Az Édesapámat nagyon sokat szerették. Igazi társasági zenész emberként hegedű játékával az emberi szívekhez könnyen hozzá tudott férkőzni. A következő történetet saját elbeszélése szerint szeretném tovább adni.

Reggel, nem kellett költeni. Hiába későn feküdt le, korábban ébredt, mint máskor. Mikor felöltözött, kiment az udvarra, összeszedett egy pár botot és bevitte a konyhába.  Anyja, reggelit készített. Amint meglátta fia kezében a botokat, megkérdezte, minek az a sok vékony pálcika? Zolika selytelmesen mosolygott, de nem szólt semmit. Ekkor már testvérei is  ébredeztek és ott lábatlankodtak anyjuk körül. Zolika sorba állította őket, mindegyik kezébe két pálcikát adott, a sajátjában is hagyott kettőt és felszólította őket, csinálják azt, amit ő. Elkezdte énekelni a boci-boci tarkát, és mintha hegedülne, egyik pálcikán húzta a másikat. Mikor már minden gyerek utána csinálta és énekeltek is, Ő már csak vezényelt az egyik pálcával. Anyjuk sírva csókolta végig mint az öt gyermekét, magában pedig ezt gondolta: Ennek a gyereknek, ha törik, ha szakad, meg kell tanulni hegedülni!

Délután, ahogy megígérte, elment fiával a cigányprímáshoz.

A Gordonon lakott, ahol több más zenész család is. Tudta, ezek a vendéglőkben, éttermekben játszó zenészek jó körülmények között élnek. Arra viszont nem számított, hogy az egész családja tiszta, rendes. A prímás felesége éppen főzött. Tiszta kötény előtte, a porontyok(gyermekek) tisztán felöltözve, a kisebbek játszottak, a nagyobb fiúk kezében valamilyen hangszer és apjuk segítségével gyakoroltak. Benedekné amint meglátta ezt a családi idillt, megnyugodott.

Fáradjanak beljebb, invitálta Balogh úr, és már tolta is elé a széket. Nagyon örülök asszonyom, hogy elkísérte fiát, így megbeszélhetjük a tanítás feltételeit. Nem árulok zsákbamacskát, őszintén meg mondom, nem szoktam tanítással foglalkozni idegeneknek, Viszont kedves fia, olyan érdeklődéssel szemlélte a zenekar hangszereit, elhatároztam, kipróbálom tehetségét. Úgy gondoltam, még meg nem bizonyosodom szorgalmáról, addig nem kérek semmit a taníttatásáért. Amint látja, az én fiaim még kicsik, így nem sok esélye van annak, hogy rövid időn belül zenekaromba játszanak. Az ön fia pedig már olyan korban van, ha elsajátítja a játszást, akkor alkalmazni tudom segédhegedűsnek. Természetesen, ez rajta múlik.

Zolika mind ezt, szájtátva hallgatta, és érezte, álma valóra válik. Balogh úr ekkor feléje fordult és így szólt hozzá: Ne bízd el magad, mert egy hónapig a hangszert nem adom a kezedbe. Először meg kell tanulnod az elméletet. Többek között: Egy hangsor hány hangból áll, mi a félhang, lágyhang, mi a skála, mi az, hogy oktáv, stb. Ha mind ezt tudod, akkor meg nézzük, a hegedűn is hol találod. Hány éves is vagy? Tizenhárom, felelte Zoli. Az iskolában hatodikos, de apukámmal is gyakorolom a köműves szakmát. Vele is járok már dolgozni, mert én is köműves leszek.                    Ez mind nagyon helyes, de ha zenész leszel, sokat fogsz éjszakázni. Fogod bírni mind a kettőt? Hozzám egy héten háromszor gyere, majd meglátjuk, hogy haladunk. Jó lesz így? fordult Benedekné felé. Abban biztos vagyok, amit fiam elhatároz, azt végig csinálja. Felelte a boldog anya.

Elköszöntek, Zoli pedig apjához ment a munkahelyre, hogy neki is segítsen a munkájában. Hordta a maltert, homokot, cementet, mikor, mire volt szükség. Este pedig ment újságot árulni. Sajnos, a Nagy Háború utáni években , így éltek a családok. Gondoljunk bele, napi három féle kötelesség 13 évesen. Hiába volt az iskolába is jó tanuló, arról szó sem lehetett, hogy felsőbb iskolába menjen. Miből tanulhatott volna? Nyolc éhes száj várta, apja egyetlen keresetét.

Mire kijárta a 6. osztályt, komoly segítője lett apjának a szakmában. Már nem járt újságot árulni esténként, viszont naponta járt Balogh úrhoz gyakorolni. Mestere, egyre jobban meg volt elégedve vele. Egy szép napon elővette a hegedűt is. Beavatta a hangszer rejtelmeibe. Már tudott skálázni, mikor mestere meg engedte, hogy haza vigye a hegedűt. A család is nagy hálát érzett mind ezért. Zoli pedig egyre több nótát is tudott játszani. Ekkor anyja, újból elment vele a mesterhez: Kedves Uram! Csodát művelt a fiammal, szeretném ha elárulná, mivel tartozunk.                 Őszinte leszek, a fiú tudására én is büszke vagyok, felelte. Hatalmas tehetség rejlik ebbe a gyerekbe, kár lenne érte, ha hagynánk elveszni! Megbeszéltem a családommal, hogy a házunk javításra szorul, és ha a férje elvállalná a kisebb javításokat, ez lenne a fizetség .Ebből a munkából a fia is kivehetné a részét, neki pedig ez lenne a köszönet. A fiúra visszatérve, ősztől a zenekarba is tudnám alkalmazni. Ehhez viszont szükséges, a Vizsgabizottság működési engedélye is.

Így lett Zoli 15 évesen zenekari tag.

Az út ezután már a prímásságig vezetett. 17 évesen saját zenekart alapított, Zenekarával egyletekbe rendezvényekre járt. Későbbi időben játszott a Miskolci Polgári Kaszinó Zenekarában is .

 

 

 

 

 

 

Benedek Erzsébet az Irodalmi Rádió szerzője. Gyurjánné Benedek Erzsébet, 75 éves nyugdíjas vagyok. Az irodalmat, történelmet mindig szerettem,…