„Az év pedagógus költője 2018.” pályázatra beküldött versem

 

Ligeti Éva

Változó idő

útszéli vándor jár…

január goromba

modorban közelít

karol a karomba

s mint a macska játszik

csent gombolyagával

másfelé terelget

nem gondol a mával

 

nehezen viselem…

tűröm ahogy paskol

hajam ágaskodik

akár a kakastoll

szárnyra kap kabátom

míg könnyeim nyelem

dermesztő a világ

úgy elbánik velem

 

fagyos tekintetek

ridegsége kísér

megborzongat a tél

semmi jót nem ígér

körbevesz ködhomály

tért hódító kétség

bizonytalan napok –

fenn isteni kékség

*

Már nem félek a múló időtől,

hidegen hagy, ha jön az elmúlás,

megszűnnek gyötrő kínjaim – kőből

faragott fejfák között hófúvás.

 

Megremegtet mégis a másvilág

szele és az új rémségek tere,

lehet, hogy ott már nem lesznek hibák,

elnyeli a sötétség tengere.

 

Megszokott lesz az üres tekintet

a szellemruhás lélektelenség,

abszurd dolgokra flegmán legyintek –

míg bekebelez a végtelenség.

*

Kéklő csillagvirág a kinyíló égbolt,

a felborzolt felhők körbefonják lágyan

szállnak észrevétlen – mint éveim… rég volt

hamvas ifjúságom, bíbic-röptű vágyam.

 

Nap melege árad, átjárja a földet,

rügyet fakaszt, zsenge levélkék harsognak,

fűzágak festik a földig érő zöldet,

míg bennem a szavak verssé sokasodnak.

 

Zsong a lombos erdő, feléled a világ,

madarak csivitje száll, fülembe fészkel,

rejtekükből bújnak a bogarak, csigák,

szárnyra kelt pillangók cikáznak a fénnyel.

 

Virágzó tavasz édes illatát bontja,

pompás színekben a nyíló magnóliák,

szilvarózsa-zuhatag szirmait ontja –

míg lelkemben szólnak kedves melódiák.

*

Vállára vesz jókora változás,

mint egy óriás nagyot lép velem,

riadt vagyok (de nincs siránkozás)

ingoványos térben az életem.

 

Kapaszkodom, amibe még lehet,

könyörtelen a lét mely elcsigáz,

zilált világban torlódó végletek

szeszélyessége ismét leigáz.

 

Hová tűnik a jó ígérete?

Szaporodnak az abszurd helyzetek.

Feltűnhet még a múlt kísértete?

Nyissunk inkább egy új fejezetet!

 

Ha eláraszt a szavak tengere,

hullámok közt a lényeg elmerül,

még hiányzik az élet fűszere –

versem mögül nézek értetlenül.

*

hullámzó pipacstengerben

ringatózik a nyár

sápadó rét fölött a nap

szárnyaló tűzmadár

 

szinte megvakít fényével

a nappalok heve

fakó lelkemet átfesti

amíg isten szeme

mint villámló tekintetek

lázában a harag

megperzsel s hitetlenségem

torz árnyéka marad

 

pang a füllesztő levegő

lélegzetem nehéz

fojtogató a valóság

mit tétlenség tetéz

 

sajgó mozdulatlanságon

fuvallat áramlik

heves gondolataimmal

hamar eliramlik

szomjas mezők sóhajtoznak

búzavirág kékje

hervad szememben a remény

s a világ szépsége

 

hullámzó pipacstengerben

ringatózik a nyár

hervadó rét fölött a nap

szárnyaló tűzmadár

*

Ahol az ég és a föld

egymáshoz simul,

a Holt-Tisza tükröt tart

a bíbor égnek,

szél fodrozta felhő

foltjához idomul,

míg partszéli fák

remény tüzében égnek.

*

Szeretem az ősz halk rezdülését,

míg zizegnek a falevelek

nézem a ruhájuk perdülését –

ámulok, milyen elevenek!

 

Köröttem lenge szellő sündörög,

egyszer csak váratlan megvadul,

villámok cikáznak és mennydörög,

esni kezd, s hull szakadatlanul.

 

Fénylő cseppeken a nap mosolyog,

lombokon szétfolyó tarkaság,

levelek ághintája imbolyog,

felborzolt avarban kuszaság.

 

Színes álmaim lassan fakulnak,

az elmúlás szelét megérzem,

ősz fényei hajamra simulnak –

s én beleszédülök egészen.

 

Gondolataim szele terelget…

tegnapok fénye átszivárog,

a lázadó múlt láza melenget –

emlékeim a láthatáron.

*

Lefolyik bőrömről a nyár,

földre hull vágyaim lombja,

a boldogság vándormadár…

felhő könnyeimet lopja.

 

Eső illatú a hajnal,

ködcsokrokban a hervadás,

gyászom röpül varjúrajjal

– de mikor lesz feltámadás?

 

Ligeti Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Miért is írok verset?Szeretem a verseket!Megérintenek. Valamit adnak nekem, miközben gondolataim zsongó…