A láp foglyai II. RÉSZ
Már mindenki békésen aludt, de Zsadánnak nem jött álom a szemére. Gondolatban már bejárta a nádast, mindent eltervezett.
Néha gondolatai elkalandoztak, eszébe jutott az a szép nap, amikor megismerte feleségét Ankiszát.
Ő volt a legszebb lány a környéken, barna haja csak úgy lobogott a szélben, amikor lovával vágtatott. Bátor lány volt. Ott ismerkedtek meg, ahol Ankisza a lovát pihentette, azon a kicsi erdei tisztáson. Már akkor eldöntötte, hogy senki más nem lehet a párja, csak ez az elbűvölő teremtés.
Majd amikor a gyermekeik születtek sorban, micsoda öröm volt mindegyik érkezése. Milyen szép lett az életük velük. Most mélyen alszanak, milyen békés az éjszaka.
Gondolatai visszazökkentették a fájó jelenbe, félelem fogta el. A tatárok elől el kell rejtőzniük. Csak forgolódott egész éjszaka, gyötrődött, féltette a családját. Talán ez az utolsó nyugodt éjszakájuk, meg kell védenie őket, innen menekülniük kell.
Hajnalodott, még akkor sem aludt, csend volt, nagyon nagy csend. Nézte lányait elmerengve, majd fiára tekintett. Milyen szép szál legény lett belőle, akár a családot is rábízhatnám már, hisz mindent megtanítottam neki.
Vigyázva felült, majd kiment ház elé. A nem messze elterülő nádasból egy fácánkakas rikoltozva repült fel, biztosan rókától ijedhetett meg, gondolta magában. Ilyenkor minden apró zaj félelmetes.
Már elég világos volt, leült a ház előtti nagy farönkre. Szerettek itt üldögélni mindig a feleségével, jókat beszélgettek esténként.
Úgy gondolta, ma reggel megbeszéli feleségével, hogy ezt az estét már nem töltik idehaza. Helyet keresnek a nádasban.
Felesége kezét érezte a vállán, majd Ankisza leült mellé. Érezték, hogy most nagyon fontos beszélgetésük lesz.
-El kell mondanod mi történt tegnap, nekem is tudnom kell, a te gondod az én gondom is !
Zsadánból megeredtek a szavak.
-Attól félek, hogy tegnap Sáta fiunk tatárokat látott a közelben, bizony itt hamar ránk találnak, nem vagyunk biztonságban. Ma a nádasban elkészítjük a helyet, oda beköltözünk mind addig ott maradunk, míg a tatárok portyázása véget nem ér. Ma pakolj mindent össze a házban, a lányokat készítsd fel erre az életre. Ott nem játszadozhatnak, nem sírhatnak, hangtalanul kell értenünk egymás szavát. Tüzet nem gyújthatunk, mert benne éghetünk a nádasban, meg egyébként is a füstöt messziről is látni lehet, nem hívhatjuk fel magunkra a figyelmet. Ez lesz az egyetlen menedékünk, reméljük, hogy túléljük.
-Mikor indúltok?
-Azonnal fel is keltem a fiam, nem vesztegethetünk el egyetlen percet sem!
Pár perc múlva már Sáta is készen állt az útra, magukhoz vettek pár szerszámot és elindultak a nádas felé. Ismerték jól, mint a tenyerüket, csak egy helyen lehetett megközelíteni a nádas közepét, egyébként máshol a lápos talaj nem engedi ki többé azt, aki rálép.
Szótlanul haladtak befelé, a nád levelei hasogatták bőrüket. Már ez sem számított, csak az hogy, egyszer ide elbújjanak, legyen még idejük a családdal ideérniük.
Ha a faluban maradnak, akkor meghalhatnak, itt a nádasban viszont a farkasok támadhatják meg őket.
Hozzáláttak a nád vágásába, fekhelyeket készítettek és egy nádkunyhót a fejük fölé. Az állatoknak is helyet kerestek, mert a lovat és a tehenet is be fogják hozni.
Ankisza ez idő alatt, lányai segítségével mindent összepakolt, takarókat, párnákat, ruhákat. Edényekbe vizet készítettek, de bizony kevés volt az edény. Amikor végeztek, leültek, Ankisza átölelte lányait, olyan szeretettel és féltéssel, ahogyan csak egy anya tud ölelni.
Zsejke félősen bújt közelebb, Künde és Zalóta mindent megértett, amire anyjuk kérte őket.
-Tudjátok, most ahová megyünk éjszaka nagy lesz a sötétség, de én majd átölellek benneteket és nem fogtok félni, csak nagyon kell figyelnünk egymásra is! – biztatta a lányokat .
A nádas felől lépések hallatszottak, mind a hang irányába néztek és már menekültek is befelé négyen a legközelebbi bokor mögé.
Folytatása következik

Kozma Barnáné vagyok, Álmosdon élek. Mindig szerettem a mesék világát, gyermekemnek is tovább adtam a mesék szeretetét. Úgy…