Az autó úgy gurult be az udvarra, mint ahogy tigris vonszolja be zsákmányát a barlangba. Lomhán, büszkén, önelégülten. Vezetője, A. B. szemorvos, 48 órás kórházi ügyelet után percekig ült a korom sötétben kaján vigyorral az arcán a státuszát megfelelően szimbolizáló autóban.

-Ez is kipipálva! Jó munka volt, férfimunka! Well done! – rikoltott, és képzeletben jól hátba verte magát.

Az elektromos kapu hangtalanul záródott be mögötte, és a csendbe nem várva rémisztően búgott bele a Hang, amely mostanában egyre gyakrabban kísértette:

Nem kellett volna aláásnod kollégád becsületét, csakhogy te tarts előadást Japánban a neves nemzetközi orvosi kongresszuson…

Az orvos mindig röhögve, egy jobbos vállrándítás kíséretében küldte a megfelelő helyre a Hangot, de ezúttal sikerült annyira felidegesítenie, hogy belement a játszmába, és felháborodottan kezdte támadását. Magából kikelve ordított:

-Mit tudod te, mennyit dolgoztam azon a transzplantációs vizsgálaton, amely meghozta az elismerést! Azok az állandó éjszakai készenlétek, tudva, bármikor lehet riadó, és akkor legédesebb álmomból is ugrás ki az ágyból! Mentővel sietni a kollégákkal az agyhalott donorhoz! Azt hiszed olyan felemelő érzés kivenni egy fiatal motoros szaruhártyáját?!  Aztán a millió pipetta, számítás, hogy eredményemet publikálják valamelyik neves külföldi szemészeti lapban! És most pont a szem a témája ennek a kongresszusnak. Megdolgoztam érte, muszáj volt kicsit piszkos eszközhöz folyamadnom…

A Hangnak esélye sem volt az egyirányú kommunikációban. Úgy döntött, vár az alkalmas pillanatra, hogy gyógyító pengéjével észhez térítse a valaha tisztességesnek tartott férfit.

Az orvos idegesen kaparta elő kulcsát zakója belső zsebéből, és bőrcipőjét lerúgva a nappali sarkába felállított bárpulthoz ment, sietve töltött az olaszok világhírű italából, a grappából, amit legutóbbi orvos kongresszusnak álcázott útján szerzett be.  Már épp lazítani kezdte megfeszült idegszálait, amikor pittyegő sms szakította félbe agglegényhez méltó estéjét.  – Ó, Rézi, ez csak egy alkalmi kaland volt a múlt heti ügyvédbálon, ahová elkísértelek! Ne nyomulj már! – gúnyolódott magában az üzeneten, de rájött, lehet még ebből a kis kapcsolatféléből haszna, és gyorsan bepötyögte, hogy ő is sokat gondol rá, reméli, hamarosan találkoznak. Aztán telefonját lenémítva a dohányzóasztal tükörsima felületére esett a tekintete. Abban a pillanatban nyúlt is a karnyújtásnyira lévő magazin után, hogy lecsapja az utálatosan pipiskedő molylepkét.

-Jaj, de nincs kedvem holnap az apás hétvégéhez!- sóhajtott fel. –  Jópofizhatok majd a fiaimmal valamelyik mekiben, és biztos ezúttal is jól megkopasztanak utána a plázában! Mintha az anyjuk semmi jóérzésre nem tanítaná őket!  A bíróság neki ítélte a fiúkat, akkor nevelje is meg!  – A Hang sejtelmes támadását még a szentbeszéd előtt sikerült visszavernie. – Írok egy smst az anyjuknak, lemondom a hétvégét, hisz beteg vagyok! – és arcán újra kaján vigyor jelent meg. –  Helyette inkább lekocsizok a Velencei Regatta hajós fesztiválra, legalább az kikapcsol, feltölt, elűzi az orromból az undok kórházszagot. Mindig ott vagyok a lagúnák városában, hogy csodáljam a lenyűgöző gondolák, na meg a csodás olasz dívák látványát egy-egy romantikus hídon. Ezt idén se hagyom ki!  Pár óra, és ott vagyok, sőt magammal viszem Rézit is, micsoda romantika! –  ájult el az orvos saját, fenomenális ötletétől, és fáradtsága kezdett semmivé foszlani, ő maga meg felvillanyozódni. Szeme ezúttal a muránói órán akadt meg, rajta újabb molylepkével. – Mi van itt?! Lassan ellepik a testemet is ezek az élősködő lepkék!- morgott bosszúsan.

