Soha nem gondoltam volna, hogy ez a pillanat is el fog jönni az életemben. Párszor a fejembe ötlött, hogyan fogok meghalni, de nem erre számítottam.
December utolsó napja volt, tudtam, ez az utolsó alkalom, hogy a kedvenc ágyamban hajtom le a fejemet. Lefekvés előtt – gondolatban – elköszöntem mindenkitől. Senkinek nem írtam meg, mire készülök, mert akkor nem tudtam volna teljesíteni. Szépen megigazítottam a lepedőt az ágyamon, a paplant felemeltem, szép lassan befészkelődtem a párnámhoz. Egy kicsit fáztam, ezért az orromig betakaróztam, majd álomba merültem.
Éjfél után pár perccel ébredtem, amikor hallottam a petárdák hangját. Tudtam akkor, mennem kell, tovább nem maradhatok. Az ágyneműt megigazítottam, igaz jobb lett volna magammal vinni, de túl nehéz, ezért itthon hagytam. Öltözködés közben rájöttem, inkább három rétegesen öltözöm. Hideg van kint, mínusz fokokat mondanak. Olyan melegséget éreztem, szemem alig tudtam nyitva tartani. Elővettem a lázmérőt, ami kis idő múlva 40 C’ mutatott. Éreztem, hogy nem vagyok jól, de mennem kellett, tovább nem maradhatok. Gyógyszert bevenni már késő, nincs értelme. Hajnali egy óra felé kinyitottam szép lassan az ajtót, és elindultam.
Fehér tájat vártam, de még a hó nem érkezett meg. Csendben mentem, még jó, hogy a lapos sarkú csizmát vettem fel, különben a kutyákat biztos felvertem volna álmukból. Most nem rohangáltak a kapuhoz, nem ugattak. Csend volt. Lehet, most örültem volna neki, ha ugatnak a kutyák? Nem tudom, de ezen nem fogok gondolkodni, inkább megyek tovább. Kezdek egy re jobban fázni. Egy kicsit gyorsítom lépteimet. Pár perc után megláttam három padot egymás mellett. Az egyiknél egy fa állt. Azt választottam, ha esetleg elkezd esni a hó, egy kicsit védve legyek. Leültem, nagyon hideg volt. Egy takarót hoztam magammal, amit leterítettem, majd ráfeküdtem. Éreztem, a lázam még mindig nem ment le. Szemeimmel előre néztem, de már nem sokat láttam, mindent homályos volt. Rázott a hideg. Gondolatom a meleg ágyamon keringett. Úgy éreztem, mintha rajta feküdnék. A paplant az orromig húzom, és már alszom is. A szám – bár nagy nehezen – de mosolyra fordult.
A másnapi helyi lap közleménye:
„ Helen T. helyi lakos holttestére találtak a közterületen lévő egyik padon. A teste megfagyott, szemei csukva, és közben a száján megfagyott a mosoly. Vajon mire gondolhatott az utolsó percében? „

Bubrik Zseraldina az Irodalmi Rádió szerzője. Bubrik Zseraldina Renátának hívnak, 1972. május 19-én születtem Miskolcon, ahol életem legnagyobb…