választani kellene, hogy döntene?

– Valószínűleg ugyan így. Igaz nem is gondolta és tudta, hogy mi is történt len Meggyes pusztán.

– Értem, meg értem önt, s ha át gondolom, szavait én sem tudnák, dönteni ezért dolgozom még itt ennyi idősen is.

– Ugyan főorvos úr maga örök ifjú és mosolygót. A fő orvos éppen úgy elnevette magát. De tudja, hogy ön mindig visszajöhet, hozzánk visszavárjuk, ha elmegy, akkor ismét hiányozni fog.

– Köszönöm, de itt hagyom az emlékem a vidámságom.

– Az nem olyan mind ön hisz ez a szakma az ön élete maga ere született. Igen tudom, biztosan elmegy újra hisz István nagyon sokat gyógyult s nem is próbálom majd marasztali, de ha még is úgy dönt, akkor a világ legboldogabb főorvosa leszek. Na, de mért is jöttem igen már tudom. van egy szomorú dolog mit el kéne látni.

– Miről lenne szó?

– A hozzá tartozok, kérik, hogy az elhunytat öltöztessük fel s mivel minden nővér elfoglalt.

– Jó semmi gond megyek, melyik szobában találom.

– A kétszáz ötvenesbe. Lilla elfehéredett, de kérem ö egy húszéves fiatalember

– Volt kedves ez előtt sajnos félórával visszaadta a teremtőnek a lelkét. A másik egy kicsit vidámabb át kéne két sebet kötni mi elég kritikus állapotú, de magát kérik, hogy menjen be. Utána kérem nyilatkozni az állapotról, atoll függ az amputáció vagy az esélye az életbe maradáshoz.

– Jó semmi gond majd kérek egy kolleginát magam mellé.

– Rendben, ha lesz szabad nővér, de lehet. hogy egyedül kell megoldania. A másik István nagyon szépen javul, ahogyan említettem. Ha így marad. s semmi nem változik, vagy nem adódik, akkor holnap egy kicsit sétálhatnak a folyóson. És ha akkor sem akkor minden nap öt perc sétát engedélyezek. ha nagyon jól érzi magát és erősnek, akkor a fürdőt is használhassa, de csak felügyelettel. Van paraván betéve és mélyen mosolygót az enyhe célzáson. Miközben végig nézett Lillán majd elhallat. Lilla boldogan ment Istvánhoz elújságolni a dolgot. Át ölelve meg csókolgatta becézve szelték egy mást.

Drága kicsi mátkám én olyan büszke vagyok rád, hogy kitartottál itt is mellettem, hogy az én drága feleségem vagy.

– De tudod, hogy te vagy a mindenem, s ha ki megyünk, innen még nem megyünk vissza. Itt fen maradunk meg ismerheted a környéket az én városom. Hisz itt a lakásom. s szeretnék elmondani neked mindent ki is vagyok valójában kit is vettél el. Észre se véve, hogy a lelkész ott áll az ajtóban. Meg köszörülte torkát igen ez így van. s lépet be. István elmosolyodott. Akkor hagyom magukat.

– Nem tessék csak jönni hisz maga ismer, kérem, jöjjön be.

– Köszönöm. A pár tovább folyatta

– Ez, ha neked annyira fontos tedd ezt engem nem zavar bárki lehetsz én így szeretlek így fogatalak el. Ha ez a döntésed ám én, hallgatlak. De tudod, nem tudom, anyával mi lehet? Mióta vagyunk itt? S meddig folyik ez az infúzió és ez a háló ing olyan mind mikor lelenc voltam.

Mi voltál?

Lelenc és Károly és Feri ott nevelkedtünk. Miket Mihály vett ki. Ferit a nagybátya vitte el taníttatni ö az ügyvéd.

– Értem hát már négy hónapja, hogy itt vagyunk. Egy óra múlva ki vesszük, a tűt a kezedből addigra lefolyik. Most figyelj rám István itt a lelkész előtt s Isten előtt elmondom neked az él ettem igazán örülök, hogy pont ide tetszett jönni. Mi előtt elmegyek a dolgomra. Szeretném, ha végig hallgatnál, legalább te tud hisz tudod, hogy Mihály ezért veszett össze. Ha el akarsz hagyni akkor utána meg tehetted és meg vethetsz rendben

– Igen hallgatlak. Lilla elmondót mindent a lelkész bólogatót. Mikor befejezte a lelkészáldást adott s gyónási titoknak tartja a hallottakat. István elmosolyodót. Édesem hát ezért hála az égnek, hogy nem lett bajod s meg csókolta nejét ki oda hajolt.

– István kélek, itt a fotó nézd meg jól.

– István arca elfehéredett, ezt nem mondod?

– De igen sajnos ez az én titkom mit rajtatok kívül senki nem ismer. De tényleg mi járatban van?

– Önt kerestem az elhunyt véget.

– Azt elfeledtem rögtön megyek egy fél óra s ki perdült a szobából. Beöltözőt-lavórt fogót s bement a szobába. Lefürdette s felöltöztette. Meg fésülte haját és imára tette kezét. Majd ki jött s elment átöltözni lefertőtlenítette magát s át ment a kötöző részlegbe a kötözős kocsiért. Nehezére eset, de mosolygott. Betegek viszonozták. A sarokban lévő hetecske sírdogáló nyöszörgő hang ott adott. Lilla oda lépve észlelte a bajnak erejét. Felemelte a takarót s szörnyülködve látta problémát. Próbálta nyugtatni a negyvenedik évében lévő beteget. Mind jár, jövök uraim. Elment szólni a fő orvosnak hamar jöjjön. De egyik társába futót bele, ahogy kilépet az ajtón a kocsival. Kélek, szólj a fő orvosnak jöjjön, mert nagy baj van szepszis. Erika sietősen lépdelt a szoba felé. Lilla visszalépet. Na, uraim had nézzük a sebeket. Lilla mosolyogva történteteket mesélt, míg arra figyeltek észre se vették, hogy a seb e tapadt géz a friss cserélte fel. Már kész is vagyunk.

– Ennyi nővérke,

– Igen végeztünk. Na, négyeske had nézzük azt a bűnbakot s az ágy két felére feltette a paravánt. Meg mosta kezét és ellátta a beteget, na, most maga jön, még hatoska had nézem, mi a helyzet ott azokkal van e fájdalma láza panasza.

– Igen van panaszom?

– S mi lenne az hadlegyek harminccal fiatalabb, hogy meg kérhessem a kezét. Lilla nevettet, és miből gondolja, hogy a beszélgetésnek s ugratásnak a terem jókedvének a főorvos és kísérői vettetek véget. Lilla pironkodva nézet Kázmérra. Mi a gond tessék mondani, ami ért jönnöm kellet. Lilla tolmácsolta. értem s oda lépet az ágyhoz. Levette a takar ott kesztyűt húzott s meg vizsgálva sajnálom, de ez menthetetlen készítsék.

– A hetecske sírva, fakadva kiabált ne vegyék el a lápom! Otthon vár a család a kisfiam, a jószág ne vegyék, el a lábam kérem! Nyugodjon meg mindent meg teszünk, hogy meg mentsük. De ezt most muszáj. Sajnálom s ki ment Kázmér. Lilla intet, a segédeknek ki a műtétnél segítenek vártak az ajtóban. Leült az ágy szélére s beszélgetett a beteggel itt senkinek nem voltneve csak száma az ágy szerint. Lilla meg győző érvekkel s mosolyogva győzte meg, hogy e műtét re nagy szükség van. Levázolva az esélyeket. A beteg ránézet s elmosolyodót meg vár találkozunk itt még.

– Igen számíthat rám meg várom.

Rendbe akkor vigyenek legyünk túl rajta. Ezzel a nagy gumikerekű kocsi az ágya mellé gurult s két erős testű ápoló a kocsira tette s eltolta. Lilla nem mosolygott szótlanul tolta ki a kocsit. Fáradtnak s elgyötörtnek érezte magát. Először sírta el magát a folyosó csendes zugába bűntudatot érezve.

Már késő délután volt mikor kihozták a fiatal harmincéves beteget a műtőből. még mély altatás alatt volt. Kázmér is meg jelent. Észrevette Lillát meg veregette vállát miért ily határozott döntést hozott s még a beteget is meg győzte az operációról. Lilla mindent meg tudott s a hideg futott végig rajta mikor közölték vele, sajnos a lábát nem lehetett meg menteni. Szilánkos volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Meglepetés

24rész

 

István egyre erősebbnek érezte magát. Már fél évet töltött itt mikor Kázmér gyógyultnak nyilvánította. Elhagyhassa a kórházat, de még kétszer vissza kell jönni kontrollra.

– Igen értem

– Ha gondolod, kin van, Ördög haza mehetsz, de én nem megyek, kedves itt van hol laknom.

– Nem kedves maradok, hisz nem kellünk otthon senkinek, inkább elmegyek hozzád.

– Jó akkor, ha a meg engedi, kérem, a papírokat s én visszatérek dolgozni, míg jobban nem, lesz.

– Értem és ön mit szól hozzá?

– Ha a nejem így döntött így lesz itt maradunk, s ha kell én is segítek, önöknek miben csak lehet.

– Hát volna mit tenni barátságosabbá változtatni mindent. Átmeszelni a falakat s a többi dolog. Meg egyeztük nyújtotta a kezét István. Kázmér elfogadta. Akkor kérjük a számlát, mit füzetünk kell?

– Olyan nincs, már rég ellet minden rendezve,

– Hogy. hogy ki rendezte el?

– Lilla ez a derék ápolónő.

– Értem, de én megyek, s önök meg csak készülöd jenek. Kap két nap szabadnapot, ha gondolja, visszavárom, szükség van magára.

– Köszönöm, de egyelőre nem kívánunk vissza menni. Kázmér mosolygót s kilépet az ajtón. István összeszedte a holmiját kézen fogta Lillát s elindultak az új otthon fele. Ördögöt ellátva. István nagyon boldognak érezte magát s még is valami fájdalom hasított belé. Neje tudta mi a baj. Ha gondolod, nyugodtan ülj, fel a lóra menj, nézd, meg anyukád testvéred s aztán majd visszajössz, ha úgy gondolod. Hisz tudod Mihály ki nem áll perig, aki vagyok.

– Hagyjuk nem érdekes majd egyszer mindent meg tud, minek el jő az ideje.

– Igen ez így van, gyere, elmegyünk sétálni, beülünk ide a kis kávéházba. Hisz, tavasz van, kedves olyan sokáig voltál kórházban. Ismerkedj meg a környezettel. Át öltözve haját leengedve lépet elő a függöny mögül. István úgy érezte, hogy a szél karjában lebeg a boldogságtól. Akkor menjünk. Lilla minden napra tartogatott meg lepetést. Beszélgettek ismerkedtek. Míg egy nap a kórház elé egy fekete kocsi gördült be. István boldogan fordult el az ablaktól s indult a vendégek felé. Barátaim ti itt?

