Hazudni nem bűn. Nem, ha az ember az életét félti. Erre pedig minden oka megvan annak, akit olyan felmenőkkel áldott meg az Úr, mint például az én jó atyám. Soha nem fukarkodott az ütlegekkel, hajnalonként a kocsmából hazatérve szorgalmasan osztogatta az áldást a furkósbottal.

Édesanyámat korán magához szólította a Teremtő, ketten maradtunk hát atyámmal, aki attól a naptól fogva mind gyakrabban nyúlt a boroskorsóhoz és soha semmi cselekedetem nem volt eléggé ildomos neki. Bármit tettem, akárhogyan is igyekeztem, mindig talált valami csorbát abban és ezt rögvest buzgólkodott is furkósbotjával tudtomra adni. A többi magamkorú legénykével sem nyílt sok alkalmam kint játszani a poros stradfordi utcákon, az igazat megvallva tartottam is tőlük. Csak néha állt össze bennem elegendő kurázsi, hogy lopva kisettenkedjek a sikátorba, olyankor, mikor atyámat egészen elnyomta a borízű buzgóság vagy a söntés mélye nyelte el újfent. Ha ilyenkor mégis rajtakapott, hát bizony kénytelen voltam mindenféle álságokat és hazudságokat kieszelni, hogy az ütlegeket megússzam. Általában hasztalan. Sokszor csupán sántikálva voltam képes járni, csontom is repedt párszor, jó atyám oly alapos munkát végzett a hátammal. Sokat sírtam, de csak a szolgálóknál és meséikben leltem vigasztalásra, atyám kérlelhetetlen volt és állhatatos.

Így hát félelmemben inkább bent, az alkóv mélyén bújtam meg naphosszat, hazudságaimat történetekké fabrikálva át: regékké régmúlt időkről, komédiákká, tragikus históriákká. Később titkon pennát és papírt is szereztem, imígyen irkálva itáliai szerelmespárokról, északi királyfiakról, borult elméjű királyokról, szerelemféltő rettenetes fekete mórokról és még mindenről, amit csak akartok. Néha eltöprengtem, hogy mutassam-e másoknak is, de igazság szerint túlzottan kicsiny voltam hitben hozzá. Bizony, szégyellem is, de túlontúl rettegtem atyámtól és a többi legényke csúfolódásaitól. Így hát egy szép napon abbéli félelmemben, hogy atyám megtalálja, a tűzre vetettem az egész paksamétát. Mindet.

Amúgy sem voltak valami jók.

Komor Levente az Irodalmi Rádió szerzője. Történetek dörömbölnek a fejemben.Ki akarnak törni.Néha engedem. Valamikor régen születtem, talán Budapesten,…