Az életünk rögös útján
nincsenek útjelző táblák,
nincs jelzés,hogy merre menjünk
jelöletlen hol pihenünk.

Úgy megyünk, ahogy akarunk
gyorsan vagy lassan haladunk,
néha megállunk, fáradunk
egyhelyben toporzékolunk.

Az irányt is mi válasszuk
néha tilosba is hajtunk,
a sorstól büntetést kapunk
ezekből azért tanulunk.

Elsőbbséget adunk másoknak,
hogy gyorsabban száguldjanak,
ha megbotlunk és elesünk
onnan már nehéz felállnunk.

Ha belsőhangunk megsúgná
a helyes utunk irányát,
lenne sok útjelző táblánk
mit életünkben használnánk.

Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok,  három éve írok verseket, novellákat  és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet.…