– Igen nézd Judit Karcsi Feri mit kerestek itt?

– Hát tudod a vizsgálat véget jöttünk mi Pesten lesz holnap reggel.

– Kell ez nekünk hisz ez nélkül is jól meg vagyunk?

– Igen tudjuk, de tudod a kastély, ami lehet, hogy az valamelyikünké.

– Ez igaz én nem is gondoltam rá.

– De mond, hol van Lilla?

– Nem tudom, Feri most ilyen kisegítőbben vagyunk itt, de otthon mi újság?

– Karcsi csak nézet rá, míg Judit meg törve el újságolta, hogy nem laknak ott csak Mihály. Károly csak hetente felmegy, körül nézni aztán jön vissza Veimbe.

– De mi az ördög történt.

– Jó meg beszéljük, de ne itt el tudsz jönni valami csendes helyre Feri, ismer egyet.

– Én is nézzétek, ott jön Lilla!

– Ő azt a mindenit milyen jól áll rajta az egyen ruha. Oda érve szívélyes fogadtatással ölelték meg egy mást. Mi járatban?

– Hát holnap lenne a vizsgálatuk és jövő héten dönt a bíróság egy kastélyról, Mi? Ha beigazolódik az, hogy valamelyikük kötődik, ahhoz a dinasztiához akkor nevére kerül. Mivel az utolsó örökös is meg halt s felmerült Karcsi és István neve, ahogy rendeztem nagybátyám által rám marat ügyek elrendezése. Itt is meg lehet csinálni a vizsgálatot.

– Sajnos nem mert a bíróságnak ki jelölt rendelő s orvosának kel megtenni. Különben érvénytelen Ha szeretnél te is eljöhetsz.

– Nem köszönöm egyelőre menjen, csak István s majd visszajön, ha úgy érzi hisz mindig várni fogom. Én nem mehetek, veletek mit csinálnák Mihály nem áll ki s végette ti is elkellet, hogy hagyjátok.

– De ne itt beszéljétek meg a dolgokat kedves menjenek haza és ott nyugodtan beszélgessetek. majd én is megyek. Judit nem érezte jól magát szédült s hány ingere van, fázik. Mi a baj?

– Nem tudjuk már majdnem kéthetes, hogy így érzi magát, de nem akar az orvoshoz menni.

– Tényleg nevetve elkapta a vágódó barát nőjét. Mi a baj kérdezte illetten Károly?

– Semmi szerintem csak a fáradság.

– Kélek, egy kicsit várjatok, mindjárt jövünk, van egy gyanúm.

– Mi?

– Majd meg tudjátok kézen fogva el kísérte az orvoshoz. Visszafelé nevettek. Most mi van? Semmi nyugodtan menjetek, fel van, étel ital érezzétek jól magatokat. Judit Férjére támaszkodót egyre inkább nem érezte jól magát. Felérve ledőlt aludni az ágyra. Míg a férfiak beszélgettek. Ott áll üresen az erdő közepén az a gyönyörű kastély mit kezdenétek vele. Hát nekem van egy álmom egy ugyan ilyen hasonló intézményt csinálnák belőle. S úgy képzelem te kapnál egy irodát az emeleten, a csalásainkkal. aztán, majd akik jönnek mindenki az állapotához mérten.

– István már megint álmodsz!

– Igen Karcsi akkor többet soha nem kel el válunk, hisz már annyira hiányoztatok.

– És mi lesz Mihállyal.

– Megtudja a keserű igazságot és Anna egy külön szobát kap, hogy soha ne bánthassa.

– És arra gondoltam, hogy a korában előre haladót, orvost is levisszük s ö lesz az orvosunk.

– Ó te álmodozó drága barátom.

– És te mit tennél?

– Nem tudom, hisz nem gondolkodtam, rajta de az biztos, hogy bármi is lenne, olyan lenne, hogy mi soha ne Váljuk el. Mint egy nagycsalád úgy éljük.

– S mit gondolsz Lilláról?

– Ugyan te tudod az igazságot neked jó akkor jó, ha akarjátok meg osszátok.

– Rendben Feri csak hallgatta a két barátot. Már du járt mikor Lilla meg jött fülig érő mosollyal.

– Mit mosolyogsz?- Itt az eredmény apa leszel!

– Tessék, mit mondasz?

– Apa leszel.

– Ez igaz?

– Igen tessék itt a papír. Karcsi majd ki ugrót a bőréből. Berontott a szobába s össze visszacsókolgatta nejét.

– Gratulálunk! Majd Feri törte meg az idilli boldogságot. Lassan indulni kel ma éjjel ott alusztok nálam, ha meg felel, hogy hamarabb elrendeződjön minden.

– igazad van, de jót aludtam

– Meghiszem, te kis hétalvóm odalépet Karcsi és boldogan felemelte.

– mi a baj lemaradtam valamiről?

– Nem te vagy a legfantasztikusabb legcsodálatosabb anya.

– de nincs is gyerekünk.

– Majd lesz a rosszul léted ennek köszönhető. Judit meglepetten állt s nézet körbe a sok meglepet arcot. Szeretnék itt maradni egy kicsit Lillával ti meg csak menjetek a dolgotokra.

– Rendben, de Lilla dolgoz ö nem lesz itt hol.

– És te nem tudnál, eljönni hozzánk hisz olyan régen beszélgetünk. sajnos most még nem, de meg ígérem, nem sokára találkozunk, s ott maradok veled.

– Az jó de Veimbe lakunk s

– Igen tudom légy nyugodt most nem szabad idegeskedned se meg erőltetni se magadra.

– Értem s búcsúzóra vették a boldog percek arcát. Elindulva a kocsihoz

 

Meg ismerkedés Feri életével

25 rész

 

Hosszú órák után elérték vejimet begördülve az udvara meglepetten látták a fekete csődört. Ördög te mit keresel itt? Hol hagytad a gazdád s léptek be a folyosóra ahol a Géza köszöntötte őket. Lilla nincs itt?

Nincs gyermekem

– De a lova itt van.

– Lehet, hogy meglépet ö is hazavágyót.

– Értem szomorodott el Judit.

– Ne légy szomorú s hangra mindenki meg fordult Lilla drága kicsi feleségem, hogy kerültél ide?

– Lóháton kedvesem már egy órája itt vagyok. Perig voltam bent Mihálynál.

– És mond mi újság?

– Semmi sehol senki nem láttam Mihályt még a kis házban is bent voltam.

– Az érdekes dolog, mert nem jár el sehová.

– Nem én hét elején voltam nála csak sir és sir kesereg, alig eszik.

– Fiuk magányos bele fog halni hisz már hónapok teltek el nem kéne megbocsájtanotok?

– Megint mi hajtsunk, fejet s meddig mondja meddig? Ön a történtek után meg tudna bocsájtani,

Géza gondolkodva nehéz tekintettel nézet rájuk. Jó majd meg gondoljuk hisz tudja Géza Lillát nem állja ki. Tudja mit kiabált azt is és harapott a szájába Károly.

– Fejedbe kélek, ha elkezdted szólt rá István!

– Jó majd meg beszéljük, de most mást kel mondanunk mielőtt elmegyünk

– Mit érdeklődve hallgatlak benneteket.

– Apa egy olyan dolog van mi az életünk az úr adta ajándék.

– Ne csigázz, csak nem nagypapa leszek?

– De igen apósom s ezért nem szeretne velünk jönni a nagyvárosba.

– Elhiszem, majd én vigyázok, rá s meg én még egy napot itt leszek, aztán megyek, vissza. Ott találkozunk.

– Rendben kedves. De mielőtt felmegyek, hozzád bemegyek, megnézem Mihályt.

. Rendben akkor várlak István haza. Ha nem jössz meg értem. Én sajnos nem lehetek ott a pusztán hiába szeretnék. Istvánnék beültek a kocsiba s újra szelték az út zötykölöd testét. Lilla Annával foglalkozót ki sírt az örömtől s boldogan mutatta meg, hogy tud segítséggel sétálni. Lilla nem hite el rázuhant a székre s csak nézte a csodát mi a szeme előtt zajlót le. Géza nevettet, na, mi is tudunk meg lepetést okozni.

– Több órás út után elérték Pest határát a három barát az egész utat végig beszélgették Igaz Feri került minden olyan dolgot mi elárulna valamit róla. Úgy gondolta majd meglepetésként fogja érni a barátait mikor, elérnek az ö birtokára. Nem tévedett Karcsi meg lepődve szólt előre hová mégy?

– Haza és nálam lesztek, ne lepődj ennyire meg ez az én meg lepetésem. A fenyvesek után egy nagy vaskapu nézet szembe velük. Fehér kővel kirakott úton haladtak a virágos ágyások s a különféle tuják cserjék álltak az útjukat sorfalként. Felérve az emelkedőre egy hatalmas szökőkút állott a hosszú fehér ház előtt. Egy inas lépet ki az ajtón. István s Károly nem tudtak szóhoz jutni a meg lepetéstől. Látod ilyenről álmodtam s csak állt s nézelődőt körbe. Kerüljetek beljebb. S mutatót a nagy tölgyfa ajtóra. Belépve látták a boltíves mennyezettet, a gerendás szobákat s egy nagy helység hatalmas író asztal rengeteg könyv s papír. a kandallóban a tűz nyelve ropta táncát. Gyertek, üljetek, le úgy mind otthon ne zavartassátok magatokat mutatót az asztal előtti székre. Ha szeretnétek akár a kandalló elé is a vánkosok közé is leülhetünk, míg kész lesz a vacsora.

– Hát ez ki é a tiéd miután meg halt a nagybátyád ugye akkor már

– Nem az enyém én csak a munkát örököltem meg s pár forintot. Ép azon gondolkodtam hová költözzek, ha visszatér a kisasszony a férjével és a gyerekeivel meg a kutyákkal.

– Kisasszony?

– Igen tudjátok ö a nagy bátyám vérbeli gyermeke így ö az ki mindent örökölt.

– Értem akkor tényleg csináljuk, meg a vizsgálatot szeretnék mindig veletek lenni és, hogy az álmom valóra váljon. hisz Károly apa lesz.

Rendbe, de ha nem vagytok testvérek, akkor se szakadjon meg e kapcsolat közöttetek kélek

– Ne aggódj, a papír semmit nem tehet tökre.

– István nem tudná meg bocsájtani Mihálynak?

– Nem nekem kell, ha nem neki s talán tudja mért és nem nekem, ha nem Lillának. Tényleg nem derült ki rólad, szüleidről valami?

