Búfelejtő „macska-nyami”

A másnap reggel is ugyan olyan volt, mint a többi. Mindenki rohant, én is mentem a suliba, de előtte Hópihének a tálkájába tettem kedvenc reggelijét: tejbe áztatott zsemlét, egy kis mézzel, és müzlivel, ezt nagyon imádja. El is feledkeztünk az ablakokról.

Hópihe egyedül volt a lakásban, megreggelizett. Utána mancsát nyalogatta, dörzsölgette még mindig álmos szemeit, majd fehér szőrbundáját is rendbe tette, elégedetten nyújtózott és miákolt egy nagyot. Szobáról szobára végigjárta a lakást, erősen gondolkodott.Fergeteges ötlete támadt, mikor felugrott a nyitott ablakba, hogy kinézzen, mi újság a környéken ma reggel.Ez az! Először nyelvével össze-vissza nyaldosta az ablaküvegeket. Berohant a fürdőbe, anya puderes dobozának tartalmát a földre borított, jó alaposan belenyomkodta talpacskáit. Ezek után púder-talpakat hagyott maga után az ablakig, ami a talpán maradt, azokat rányomkodta az ablaküvegre dísznek. Felugrott a konyhaszekrényre, anya kedvenc málna-ételfestékét kilyukadásig rágta. Belenyomta az orrát, rohant vissza az ablakhoz. Orrocskájával apró pontokat nyomott a külső párkány szélére, majd elkezdte kaparászni a párkány alatti falat. Eltartott egy ideig, de megérte. Kaparászás nyomokat már jól lehetett látni a falon mindenütt. Egyértelműen azt szerette volna elhitetni velünk, hogy kiesett az ablakon, és valami nagy-nagy baja történt!Azért még a konyhában hagyott maga után egy kis rumlit: egy-két poharat véletlen összetört, a papírtörlő valahogy körbekerítette az asztalt és a székeket, az étolajból is került egy-két folt ide-oda a padlón, a konyhapulton maradt edények valami csoda folytán ott hevertek szanaszét a padlón. A jól végzett munka után Hópihe lesétált a garázsba, egyik régi ruhás dobozba befeküdt, hogy kipihenje magát, majd kis idő múlva már aludt is. Fél négy után érkeztem haza. Hát ami fogadott! Rögtön arra gondoltam, na ha anya és apa hazajönnek még képesek lesznek rá, hogy Hópihét visszavigyék a menhelyre. Tudtam, hogy miért is csinálta a cicánk mindezt, gondoltam azért besegítek neki egy kicsit! Igyekeztem minél előbb rendet rakni a fürdőszobában, ott könnyebb volt. Közben Hópihét kerestem, hogy megbeszéljük a dolgokat, de sehol nem volt. Biztosan alszik valahol az a világ lustája. A konyhával már több munkám volt, ez idő alatt is az járt a fejemben, hol lehet már Hópihe.  Mire szüleim megérkeztek, így is elkészültem mindennel. Anya első kérdése ez volt:

-Szia Micikém! Mi volt ma a suliban? Mi történt, amíg nem voltunk itthon?

-Semmi különös anya, hacsak az nem, hogy Hópihe eltűnt.

-Ugyan Mici! Még hogy Hópihe! Szerintem az a macska még eltűnni is lusta!- mondta apa.-

-Drágám, már mondtam, hogy van neve: Hópihe! Megkezdődött a macska-keresés! Sokára vettük észre, hogy az ablak körül nem stimmel valami. Odamentünk, hogy közelebbről megvizsgáljuk a nyomokat. Egyértelműek voltak. Minden jel arra mutatott, hogy Hópihe kiesett az ablakon. Lerohantunk, mindenfelé kerestük, kérdezősködtünk, de senki nem tudott semmit. Az én okos apukám egyszer csak megszólal:

-Szerintem, ez a macska, azaz a ti Hópihétek, csak szórakozik velünk! Szándékosan csinálta, azt amit csinált, vagyis hogy véleményem szerint semmi baja nincs, egyszerűen csak elbújt.

Nekem is hasonló sejtéseim voltak már korábban is, de nem szóltam, mert tudtam, hogy a tegnapi napot viszonozza ezzel Hópihe. Inkább csak mosolyogtam!

Csak nagyon hosszú idő múlva találtunk rá a garázsba, ahol a régi ruhák közt durmolt. Ott aludt békésen, mint a világ legjobb cicája. Anya nagyon boldog volt, hogy semmi baja, apa is csak annyit mondott:

-Drága Hópihém! – óriási, gondoltam, apu tényleg szereti a mi cicánkat.Felvette és bevitte a lakásba. Láttam, hogy a cicám nem is alszik, egyik szemét kinyitott, huncutul rám nézett, szerintem majdnem elégedett volt magával. Hópihe még mindig tette az alvást. Apa, anya sajnálgatta, mikor eszükbe jutott a „macska-nyami”!

-Drágám, el is felejtettem mondani, hogy tegnap a kipakolásnál vettem észre, az „afrikai-macska-nyami” csemege a bőrönd aljában marad! Hópihe felpattant a macska-heverőről, apu ölébe kuporodott, fejét apu kezéhez dörzsölte, nyalogatta, lábacskáival vállára kapaszkodott, nyelvével arcon nyalta, annyira boldog volt. Anyunak is hálálkodott. Mikor rám nézett szemében a tegnapi szomorúságnak már a nyomát sem láttam. Ugyan az a pajkos, csintalan kis jómadár tekintett rám, aki mindig is volt.

Intettem neki, azért majd erről lesz még mit beszélgetnünk négyszemközt is! Láttam érit, mire gondolok!

 

 

 

 

Clara Dar az Irodalmi Rádió szerzője. Váronné Darabos Klára vagyok, Szigetváron születtem és itt is élünk a családommal.…