Róza nagymama itt elgondolkodva megállt a mesélésben.

  • Mi történt aztán? – kérdezte Irén.
  • Nem tudom, csak eddig ismerem a történetet. Azért meséltem el Neked, mert nagyon sok szeretet van a szívemben, és nagyon kevés ember, akinek odaadhatnám. Úgy éreztem Neked adhatok belőle! És még valamit szeretnék adni. Egy legyezőt, ami az enyém volt. Nagyon szerettem, de már nem járok bálokba, legyen a Tiéd.

A legyező kicsi, míves darab volt, alig fogott rajta az idő vasfoga. Irén megígérte, hogy magával viszi a bálba.

A hét vánszorogva telt, míg végre elérkezett a szombat. Irén kisasszony egész nap lázban égett. A bál csak este hétkor kezdődött. Először villásreggeli a parkban, aztán kocsikázás a Duna-parton és végre felvehette a gyönyörű, új ruhát. Előállt a kocsi és elindultak. Az előző napokban kisebb nyomozást folytatott, hogy ki lehet a zöldszemű fiatalember és vajon ott lesz-e a rendezvényen. Sikerült megtudnia, hogy a báró jó barátjának fia, de arra nem kapott választ, hogy este újra látni fogja-e. Szülei ugyanis nem ismerték az egész vendéglistát. Az mindenesetre biztos, hogy a táncrendjében nem szerepel, mert abban fontosabb és előkelőbb személyek kaptak helyet, a protokoll szerint. A bál azonban így is izgalmas, különleges és nagy esemény volt számára.

A kocsi megállt a Zichy palota előtt, ahová egymás után gördültek be a szebbnél szebb fogatok és szálltak ki a pazar ruhába öltözött előkelőségek. Egyszer csak mindenki egyirányba nézett, amikor lóháton megérkezett Széchenyi István gróf az unokatestvérével. Széchenyi jó barátja volt Károlyi György grófnak, a vendéglátónak. Együtt alapították a Kaszinót, és a hazai lóversenyeket is közösen honosították meg. Károlyi a Magyar Gazdasági Egyesület elnöke is, amely szintén fontos közéleti színtér. Azon főurak közé tartozott, akik támogatják Magyarország gazdasági, kulturális és politikai felemelkedését, méghozzá saját anyagi javaik felajánlásával. Felesége, Zichy Karolina pedig palotájukat a politizáló arisztokrata társasági élet egyik központjává tette. Az elragadó külsejű, intelligens és tüzes grófnő ugyanis rövid idő alatt nagy befolyásra tett szert a főúri körökben. Úgy hírlett, hogy még Széchenyi szívét is megdobogtatta.

A fényes csillárokkal és hatalmas tükrökkel teli bálterem lassan megtelt vendégekkel. Irén egy darabig folyamatosan fürkészte a társaságot, hátha felfedezi az ismerős arcot, de aztán egyre kevésbé tudta számbavenni a megjelenteket, és figyelmét többször elterelte a sok egyéb látnivaló.  A legjobban, Zichy Karolina grófnő varázsa nyűgözte le, akinek titokzatos szépsége ezen az estén is mindenkit rabul ejtett. Homlokát gyöngysor díszítette, mely hosszú, fürtökbe fésült hajába volt fűzve. Ruhája szabadon hagyta mindkét vállát, lehellettvékony, aranyhímzésű fátyla ráomlott bársonyos bőrére. Mozgása kifinomult és légies volt, tartása egyenes, dereka karcsú.

A vendégek között volt a „hóbortos grófnőként” emlegetett Teleki Blanka, akit azért költöztetett édesapja vidékről Pestre, a nagynénjéhez, Brunszvik Teréziához, hogy könnyebben találjon férjet magának. A nagynéni és unokahúga fél Európát is bejárták, de Blanka még mindig független volt. Ráadásul ahelyett, hogy rangjának és vagyonának megfelelő életet élt volna, főrangú lányok nevelésével foglalkozott. Ehhez pedig valószínűleg nagynénjétől kapott kedvet, aki budai palotájában óvodát nyitott, amit Angyalkertnek nevezett el. Terézia sem volt férjnél, mert bár volt mennyasszony, de házasságát a családja meghiúsította.

Alexia bárónő azonban jó barátságot ápolt Teréziával. Azt tervezte, hogy tőle kér tanácsot lánya nevelésével kapcsolatban.

A vacsora 14 fogásos volt. Az asztalnál Irén úgy érezte, mintha figyelnék. Körbenézett és jobbkéz felől szemben észrevette Károlyt és Gyulát. A fiatalemberek hasonlóképp, mint mikor először látták, furcsán méregették a lányt. Irén már meg sem lepődött ezen.