– Nem barátom semmi, de nem is érdekel, én az lettem minek a nagybátyám nevelt.

– Értem, de ez hogyan van, hogy balognak ismerünk s most Kovács Ferenc vagy?

– Ez egy olyan dolog, hogy mikor ki vet a nagy bátyám a papírok szerint árvaság véget a nevét adta mind gyám. Ezzel nagyobb tekintély s nagyobb elvárás volt. El sem tudjátok képzelni ezt az egész dolgot.

– Sajnálom, gondolom mily szigorú és vaskéz volt melletted. Uraim a vacsora tálalva!

– Köszönjük, na, gyertek vacsorázni. Felállva elindultak az inas fele, de az ajtóba meg torpanva majd fellökték egymást. A nagy asztalon egy nagy malacvolt tálalva mellette fehér tányérok szalvéták poharak. Több fogást tétek az asztalra. Károly csak nézet Istvánra- a sarokban bekapcsolták a gramofont mi halk muzsika dallamával töltötte be a helységet. Mellette egy telefon. István meredten nézte a környezettet. Nehezen az asztalhoz ültek. Feri mosolygót szegyetek csak úgy mind otthon nektek a ti tiszteletetekre készíttetem. Még sokáig beszélgetek mire az újabb döbbenetbe kerültek. A hálószoba látván a sok selyembe burkolódzót szoba.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az eredmény

26 rész

 

 

Másnap Rügyfakasztó langyos szellősimogató melege járta át a vidéket. Hajnali kikellet madár korosának dallamára ébredtek. A barátok szívélyes üdvözlet után elindultak az igazság feltárását jelentő útra mi semmit nem határozót meg életükben. Egy kalandnak fogták fel miközben tartották az igazságtól. Belépve a hatalmas épületbe a szívük a torkukban dobbogot. Ferin a megkövetelt eleganciás megjelenésével hamar feltűnt az ott dolgozóknak. Egy monoklis úri ember jött velük szemben ki szívélyes mosollyal és baráti kézfogással ölelte át. Meg jöttél

– Igen és enged meg, hogy bemutassam a két úri embert, akik a vizsgálatra érkeztek. Fekete Károly és Malasuvits István.

– Üdvözlöm önöket én Timutiusz Tibor

– Igen olvastam az aktát. Kérem, jöjjenek és mond te is meg csináltatod fiam?

– Erre nem gondoltam Hisz a nevünk sem egy, de ha lehet mért ne talán ki derül valami rólam s nevettet.

– – De jó kedved van barátom.

– Hogyne hisz nekem nincs anyám nincs apám, míg ti?

– téged a Szent Péter hozót? Nevetek, ahogy csak bírtak.

– Akkor hogyan vagy nagy bácsid ügyvéd úr? Csak nevetek és nevetek. Még a jelen lévő orvosnak is könnye ki csordult.

– – Ügyvéd úr most védje meg magát a saját csapdájától. szólt az orvos.

– De komolyra fordítva igaz ti lehet, hogy gazdagok vagytok, míg én csak egy

– Jó hagyd úgy vagy jó, ahogy vagy de ö ki?

– Tibi a második gyámom a nagybátyám öccse. Ahogy közelegtek a folyosó végéhez oly nehezen kaptak levegőt. Kérem egyesivel tessék be jönni s levetkőzni. Feri és István idegesen sétáltak. Károly másfél óra múlva lépet ki az ajtón. Belépet István.

– Na, mi helyzet túlélted?

– Túl barátom, de ilyen alapos vizsgálat még az árvaházban sem volt a hajam tövétől az újaim végéig mindent át néztek össze visszaböködtek. Kenetek vér meg mit tudom, én mit nem vetek le tőlem.

– Ez sajnos ilyen, de legalább egészséges vagy azt is meg tudod a végén.

– – na és te

– Tudod mit meg csináltatom s az alapján meg kerestetem a szüleimet hisz már ez is egy lépés, hogy meg tudjak valamit. Ki lépet István vizesen leverten fáradtan.

– Na, ennyire meg viselt.

– Igen elégé, de csak a feszültség most jön le, rajta de milyen alaposak. meg hiszem. Ki dugja a fejét Tibor, na, hogy döntőt az ügy véd úr hisz régóta barátok. Rendbe legyen, azon ne múljon s belépet. István hirtelen komorrá vált mi lesz Karcsi, ha ki derül, hogy Mihály lesz az apja, hogy Lilla mondta.

– – Tényleg ere nem is gondoltam. Na, az lesz a meg lepetés. Feri is ki jött, na, mi van, szelemet látatok vagy most

– Semmi csak eszünkbe jutót, mit Lilla mondott.

– Mi?

– Hogy te mennyire hasonlítasz, Mihályra lehet, hogy a fia vagy?

– Ne örüljetek meg ez nem vicc s lerogyott a székre s gondolkodott. Egy idő után felállt, gyertek, bemutatom a várost majd két-három nap múlva lesz eredmény, de akkor úgy is telefonálnak. Bejárták a városnak minden érdekes zugát s hallgatták a hegedűgyönyörködtető szavát. Feri egy nagyon csinos sudár hölgyet lát meg a közelébe s úgy érzi, ki ugrik, a szíve. Szemét le se veszi az egyedül kávézó hölgyről. Karcsi mosolygót. Menj! Na, ismerkedj, vele azt hiszed, nem vetem észre, hogy mióta nézed! A kastély meg vár meg a többi gyere, István leülünk s iszunk egy jó pohár bort s bámuljuk e város szépségét.

– – Igen ez gyönyörű hely. István csak mereng, a gondolata kitudja, hol járnak. Karcsi már több szőr szólt neki mire felnézet, valami baj van,

– Nem nincs, de hol jár az eszed? Min álmodozol?

– Mihályon gondolkodom.

– Mert mit szeretnél vele csak nem összebékíteni őket,

– Az lehetetlen sajnos nem hiszem, hogy lehetséges volna. Tudod az igazság még engem is meg rázott, ha nem lett volna, a lelkész ott előfordul, hogy el sem hiszem és az a fénykép. halod, na de mindegy majd elmondja, ha itt lesz az ideje. Azt tudom csodás nő a feleségem. Felálltak és sétáltak. Közben mélyen beszélgetek. már délután volt mikor Feri csatlakozott hozzájuk. Mi helyzet van

– Semmi a feleségeinkről beszéltünk meg arról hogyan lehetne Mihályt összebékíteni Lillával, de ere semmi esély nincs.

– Hát nem tudom mit is lehetne tenni? Majd gondolkodom rajta. Beszélgetésük egyre mélyebb re ásót mikor a telefon meg szólal. Igen tessék Dr. Balog, vagyis akarom mondani Kovács Balog Ferenc Ügyvéd és jogász miben segíthetek?

Szerbusz! Három nap múlva érkezük kélek, az inassal rakasd rendbe a szobákat s minden egyebet.

– Igen fogok szólni nekik minden rendben volt?

– – Igen sikeres volt a körutazás.

– Ennek örülök s várlak haza benneteket. Ki megyek a reptérre elétek.

– Köszönjük, de ott áll a kocsink majd Ferdinánd vezet. Akkor majd találkozunk vigyázz magatokra. Puszi a kisherceg nőknek.

– Ö volt három nap múlva jönnek, haza szeretném, ha találkoznátok vele.

– Hát rendben, ha addig nem lesz eredmény, de holnap ki szeretnék menni a kastélyhoz körül nézni lehetséges, volna,

– – Igen rendbe akkor időben térjünk nyugovóra, mert az igen csak arrébb van. Másnap kora reggeli pirkadatban indultak a Tölgyes réti erdő szélén található kastélyhoz Körbe járták Feri ki nyitotta a kulccsal itt is körbe nézhettek. Istvánnék be jártát tetőtől talpig. Hát sokba lesz meddig re mindent meg csinálunk raja, ha a mienk lesz, de ezt Lajos a barátunk jobban tudná hisz építész.

– Hát igen már sok éve üres senki nem lakja át van hűlve a fal vizesedik, ezért potyog, szóval az idő foga harapdálja és kóstolgatja ezt az épületet.

– Nekem van, s oda adom mindet barátom szólt Karcsi nekem is van szólt Feri és nekem is szólt István mikor haza érünk, összeszámoljuk mennyink is van.

– Igen ez jó ötlet s a papírokat is három tulajdoni részre osszuk. Majd összetoborozzuk, az embereket kik tudnak segíteni

– Igen ebben tudok segíteni, de ez még, ráér ez csak formaság. Feri hisz az egész csupa bozót kosz. Igen gondolj bele milyen rég volt az mikor még laktak itt mikor a falusiak bejártak. Hisz a gazdag hölgy ki nektek, uk-uk mamátok mindenki szívesen látott és segített mindenkin. De miután meg halt már nem volt élő rokona kire rá maradhatót így jogutód híján a helyiekhez tartozik. De az új törvények s újra élesztéssel, ha bebizonyosodik, hogy valami közöd van hozzá akkor majd a tieteké lesz. A napok sebes szárnyon repült Károly kedvesére és jövőjükre gondolt. Majd mind képfoszlány ként a kastéllyal való képek is felreppentek szeme előtt. Másnap meg csörrent a telefon. Feri felvéve fogata a hívást. Hosszú beszélgetés után Feri hívót, valakit órákra nyúlót a beszélgetés. István s Károly csak elmélkedve ültek. Társaságuk a mélabús csendvolt. mit néha a szú kemény munkája zavart meg, ahogy a nagy hatalmas szekrényt vájta. Már több óra eltelt mikor elő jött ne haragudjatok, de el van, intézve holnap reggel mehetünk ez eredményért majd du a bíróságra. Ha gondoljátok, körbe vezetlek benneteket e birtokon mi hatalmas.

– Rendbe menjünk, nézünk körül. Aztán, majd ha mindennel végzünk, akkor haza viszlek benneteket.

– Lehetne az nap?

– Persze hiányzik már a kedvesed a kicsivel?

– Nagyon alig várom, hogy meg szülessen és karjaimba tarthassam. És nektek István?

– Nekünk még rá érünk. Károly észrevette, hogy valami kényes dolgot érintet és terelni kezdet. István csak hallgatót s követte a többieket, ahogy haladtak a bokrok s fák nyújtotta árnyékban. Elérve egy csendesen csordogáló kis patakhoz minek szélén pad és asztal volt s messzire belátva a közeli erdő rejtet, tisztását hol az állatok piheni szoktak. Innen figyelik a szarvasok násztáncát az erős ütközhetett mi néha vérrel jár, de jobbik esetben csak csonkítással. Karcsinak, Egy mennyországnak tűnt bárcsak itt lenne Judit!

