A láp foglyai V.RÉSZ

Zsadán az egész testében remegett, szinte alig tért magához olyan gyorsan folytak az események és most itt áll egy halott tatár katona teste felett. Vívódott magában, hisz ő még soha ilyet nem tett, senki életére nem tört. De megszólalt a belső énje, amely azt súgta, ha nem ő, akkor most te fekszel élettelenül a földön!
Ez egy kicsit kijózanította, megmosta arcát a jó hideg vízben. Szinte habzsolta magába a vizet az edényből. Odament a halott katonához, levette karjáról a tőrt, akkor látta, hogy micsoda díszes öltözék van rajta. Kék selyeming, barna bőrujjas hosszú felsőrész, bőrcsizma és prém szélű sapka. Micsoda ruházat egy katonán, ilyet még soha nem látott. De nem tétovázhatott, gyorsan behúzta a katonát a nádasba, mást nem is tehetett vele, majd elindult a tatár megkötött lovához.
Nagyon szép volt a ló, kengyel és nyereg is volt rajta. A nyereg mellett egy nyeregtáska volt, leakasztotta, kinyitotta. Benne volt egy váltás díszes ruha, bárd, horog, kulacs tele vízzel. Megfogta a nagy íjat, a nyilakat is magához vette. Levette a lóról a kengyelt és a nyerget is és a lovat szabadon engedte. A ló vágtatva elszaladt, majd csak talál legelőt és vizet magának.
Lassan visszament a kúthoz, teleöntötte edényeit, majd összekötözgette a lószerszámokat, a tatár fegyvereket, a nyeregtáskát és mindezeket cipelve elindult vissza a nádasba.
Útközben többször megállt pihenni, egy kicsit le is ült, mert nem érezte jól magát. Valahogy erőt vett magán, hisz közel volt már a családhoz, tudta mennyire várják vissza.
Elég nagy csörtetéssel, de végre megérkezett. Lepakolt mindent és aztán minden elsötétedett előtte. Ankisza és Sáta gyorsan behúzták a kis kunyhóba és lefektették. Homlokára vizes ruhát tettek, hisz nagyon forró volt az egész teste.
-Sáta kérlek itasd meg a gyerekeket, én itt maradok apátok mellett!- mondta halkan Ankisza.
A gyerekek szinte körbeülték apjukat, minden rezdülését figyelték, de az eszméletlen feküdt, nem tudott magáról.
Sáta elhelyezte a vizes edényeket és akkor látta meg, hogy még milyen csuda dolgokat hozott az apja. Soha nem látott ilyen felszerelést, a kengyelt és a nyerget ismerte, de ilyen díszes ruházatot sem látott még soha.
-Valaminek történnie kellett apámmal a faluban! Ezek talán tatár felszerelések?!- gondolkozott kicsit hangosan Sáta.
Bement az anyjához és elmondta neki, a lányok kíváncsian várták, hogy Sáta nekik is megmutassa. Ankisza még soha nem látott ilyen ruhát, szépnek találta, de elszörnyülködött, hisz akkor a tatárok még mindig a faluban vannak.
A gondolat nem hagyta nyugodni, Zsadán nem tudja elmondani mi történt vele. Cserélgette a vizes ruhát férje homlokán, az néha-néha nyöszörgött egy kicsit.
Esteledett, Sáta megfejte a tehenet majd mindenkinek öntött egy kicsit a tejből. Már mást nem is tudott nekik enni adni.
-Milyen jó fiam van nekem, hálát adok a sorsnak, hogy őt nekem adta!- suttogott Ankisza.
Zsadánt rémálmok gyötörhették, hisz hangosan kiabált. Ankisza és Sáta közelebb ültek hozzá, hisz a sötétben már alig lehetett látni. A lányok megijedve összekuporodtak, féltették apjukat. Hosszúnak tűnt az éjszaka, alig várták, hogy virradjon.
Lassan világosodott, Zsadán már megnyugodva feküdt, elmúlt a forróság az arcáról. Ankisza egy kicsit megnyugodott, de Sáta nyughatatlan volt.
-Apámnak enni kellene, ha felébred, de mit adunk neki enni, semmink sincs! Így nem fog tudni lábra állni!- és szinte választ várt anyjától.
-Nem tudom fiam, nem tudom!- válaszolt sírva Ankisza
-Én már tudom, körbenézek, ahová betudok menni, megnézem a madárfészkeket onnan tojást fogok neki hozni! Amikor felébred, ezzel fogom megitatni. Most ne szólj kérlek anyám, a döntés joga az enyém! Apám a családot rám bízta. – szólt határozottan Sáta.
Ankisza nem szólt semmit, csak nézett maga elé, nem akarta a fiát elveszíteni. Sáta elindult, anyja hosszan nézett utána.
-Csak semmi baj ne történjen vele, bajból már így is van éppen elég!-motyogta magában.
Mást nem tudtak csinálni már megint, csak várakoztak, hogy Zsadán magához térjen és Sáta visszajöjjön.
Folytatása következik

Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok,  három éve írok verseket, novellákat  és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet.…