  • Ott ül, látod?
  • Igen, persze. Ez is bizonyítja, hogy két különböző lányról van szó.
  • Nem értem. Teljesen ugyanúgy néz ki.
  • Mit nem értesz? Csak nem gondolod, hogy a báró a cselédlányt hozta el a bálba a lánya helyett?
  • De kötény volt rajta a kertben.
  • És? Most meg nincs rajta kötény.
  • Nem akarom elhinni, nem lehet ekkora a hasonlóság.
  • Pedig így van. Nagyon hasonlítanak, ennyi az egész.
  • Szerintem, pedig Ő volt a Városerdőben.
  • Te tényleg menthetetlen vagy! Szerintem kérdezd meg tőle!
  • Igen, ez jó ötlet! A vacsora után megkeresem.

A vacsora hátralévő részében a két tekintet újra és újra többször és hosszan összeforrt.

Majd felcsendült a muzsika, Irén első tánca az édesapjáé volt. Sajnos a báli forgatagban szem elől tévesztette Károlyt. A keringő véget ért, a báró büszkén kísérte lányát a helyére. Irén ekkor már megbánta, hogy olyan bőségesen evett a finom fogásokból. A fűző borzasztóan szorította, mozgás közben alig kapott levegőt, úgy érezte mindjárt elájul. Még szerencse, hogy Róza nagymama odaadta a legyezőjét! Az első tanulság tehát meg is volt ma estére: hiába a sok finomság, csak mértékkel ehet belőle legközelebb. Károly azonban nem tévesztette szem elől a lányt és egy percet sem habozott, amint véget ért a keringő, nyílegyenesen vágott keresztül a tánctermen.

  • Szép estét!- hajolt meg udvariasan és kezet csókolt a bárónőnek.
  • Kedves, Károly, örülök, hogy látom- üdvözölte a báró.
  • Szabad felkérnem a kisasszonyt a következő táncra?
  • Sajnos a kisasszony táncrendje egész estére megtelt- válaszolta Alexia.
  • Gondolhattam volna, de akkor esetleg a csárdásnál, annak nincs kötött táncrendje.
  • Igen- mondta villámgyorsan Irén.
  • Úgy vélem, nincs akadálya- mosolyodott el a báró.

Károly mélyen Irén szemébe nézett, áthatóan, igézően. Irén vérkeringése visszatért, sőt úgy érezte nem is élt idáig, az igazi élete csak most kezdődik. Az elmúlt 15 évben csak vegetált, mint a toronyba zárt várkisasszony, akiért most eljött a herceg, hogy kiszabadítsa és végre felfedezze a világot. A teste megtelt energiával és táncolt, táncolt a táncrend szerint, önfeledten, boldogan. A csárdás az est fénypontja volt. A grófné előtáncosokat hívatott, akik mutatták a lépéseket a vendégeknek. Irén még sohasem táncolt csárdást, de ez cseppet sem zavarta. Boldogan nyújtotta karját Károlynak és hagyta, hogy a fiú irányítsa. A vállára tette a kezét, míg Károly átfogta törékeny derekát. Lélegzetvisszafojtva koncentrált a fiú minden rezdülésére. A pillanat kitágult, a tér és idő megszűnt körülötte, csak Károly létezett. Teltek a boldog percek, egyszer csak Károly megszólalt.

  • Lehetséges, hogy már találkoztunk valahol?
  • Igen, a palota kertjében.
  • Igen, igen. És előtte a Városerdőben?

Irén nem értette a kérdést.

  • Elnézést, nem hallottam, talán a zene miatt.
  • Volt már táncolni a kisasszony a Városerdőben?
  • A Városerdőben?
  • Azt hiszem ott már találkoztunk. Nem emlékszik?
  • Nem, nem jártam ott.
  • Nem lehet, hogy mégis?
  • Nem, biztos nem. Most vagyok bálban életemben először.

Károlyt hideg zuhanyként érte a felismerés, hogy Irén még sem az, aki után annyira epekedett. Ujjai meglazultak a lány derekán, fejét lehajtotta. Irén rögtön megérezte, hogy a fiú érdeklődése alább hagyott. Mi történt? Mi rosszat mondott? Az álomvilágból azonban nem tudott ilyen hirtelen felocsúdni, a kémia dolgozott még a testében. Az élmény, hogy élete első bálján, élete első szerelmével táncolhatott annyira fantasztikus volt, hogy napokig eltekintett a részletektől. Három nap múlva Károly látogatóba érkezett a báróhoz. A két fiatal tekintete újra találkozott, ugyanúgy, mint az előtt, mélyen, szenvedélyesen nézték egymást. De Károly nem akart Irénnek udvarolni, nem akart komoly kapcsolatban elköteleződni, fiatal volt még, szórakozni akart. Irén végre összerakta a mozaikot és rájött, hogy a fiúnak valójában nem ő kell, hanem egy másik lány, aki a megtévesztésig hasonlít rá, és akivel Károly a Városerdőben ismerkedett meg. Furcsa érzés volt. Egyfelől megkönnyebbült, hogy nem ő rontott el valamit, hogy valójában nem tehet az egészről. Viszont más szempontból pechesnek érezte magát, és elég rossz tréfának az élettől ezt a dolgot.

 

 

 

Kulacsné Fekete Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Magyar-történelem szakos tanárként dolgozom egy általános iskolában. A világ dolgait a…