– Azt nem tudom adni csak magunkat. A délutáni csendben a levelek apró szusszanó beszélgetése csendült felt. Útjukat a szellő lágy meleg keze simította. Mire haza értek két mesebeli királylány szaladgált az udvaron. Károly és István összenézet. Feri boldogan kiáltott Erika Katalin! A lányok szaladtak Feri elé. Herceg nőim! Önök itt hol?

– Igen nem rég érkeztünk.

– Engedjék, meg hogy bemutatja barátaimat, Istvánt és Károlyt. Levették kalapjukat és kezet csókoltak a hölgyeknek. Majd folytatva az útjukat a Lépcsőn Ferdinánd ált monoklival szemén.

– Hallod ez olyan mind Feri nagybátya!

– Igen szakasztót az.

– Barátaim dr. Szabó Ferdinánd. Örvendek Ö Malasuvits István s Fekete Károly Az árvaházból. Nagyon jó barátok.

– Igen látom, mintha testvérek lennének.

– Az urak összenéztek igen mivel együtt nőttünk fel mindent mit lehetett együtt csináltunk. Ez meg maradt, míg élünk.

Jó, ez dicséretes dolog, de nem szeretném önöket kellemetlen helyzetbe hozni.

– Ezen ne aggódjon, mi nem szeretnék zavarni és kellemetlenséget okozni így kélek légy szíves vigyél el egy szállodába minket.

– Dehogy szó sincs, róla elférnek legalább egy kicsit meg is meredünk jobban. Miről van szó lépet ki Teréz kezét csókolom hajtott fejet István. Teréz meg lepetten fogata el a kézcsókot hisz nem erre számított. Feri bemutatta barátait.

– Nem kérem, uraim maradjanak, szeretnék közelebbről megismerkedni önökkel, mert annyi mindent haladtunk magukról kerüljenek beljebb. A társalkodóban folyatták a beszélgetést. Elnézést szólt Feri felállt és kiment telefonálni. Visszatért a társasághoz. valami gond van?

– Nem semmi, de arra gondoltam, hogy ki hozatom, az eredményt ide mért várjunk holnapig hisz du tárgyalás lesz. Mind ügyvéd meg tehetem.

– És mi is meg tudhassuk?

– Igen, de csak holnap du a tárgyaláson.

– Rendben hisz nem oszt s nem szoroz, hogy testvérek vagyunk vagy nem.

– Ez igaz és kezet fogót István és Károly. De rólam se feledkeztek meg.

– Ugyan barátunk rólad hisz minden nap gondoltunk rád mindig velünk vagy.

– Nem tudom, uraim mit tudnak Ferencről. Hát úgy gondolom mivel a vizsgálatot meg csináltatta mindent elmondok önöknek, hogy valójában hogyan is került kapcsolatba velünk. Megengedi, vagy inkább ön mondja el kedves barátainak.

– Igen kérem, Teréz mondja, el hisz én nem sokat tudok csak annyit, hogy anyám ismeretlen apám Balog Ferenc.

– Egy italtat az uraknak. Az ina körbe hordta a tálcán a bort. Kávét s ropogtatni való került az asztalra. Elmélyülten hallgatták barátjuk élettét. Hát ez ö.

– Értjük

– Feri döbbenten ült a hallottaktól eldöntötte, hogy utána jár a dolgoknak. Ha a barátai papírját elrendezi. Hisz az orvos az veimben dolgozik, és még ismeri is. A hideg futkosott hátán a hallottaktól. Nem jutót eszébe soha, hogy utána nézzen a nagybácsi meg nem engedte, hogy érdeklődjön se a múltja fele se a barátai felől. Majd felálltak és vacsorázni indultak. Feri zaklatottan tért piheni. s piheni tértek. Reggel könnyeztek az angyalok az enyhe szelő suhanó mozzanatán. Mind, ha fájdalom kínozná a mennyei angyalokat. Hol erősebben, hol gyengében eset az eső Istvánnék elköszönve tértek az orvoshoz az eredményért mivel nem volt senki, aki ki hozta volna Ferencnek. Tibor át adta s ezzel a bíróságra mentek. Órákat töltöttek a folyóson mikor behívatták őket. S elhangzott a rejtélynek meg oldása. István és Károly anyai ágon Testvér. Így a Tölgyes réti kastély az ö tulajdonra száll. Az üknagymama révén Ki Gróf Kerteszegi Anna volt. Továbbá azt is kimutatja a vizsgálati eredmény, hogy a jelen lévő Kovács Balog Ferenc semmi testéri kapcsolatra utaló eredményt nem mutatja ki. Így Fekete Károly és Malosuvits Istvánhoz nem kapcsolódik akárcsak az említette örökösi tárgyalást meghatározva. Nem jogutód. Az ítélet jogerős kérem a megállapítót, összeget egyben fűzetni . A helyi bíróságon. Ezzel a tárgyalást be zárom. István és Károly összeborultak sírtak nevetek boldogok voltak. Feri csak állt s nézte barátai boldogságát. Szemében a könny lépet lelke valami kevert érzést érzet s csendben kiment hagyva, hogy örüljenek. Már az idő el hasad távval eszméltek fel a boldogságtól, hogy Ferinek meg köszönjék, de sehol nem találták. Ki lépve a folyosó végén ült a padon. Fekete üstökét tenyerébe temetve. Először bánatosan s magányosnak érezvén magát. Odaléptek hozzá ne légy elkeseredve te akkor is hozzánk tartozol ez a papír semmit nem jelent öröké együtt maradunk úgy, ahogy István meg álmodta. Hisz, mindig olyanok voltunk mind a testvérek ne légy szomorú soha nem válunk, elmos már meg ígérem s át ölelték Ferit..

– Értem, de a hangja fájdalom és gondterheltséget mutatott. Mehetünk, haza viszlek benneteket s elindultak Veimbe egy hang nélkül. Mintha valami meg szakadt volna Feriben. Már késő este volt mikor haza értek. Károly boldogan szárnyalt Judit felé. István csak ált s várt Feri az autóban maradt lelke kétséggel tele. Géza kilépet meg lepetten látta Ferenc komor hideg arcát nem ismert rá az örök mosolygós ügyvédre. Leplezve magát behívta Istvánnékat. István belépve Lillát kereste ki nem volt már ott. Feri elnézést kért, de most elkel mennem, bocsássák meg a zaklatottságomat, de az orvossal kell beszélnem. Útnak indult, hogy ennyi év után meg tudja az igazságot, kezében az eredménnyel. Géza csak nézet utána, de semmit nem értet.

 

 

 

 

 

 

 

 

Meglepő igazság.

27 rész

 

Fiúk nem tudjátok, mi baja van neki? Annyira fura mindig kedves volt mosolygott. Ha valakinek rosszkedve volt annak is jó kedve lett, ha ránézet vagy a közelébe lehetett egy pillanat alatt elfelejtette gondját, bánatát.

– Sajnos nem csak sejtjük a problémát. Tudja, ha olyant mondanának, rólam vagy róla mit Feriről mink se találnák helyünket. De s jönni elmondunk mindent s beültek Anna mellé a szobába ki sokkal jobban érezte magát. A halottak alapján izgatottá vált. Senki nem értette mért? István úgy dönt, elmegy meg keresi, Ferit nem hagyja, lelke nyugodni várj én is megyek szólt Karcsi.

– De hová mentek ilyen sötétben meg ilyen későn?

– Meg keressük, Ferit igaz csak mi vagyunk vér szerint testvérek de ö hozzánk tartozik ő is hisz a papír semmit nem old meg. Ki akartak az ajtón lépni mikor Feri bánatosan belépet. Anna és Judit Boldogan néztek fel rá. Judit oda lépet s át ölelte Feri leszel az öcsém?

– Ferinek a fájdalom mellet a remény sugara jött elő lehetek, ha akarod akár csak a többieknek.

– Ne légy szomorú kélek! Mondtuk mindig összetartozunk.

– Igen tudom, de ki vagyok én? Mi vagyok, és, hogy lettem. Ki az édesanyám. Ki valójában az apám? Mondjátok meg? Olyan lettem mind, akinek semmije sincs.

Tudod ki vagy a legfantasztikusabb barát Egy jól menő ügyvédi iroda ügyvédje.

– Jó hagyjuk, inkább meséljen, Géza mi helyzet van erre?

– Hát nem sok minden Mihály egyedül van a tanyán mind, ahogyan ez látható s Géza mindent elmondót neki. Már a napsugarak kopogtattak az ablakon mikor István felszólalt nem semmi az éjszakát át beszélgettük már reggel van. Judit álmosan bújt elő a szobából. Kerekedő pocakja itt-ott meg mozdult. Karcsi oda lépet s meg csókolta feleségét s rátette a kezét a kis ficánkolóra. Arany gyermekem. István Feri ti is meg foghassátok, ha szeretnétek.

– Köszönöm, de nem volna illő majd meg születik és akkor karunkba vesszük.

– Rendben

– De én elmegyek az orvost meg keresni, mert sehogyan nem találtam tegnap. Míg nem tudom, meg az igazat addig nem tud lelkem meg nyugodni.

– Elhiszem, mi meg elmegyünk, embereket keresni kik segítenének az építkezésben,

– Rendbe, ahogyan gondoljátok, de oda fen is vannak, kik tudnak segíteni és még közel is vannak. Gondolom meg van a rávalótok?

– Igen szeretnék őszre beköltözni.

– Az jó szólt kedvtelenül.

– Min merengsz? Azon, hogy ez az orvos ki itt van, mennyi mindent tud hisz a neve minden papíron szerepel.

– Nagyon fiatalon úgy 18 lehetett mikor ide került. A Zalasámsoni Katona kórházból jött le. Azóta itt él.

– De hisz mi ott voltunk katonák ezt mért nem mondta eddig?

– Mért kérdeztétek, azért mert Kántor vagyok ne, hogy azt gondoljátok, semmit nem tudok. Többet tudok mind, ahogyan gondoljátok, na, most mindenki, sipirc, a dolgára. István visszafordult én elmegyek Lilla után ott hol vár ö az én családom már nagyon hiányzik.

– Igen elhiszem, ha gondolod, felviszlek, kocsival hamarabb felérsz mind lóháton nem sokára én is visszamegyek.

– Rendben szólj, addig segítek Karcsinak.

– Karcsi ott van, Mihály ruhája ki mosva nem vinnéd le?

– De igen és nézet Istvánra Jó megyek, veled ne néz így rám. Induljunk akkor. Meggyes pusztára érve meglepetten látták Lillát a moslékos vödrökkel. István leugrót a lováról te nem mentél vissza kedves?

