Másnap persze újabb vizsgálatra rendelték az orvost. A doktor ismét akkurátusan elvégezte az összes rutinművelet: pulzus és lázmérés, a nyirokcsomók kitapintása, a tüdő hallgatózása. Mindez másfél hónappal ezelőtt még megnyugtató volt Alexia számára, mostanra azonban elhatalmasodott az anyai aggódás és elveszett a bizalom.

  • A betegségnek szerencsére már nincs nyoma.

Alexia elkerekedett szemmel nézett. A diagnózis egyfelől megnyugtató volt, másfelől viszont a tegnapi rosszullét jelentősen megkérdőjelezte a helyességét.

  • Kedves, Doktor, nagyon nyugtalanok vagyunk. A kisasszonynak nincs étvágya és még mindig nagyon gyenge.
  • Igen, értem. Viszont a tüdeje tiszta, semmilyen zörej nem hallatszik. A gyulladás is elmúlt. Valóban jobban kellene éreznie magát. Fizikailag semmi nem indokolja az étvágytalanságot.
  • Fizikailag semmi?
  • Így van. A panaszok lelki vagy idegi eredetűek.

Döbbent csend követte a megállapítást.

  • De hiszen az lehetetlen! Milyen lelki baja lenne Irénkének, nem tudom elképzelni! Hogyan mondhat ilyet, hiszen jól ismer minket?

A felgyülemlett feszültség és a váratlan fordulat könnyekre fakasztotta Alexiát.

  • Nyugodjon meg, bárónő, kérem.
  • De, hát mindene megvan és szerető család veszi körül?
  • Természetesen és biztos lehet benne, hogy nem Önök tehetnek róla. Valószínű, hogy a kisasszonynak egy kicsit érzékenyebb az idegrendszere és a serdülőkori változások ezért jobban megviselik. Olyan apró dolgok állhatnak a háttérben, amire nem is gondolnánk.

Alexia csak félig fogta fel a doktor szavainak értelmét, valójában még mindig teljes tagadásban volt és nem értette hogyan lehetne mindez igaz.

  • Hogy érti azt, hogy gyenge az idegrendszere? Hiszen mindig éleseszű, kiegyensúlyozott és vidám volt. Azt állítja talán, hogy megbolondult?
  • Szó sincs róla. Csak érzékenység és búskomorság. Előfordul ebben a korban.
  • El van keseredve? De mi miatt?
  • Nem tudjuk kitalálni az okát és talán meg sem értenénk.
  • De akkor mit tehetünk?
  • Hamarosan jobban lesz, ne aggódjanak! Legyenek megértőek és türelmesek. Minden program, ami leköti vagy eltereli a figyelmét segíthet. Én pedig majd gyakrabban meglátogatom.
  • Feltétlenül, nagyon számítunk a segítségére a továbbiakban is.
  • Minden rendben lesz, nyugodjon meg!

Délután Alexia barátnőjét várta teára. Gondolataiba mélyedve ült a szalonban, amikor megérkezett a „hóbortos grófnő”, Brunszvik Terézia. A mindig jókedvű, tetterős bárónő hangját rögtön hallani lehetett, amint a palotába lépett.

  • Csodálatos nagy pelyhekben esik a hó, micsoda szép a táj errefelé! Kedvem lenne hóembert építeni!

A szalonba lépve azonnal észrevette, hogy Alexia nincs jó hangulatban. Terézia okos és művelt volt, valamint jól értett az emberekhez. Sok ellenállásba, meg nem értésbe ütközött maga is élete során, de megvolt az a tulajdonsága, hogy hitt magában és amit eltervezett azt mindig keresztül is vitte. Sok mindent látott és tanult utazásai alatt, amiről úgy gondolta, hogy megvalósítja itthon is. Így hozta a karácsonyfa-állítás divatját Bécsből Budára. Ő állította az első karácsonyfát Magyarországon az általa alapított kisdedóvó intézetben.  Alma, dió, mézeskalács, cukorangyalka díszítették a fát a gyerekek kedvéért, akik a fáról szedegedhették az édességeket.

  • De jó, hogy itt vagy, Barátném!- sóhajtott fel Alexia.
  • Nem ismerek Rád, Kedvesem! Mi aggaszt ennyire?
  • A tehetetlenség. Egyszerűen nem tudom, hogyan lehetne Irént kirángatni ebből az elkeseredett hangulatból. Kérlek segíts nekem! Mit tegyek?
  • Talán a karácsonyi készülődés elterelné a figyelmét, állítsatok karácsonyfát, azt minden gyerek imádja!
  • Ó, bárcsak segítene! Biztos voltam benne, hogy lesz valamilyen jó ötleted. Máris bizakodóbb vagyok, hogy itt vagy velem!

Irén valóban csodálatosnak találta a karácsonyfa állítás ötletét. Segített a cukorkák és diók csomagolásában. A konyhán cukormázból angyalkákat formált és mézeskalács figurákat sütött, hogy majd a fán ékeskedjenek. Az egész palotát áthatotta a készülődés és a várakozás izgalma.

  • Miénk lesz a legcsodálatosabb karácsonyfa, Mama!

Elérkezett a fenyőfa kivágásának napja. A báró az erdészt hívatta. Irénke természetesen ebből sem akart kimaradni. Az erdész megérkezett kutyájával az oldalán, aki elmaradhatatlan volt mellőle, mint az árnyék úgy követte gazdáját az okos állat. A lovak mögé szánkót kötöttek és a csapat megindult kiválasztani a karácsonyfát. A téli erdő varázslatos volt, a levegőt harapni lehetett. A választott fenyőfát a tágas ebédlő közepére állították. Az isteni fenyőillat rögtön beborította a termet, a fa olyan szép volt, mintha rajzolták volna.

Másnap délután gyülekeztek a vendégek és családtagok, de meghívást kapott a palota személyzete is. Mennyi vágy és remény fűződött ehhez az esthez! Szívdobogva várták, hogy megszólaljon a csengő. Hatkor hármat csengettek, az ebédlő ajtaja kinyílt és mindenki áhítattal lépett a palota első karácsonyfája alá.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kulacsné Fekete Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Magyar-történelem szakos tanárként dolgozom egy általános iskolában. A világ dolgait a…