Puha párát hoz egy gyenge szellő,

nem sokára elered a megmentő eső.

A köztünk levő szakadékot a víz kitölti,

hogy átevezhess hozzám, megteremti.

 

Ha ez a csapadék időnként nem volna,

állhatnánk egymástól elhagyatottva.

A sorvadó vágy idővel elszáradna,

fonnyadtan esne bele a mély lyukba.

 

Amikor a ladik alá víz lopózik,

szívünkbe mindig boldogság költözik.

Ad néhány lopott órát a szikrának,

hogy tovább éljen a vágyáradat.

 

Jössz, jössz, amikor csak tudsz felém.

Várlak, mindig várlak, itt vagyok én.

Lényed jelenléte, lelkem etetése.

Benned ég reményem teljessége.

 

Ringatózom szemed melegében,

elolvadok a mámor szédítésében.

Forró leheleted átjárta a testem,

te az enyém én a tied lettem.

 

 

Van úgy, hogy a víz ismét elapad,

nem ad utat mindig a csónaknak.

Üresen hagyja a rettentő mélységet,

megint távol tartva bennünket.

 

De mi újra harcolunk az útért.

Gondokból kemény követ öntünk,

völgyszoros fölé hidat emelünk.

Hajt, etet a vágyba vetett hitünk.

 

A tér majd lassan kiegyenlítődig,

Áhított álmunk egyszer beteljesedik.

Addig is mondd sokszor: szeretlek,

hogy én is tovább  szerethesselek!

 

 

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…