Hogy nem haltunk bele, az nekem jó,

Én akkor magába, s maga énbelém,

Hogy nem érezzük, hogy a földgolyó

Alattunk elúszik csendben, könnyedén.

Az nekem jó, hogy versem víg, bohó,

Nem komoly, minek a költői babér,

És hogy nem kell pirulni lángolón,

Amikor ruháink széle összeér.

 

És nekem az is jó, hogy nem zavar,

Ha másikat ölel karja méla kedvvel,

Én is mást csókolok, a pokolban

A kedvéért ezért nem kárhozom el.

Hogy a nevemet, mely egykor kedves volt,

Kedvesem, éjjel-nappal rendre nem sorolja,

S hogy a templomban, ahol csend honol,

Nem szól miértünk a szent halleluja!

 

Köszönet, hála jár önnek mindenért,

Azért, hogy engem – habár öntudatlan! –

Szeret minden átaludt éjjelért,

A ritka percekért az alkonyatban,

Az el nem sétált holdas éjekért,

S hogy a napfényt más kapta ajándékba,

Mi ketten nem haltunk bele, azért,

Maga – jaj!-  belém és – jaj! – én magába

Dudás Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Régen, 1963-ban születtem. Nyelvszakos tanár vagyok, egész életem a tanítással és tanulással…