Ne sírj!
Az elengedés nem felejtést jelent.
Bár a magára hagyott búsan elmereng.
Emlékképek sorjáznak tekervényeiben,
Sós könny csordul végig lefittyedt ajakán.
Nehéz sóhaj szakad fel mellkasán.

Te, ne sírj!
Jusson eszedbe a kéz, amely fogott
Ha kellett, megragadott.
Ölelt, szorongatott.

– Aztán ellökött!
Jogosan háborogsz.
De nem tette-e jól,
Hogy szenvedni nem hagyott?

Kél majd nap,
Mikor egy érintésben minden emlék feldereng.
S kezdődik egy új fejezet.

Vagy elmúlik minden.
El az emberek.
Vágyálmok, tengerek.
Marad, ami volt:
Emlék rengeteg.

Potyó Katalin Borbála az Irodalmi Rádió szerzője.2008 márciusában kezdtem írni. Az egyetem első évében.Első múzsám ki más lett…