rongyaira szakad lassan a világ
sár borít mindent és letarolva
hiába esdekel a kis virág
a gőgös talp végleg eltiporja
sok ártatlan ember porba sújtva
reménye nincs már csak puszta léte
hiába vár most tavaszt dacolva
sújtásra kész a pénzisten keze
eltiport vágyak és bomló álmok
imák ködébe szorított a lét
itt gyorsan épülnek szolgarácsok
elfordítja arcát tőlünk az ég
vajon van-e remény ott fenn az égben
hogy lesz “Ember az embertelenségben”
(Az idézőjeles rész Ady Endre Ember az embertelenségben
versének címe)