Szememben könnyek.

Apró, csillanó kis gyöngyök, éppen rájuk esik egy napsugár. Szinte tündökölnek.

Máskülönben talán észre sem vennéd.

Az előbb még nevettem? Nyugodtan ültem? Meglehet.

Most könnyezem. Lelkemnek már szüksége volt rá.

Megkönnyebbülés. Fellélegezhet. Jó ideje húzta már a bánat.

 

Érzelmek, élmények kavalkádja, színek, fények, illatok,

Szavak, gyöngyök, hangzatok, illanó kis gondolatok.

Itt-ott egy-egy sötét bánat. Lelkem világa.

Se patinás rend, se szervezettség. Nem értheted.

Nem értheted? Lelked kis finom műszerével érezheted.

 

Talán most suttogok. Az előbb még kiabáltam? Meglehet.

De most valami fontosat kell mondanom! Pont ilyen halk, bizalmas hangszínen.

„Mit szeretnél mondani?” – kérdezed.

„Mondani, mondani” – ismételgetem.

Micsoda hangzás! Micsoda dallam! Kicsit még örülök a szónak. Ízlelgetem.

Mennyei betűkombináció, hát hogyhogy csak most került elém?

Talán el is mosolyodom. Hangosan felnevetek? Az is lehet.

 

Megsimíthatsz. Ujjaid hidegek. Hagyom.

S már a nyelvemen van legféltettebb gondolatom:

„Én a Mikulástól egy sárga nyuszit szeretnék.”

Ennyi? Ennyi. Ez a titkom, őrizd most már Te is.

De vigyázz rá! A kis sárga nyuszira. Védtelen. Mint a lelkem.

Milyen jó, hogy itt vagy nekem!

 

Itt ülsz mellettem. Megölelnél.

Összerezzenek, felugrom. Nem hagyom.

Hidegek az ujjaid. S közben gondolom:

„Milyen jó, hogy itt ülsz velem! Szeretlek.”

Kifejezni nem tudom. Kifejezni nem tudom?

Hát olvass a szememből! A távolba révedek.

 

Szememben kövér könnycseppek.

Félve Rád tekintek. Aztán megint el.

„A semmi ágán ül szívem és remeg.”

Vajon megérted-e, megértesz-e?

 

Körülvette magát szívem. Egy-két fal, apró, értékes kis kövekből.

Simítsd végig!

Jól megformált, sima kavicsok, s mégis itt-ott egy-egy csiszolatlan felszín.

Síma, érdes, síma, szép. Magas, erős falak.

Kövei közt kis lyukak.

Nini, egy ablak! Ne félj betekinteni!

 

Belül tiszta kék tó, vize értékes kristály.

Napfény csillan rajta, meleg aranysugárban fürdik minden.

S egy féltve őrzött virág, védtelen, óvja reszkető kis testét.

Gyönyörű. Tiszta. Sérülékeny.

Emberi kéz nem bántotta: makulátlan, érintetlen.

Mélyen el van rejtve a tó oldalában.

 

Ha meglátod, elámulsz. Lenyűgöz a szépsége.

De vigyázz rá! Talán szégyenlős.

Erősen pásztázó tekinteteddel ne hozz pírt rá.

Egy-egy rövid pillantás, sokat jelentő tekintet már elég.

Megértheted kis lényét.

Csak tárd ki a belső ablakodat Te is!

 

„A semmi ágán ül lelkem és remeg.”

Világomnak kis titkát ki fejti meg?

Csodás virágomra rátalálsz-e?

Érintetlen szépségén elámulni tudsz-e?

 

Szeretettel gondolva minden autizmussal élő tanítványomra!

Rumy Ágnes az Irodalmi Rádió szerzője. 1990-ben születtem Székesfehérváron. Hivatásomat tekintve gyógypedagógus vagyok.Az első irodalommal kapcsolatos meghatározó élményeim…