Ki viszi át a szerelmet a túlsó partra?

Az erdők sűrűjében
Csillapodik a tél hidege
A hótakaró alatt
Haldoklik a fák lehullott levele
Száz, meg száz apró magvacska elterülve
Arról ábrándozik, hogy talán egyszer
Sudár, büszke fa lehetne belőle
Az élő természetnek
Ősidők óta az a terve
Hogy a teremtés titkait
Megszülető utódokba rejtse
Az ember pusztítja a földet
Szennyezi az áldott természetet
A Föld mélye erre válaszol
A magmából dühösen új szárazföldet teremtve
Megnövekszik ezzel az ember élettere
Élhető új szigeteket teremtve
A gyermekáldás a természet csodája
Mitől szivük, lelkük megtelik szeretettel
Aki csak születendő gyermekét várja
Bár az élet nehéz terheket rak vállára
Micsoda euphoriát nyújt csupán csak látása
Szélben hóban,vagy nyári kánikulában
Munkahelyén, társaságban, vagy hűvös magányában
Angyalléptekkel jár, s elvész haragosa,
Mindenütt csak barátokra talál
Hát még ha egyszer unokája születik
Mindenütt pillangó szárnyakkal repdesik
A régi szerelem szivében újra születik
Az unokák ölelése,s bájos mosolya
A szerelmet szívünkből,lelkünkből
Biztosan átviszik a túlsó partra

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100…