Határtalan mélység ül a szemedben.

A könny-rótta utakon kalandozom csendben.

A szépség szemedben véghetetlen. Mérhetetlen.

Húnyástól húnyásig örökkévaló.

Eme könny-itatta, -barangolta barlangocska

A paletta megannyi árnyalata.

Legyen akár kékesen derengő esteli fény,

Vagy mint a tengerbe merített kristályedény,

Zöldellő fűszálak friss tavasza,

Búzaföldek megcsillanó aranya.

A rőt leveleken játszó Nap első sugara,

Tán a halk csendben megbúvó erdei moha,

mely sötétjébe burkolózva nem mozdul soha,

csak ha a szél

rojtos hajába ér.

Legyen akár a néma fekete este

óhatatlan teste,

mely a földet felülről lesve

finoman szőtt fátylával észrevétlen belepte.

Pillantásod húnyástól húnyásig örökkévaló.

Szép szemed az áldó Nap kegyeltje,

Léte a fény,

Igazi valója mégis

A bőven áradó Remény,

minek anyaga, mint a gyémánt: kemény,

melynek sugarai nélkül nem él!

S a sudár pillák melegében lakó

Fényes és törékeny remete-apó,

Ki ájtatos csendben, árván, némán

Valódi csiszolatlan gyémánt:

Minden húnyástól húnyásig örökkévaló.

Örökké való.