Vasárnap hajnalban, a nagy mulatozás közepette, gondoltam lemegyek a parkolóba és megnézem a kocsit. Remélem nem törték fel, a kerekei még megvannak. Néha nem árt az ellenőrzés. A domb tetejéről egy kis mellékúton elindultunk barátnőmmel.

Pár méterrel előttünk, láttam ott állt egy férfi és mosolyogva engem nézett. Én is néztem őt, de nem volt ismerős. Persze a mosoly az én számon is megjelent. Amikor odaértünk mellé, megszólalt:

–       Szia! Kérhetek egy ölelést? – mondta szépen, mosolyogva.

Hirtelen nem is tudtam mit csináljak. Mivel pár méterrel arrébb sokan álltak, és a barátnőm is ott volt, nem messze tőlem, gondoltam nem lesz semmi gond. Közelebb mentem, felemeltem két kezemet és átöleltem. Ő megfogta a derekam, sóhajtottunk mindketten egy nagyot. Pár másodperc után elengedtük egymást. Majd megszólalt:

–        Köszönöm, hogy átöleltél! Végre egy igazi magyar lány ölelt át… – és befejezte mondatát.

–         Én is köszönöm! Honnan tudtad, hogy magyar vagyok, még mielőtt megszólaltam? – tettem fel neki a kérdést.

–          Mert rád van írva.

–          Köszönöm még egyszer, szia! – és folytattam utamat.

Amíg oda nem értünk a kocsihoz, nem is tudtam másra gondolni, mint az ölelésre. A kocsival semmi baj nem volt, ezért elindultunk vissza.

Amikor felértünk a domb tetejére, a férfi még mindig ott állt. Épp el akartam menni mellette, de ő megfordult, megfogta a kezemet.

–          Szabad egy táncra? – kérdezte mosolyogva.

–           Köszönöm, de a barátnőmmel vagyok – válaszoltam meglepetten.

–          Nem baj – majd megfogta a barátnőm kezét és elkezdtünk táncolni.

Pár másodperc után megérkezett a barátja, beállt közénk. Körben állva, az út közepén egymás kezét fogva táncoltunk. A zenének hamar vége lett. Soha nem vártam, hogy hosszú legyen egy szám. De most igen. Boldog voltam. A tánc végén elköszöntük egymástól.

Azóta is az az ölelés és a tánc jár a fejemben. Nem tudom ki volt, lehet, többet nem is találkozunk, de azt az egy mondatot soha nem fogom elfelejteni:

–          “Végre egy igazi magyar lány ölelt át…”

Bubrik Zseraldina az Irodalmi Rádió szerzője. Bubrik Zseraldina Renátának hívnak, 1972. május 19-én születtem Miskolcon, ahol életem legnagyobb…