Károly továbbra sem adta jelét udvarlási szándékának, bár többször megfordult Irénék palotájában és minden alkalommal elmerültek egymás tekintetének varázsában, a fiú hamarosan külföldre utazott, hogy folytassa tanulmányait.  Irén pedig maradt Gyulával. Kapcsolatuk eleinte csak annyiban különbözött az addigi barátságtól, hogy a társaságban párként kezelték őket a többiek. Máskülönben nem sok minden változott, ami nagyon megnyugtató volt Irén számára. Már-már megbékélt a helyzettel, amikor egy rendezvény után Gyula átölelte és hevesen megcsókolta. Ilyen lenne a csók? Regényekben olvasott már a csókolózás csodálatos érzéséről, most azonban nehezen hitte, hogy ez a hideg és nedves matatás az ajkakon élvezetes is lehet. Próbált finoman kitérni, de Gyula nem tágított, hosszasan és hevesen ostromolta. Hosszú időnek tűnt mire a csók véget ért. Irén pedig örült, hogy túl van rajta. Pár lépés után azonban a fiú újra magához szorította.

  • Akarsz még egy csókot, Kiscicám?
  • Fáradt vagyok, szeretnék hazaérni mielőbb!

Gyula nem erre a válaszra számított. Ő legszívesebben reggelig csókolta volna a lányt. Nem értette mi történt. Valamit rosszul csinált? Nincs tapasztalata, hiszen Irén az első lány az életében, de számára fantasztikus és természetes volt minden. Talán valóban csak későn van és Irén tényleg nagyon fáradt. Próbált megértő lenni és hazakísérte kedvesét. Idővel, azonban az ehhez hasonló helyzetek szaporodtak, és Gyula kénytelen volt felismerni, hogy Irén nem vonzódik hozzá. Rettenetes fájdalmat érzett, de ennek ellenére sem bírt a kedves, ártatlan, bájos lányról lemondani. Irén az övé, hisz már mindenki így tudja. Micsoda szégyen lenne, ha nem tudná megtartani? Nem, azt nem bírná elviselni! Érezte, hogy a lány nem akarja őt megbántani. Talán, ha tudtára adná, hogy mennyire szenved, akkor Irén változtatna a magatartásán. Elhatározta, hogy levelet ír.

Egyetlen Szerelmem!

Bárcsak tudnád mennyire szeretlek! Mikor tekinteted hiába keresem, olyan mintha kést szúrnának szívembe.  Mikor másfelé fordítod arcodat jég dermeszti meg az izmaim. Ha szavaid Hozzám élesek, vagy hidegek elfogy a levegőm. Ha napokig nem láthatlak, mintha az ereimet tépnék ki a testemből. A Veled töltött boldog percek sokszor enyhítik szenvedésem. De aztán elviselhetetlen erővel tör rám a kín, és olyan nagy a szívem fájdalma, hogy arra gondolok inkább ne találkozzunk többé, mert nem bírok ki még egy általad ejtett sebet. Remélem nem hazugság volt, hogy szeretsz? Ne haragudj soraimért, nem bántani akartalak, bizonyára a szerelem teljesen elvette ez eszemet.

                                                           Hűséges Kedvesed:

                                                                                                       Gyula    

Irén elolvasta a levelet és megeredtek a könnyei. Nagyon sajnálta Gyulát, aki a legjobb barátja volt, de szerelemmel szeretni még sem tudta. Sajnálta magát, hiszen színlelnie kellett a boldogságot. Sajnálta az egész szerencsétlen esetet, az egész életét és főleg nem látott semmilyen kiútat. Nem tudott senkitől tanácsot kérni, be volt zárva hazugsága börtönébe. Úgy gondolta, ha most mondja meg Gyulának, hogy sosem szerette, az rosszabb mintha az elején teszi, hiszen az eltelt idő alatt még közelebb kerültek egymáshoz.  A levélből átérezte a fiú fájdalmát és tudta, hogy nem fogja bevallani neki az igazságot. Tovább kell tehát játszania a szerelmes szerepét, sőt, hitelesebben, mint eddig. Pedig a helyzet egyre jobban emésztette.  Az addig mindig életvidám és cserfes lány zárkózottá és csendessé vált. Sokszor vonult félre magányosan: „Biztos szerelmes!” – mondták ilyenkor a többiek.  Az arcbőre megfakult és fogyni kezdett. Néha egész apró események is heves reakciót, vagy dühkitörést váltottak ki belőle. Nem csoda, hogy új udvarló nem legyeskedett körülötte.

Kulacsné Fekete Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Magyar-történelem szakos tanárként dolgozom egy általános iskolában. A világ dolgait a…