– Nem mindent félretéve s a honvágy véget bejöttem, de még jó hogy bejöttem. Mihály eszméletlenül feküt a földön ennek már egy hete, hogy itt vagyok. Le van, gyengülve alig bírja el magát, de kiabálni tud, de nem figyelek oda. Az orvos minden nap du lejön. Kedves nagyon csodállak, hogy minden Ellenére még kiállsz mellette. Karcsi is meg lepetten állt meg. Most hol van?

– Ott bent fekszik, vagy üldögél, nem tudom, végzek itt kin aztán meg főzők hisz annyi a munka kise látok belőle minden gazba elhanyagolva meg látszik, nem vagyunk itt! Hol van Szerencsecsillag?

– Menjél, ott van az istállóba, avagy két mázsa.

– Atya ég, de meg nőt ez a szépség s mekkora szarva van. István oda ment s meg csiszálta a hátát. Gyere, segítek, Meddig maradsz itt, Amíg szükséges hisz Mihály már majdnem nyolcvan éves. Nem bírja ö már ezt.

– Jó, ha így gondolod, legyen. Akkor én is maradok.

Karcsi kilépve látta Istvánnékat elmondtad neki bátya?

– Mit kéne?

– Hát hogy testvérek vagyunk.

– Még nem s azt sem, hogy van egy kastélyunk mit fel kéne újítani. De ahhoz megint el kéne menük innen.

– Semmi baj mennyetek tegyétek nekem is van, egy kis megtakarításom oda adom. A béke a szeretetértért. De csodás ember vagy Lilla! Akóra szíved van, hogy ezt nem tudom elhinni. Igen még egyszer meg bocsátok Mihálynak, De többet nem! Elég volt, hogy bántsa, a nejem nem tűröm. Karcsi elfehéredett s eszébe jutót, hogy ezek szerint nem tud, arról mit szerettet volna Lillával csinálni. Nagyot nyelve csatlakozom a munkához. Egész nap tettek vettek estére visszanyerte eredeti arcát az udvar. Lilla meg főzte a paprikás krumplit s hívta őket. Mihálynak is tett egy tányérba és oda vitte neki a pitvarba a lócára. Mihálynak vérbe forgott a szeme nem tudót meg nyugodni mikor Lillát meg látta. István félt, hogy valamit csinál vele így mindig úgy ált, hogy ne hogy bánthassa. Nem értette a dolgot miért van ekkora ellenszenv Mihályba. Karcsi tudta s nézte gyanúsan az eseményeket. Tényleg itt akarsz maradni Mihállyal?

– Igen itt a valós okot csak István ismerte. Senki nem gyanítót, semmit. István elfordult, hogy Viszbe fát mikor Mihály sunyin letette a tányért maga mellé felállt s elindult Lilla felé ki a vizes padnál ált. mire észrevették a sejtelmét visz árul olyant ütőt Lilla arcába, hogy nem csak a vér, de elvágódót a porba eszméletlenül. Mit csinál maga normális ép oda ért az orvos s mögötte Feri.

Megmondtam meg ölöm, ha nem lehet az enyém ez a romlott erkölcsű nő!

A magáé fakadt ki az orvos a saját lánya még mindig meg öli még mindig meg akarja erőszakolni, ahogyan eddig is hajtotta a vére. Az udvarba mindenki lemeredt. Mihály kidüllesztette szemét s ökölbe szorította csontos kezét. István felemelte feleségét porból s bevitte a kis házba felmosdatták az orvos meg nézte Mindent rendbe talált. Ki tud jönni ennek most, vetünk véget elég volt, na, most mindenki leül maga vén bolond a saját lány. Érti!

– Nekem nincs gyerekem!

– Ne hazudjon, mert mindjárt én vágom meg szólt István. Mindenki arcán a döbbent ült. Károly próbálta a feszültséget oldani. Jó elég nem sokára bátyámmal felmegyünk a kastélyhoz Tölgyes rétre. Fel unitjuk a kastélyt mindenki kap egy részt belőle maga is meg értette!

– Hogyan lennétek testvérek

– Anyáról vagyunk testvérek, s de ennek semmi jelentősége. Legkésőbb őszre beköltözünk. Ere meg keresünk, valakit ki szívesen át veszi s innen lesz liszt zöldség. Gyerekek még üdülni is lejöhetnek, ha ügy van. Maga lesz az otthon orvosa, ha elfogadja.

– Igen köszönöm már illő lesz át adnom a helyem valami fiatalnak. István csak ált Mihály mellett. Feleségét át karolva

A múlt leleplezése

28 rész


Dr. Szilágyi Lázár egy kicsit vissza fogottan, de erős hangnemben szólt Mihályhoz. Igen ne dűl, esze a szemét s kezét sem kell ökölbe szorítani. Itt az igazság nálam, amit elmondok magának, de csak, hogy meg nyugodjon. Karcsi kélek, állj, oda mellé István ti ide gyertek. Feri maga ott szeretne állni semmit nem hall, amit mondani fogok. Közelebb lépet fejét bánatosan lógatva. Mikor belekezdet volna, kocsizörgést lehetett hallani. Nyújtózkodva látták Géza, Judit és Anna érkezet. ez jó legalább mindenki itt van s meg szabadulok ettől a tehertől mit eddig őriztem.

– Rendben Lázár, de talán mennyünk be ne itt beszéljük, meg e dolgot s még várjunk, egy kicsit mindjárt itt vannak a csendőrök.

– Mért szóltál nekik?

– Igen Mihály véget ki kiszámíthatatlan agresszív.

– Ne vicsorogjon, fogja vissza magát, mert lesz ez másként is. Majd akkor verekedjen, ennyi idősen nem tud örülni, hogy van családja, hogy mindene meg van, hogy Anna újra jár. Magának semmi nem szent! Na, induljon arra be fele itt előttem Karcsi és István meglepetten látták, ahogyan Anna lépdelt Géza oldalán. Meg érkezet Lajos Kálmán és Béla a csendőrségtől. Nem várt vendég is csatlakozott a társasághoz. Egy bába vejimből. Még valaki jön vagy meg tudhatom az igazságot?

– Igen, de most figyeljen jól a csendőrök körbe vették Mihályt. Na, hol is kezdjük? Ferenc veled kezdem, hallgass végig s ne szólj bele. Tudom, hogy ez most váratlanul érint s időkel hozzá, hogy felfogd. Én nem tudom, hogy te menyit tudsz, de valaki kopogtat. Tessék, szólt ki az érkezőnek. Belépet az atya. Dicsértessék! Ez így még jobb örvendek atyám.

– Mi van, meghalt valaki kiabál Mihály!

– Elég fejezze be addig, míg meg teheti szólt Lajos a csendőr. Most hallgasson, mert. Akkor folytatom s nagyot kortyolt a vízből. Annának született egy gyermeke mi nagy tragédiára meg hallt. Majd később lett egy másik éret kis fiú. Anna egyedül maradt vele. Az akkori férje nem tudta elfogadni, perig Anna hűséges tiszta és becsületes volt. Szépen nevelte gyermekét. másfél hét után eljött a férj bátya ki el akarta vinni. De Anna nem adta. a gyermek a szobában, a bölcsőben alut az ablak nyitva volt. Míg Anna elment ki tejért addig valaki kiemelte a gyereket a bölcsőből s lelépet vele. valami ok véget nem vállalta egy cédulát tett a pólyába Balog Ferenc néven Anya ismerten. Letette az árvaház ajtójába. Többet nem látták az urat egész addig, míg nem lett Ferenc 10 éves ekkor a ki elvitte innen az hozta ki, és csinált belőle ügyvédet. Mikor elveszet Anna minden hol kereste már az öngyilkosságot is elkövette, de időben érkeztünk az atyával. Hisz keresztelőre készültünk. De így ez meg hiúsult. Élete keserves volt s csak a fiára tudót gondolni. Évek óta sehol semmit nem talált mikor meg ismerkedett Mihállyal. A sok próbálkozás ellenére nem lett gyermekük. Akkor még nem tudta Anna, hogy miért. Ezért mikor felvetette, hogy vegyenek, ki az árvaházból gyereket Mihály bele egyezett. Hogy titka ne derüljön ki mindent úgy tett, ahogy a felesége mondót. Hisz Balog nem ment el a válásra a csendőrség elő állította, hogy kimondják a válást. Feri nagy szemekkel nézet arcát a könny mosta Szíve nehéz boldogságba tört át. De csak hallgatott. Ekkor még reménykedett Anna, hogy meg találja, fiát ki nagyon szerettet. Mikor érdeklődőt, azt mondták igen van ilyen növendék ük. Mire oda ért már nem volt bent, így elkeseredetten Istvánt és Károlyt hozták ki. Kiket próbált úgy szeretni és gondoskodni mind saját egy szülőt, fiát, kit a szíve alatt hordott. Ha nem is, úgy de szívből szerette őket. Tessék, ügyvéd úr itt vannak a papírok s tanuk az elmondottakra. Feri idegesen vette magához a papírt s nézte az adatokat. Ezek szerin nekem is van édesanyám! S oda lépet a síró Annához ki beszélni nem tudót, de ahogyan keze engedte úgy ölelte át fiát. Karcsi és István hangosan zokogni kezdtek. nem hiték el hogy mégis a testvérük Feri, ha csak fogadott szülei által is. Judit furcsán érezte magát. Az orvos bekísértette a szobába Lázár meg mosta kezét s bement meg nézni a kis mamát. Karcsit ki küldte onnét. Lilla ment be majd ki jött s vizet tett fel a kicsinek és a kelengyét is összeszedte mi a konyhában lévő szekrénybe volt elkészítve. Baj van,

– Ne ijedj meg nem sokára apa leszel. Hogy a feszültség oldódjon. Külön fele történetek kerültek napvilágra. Lajos a csendőr elmondta, hogy veimbe a legöregebb asszonyság boszorka volt. Egy nagy kakas formában szokót kin ülni a kerítésen. A másik egy fekete macska volt az meg az ablakban. Hát képzeljék el egy nap ment haza a fiatalember a lánnyal, hogy bemutassa szüleinek s a macska az ablakból neki ugrót s lekarmolta az egész arcát. Kérdezzétek meg az orvost ö látta el. A kakas meg a nem kívánt terhességnél a mellkasra ült, hogy ki szorítsa a gyereket. Vagy a tehénnek véresé tette a tejet. Persze hogy ne. Jó, ha nem hiszitek, akkor ennek a boszorkánynak a macska a lánya volt. Ki szerelmes volt a kis bíróba. Egy nap mikor köteledet Luca napja úgy döntöttek meglesik ki a boszorka s az ördög. Elkezdtek széket csinálni negyven féle fából. Erre éjjel felálltak s meg látták ki az a boszorka vagy ördög. Hamar le ugráltak s az össze kevert hamut, mákot és a többi dolgot. Elkezdték hinteni. a közeli háznál meg bedobták a széket a tűzbe így nem érték utol őket mire oda értek. már nem volt hatalmuk. Na, erre, mint mondanak.

