Lámpák fényében világít még a sárga lomb.
Nem hullt még le mind. Halk neszezés – a gondolat
Emlékek tűnnek fel, a múlt velünk itt bolyong,
Nem ismerem, jelen vagyok, ki jövőt bontogat.

A Tisza csendes, Őt sem ismerem, álmodtam –
Talán egy másik életet, “figyelem” amint
Emlékek törnek, az arcod változik – Nekem
Te nem látod, a “nem csendes élet” rád kacsint.

Elmúlt, talán fáj, talán siratod – Ne temess!
Lesznek még csendes ölelések, duhaj szíved
Kérdései ha felötlenek – hogyan lehess?
Ideje van még. A Hold ragyog, el ne veszítsed.

A Hold halvány tükrében ott a NŐ, ki szeret
Tudom, hogy nem rá gondolsz, és nem őt keresed
Elfolyt idő asszonyai – még sajog szived?
Nimfák? Itt vagyok veled, csak add hát a kezed!

A liliom a Tisza vizéből – elveszett kincs
Ne keresd már! Az idő fogy, az elpazarolt
Lépéseket gondold át, ne hidd, ez nem bilincs.
A sétányon a vízig kísér az elfogyó Hold.