2. fejezet

A csapda

 Alexia, bárónő tudta, hogy az első bállal lezárult Irén kisasszony gondtalan gyermekkora. Új életszakasz kezdődött egyik pillanatról a másikra, szinte egy csapásra. Félt, hogy bájos és naiv kislányát felkészületlenül éri ez a hirtelen változás. Eddig szerető családja körében,  lelki  biztonságban, mindentől óvva, védve teltek a napjai. Nem ismert más szándékot, más embert csak magát és közvetlen környezetét. Most, hogy kilépett a világ színpadára, vajon hogyan boldogul majd? Sejtette, hogy lánya nincs felkészülve az életre, nem ismeri az emberek szándékait, mozgatórugóit és saját magát sem. De, hogyan is válhatott volna egy nap leforgása alatt gyerekből felnőtté? Pedig azzá vált, legalábbis a világ szemében, ha lélekben nem is. Ez a tény pedig nagyon aggasztotta. Szerető szíve felismerte a leselkedő veszélyt, de tanácstalan volt.

Irén kisasszony élete valóban fenekestül felfordult, egymást követték a tárasasági események, szinte minden napra jutott egy.  Kocsikázás, lóverseny, színház, teadélután, felolvasó est, táncmulatság vagy bál. Minden program új és csábító volt. Kíváncsisággal tele szinte habzsolta a lehetőségeket. Mindent megakart ismerni, minden érdekelte, mindenhol ott akart lenni, pezsgett körülötte az élet. A rendezvényeken többnyire ugyanazok a fiatalok vettek részt Irén korosztályából. A leggyakrabban Zichy gróf unokaöccsével beszélgetett. Gyula nagyon jó társalgó volt, szinte bármilyen témához hozzá tudott szólni. Vele együtt sokkal otthonosabban mozgott a társaságban. A fiú figyelme mindig körülölelte és észrevétlenül is óvta. Irén azonban csak barátjának tekintette Gyulát. Bár nagyon szórakoztatónak találta, egyáltalán nem tetszett neki. Fehér bőre és vékony szálú, színtelen haja annyira taszította, hogy úgy gondolta ennél csúnyábbat még nem is látott. Az ő szíve még mindig a csodálatos zöld szempár foglya volt. Gyula azonban egyre jobban belehabarodott a bájos lányba, de mindennél jobban félt a  visszautasítástól. Büszkeségén már így is elég mély sebet ejtett, hogy látta Irén nem érez úgy, mint ő. A barátság viszont egyre szorosabb lett, ahogy telt az idő. Már a többiek is észrevették a szövődő románcot, így még nagyobb lett volna a blamázs, ha visszautasítják. Úgy érezte ezt a szégyent nem bírná elviselni. A gőg most már a szerelemnél is nagyobbra nőtt benne. Elvakította és gátlástalanná tette. Egyre kevésbé érdekelték a lány érzései, meg akarta szerezni mindenáron. És az a tény, hogy Irén már nélküle is egész jól feltalálja és jól érzi magát a többiek között, végképp felkorbácsolta és elvakította.

Kulacsné Fekete Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Magyar-történelem szakos tanárként dolgozom egy általános iskolában. A világ dolgait a…