Attól az éjszakától fogva Kicsiny Tommyt nem lehetett eltántorítani. Hiába próbáltuk elmondani neki, hogy valószínűleg csak álmodta az egészet, vagy csak a sok rum okozta érzékcsalódás játszott vele, ő hajthatatlan volt. Szép lassan mindenkit az őrületbe kergetett a sellőlányos meséivel. Hogy éjszakánként azóta is kiül a hajó farára és addig figyeli a csillagok tükröződését a tenger mélykék fodraiban, míg a sellő egyszer csak meg nem jelenik a hullámok között, integet és énekel neki, beszél hozzá. Kicsiny Tommy történetei szerint eleinte csak nézték egymást, majd, amikor a hajósinas félénken megszólította, ő maga lepődött meg legjobban, amikor a sellőlány válaszolt. Azt ígérte, elviszi a tenger alatti palotájába, a párja lesz és együtt fognak élni a víz alatt.

Persze mi tudtuk, hogy mese az egész. Az egy dolog, hogy mit regélnek egymás között a tengerészek a rumgőzös szállásaikon, hogy milyen történekkel szórakoztatják magukat a füstös kocsmák mélyén, de azért azt mindenki tudja, hogy sellők nem léteznek. És ha léteznének is, épp egy olyan kis zöldfülű taknyosnak jelennének meg, mint Tommy? Pont neki? Amikor a hajó tele van érett, erős férfival? Persze Tommy szegény nemrég árvult el, nem csoda, hogy képzeletbeli barátnőkről fantáziál.

Az öreg Brown eleinte még ugratta is, vaskos tréfálkozásai érthetetlen dühöt váltottak ki az ifjú hajósinasból. Hamarosan mindenki ráunt Kicsiny Tommy zagyvaságaira, fárasztotta őket a vég nélküli bizonygatás. Tommy egyszer mégis rávette őket, hogy pár matróz üljön ki vele a hajó farára, de sellőlány természetesen nem jött. Ahogy sejtették, a magyarázat sem maradt el, miszerint a lány csak megijedt a marcona alakoktól. Öreg Jim egyébként egyszer meg is leste amint Tommy az egyik holdnélküli éjszakán kiül a korlátra, de nem látott és nem is hallott semmit a hullámverésben. Mondjuk Jim látása és hallása már nem a régi, de azért, ha valóban lett volna ott valami, és főként, ha valóban történt volna valami, azt azért észrevette volna.

Nem tudni, hogy Tommy haragította-e magára az óceánt a hazugságaival, de az emlékezetes vihar nem volt mindennapi, az biztos. Öreg Jim is megmondta egyébként, hogy a szoknya nem hajóra való, csak felbőszíti a tengert. De nem volt mit tennünk, a kapitány ragaszkodott hozzá, hogy vegyék fel a kis Thomasitát – elárvult unokahúgát – hajósinasnak. Mindenesetre Thomasita, vagy ahogy a matrózok hívták, Kicsiny Tommy abban a viharban tűnt el. Reggelre nem találtuk a lányt sehol. Az öreg matrózok úgy tartják, hogy a hullámok lesodorták a fedélzetről, és vízbe fulladt.

De senkinek nincs mersze megkérdezni a kapitánytól, hogy miért áll kint éjszakánként a taton, a sötét hullámokat lesve a csillagok alatt.

Komor Levente az Irodalmi Rádió szerzője. Történetek dörömbölnek a fejemben.Ki akarnak törni.Néha engedem. Valamikor régen születtem, talán Budapesten,…