Ma korán keltem, mert én voltam az ügyeletes. Ez azzal jár, hogy már reggel hétre bent kell lenni, folyamatosan felügyelni a gyerekekre becsengetésig, aztán minden szünetben – gondolom ez minden iskolában így van. A hatóra ötös helyi járattal lementem a pályaudvarra, hogy húsz perc várakozás után felszállhassak az én buszomra, közben még elszívjak egy cigit is. Ilyenkor még eléggé morcos hangulatban vagyok: korán van, hétfő van, hideg van, sötét van, ügyelet van… had ne soroljam. Csoda történt a busz, indulás előtt kerek öt perccel beviharzott az egyes megállóba. Elképzelni sem tudtam minek köszönhető, hogy nem nyolc-tíz perccel később indulunk? Kotorásztam a bérletem után, mikor megláttam a „csoda” okát Gábor bát! Ja! Hát az rögtön más! Gábor bá negyvenes éveiben járó, közepes termetű, mackós alkat, fekete haja már kissé ritkulóban van és néhány ősz hajszál is megjelent a halántékán. Vasalt kék ing, sárga nyakkendő annak rendje és módja szerint. Kezdődhet a mai nap! Imádja az utasokat, remélem mindegyiket annyira, mint bennünket, akik rendszeresen vele utazunk. Vissza is tettem rögtön a bérletemet a táskába, hisz jól ismerjük egymást. Sőt én Gábor bát még régebb óta ismerem, mikor még a szomszédlánynak udvarolt, majd feleségül is vette. Szóval Gábor bá, nálam azért jóval fiatalabb és tegező viszonyban is vagyunk. A suliba igyekvő fiatalokat előre engedem, majd én következem.-Kézcsók kedves tanárnő! Hová igyekszünk ilyen korán?- na erről beszéltem, ahogy Gábor bá ezt mondja, mellé olyan mosoly ül ki az arcára, hogy hihetetlen. Ráadásul olyan hangerővel mondja, hogy még a tizedik ülésen utazók is teljesen tisztába legyenek a dologgal. Látom rajta, elégedett magával, szerintem tudja, hogy ezzel kizökkent a reggeli letargiámból. Persze már én is mosolygok, keresek egy helyet közel az ajtóhoz, hisz nem utazok messze. A suliba igyekvő fiatalok telefonjai pittyegnek, innen-onnan egy –egy igen csak fura dal hallatszik, de nem sokáig. Induláskor Gábor bá egyik kedvencét kell hallgatnunk, vita nem is lehet: Kárpátia dalok, reggel fél hétkor: Magyarnak születtem, Lesz még…, Aztán esetleg egy-két Edda dal: Kölyköd voltam, Gyere őrült, Elhagyom a várost, Ma minden más – ez a reggeli kínálat. De arra is emlékszem, hogy egyszer reggel azért meghallgathattuk a fél hetes híreket is! Ezek után teljesen felébredve a mai napra hangolva érkezem meg a munkahelyemre. A hátsó ajtónál jeleztem, Gábor bá fennhangon hatra szól:-A kedves tanárnő le szeretne szállni! – no akkor már ezt is tudja mindenki! Belenéz a visszapillantó tükörbe, int egyet a kezével, még mielőtt becsukná az ajtókat hallom a Ma minden más dalt az Eddától. Igen ezen a napon minden más, mert Gábor bá a mindig jókedvű kicsit őszülő negyvenes busz sofőr mássá tette. Hétre, mire beértem a suliba már sokkal jobb volt a mai reggel: a nap is felkelt, meleg volt, azt sem bántam, hogy ma én vagyok az ügyeletes.

Gábor báról azt is tudni kell, hogy mikor délután vele jöttem haza, akkor is eljátszotta: – Kézcsók kedves tanárnőt!- mellékelte a rafinált mosolyt is mellé. Akkor tett ki igazán magáért, amikor megjegyezte: – Csak nem hazafelé megy a kedves tanárnő ilyen korán?

Köszi, Gábor, hogy a mai napon még az ügyeletnek is örülhettem!

Clara Dar az Irodalmi Rádió szerzője. Váronné Darabos Klára vagyok, Szigetváron születtem és itt is élünk a családommal.…