Gerbeaud

Sokan sokfélét gondolnak ha meghallják a Gerbeaud nevet. Van, akinek a pesti előkelő cukrászda jut az eszébe, van akinek a cukrászdához fűződő szerelmi történetek, fiatal fiúk és szórakozni vágyó módos asszonyok találkahelye rémlik fel. Kevesen gondolnak Gerbeaud Emilre a cukrászra, akinek a nevét viseli a hely és egy sütemény is. Elárulom nektek, hogy nálunk a Gerbeaud név említése, miért csal mosolyt a szánkra. No, nem a finom sütemény íz élményének gondolata, a csokoládé és a lekváros diós töltelék omlós tésztába rétegezett orgiája. Nem bizony. Anyukám a kilencvenes évek elején előfizetett egy gasztronómiai újságra, milyen megfontolásból ma sem tudjuk, mert ahogy mondani szokás igen jól süt és főz, no de egy szép színes újság mégiscsak más, mint a megsárgult kézzel írt receptek gyűjteménye. Édesanyám bőszen kísérletezgetett a konyhában, többnyire sikertelenül, mert bizony a család sokkal jobban díjazta a már megszokott ételeket. Anyut viszont eltántorítani nem lehetett az új receptek kipróbálásától, még karácsonyra is új süteményeket tervezett készíteni. Gondoltam, hogy nagy baj nem lehet, ha én a biztonság kedvéért készítek egy zserbót, biztos ami biztos, legyen azért hagyományos ünnepi édesség is az anyu által tervezett francia narancsos csodák mellett. Szépen tálcára szelve vittem a süteményt, és az ünnepi asztalra tettem, ahol már két tálcán sorakozott a zserbó szelet. – Ó anyukám, ha tudom hogy zserbót sütsz, akkor én mást készítek. – mondtam nevetve. Mire anyukám kicsit bosszúsan válaszolta. – Ez nem zserbó, hanem Gerbeaud!
A gasztronómia magazin előfizetése a grenadírmars receptjének közléséig tartott.