Elmúltak a napfényes nyári napok, reggelente fátyolos, csendes köd ült a budai hegyek lábánál. Az erdő aranyszőnyeggel borított mesebeli tájnak tűnt. A madárcsicsergést felváltotta a lehulló levelek és az őszi szél susogása. Irén gyakran kilovagolt a hűs délelőttökön. A levelek hullottak, mint a könnyei, a nap sápadt volt, mint az arca, a hideg szél sokszor a csontjáig hatolt. A testi megpróbáltatások átmeneti enyhülést jelentettek lelkének szenvedésében. Végül sikerült összeszednie egy komoly tüdőgyulladást. Hosszú, dús haja kiengedve omlott le ágyáról a padlóra miközben mellkasát hallgatta az orvos.

  • Nagyon meghűlt a kisasszony. Mikor történt mindez?
  • Tegnap lehetett, nagyon hűvös szél fújt.
  • Tüdőgyulladás, de van itt még valami. A szívét is nagyon legyengítette a magas láz és a sok köhögés, nem lesz gyors a felépülés.

Irént azonban nem érdekelte a baj súlyossága. Semmivel sem érezte, hogy jobban szenvedne, mint egyébként. Sőt, mintha a lelke megkönnyebbült volna, hiszen a betegség idejére szüneteltetheti a szerelmes színjátékot.

Flóra lépett be, tiszta ágyneműt hozott és az átizzadt takarót azonnal kicserélte.

  • Flóra, olyan régen beszéltünk!
  • Igen, a kisasszonynak fontosabb dolga akadt.
  • Mire gondolsz?
  • Gyula, úrfira, mi másra?
  • És milyennek találod Őt?
  • Jól járt vele a kisasszony az biztos, életerős, vidám fiatalember.
  • Tényleg így gondolod?
  • Nagyon szereti a kisasszonyt, az is látszik.
  • És Neked, tetszik?
  • Hogy jövök én ahhoz? Persze, nem mondom, helyes legény.

Irén döbbenten hallgatott. Nem tudta elhinni, hogy Flóra valóban ezt gondolja Gyuláról. Biztos csak udvariasságból nem akarja megmondani az igazat. Akár így, akár úgy, Flóra sem lehet az az ember, akivel megoszthatná bánatát.

  • Pihennie kell, próbáljon aludni! Gyula úrfi biztos hamarosan meglátogatja!
  • Igen, hát persze.
  • Jó pihenést!
  • Köszönöm.

Irén csak nagyon lassan kezdte visszanyerni erejét, a köhögés sokáig elhúzódott, étvágya egyáltalán nem volt, és a láza is újra és újra fellángolt. Alexia egyre jobban aggódott lánya egészségéért. Irén, pedig végre megkapta azt az együttérzést, amire szüksége volt. Most már mindenki látta, hogy mennyire szenved. Boldogságának illúziója szertefoszlott a külvilág szemében és ez nagyon megnyugtató volt számára. A rend helyre állt, a dolgok majdnem a helyükre kerültek. De valójában a betegség csak menekülés volt, ami a valódi problémát nem oldotta meg, csak átmenetileg enyhítette.

Róza nagymama gyakori látogató volt betegágyánál. Mamika, ahogy Irén szólította, olyan volt, mint egy mesebeli jótündér. Természetfölötti derű sugárzott a szeméből és az egész lényéből. Fürge járása és kecsessége hetvenöt éves korára is megmaradt. Gyönyörű dalokat énekelt és csodálatosan zongorázott. Bár született zenei tehetségét korán felismerték, sosem futott be karriert. Életét teljes egészében családjának szentelte. Szeretetteljes kedvessége mindenkit magával ragadott. Mindig ott volt, ha szükség volt rá, de teljesen észrevétlen is tudott maradni. Ilyenkor csipkéket horgolt vagy terítőt hímzett. És ő készítette a világ legfinomabb roppanós csokoládés habcsókját! A báró édesapját, Mamika hitvesét, csak festményeken látta Irén.  A kettőjükről készült képeken egy karcsú, angyalarcú asszony mellett szigorú, jóval idősebb férfi áll. Vajon Mamika szerelmes volt a férjébe? A festmények alapján nehéz volt ezt elképzelni. Irén tudni akarta, hogy volt-e köztük igazi szerelem, vagy Róza nagymama is úgy járt, mint ő Gyulával? A házaspárnak egyetlen gyermeke született, Irén édesapja.  A családi történetekből tudta, hogy a báró imádta a fiát. És azt is tudta, hogy az édesapja még csak 17 éves volt, amikor a nagypapa meghalt. De sosem hallott Mamika és a férje kapcsolatáról, pedig ez most mindennél jobban érdekelte. Egy alkalommal az elveszett legyezőre és Irén első bájára terelődött a szó. Vajon milyen lehetett Róza nagymama első bálja? Mamika visszaemlékezett a régmúlt időkre, amikor megismerte azt a csodálatos fiatalembert, akiért az életét is odaadta volna… A napóleoni háborúk idején történt Karintiában, ahol született. Szerelmesek lettek egymásba azon a felejthetetlen első bálon. Majd önfeledt boldogságban teltek a napok, hetek, hónapok. Már jegyesek voltak és nyárra tervezték az esküvőt, amikor Napóleon délnyugat felé indította el hadseregét és Bécs veszélybe került. 1809 tavaszán az osztrák hadsereget annak érdekében vetették be, hogy fedezni tudják a hídfőállást és a Bécsbe vezető utat. Mamika édesapja, bátyja és szerelme is harcolni indult. Mindnyájan odavesztek. Édesanyja beleőrült a fájdalomba, majd hamarosan meghalt. Karintia francia kézre került. Róza nagymama pedig Budára a család egyik távolabbi rokonához. Itt figyelt fel a szépségére a megözvegyült, magányos báró. Az udvarlásból hamarosan szerelem, majd házasság lett. Ettől fogva a jóságos báró óvta Mamikát minden bajtól. Neki pedig egyetlen célja volt, hogy boldoggá tegye szeretett férjét és családját. Így éltek 20 éven át boldog szeretetben, békességben.

 

Kulacsné Fekete Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Magyar-történelem szakos tanárként dolgozom egy általános iskolában. A világ dolgait a…