Dobolva hull le az őszi eső,
Tekintetem néma, de esdeklő.
Vége a nyárnak, már nem süt a nap,
Sőt, hosszabb az éjszaka mindennap.

Nyárnak vége, hiába esdek, elszálltak már a remények.
Bánat tépi szívemet, mikor kopognak az esőcseppek…
Nyárnak vége, hiába esdeklek, elszálltak a remények.
*

Mereven nézek borús ég alatt,
Örömkönny? Most bizony, nem az fakadt…
Sírnak a felhők, könnyezek én is?
Esőcseppek… vagy könnyezek mégis?

Hullnak az eső cseppek, arcom nedves, én is könnyezek.
Nem, én nem sírok! Akkor miért sósak az eső cseppek?
Hullnak az eső cseppek, arcom nedves, én is könnyezek.

Nem könnyezek, de miért sósak az eső cseppek?
Arcom nedves… hulló eső cseppek a bűnösek…
Nem könnyezek, de miért sósak az eső cseppek?
*

Megint megértem egy őszt, de minek?
Hasznot nem hajtok úgysem, senkinek.
Már nem vagyok egyedül, itt az ősz,
Hűl a levegő és támad, oly’ bősz.

Itt az ősz bánatot kohol, szívemben bánat honol.
Őszi szél mementót dalol, míg tájon tovalohol…
Itt az ősz bánatot kohol, szívemben bánat honol.
*

Esőkönnyek áztatják arcomat,
Sajna, nem irányítom sorsomat.
Megkaptam az élet kritikáját,
Ének okozza család rossz sorsát?

Szívem összeszorul, az eső meg csak hull…
Az ég szürkébe bújt, létem lassan széthull…
Szívem összeszorul, az eső meg csak hull…
*

Azt sosem hittem volna, hogy így járok,
Meg kéne fogalmazni, még mit várok…

Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy így kelljen leélni életem.
Ennyi évesen, szeretetre éhesen, sírva… magányos éjeken…
Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy így kelljen leélni életem.
*

Tekintetem homályos; esendő…
Dobolva hull le… az őszi eső.

Vecsés, 1999. augusztus 30. – Szabadka, 2018. július 18. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, a 3 soros-zárttükrös –öket, szerző-, és poéta társam, Jurisin, Szőke Margit, amiknek a címe: „Miért sósak az eső cseppek?”