Az idő múlásában

A hold szemérmességében a felhő mögé bújik
Idős embert ünnepelni szégyenére válik
Úgy tűnik, hogy még a forgószél is fázik
Januárban születni, a hó végét meglovagolni
Jeges úton, vagy hót-taposó cipőben járni
Reményt nyújthat: tavaszi ébredésre várni.
A hold kikacsintott
S gúnyosan kacagott
Árnyéka rávetült házfalunkra
Jól esett szolid simogatása
Eltévedt ártatlan bogarak
Repdestek utcai lámpánkra
Mert a fény volt rövid élete
Utolsó reménysugára
A lekupaszított fák lombjai
Sajnálkozva bólogattak
Mennyi ideje van még hátra
Mennyi maradt a búcsúzkodásra
Csoszogva járok a síkos úton
A biztonságot keresve
Ez visszafogja az idő múlását
Megnyújtva vele az éltem hosszát
Felejthető: születésnapomat élem
Telefonkoszorú : gratulációnak vélem
Elrejtőznék szobám sarkába
Nem kívánkozom még a halál markába
Ahogy előbukkan a felhő mögül a hold
Kárörvendve nézi fáradt ábrázatom
Sápadt arcom hány keserű ráncot hord,
Ráncaim lehetnek bűneim hozadéka
Zaklatott lelkiismeretem ennek penitenciája
Megnyugvást csak az ima nyújthat
Kedvem visszatérése csak ezen múlhat

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100…