A láp foglyai III.RÉSZ

Lassan előmerészkedtek mivel meglátták, Zsadánt és Sátát. Féltek már mindentől, egy faág reccsenése elég volt ahhoz, hogy összerezzenjenek.
-Indúlhatunk is, mindent összepakoltunk. A lányok is tudják a dolgukat, a kis Zsejkét meg az ölemben viszem!-szólalt meg Ankisza.
Zsadán a ló hátára sok mindent felpakolt, ő vezette a lovat így índultak el. Sáta a tehénre felpakolta a nehéz dolgokat, a lányok kezükbe fogták az összekötött ruhájukat. Ankisza még becsukta házuk ajtaját, maga sem tudta mi értelme van, de ezt tette.
Zsadán hangosan ráripakodott.
-Nincs idő, azonnal gyere!
El is indult, igaza volt férjének, csak úgy szeretett még álldogálni egy kicsit,lehet talán utoljára, ki tudja. Jobb is így , mert itt nem maradhatnak.
Lassan távolodtak a falutól, ahol még pár család maradt. Már a hajlékony lápos talajon lépkedtek, a nád takarásában voltak, amikor a falu felől hangos idegen szavakat hallottak. Kiabálások, jajveszékelések. Ankisza és Zsejke ment legutoljára és amint hátrafordult látta a füstöt. Égtek a házak, a tatárok rajtaütöttek a falun. Nem állhattak meg, de könnyei patakokban csorogtak arcáról.
Zsadán egyre szaporázta lépteit, a többiek is így követték. Pár perc pihenőt tartottak. Alig tudtak megszólalni. Zsadán halkan megszólalt.
-Innentől kezdve, egy hangos szó nem lehet, amint megérkezünk, lepakolunk és figyelünk. Közel vagyunk már, ne féljetek! Amikor megérkezünk még annyi vizet ihat mindenki, amennyit kíván, de holnaptól mindenkire kiszámoljuk az élelmet és a vizet. Nem tudjuk meddig kell itt bújkálnunk!
Vizes volt a lábuk mire megérkeztek, a nád levelei is élesen karcolták bőrüket, de még ez is boldogsággal töltötte el őket, hisz egyelőre megmenekültek. Együtt van a család.
Amikor végre megérkeztek, mindenki tudta a dolgát és gyorsan mindent elhelyeztek, nem szóltak egymáshoz, csak a nádas susogott. Esteledett, micsoda sötétség borult itt rájuk.
Ankisza lefektette a lányokat, már Sáta is aludt. A nádkunyhó előtt férje mellé ült, átölelték egymást.
-Most életünk legnehezebb időszaka következik! –mondta Zsadán. Tudnod kell , hogy hiába gyújtották fel a falu házait, lőtték le nyilaikkal az ott maradottakat, ők még nem távoztak el!
-De már semmi és senki nincs a faluban, mit keresnének még mindig itt a tatárok!- suttogott Ankisza.
-Hallomásból tudom, hogy különös harcmodoruk van a tatároknak, nekünk is ehhez kell tartanunk magunkat! Amikor már úgy tűnik, hogy bevégezték dolgukat visszavonulnak, mintha eltávoznának, de ők csak lesben várnak, szinte szimatolnak. Majd az adott pillanatban újra támadásba lendülnek. Tüzes nyilaikkal még a vágtató ló hátáról is pontosan céloznak. Útjuk során csak pusztítás van, mindent felégetnek, mindenkit megölnek, akik útjukba kerül.
-Nagyon félek, még jó hogy a hold világít, így valamit még látunk is!- bújt közelebb férjéhez Ankisza.
Csörtetés hallatszott, Zsadán felugrott, ráparancsolt feleségére, hogy menjen a kunyhóba és azonnal keltse fel Sátát.
Szemek villogtak a sötétben, farkasok leselkedtek rájuk. Támadásra készültek, amit nehéz lesz kivédeni. Zsadán és Sáta ütötte a farkasokat, ahogyan csak bírták, de azok egyre agresszívabbak voltak. A lovat megtámadták, körbeállták, harapdálták. A ló menekülni próbált, pár métert megtett de a láp nem engedte tovább, hasáig elmerült. A farkasok azonnal enni kezdték, nagyon sok farkas rohant oda enni.
Ezen az első éjszakán már oda lett a lovuk, de azzal biztatták magukat, hogy a ló mentette meg őket, hisz ha az nincs akkor őket falják fel a vadállatok. Rosszabbul is végződhetett volna,így legalább napokig nem támadnak a farkasok hiszen, lesz mit egyenek.
Sátát nagyon bántotta, hogy szeretett lovát nem tudta megmenteni. Hajnalig fenn voltak, dehogy is tudtak volna lefeküdni.
Hajnalodott, egyre jobban lehetett látni. Jól esett a szemüknek a derengő fény a nagy sötétség után.
Lovak dobogását hallották a hajnali csendben a falu felől, tatár vezényszavak pattogtak, kiabáltak egymásnak.
Zsadán és fia egymásra néztek,tudták a mészárlás még nem ért véget.
Folytatása következik!

Kozma Barnáné vagyok, Álmosdon élek. Mindig szerettem a mesék világát, gyermekemnek is tovább adtam a mesék szeretetét. Úgy…