– Ugyan szólt Béla mikor haldoklót, a boszorka valakit meg kért, hogy fogja meg a kezét s át adta a tudományát. De a tükröt le kelet takarni, mert látta a lelkét s nem tudott meg halni. Nagy kínokkal, ha elment ott mindig visszajárt.

– Na, elég nevette Feri ki anya kezét fogta ennyi marhaságot.

– Igen marhaság arról nem tudsz, hogy Juditot kiskorába szemmel meg verték. Tessék?

– Igen Karcsi, akinek rikító kék szeme van, s összeér, a szemöldöke azok rontanak. S csak az idősek tudják faszénnel meg nézni, hogy ki volt s ki mosni a rontást.

– Kérem, ne mondjon ilyent.

– De igen így van, a kicsinek legyen az inge fordítva s kezén piros szalag. Ezzel elkerülhetik. Bentről nyöszörgés halat, szót. Mindenki fülelt. Mihály alkalmat kereset, hogy Lillát újra bántsa, de nem tudott a csendőrök közül ki bújni. Géza a tollfosztást mesélte el mikor verebeket engedtek be az ablakon. A toll meg minden fele repült. vagy mikor felvitték a szekeret darabokban a tetőre s ott rakták össze mi persze ki volt a kéményhez kötve. Reggel keresték nem találták, míg valaki meg látta s felkiáltót! Valami heves sírás törte meg a társaság kedélyét. Károly boldogan kiáltott meg van Apa lettem! Majd meg jelet Lilla karján a kicsivel. Nézd a lányod.

– a lányom?

– Igen ezt nézd milyen gyönyörű tessék s kezébe adta. Karcsi sírva fakadt mind a zápor úgy csorgott a könnye.

– Mi lesz a neve Fiam szolt a pap?

– Anna Erzsébet.

– Rendben akkor vasárnap meg kereszteljük. oda bent mindent rendbe tettek ki jött Lázár be lehet menni. Károly boldogan lépet az ágyhoz gyermekét ölébe tartva. Mi lesz a neve kedves. Judit ránézet, Anna Erzsébet.

– Én is ere gondoltam s csak hullott a boldogság könnye. Feri gratulált a szülőknek. Karcsi boldogan tette fel a kérdést elé fogadja a keresztszülőséget?

– Feri boldogan el fogata. Még erősebbé téve szeretet kötelékét.

– s ki lesz a kereszt mama,

– Ö is meg van, ne aggódjon vasárnapra itt lesz. akkor folytassuk

– Mihály önnek volt egy nagyon jó barátja kit Husztovics Imrének hívtak

– Igen annak volt egy szép felesége kit meg vertél és meg erőszakoltál ki használva, hogy nincs el távon a barátod. Klári meg bízott önbe hisz több szőr járt ott semmi rosszra nem gondolt. Beengedte maga meg kisé ittasan neki támadt. Külsérelmi nyomokat hagyott rajta mik behegesedtek csak a lelkileg okozott seb nem. Utána soha nem volt boldog a férjével ki bánatába, főbe lőtte magát. Majd meg látta Klára társaságában húgát a tízen hatéves Rózát-kit üldözött. Alig győzte kerülni. Több helyen panaszt tett maga ellen. Sehol nem kapót, más segítséget, mint önt ki hallgatták meg elő állították. Akkor is úgy tett mind, aki nem normális így felmentették a katonai szolgálat alól. Mire ö benn volt a kórházba önkéntes ként maga visszaélve a helyzetével meg próbálta meg kaparintani. A lány hatalmas mozdulattal tette magát harcképtelené. Olyan helyen fegyverezte le, hogy a földre zuhant s eszmélete vesztette.

– És ezt honén tudja?

– Ónét hogy én voltam az orvosa ép ügy, mint mikor Lilla meg született. Lillát nagymamája nevelte mivel anyja zsenge tavaszi harmatában alig négyévesen elhagyta. Mivel nem tudott gondoskodni róla. A mama a gyereknek azt mondta, hogy anya nem ismerte az apját. Így úgy döntőt egy új életet kezd s így ott hagyta anyára és ö az éj leple alatt megszökőt. Nem maradt más Lilának a múltból mind össze pár megsárgult kép. Nagymama halála után mivel már nem minősítetek kiskorúnak. Elvégezte az egészség ügy kínálta iskolákat. de öt a sebészet ragadta meg. Mire végzet, állás ajánlatot kapót a Honvédségtől mit ö nagy örömmel elfogadd. Így a tábori kórházba került szolgálatban. Munkáját nagy szakmai tapasztalattal látta el. Éjjelente lámpással járta az ágyak között felügyelve a beteg katonák nyugodt pihenését. Takargatta óvta ápolta őket. Természete állttal mindenki szerette, hisz mindig mosolygott kedves volt s mindig mindenkihez volt egy jó szava. Vidám természete olyan színesé tette a tábori kórház sivár élettét, mint tavaszi virágos rét ezerszínű pompájában. Egy nap meg jelent egy magas erős testalkatú szakállat viselő hadnagy ki be bele szeretett. A hadnagy hasonlóan érzet így udvarlása alatt minden szépet ígért neki. majd a megbeszélt napon szűk baráti körben összeházasodtak. Valaki látta őket, azt mondák, hogy milyen szép boldog ifjú pár. Míg egy nap egyedül maradt,mert a hadnagy másba lett szerelmes és így elhagyta. Sírt s kesergett már az egészségét is már kikezdte. De csak epekedett, mert úgy érezte ö az igaz szelem s és csak epekedett. A tábori lelkésznek nem tetszett és segíteni próbált. A lelki állapotán min a seb ott maradt s nem gyógyult. Pár év múlva újra találkozott a férjével, hisz alhasi fájdalmak heves görcsével hozták a hordágyon. Még ekkor nem gondolt arra, hogy az a boldog vidám természetű boldog ember fogja ápolni kit ö tett keményé az elhagyással. A felcser megműtötte vakbéllel mi perforált állapotban volt. Így állapota válságossá vált. Lilla mindentől eltekintve épp olyan odaadással vigyázta és ápolta, mint a többi beteget. A gondoskodás s mindennek ellenére elhalálozott, mi újabb csapás volt életében. Már mindenki aggódót állapotáért mikor Istvánt behozták dupla lábtöréssel ki nagyon hasonlatot férjére annyi különbséggel, hogy nem volt szakálla és más színű volt a szeme. István, ahogy meg látta valami furcsa érzés kerítette hatalmába. De nem szerette volna magát ámítani így nem is szeretett vele foglalkozni, de nem hagyta a fura érzés nyugodni. Lilla egy szomorkás könnyező este magányosan arra gondolt, hogy mi lenne, ha Istvánnal élhetne. Meg e tudná gyógyítani azt a sebet mi lelkében, van. Milyen lehet szakállal. Másnap reggel mikor a lány belépet bekötni a sebeket, s egyéb feladatát ellátni oda lépet István ágyához. Mire szólt volna már István tartotta lábát. Mire nyúlt volna, az olló ért már monda nem ott van a zsebébe. Lilla rá nézet s mosolygott észre se vette, hogy lehet, hogy e katona nem ismeri s még is egy a gondolatuk. István állapota nehezen gyógyult így sok időt töltőt Lilla társaságában. A nővér minden szabad idejét Istvánra fordította. Újra meg tanult nevetni,s boldog lenni. Mikor ki engedték a kórházból haza akart indulni Meggyes pusztára. De Lilla kérlelte maradjon vele költözőn oda, mert még kell figyelni ne . A legény boldogan elfogadta a lehetőséget. Már hetek ott a együtt laktak. Csodásnál csodásabb napok s percek köszöntött rájuk. Mikor egy csodálatos este utána pihegő lány mezítelen testét karjában tartva elszenderült. Tudatán kívül volt férjét hívta. István csak hallgatta hisz semmit nem tudott róla hiába érdeklődőt múltja felől Lilla nem válaszolt s nem felelt semmire. Másnap megpróbálta újra meg tudni, hogy mi volt ez az egész. De kérdésére választ nem kapót. István még egy esélyt adott a kapcsolatuknak. Kézen fogva mentek vissza a tábori kórházba mikor a lelkész meg látta őket. Lelke boldogságtól reppent, hisz Lilla kitűnő állapotról árulkodót. A boldogság csak úgy sütőt a szeméből. A lelkész elejtve megjegyezte nem szeretnének össze házasodni oly gyönyörű pár! Lilla összehúzta a szemét István kapott a lehetőségen tényleg hozzám jönnél feleségül. A lány egy darabig habozott majd igent mondott. Na, akkor, ha akarják azonnal meg is tarthassuk? Mit szólsz hozzá, Rendbe monda Lilla. De nem lesz felhajtás majd szüleimnél talán hisz már mindent elmondtam neked. Igaz téged kérdeztelek, de semmit nem árulsz el a nagymamádon kívül.

Igaz, de nincs miről mit mondanom

– Rendben akkor legyen így egyezett bele, de akkor most. Nem értette mi is ütőt bele. Az összeesketés után csak nőt Istvánba a kétség s közöttük a feszültség. Míg egy nap volt férjét hívta ebédre. Észre véve a hibát próbálta helyre hozni, de István sértődősen fel ált és ki lépet a neje életéből, gondolva ha hiányzik neki vagy ha megbánta majd eljön utána. Hát igen beletelt egy kis időbe és most itt van mellette s mindent tisztázva. István kézen fogta Lillát oda ált az atya elé és áldást kért. Majd Annához és Mihályhoz. Kérjük áldásukat hisz most már mindent tudnak róla és ismerik hisz itt él menetünk régóta. Apám még mindig meg akkor erő szákolni tessék itta kép. Ne engem utáljon, hanem saját magát.

– Akkor most tesz feljelentést Mihály ellene.

– Értelmetlen hisz idős az agresszivitás egy védekező dolog volt nála. Most annak örüljön, hogy szegény Anna beteg. Köszönjük, hogy itt voltak. Ha meg kérhetném, magukat szólnának Kálmánnéknak, hogy el tudjuk kezdeni az építkezést holnap.

Igen be szolunk elköszöntek s mindenki haza ment. Mihály csak gondolkodót. Istvánnék meg könnyebbülve tértek a kis házba. Károly a családjával a tisztaszobában pihent. Mihály a konyhába maradt. Anna egyedül pihent a szobába. Másnap lódobogás ébresztette a lakokat. Karcsi ki lépve látta a barátait jöttünk segíteni.

– Nem itt kell, hanem a kastélynál.