Az orvos háza tükrözte tulajdonosának a ranglétrán egész magasra való gyanús felkapaszkodását. A drapéria, a kazettás mennyezet, a nagy üvegfal, tágas tér, igényes fehér bútorzat egyszerre sugall szenvedélyt, eleganciát, dolce vitát. Az olasz életérzés nem véletlen, anyai nagymamája, Perla mama hozta be a családba az olasz mentalitást.  Amire az orvos mégis a legbüszkébb, az a tágas nappali falán sorakozó velencei karneváli maszkok hiteles gyűjteménye. Ez a szenvedélye akkor kezdődött, amikor orvostanhallgatóként akkori barátnőjével, Viktóriával először látogattak el a gondolák ősi városába. A karneváli forgatagban, Viktóriával kéz a kézben sétálgatva, őszinte szerelmesként a tömegben sodródva megakadt a tekintete egy rémisztő maszkon. Mint utóbb megtudta, ez a híres Medico Della Peste. Évekig kísértette a látvány, és nem hagyta nyugodni, egészen addig, míg az e-bay-en nem talált egy eladó darabot. Személyesen utazott Velencébe az olasz antik kereskedőhöz, hogy meggyőződjön eredetiségéről. Nagy becsben tartotta, méltó helyet biztosított számára a nappali falán. Alulról kis fénnyel világította meg, mely még misztikusabbá varázsolta. A vendégek sokszor zavartan tekintettek rá, nem értették mibenlétét. Egyedül az orvos tudta, miért fontos számára a maszk. Benne egész hivatásának és személyiségének jelképét látta. Kinézetre az álarc bizarr látványt nyújt: hosszú csőre, hatalmas fekete szemüvege, fekete kalapja kiismerhetetlenséget, megközelíthetetlenséget sugall. Az orvos a valóságban is szerette magát ilyen misztikusnak, izgalmasnak, titokzatosnak, olykor félelmetesnek mutatni. A hosszú csőrszerű nyúlványnak ráadásul gyakorlati haszna is volt egykor: a maszkot a fertőzésektől való félelem miatt viselték az orvosok. Üregébe különböző gyógynövényeket töltöttek, hogy ezt belélegezve védve legyenek a fertőzésekkel szemben. Mellette sorakozott a többi maszk: az aranyozott, díszes, egész arcot elfedő száj nélküli Bauta, amelyet csak arisztokraták viselhettek. Őt követte a Moretta, a fekete fátyolszerű maszk, amely a női szépséget jelképezte. E három volt a kedvence: a karrier, a gazdagság és a szépség megtestesítője. Az orvos ösztönösen vonzódott ezekhez a földi értékekhez. Minden idejét azzal töltötte, hogy életében ezt a triumvirátust felvirágoztassa, piedesztálra emelje.

A férfi smsben röviden tájékoztatta Viktóriát, volt feleségét, hogy éppen influenza gyötri, ugrik a fiúkkal a hétvége, majd szintén smsben hétvégi spontán randira hívta Rézit.  Ezúttal a bőrkanapéra szállt egy molylepke, és pihent rajta mozdulatlanul. Millimétereken múlott, hogy a kis állat ne a súlyos mobil alatt heverjen élettelenül.

Az orvos unottan kezdte kapcsolgatni a csatornákat, és közelgő születésnapjára gondolt. Vajon megint neki kell saját magának rendezni egy hatalmas partit? És kicsit nosztalgikusan emlékezett vissza exfelesége meglepetéspartijaira. Kinyitotta a hűtőt, de néhány konzerven kívül csak pár tojást talált. Telefonja után nyúlt, hogy gyorskaját rendeljen, amikor megszállta a megterített családi asztal hiánya, és hirtelen kezdett ránehezedni kiüresedett életének súlya. Még csak néhány grammos súly, de már érezhető. –  Takarodj! – keményítette önmagát, de a Hang ezúttal erősebb volt, és teli torokkal zendített rá, vette célba az orvos szívét:

-Magad eszkábálta fatrónodon meglásd, leesik látszatkoronád!  Palástod szétporlik, hódolóid hátat fordítanak. Unalmas, múlandó, értéknélküli a látszatbirodalmad, pillanatnyi gyönyörökkel, amik már téged is untatnak! Semmi vagy, láng nélkül, csak por és hamu leszel!

Az orvos először hallgatott, arcán gúnyos mosoly illant át, még imponált is neki a királyi metafora. Majd keze idegesen kezdett járni a bőrkanapé karfáján. A Hang kemény, méltóságteljes szavai elérték büszke tudatát, de szívét nem. Sértett önérzettel védekezett. Nem értette, miért senki! Ő, aki proli családból, kétkezi, munkás szülők egy szem gyerekeként küzdötte fel magát a semmiből, summa cum laudéval végzett az egyetemen! Luxuslakást tart fent a saját maga által kivívott, kiügyeskedett, nagy nehezen kitaposott úton! Magánrendelésén egymásnak adják át a kilincset a betegek! A nők megfordulnak utána, izgalmasnak tartják még így ötvenen túl is!

Dühe és értetlensége elvakította. Fogta a keze ügyébe akadó hatalmas hófehér mészkő galambszobrot, és elementáris erővel vágta a falhoz. A mozdulatban benne volt az évek során felgyülemlett agressziója, komplexusaiból fakadó elfojtott sértettsége. A galamb darabjai szanaszét repültek a szobában. Szárnya nekicsapódott a féltve őrzött Medico Della Peste maszknak. Az először ingázva keresett kapaszkodót a falon. Szemei meredten bámultak az orvosra. Csőrszerű nyúlványa úgy fityegett, mint az ingaóra nyelve. Ő dermedten állt, és a másodper  töredéke alatt lezajló eseményekbe esélye sem volt belekapni. Élete szimbóluma szeme láttára esett darabokra, és tört szanaszét a járólapon. Hosszú csőre szétpattant, és mint méhraj özönlött ki belőle az idők során megdohosodott gyógynövényfűben tobzódó molylepkék hada.  A légtér megtelt a börtönükből szabadult lepkék őrült táncával. Feketeségük kontrasztja szürreálisan hatott a hófehér bútorok között. Zártságukból fakadóan vak, részeg repülésbe kezdtek, hol egymásnak, hol a falnak ütköztek. Ész nélkül keringtek, majd ahogy legyek lepik el a napok óta úton heverő férges, bűzös dögöt, úgy szállták meg szép lassan, és terítették be testükkel a Bautát és a Morettát.

Sáfrány-Tóth Kata az Irodalmi Rádió szerzője 18 éves koromban, nagymamám halálának éjszakáján a tetőtérben a szekrény mögé bújva…