Hiányod megfagyott bennem
Hajamba túr az őszi szél
Emlékszel?
Álltunk az áprilisi szélben…
Most november zúgva fújja
az emlékezés galád halál
énekét a gyertyaláng felé,
s minden csepp könnyem jégtövis
mi a szívembe szúr, s a téboly
bennem a hangodon kacag.
Fagy-bilincs szívemen a bánat.
Szorít míg sírodhoz ér
lábam és a vizes avar
fedi az elmúlás kínjait.
Miért nem vagy itt?
A gyertya ég, a mézeskalács
csak cserép…nem szólsz, nem nevetsz.
Hiányod megfagyott bennem.
Hiába hoztam virágot
Te nem nevetsz.
A temető halotti csendje fáj!
Kacagj már! Kacagj már!
Úgy, ahogy senki sem tudott.
Szívből, élettel teli
ahogy az angyal csilingel,
rázd meg szőke fürtjeid…
fodrásznál voltál
és nevetésed rám ragadt
Miért halottak napján köszöntelek?
Lehet bár száz szál virág
az avar csak zizeg,
bennem a halál nevet
s a mécses házába zárt kis meleg
nem elég olvasztani
a jégcsap könnyeket
november szaggatja
vérző szívemet.
Hívj hát, s megyek!