– Semmi gond oda is megyünk akkor apósódáknál egy óra múlva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mit is jelent a szerettet

28rész      

Egy óra múlva a hajnali pirkadt érlelte melegbe találkoztak Gézájékénál. Feri kocsira ült s elment Meggyes pusztára. Mindenki nézte, hogy most mi is történt vele. Negyed óra elteltével visszaért az autóban Mihállyal. Ki megtörten gubbasztott az ülésen. Akkor induljunk. Lassan elérték Tölgyes rétet. Mindenki azt nézte milyen dzsungelbe kerültek. Leszállva körül néztek. Feri elment elintézni a dolgokat. Egy csoport ember érkezet üstöket hozva. Majd visszaért az ügyvéd. Sokan a kinti résznek a meg tisztítását kezdték el. A másik fele a belső résznek állt neki. Mihály tüzelt egész nap, de nem szólt semmit. Hiába kérdezték arra se nagyon válaszolt. Hallod Karcsi mi lett vele olyan csöndes?

– Nehogy el híd neki ez csak a látszat sunyit aztán majd támad. Perig meg mondták neki, hogy mihez tartsa magát.

– Igen s ezért hozta el Feri, hogy ne hogy bajt csináljon. De mi lehet ott hol?

– Ugyan semmi Gézával, Lacival el vannak a lányok. Biztonságba. Hisz Sasszem is vigyázz rájuk. Lajos, Béla, Kálmán, is bejár hozzánk.

– Igazad van. Új erőre kapva dobták be magukat. A papír munka az étel előállításához az alapanyag s a szükséges anyagok beszerzését Feri rendezte. Az idő mind robogó gyors vonat sikolt. A kastély napról napra csinosabb formát öltött. Híre futótűzként terjedt. A kíváncsiság mozgatott emberek csak úgy mentek önként te lenül segíteni. Egy délután Feri aggodva nézte a számlákat és papizókat.

– Valami baj van?

– Hát igen úgy látom, igen csak a végére járunk a pénznek és még nagyon sok minden kell. És az embereknek se tudunk fűzetni ez itt vége.

– Nem hiszem meg oldjuk.

– De hogyan alkarod?

– Azt nem tudom, de sikerülni fog.

– Rendbe, de beszélned kell az emberekkel, hogy mi a helyzet, még egy hónapot tudunk fűzetni s ennyi. Nekem elkel mennem Meggyes pusztára körül nézni.

– Rendben. Karcsi kissé reményt vesztve szólt Istvánnak s elmondta, hogy milyen nagy baj van.

– Ezek szerint hiába dolgoztunk több hónapig rajta most kell feladni mikor már nem sok, van vissza!

– Igen úgy néz ki.

– De néz körbe milyen szép minden.

– Tudom és azt is, hogy vannak, helységek mik készen vannak ott, bent amibe lakni lehet. De a felső szint még nem s az középső sincs kész, és ha úgy vesszük még az alja sem kész teljesen és ez rengeteg pénz, ami nekünk nincs. Ezt most elbuktunk nem jól mértük fel a helyzettett. Mihály látta az aggódó Istvánnékat kik a lépcsőn ültek. – – – Mi a baj?

– Elég nagy ennyi volt s nem több. Holnap szólok az embereknek kifűzettem a bérüket s kész.

– Nem ismerek, rátok István Károly most először látom, az elkeseredéseteket nézzétek meg a malmot s mindent, amit csináltatok ott len. Tudom s belátom nem volt szép mit tetem veletek. A fiuk összenézve nem hiték mit hallottak. Közben oda értek a barátaik. Mi a baj?

– Nagy baj van nincs pénzük befejezni ennyi volt s még fenntartani se tudjuk? Így mindenkinek oda adjuk a bérét és ennyi. Kálmán és Lajos Füttyentett. A barátok csak úgy sorakoztak. Baj van?

– Kálmán elmondta Karcsi hozta a pénzt, hogy elrendezze őket.

– Ugyan má segítünk, vegyétek, kölcsönnek majd visszaadjátok. Közben a helyi atya is ki ért s elámulva nézte milyen csodás munkát hajtottak végre ezen a kastélyon. Dicsértessék! Jó napot!

– Mind öröké áment! Most tértem haza Rómából s halottam hogy mi folyik, itt gondoltam el jövök s meg nézem, ha nem bánják.

– – Nem tessék csak. Ez csodás uraim meg kérdezhetem mily célt-funkciót fog be tölteni?

– Igen sajnos semmilyent eddig tartót az álmom szólt nehezen István.

– Ezt nem értem mi a baj?

– Atyám alá becsültük saját képességeinket és anyagi forrásunkat.

– Értem s mit szeretek volna csinálni belőle. Károly elmondta a történetüket, míg végig sétáltak a kastélyban. Istvánnak eszébe jutott valami. Mi van fiam meg csípet a méhe?

– Nem arra gondoltam, de felesleges ön úgyse megy bele hisz utál miket, Lillát meg kissé állja.

Igazad van, de szeretném jóvátenni minden rosszat-mit elkövettem ellene és ellened.

Hisz akár hogyan veszem a Lányom már meg bántam s szégyellem mit tetem. Szóval miről lenne szó?

– Arra gondoltam, hogy van kész öt szoba egy tisztálkodó helység kandalló is van, benn van ajtó ablak be kéne költöznünk. A pusztát meg kiadni bérbe olyasnak ki tud őrölni hisz ott a Malom. Nekünk is lenne ónét liszt.

Rendben, ha visszaért Feri és Karcsi beszéljétek meg. Ha ezzel is elnyerem a bocsánatotokat. István elhűlve hallgatta. Ki ért jó idő múlva Károly és az atya. Meg látom, fiam mit tehetek önökért. Jó célt szolgálna ez az épület. Elköszönt s elment. István elmondta mit gondolt ki. Mihály helyeselte. Kálmán és Lajos csak elhűlve hallatta a merész meg oldást.

Este mindenki ott volt tábortüzet raktak s körbe ülték Feri elmondta mi van, ott hol s mit rendezett. István el monda az ö elképzelését Mihály mindenki döbbenetére jóváhagyta. Majd éjfél volt mikor bementek a kastélyba s az elkészült szobákban pihenőre tértek hisz ezért sietek vele. Feri elment a Fővárosba haza még sok dolga akadt. Reggel gyülekeztek az emberek a kastély kertben. Mikor Feri begördült a fekete kocsijával. Felállt a lépcsőre és köszönetet, mondót, mindenkit. Ekkor elő bújtak Istvánnék is a többiekkel. Mindenki itt van? Ennek örülök, Ma nem dolgozunk, a munkákat nem tudjuk folytatni. Kérem, mindenki jöjjön s vegye át a bérét. Az éjjel kiszámoltam s majd kérem alá írni.

– Nem értjük mért hisz nincs is kész zúgolódót a sok dolgos ember kik jó ötletnek tartották az épületnek nyújtót lehetőséget.

– Nyugalom majd folytassuk, de nem tudjuk mikor se enni se fűzetni nem tudunk el fogyott az összes anyagi forrás.

– Értjük, de akkor most mi lesz keményen dolgozott mindenki sok hónapon keresztül maguk alig voltak otthon a családdal?

– Igaza van tökéletesen meg értem, de értsék meg nincs miből nem jó lett a kalkulációk.

– Rendbe akkor meg oldjuk. Mind adományt egy jó cselekedettel. Én felajánlom a két marha árát. Én a lovamat adom oda, és csak jöttek a felajánlások. Feri nem hitte el mit halott s csak írták alá az ajánlatokat. István elképedve hallgatta. így újra elindultak a munkával. Feri kocsira ült s elment egy hatalmas pockos embert hozót. Károly meg lepödört mikor meg látta alig fért ki a kocsiból. A fehér ing csak úgy feszült rajta a mellény össze se ért. Te István ez ki és mit akar?

– Nem tudom Feri papírokat hozót a kezébe. István itt a lehetőség az úr az alföldnek a csücskében született s Igaroson él a népes családjával. Ö molnár s szeretné ki venni teljes egészében a pusztát, ha meg tudtok egyezni.

– Hány gyereke van szólt Károly?

– Tízen négy fiú és egy lány.

– Hűha, nekem csak egy van s mosolygott.

– Mihály is csatlakozót rendbe, ha ezek a feltételek meg felelnek.

– Igen s mikor költözhetnék.

– Akkor holnap akár itt hagyom az első részt s ki vette erszényét a zsebéből kérem, számolják meg. Kezet fogva az üzlet meg kötődött. Feri mosolygót te ezt a hátunk mögött rendezted.

– Igen sajnálom, de hát ti is így beszéltettek akkor ö arra fele Megy s elhallgatott. Az építés és szépítés tovább haladt. Majd egy nagy autó gördült be az udvarba nem gondolva hogy mily meg lepetést rejt. Feri meg látta újra csak mosolygott. István s Károly meg lepetten álltak. Mindenre számítottak csak arra nem mit látták. Hisz reggel kötöttek üzletet és most meg még csak délután van. Lilla ugrót le a kocsiról István boldogan kapta fel. Várj, gyertek, segítsetek, még vannak valakik?

Károly oda lépve mosolygott s ölébe Juditnak gyermekével vette le őket. Lajos épp ki jött mikor meg látta az érkezőket. Maguk?

– Mi ez egy érdekes történet volt Jött egy nagyhatalmas ember Ferivel meg nézet mindent kezet fogtak s ö felajánlotta, hogyha veletek meg tud állapodni, akkor fel, hoz, bennünket hát itt vagyunk. Milyen szép vagy drága virágom csókolta Erikát s ölelte Juditot. Na, rólam elfeledkeztetek Szól Géza!

– Apósom maga is itt?

– Igen már hónapok óta jóformán nem is találkoztunk s a helyi plébános beszélt ezzel a plébánossal s így tudtuk meg, hogy mi van. Aztán jött Feri, de a többit tudjátok. Hát ez az ügyvéd mindennel meg kent fickó mintha tudta volna.

– Igen ö biztos tudta, de hová rakodjunk? Erre jöjjenek s Kálmán vezette őket. Lajos fát hozott, hogy a kandallót be fűtse a kicsinek, ne hogy meg fázzanak. Atya ég itt alusztok a földön.

– Nem föld az apám ágakból készült ágy s nevetett Karcsi a hogyan csak kifért belőle. Erika is kacagott apjával.

– És itt tisztálkodunk. a víz honét van?

– A kútról vagy a patakból.

