Posted by
Posted in

Nékem a Karácsony..

Edit Szabó : Nékem a Karácsony Nékem a Karácsony biz’sokszor nem álom, nagyon visszavágyom gyermek örömébe. Kis fenyőfa régen, terasz közepében ontotta illatát, égtek rajta gyertyák. Végtelen örömünk, ránk talált ünnepünk, Jézus születése, nékünk jelenléte. Nékem a Karácsony, még volt a családom, békesség, szeretet, ünnep volt veletek. Gyermekek öröme, felhőtlen érzése, ünnep tisztasága repült a […]

Posted by
Posted in

Állatbújócska

Néhány állat furán játszik: a szavakban bújócskázik. Elrejtőzik, s mi lesz ebből? Más jelentést kap innentől. Nézzük versben, szépen sorban, miről szólhat, fejtsd meg gyorsan! Kitaláltad, Bence? Súgd hát a fülembe! Lakóházát hátán viszi. Nehéz neki? Hiszi piszi! Komótosan, lassan halad, csíkot húzva sosem szalad. Kacskaringós töltelékkel vetekszik a főzelékkel. Nagy kedvenced, Zsiga, a kakaós […]

Posted by
Posted in

Esti dal

A cselló bús hangja betölti az egész hangversenytermet. Zengésébe belehallom a jól ismert szöveget. Erdő mellett estvéledtem, subám fejem alá tettem, összetettem két kezemet, úgy kértem jó Istenemet. A dallamot vibrafon kíséri. Anya és lánya jutalomjátéka. Két művészé, egy vérből. Az utolsó akkord lecsengése után nem hangzik fel a taps. Néma csend uralja a sorok […]

Posted by
Posted in

A pad

Nem volt könnyű gyerekkorom. Már akkor keretek közé szorítottak. Vágtak, gyalultak, csiszoltak. Csak úgy röpködött a sok faháncs az asztalosműhelyben. Miután kialakult a világnézetem, öt oldalbordát kaptam. Majd barnára festettek, és kikerültem a nagybetűs életbe, az utcára. Hó és eső tisztított, fagy edzett. Kutyák és madarak hagytak rajtam titkos jeleket. Szomszédos padtársaim túl messze kerültek […]

Posted by
Posted in

Végállomás

Fáradtan, magába roskadva ült a férfi a buszon. Mintha élete nyolcvanhárom évének összes gondja egyszerre szakadt volna rá hirtelen. Arcát tenyerébe támasztotta, halántéka kis híján a remegő ablaküveghez ért. Másik kezében kopott irattáskát szorongatott. Combján a világos vászonnadrág izzadt redőkbe gyűrődött, a hajlott üléstől inggombjai közül fehér trikó buggyant elő. A nagy melegben minden ablak […]

Posted by
Posted in

2018.05.21

Fehéren, Némán, Szelíden: Megállok Melletted. Nézek a végtelenbe, Fátyolos szemedbe. Veled sírok, Nevetek. Lelkem terhes. Mondd: Milyen a terhes lélek? A születendő lélek? Szülhet? Születhet? Elvetél? Remél? Válaszolsz? Nem. Te sem. A többiek sem. Sóhajtok: Elmentél. Könnyebb lettem? Vagy Nőttél terhem?

Posted by
Posted in

2017.05.24

Vallanék Töredelmesen egy szóban: elég! Jönnek! Akarnak! Téged! Védelmet! Élelmet testnek, léleknek. Minek? A mának, Mamának, papának. Holnapnak. Holdnak, Napnak. Ah dehogy! Nem is akarnak Téged. Tudatlanul, Tudat alatt, Csak remélnek. Fogatlanul, Fogalom híja. Pedig Volt, Van, És lesz! Dögvész, Ravatal, Hiéna.

Posted by
Posted in

2017.06.12

37 perc 27 fok. A város megfagyott. Csendéletek sora. A padon bágyadt pöffedt pár. Rezzenéstelen zöld lombkoronák. A roller sem siet. Egyetlen kis rózsaszín bukósisak, a maga tán 6 évével döngicsél el mellettem, mint egy nyughatatlan méh, aki ebben a virágporos júniusban még jóllakni nem tudott.

Posted by
Posted in

Honvágy

Ha más nem is, Ti vártok ugye? Drága hegyeim, Megyek! Nyomban ott leszek! Öleljük majd egymást újra, Mint egykor. Zúgó patak. Zöld takaró. Selymes szó. Semmi harag. Kövek. EMBEREK. Rejtsetek el! Szeressetek! Várjatok meg! Megyek! 2015.06.15