– Na, pakoljuk, aztán had nézek körbe. Estére mindenki elfoglalta helyét. Géza kiment az esti szellő karján sétálni s csak nézte, hogy milyen szép helyen van, és mennyi munka van rajta. Körbe fenyvesek csak a déli felén lehetett látni Bükköt s akác és tölgyet. Judit csatlakozott apjához és együtt csodálták a hatalmas birtokot. A napok egymás után sietősen adták át a kilincset az ajtón egymásnak így hamar vége lett egy hónapnak. Károly gyermekét nézte, ahogy békésen alut az ágyikójában s hullót a könnye. Judit belépve meg fogta férje vállát. Mi a baj kedves?

– Semmi csak olyan hamar fel nőt s én nem voltam mellettetek.

– Ugyan ezen ne szomorkodj, most már együtt vagyunk ez a lényeg. Nézd milyen szép otthont csináltál Erikának.

– Igazad van, de vajon boldog vagy velem.

– Persze, hogy az vagyok, mért szerinted itt lennék, ha nem így lenne. Géza csak mosolygott ki az ajtóban támaszkodott, majd csendesen elvonult a saját szobába. Másnap még az estnek a fellege kacsingatót rájuk mikor már István s Károly kin járta az udvart. Bátyám már hét hónapja, hogy itt dolgozunk, elkészülök e valamikor.

– Remélem, már csak az emelet van s a parkosítás. Ha így folytassuk, akkor a nyár végén át adhassuk.

– Szerinted visszajönnek Kálmánnék?

– Nem tudom, hisz olyan sokat voltak itt s tudod, ott hon is van dolguk a betartás, a vetés, szántás és minden mi végeztünk szegényeknek semmi meg állása nincs, de majd meg oldjuk. Mikor egy idegen kocsi gördült az udvarra s utána teherautók gurultak be. István csak nézet s nem hit a szemének. Ferdinánd volt és egy halom bútort hoztak s oly anyagok, hogy a festést is megoldhatóvá tehessék. Szép reggel hoztam egy kis segítséget, ha elfogadjátok!

– Ige köszönjük de

– Ó ez egyszerű Feri mondta s mi jöttünk hozzá járulva e nemes cselekedetnek. Hova tehetjük? Károly boldogan mutatta az utat. Lilla és Judit a konyhában tüsténkedtek. Már majd befejezték mikor meg érkezet Feri a kocsijával. Háromöltönyös kemény kalapos Ural kiknek sétapálca volt a kezükben. Erre uraim mutatott Feri.

– Ök. a tulajdonosok Fekete Károly és Malavics István. Ők. dr. Búzás József tisztiorvosi kamarától. Dr. kállai Ödön a népegészségügytől. és Dr. Símányi Ádám a közbiztonság s ember jogvédelem parancsnoka. Szeretnének körül nézni az át adás véget mennyire vagyunk. Ferdinánd fér re állt az ajtóban, hogy be tudjanak jönni. Az úri emberek végig jártak mindent. Mindent az elvárásnak meg felelően találtak. Ki fele bemutatta Ferdinánd az uraknak. Visszaülve visszamentek a városba. Délután már papírokkal a kezében tért vissza. Itt az engedélyek. sikerült.

– Igen minden meg felelt nekik. Az idő egyre mást mutatta változó arcát. A múlt homályának ezer arcával ezüst fátyolt húz a tájra. Hideg remegő keze érinti a fát. Leveti lassan színes ruháját. Ott állva bájukat kínálva. Erika totyogó óvatos léptekkel hallat. Karcsi kísérte. Majd ölbe vette s felmentek az emeletre s majd a következőre. Erika nevettet sikongatott Károly boldogan lépdelt a kicsivel védve az eleséstől. Visszatérve a Földszinten várta Géza és Feri. akkor készen vagytok, csak bekel lakni?

– Igen kész vagyunk csak meg kell nyittatni a kapukat. Rendben akkor jövő héten beköltözhetnek.

– Igen kész vagyunk a fogadásra. Kemény évet tudunk magunk mögött. Meg jelent az Atya is autójával Kiszállt s mély töprengő tekintettel nézte végig az épülettel. Károly gyermekével karján jött üdvözölni a vendéget. István mögötte lépdelt Erika Istvánért nyújtózkodót. Át véve mosolygott s huncutan mosolygott az atyára. Hoztam egy kis segítséget itt van, az ügy véd úr?

– Igen atyám tessék be fáradni. S az emeletre kísérték ahol Feri lakot.

– Dicsértessék mi járatban segíthetek valamit?

– Egy kis segítséget hoztam holnap vagy holnap után az egyház ágyneműkel plédekkel s más dolgokkal segíti célokat. Mellette nagyon sok gézt és más segédeszköz fog érkezni. Nagyon szépen köszönjük a támogatást. Meg kérdezhetem, hogy miből üzemeltetik az épületet?

– Szeretettből ez egy szabad intézmény, aki, amit gondol, azt tesz, be a Ki helyezett ládákban. Az mellett, hogy valamennyit beköltözésnél bekel fűzetni.

– És aki nem tud fűzetni?

– Azt is meg oldjuk, hisz az orvos nem sokára beköltözik ki beszélt szervezettel hozz magával nővéreket és segédeket. Itt is dolgozhatnak önkéntesek. Mosónők takarítok, és szóval mindenkinek tudunk, munkát adni ki ide szeretne jönni.

– Igen ez érdekes dolog szeretnék minden másnap feljönni, ha lehetséges volna.

– Természetesen Atyám s kérni is szerettem volna, míg a kis templomot nem sikerül fel építeni misézne e itt a nagy teremben.

– Ez meg tiszteltetés részemre igen elfogadom. Az idő madárreppenő szárnyán repült mesze s érkeztek a lakok. Az orvos alapos vizsgálatnak meg felelően helyezte el őket. Volt, hogy Istvánnék hoztak magukkal az utcáról valakit. De volt olyan ki csak azért jött, hogy társasága legyen. Karcsi a fehér galamb tiszta szív megevezést választotta. Ferinek tetszett s a többiek is elfogadták. Másnap a kőfaragóval meg csináltatta a táblát két fehér galambbal. Egy hét leforgása alatt felkerült a kapuhoz. Úgy éltek mind a család. Nagyon sok minden támogatás érkezet hozzájuk. Szólt a gramofon énekeltek ki szerettet olvashatott akár. Lilla és Judit tettek vették a konyhába két falusi asszonnyal. A pusztát a molnár felvirágoztatta s jó barátságot ápolt az intézménnyel. Lillának lett egy merész ötlete. Az intézménytől távoli helyen egy lovardát építtetett, hogy lovakat tarthasson itt lovagolhatót ki szerette a természetet. Egy borongós reggel egy mentő fordult be egy mankóra támaszkodott asszonyt segítetek ki. Az orvos meg vizsgálta az érkezőt ki kérdezgette s a végén az orvos lezuhant a székre. Kérem, szóljanak Lillának. Karcsi kiment s beküldte. Lilla sietősen tért oda. Nézze meg ezt a beteget maga meg e hölgyet Ismerik egymást.

– Nem, nem emlékszem, hogy találkoztunk volna.

– Lilla vegye, elő a képet a zsebéből hisz mindig ott hordja. Lilla ki vette s oda adta az orvosnak nem érette miért. Mutatok, valamit felismeri? Nem Ö asszonyom a maga lánya kit elhagyót tessék nézni a papírokat. Lila kélek, szólj át Ferinek. Lilla kilépet s beküldte Ferit. Lilla még mindig nem fogta fel. Igen ezek a papírok valóságos és nem hamisítvány. Igen asszonyom Lilla az ön lánya. Az enyém hogyan nem értem? – Mit keres itt.

– Ö István felesége apja Mihály

– Nem akarok rá emlékezni rendben akkor a korlátozás véget a földszinti szobába a folyosó végére tesszük..

– Rendben Már telt házal üzemeltek az oda adásos boldog kacagás mellet a szeretettet és tisztelettel jelet ölelés se maradt el. Minden születés és névnap meg volt ünnepelve. Lassan Lilla és édesanya is összebarátkoztak. Az első karácsonyi ünnep volt. nagyon sok vendég érkezet. Feri rendezte az inasokat, hogy mindenki jól érezhesse magát. Egy asztalhoz Kísérte Annát Feri, István Lillával érkezet Majd meg jelent Mihály ki a fiatalokat követve le ült az asztalhoz. Még két szék volt üres. Feri nem szólt. Mikor meg jelent Lilla édes anya az orvos oldalán s az asztalhoz lépve foglaltak helyet. Mihály meg ismerte. Mindenki nézet, hogy most mi lesz. Mihály felállva kért bocsánatot s meg köszönte, hogy szült neki egy lányt. Meg kérve hogy legyenek barátok. Lilla édesanya elfogadta Tudja Mihály meg bocsájtok, de nem feledek. a sarokban a fenyőfa ált talpig díszben. Rajta farkas alma gyertyák kézzel készített angyalok s más díszek. Belépet az atya Áldást adót és ünnepi beszédet mondót. Majd felcsendült a Mennyből az angyal. Mindenki boldogan énekelte küszködve a z érzelmek könny záporával. Erika a betlehemesek közt csintalankodott, angyal szárnyal. Ünnepség után ki mentek az udvara s elengedték a ládából a sok fehér galambot!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fejezetkereső

 

Előszó

Az árvaház……………………………………………………………………………………………………………………….. ….3            …………………………………………………………………………………………………………………………………………….                 …………………………………………………………………………………………………………………………………………….                 …………………………………………………………………………………………………………………………………………….                 …………………………………………………………………………………………………………………………………………….                 …………………………………………………………………………………………………………………………………………….                 …………………………………………………………………………………………………………………………………………….                 ………………………………………………………………………………………………………………………………………….. 3

Kikerülés az árvaházból …………………………………………………………………………………………………   …….3

Az új éle……………………………………………………………………………………………………………. …………t… 6

A nagy találkozás………………………………………………………………………………………………………….. …….11

Az álmodozó………………………………………………………………………………………………………………… ……15

Az öröm……………………………………………………………………………………………………………………………….. 19

A titkos érzés ……………………………………………………………………………………………………………………….. 19

A lánykérés…………………………………………………………………………………………………………………………… 21

Esküvő meglepetéssel ……………………………………………………………………………………………………………. 25

A fájdalmas keserűség…………………………………………………………………………………………………………….

Tanakodás…………………………………………………………………………………………………………………………….. 31

A kis jövevény……………………………………………………………………………………………………………………….

 

 

 

Fakad a könny s fáj a lélek

Nagyon nehéz a távoli élet

Nehéz a gondolat e szív terhe

Kélek, szabadítsad fel lelkem

 

Kélek, jöjj, ölj át,fáj a szív a lék,

Kélek  urram adj esélyt nékm.

Kérlek itt könnyezem

térden álva kélelek.

simogas mind a szellö

ily messze távol

Szívemet a l

 

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű…