Ez a nap sem indult másképp mint a többi. Péter már kora reggel a buszon ült, hiszen a munkásszálló “kényelme” után várta az otthon, a szülői ház melege. Egész héten dolgozott, még készenlétet is vállalt, de szombat, vasárnap most szabad. Nem kell térdig sárban járni az olajmezőt, hiszen két napig szakadt az eső. Nem kell ma a szerszámos ládát messziről cipelni, hogy megjavítsanak egy szivattyút. Ma és a holnap a pihenésé, hacsak… apa nem talált ki valami elfoglaltságot. Mondjuk eső utáni permetezést, vagy kapálást, hiszen a homok gyorsan nyeli az esőt. Nem tudta mi lesz, de nem is bánta. Anya biztos valami finomat főz majd, hiszen egész héten a menza… már a könyökén jött ki. Volt piros, meg sárga leves, de mindennap másnak hívták, mégis olyan egyforma íze volt. Mondogatták is az egyik munkatárssal, aki remekül főzött, hogy ha ezek a szakácsok otthon is így főznek, akkor… Itt azután mindenki képzelje azt amit a habitusa megenged.

Elbóbiskolt, míg a busz falta a kilométereket. Pihent itt is. Fárasztó a napi munka, no meg utána az edzések, hiszen valahol le kellett vezetni a még megmaradó energiát. Nem pénzért, csak hobbiból, de szívvel és lélekkel. Arra ébredt, hogy a kalauz közölte a végállomás következik. Ahogy a jármű megállt, már szálltak is le az utasok. Péter az utolsók között kecmergett le a buszról, még kissé álmosan, de jóleső érzéssel, hogy mindjárt otthon lesz.

– Szia Péter – köszönt rá egy ismerős hang – de jó, hogy látlak. Azt hittem a hétvégén is dolgozol. Buli lesz Jancsiéknál, nem jössz el este? Mindig jó a társaság, meg marhapörkölt készül bográcsban… tudod, hogy Jancsinak jó bora is van… Meg lesznek ott igazán szemrevaló lányok is… szóval eljössz?

– Azt hittem már sose jutok szóhoz – jött a válasz – Zolika, ha valamikor feldobod a talpad, a nyelved úgy kell külön agyonverni… Igazán nem értem Pintyőt, hogy szerethet egy ilyen fickót aki ennyit tud pofázni. Ez a nők privilégiuma. Nem tudtad?

– Persze nevetett Zolika – ahogy te azt elképzeled. Nem jutott még eszedbe, hogy esetleg azért beszélek annyit, mert otthon nem tudok? – újabb nevetés – Na most akkor jössz vagy sem? Ildi is ott lesz. Láttam a múltkor is csak őt nézted, majdnem cigányútra ment a borod is… Mi lesz? Mondasz már végre valamit? Várjunk vagy sem?

– Fogalmam sincs barátom, mert azt sem tudom, hogy apa talált-e valami elfoglaltságot a hétvégére, valami sürgőset, halaszthatatlant, amit csak most és együtt tudunk megcsinálni. De ha mégsem, akkor, bár nem szoktam kimaradni, de lehet, hogy elmegyek. Ildi remek lány, szívesen csapnám neki a szelet, de a múltkor sem akart észrevenni… Ha egy szekér nem akar felvenni…

– Mi az, hogy nem szoktál kimaradni – replikázott Zolika – hiszen már tizennyolc is elmúltál, kereső ember vagy, mikor akarod az életet elkezdeni? Ma holnap bevisznek katonának és még azt sem mondhatod, hogy van egy lány akivel jársz, aki esetleg majd vár rád… Barátom te mazochista vagy! Nem is akármennyire. Nem lehet örökké dolgozni… élni is kell.

– Jól van jól! Csak hagyd már abba. Azt hiszed, hogy nekem nem lenne jobb bulizni, mint itthon is trógerolni, de tudod nálunk apa a főnök. Vele kell ezt megbeszélnem. De ha tudok elmegyek. Most elköszönök, mert anya már biztos valami finommal vár és nem tudja elképzelni, hol is vagyok. Na szia! Ha tudok megyek… de Ildi ott legyen ám, mert ha nem mondtál igazat… egy centi a tövéből… aztán a többivel azt csinálsz amit akarsz, vagy tudsz…

Ezen mindketten jót nevettek. Péter sietett haza, hiszen már fél órája, hogy a busz megérkezett, az otthoniak pedig elképzelni sem tudják hol lehet. Péter nem volt kocsmába járó, így azt nem feltételezhették, hogy valamelyik ivócimborával tért be a kocsmába néhány körre. Anya már várta. A kedvence készült, tojásleves, csirkepörkölt galuskával és utána csörögefánk, úgy ahogy csak anya tudta elkészíteni. Roppanósan, hajtogatva és rengeteg porcukorral… Mire feltérképezte, mit is lehet majd a pocakba tömködni, apa is megjelent és hatalmas öleléssel üdvözölte fiacskáját. Nagymama is előkerült – a tyúkoknak adott valami zöldet – és ő is néhány puszit nyomott az unoka arcára.

– Apa – fordult oda Péter – mit terveztél a hétvégére? Zolikával találkoztam ahogy leszálltam a buszról és meghívott estére Jancsiékhoz egy buliba… Sok volt a munka a héten, igazából jó lenne egy kis kikapcsolódás nekem is. Mit szólsz hozzá apuci?

– Igazából csak holnapra terveztem munkát, ha ilyen marad az idő, tudod meg kellene permeteznünk a szőlőt. De ha nem maradsz túl későig, akár el is mehetsz – jött a válasz – hiszen nagy fiú vagy már, önálló kereső, neked is jár a pihenés! De ha reggel ötkor hozzáfogunk délre már végzünk is. Ehhez igazítsd az elfoglaltságod. Rendben?

– Persze, hogy rendben – vágta rá gyorsan Péter – persze, hogy rendben. Korán itthon leszek, azután holnap bepermetezünk és még buszig pihenni is tudok egy kicsit!

Ebéd után az előkészületek zajlottak a holnapi munkához a tanyán, ahol a szőlő volt. Nagy betonkádba vizet hordtak, apa beáztatta a rézgálicot, kicsit körbenézték a szőlőt, majd mentek haza, mert készülni kellett az esti bulira.

– Pulóvert azért vigyél fiacskám – mondta anya – mert azért az esték hűvösek. Azután nem maradj későig, mert tudod apád dühös lesz, ha nem tudsz holnap helytállni a munkában.

Azután már indulni kellett. Nagy lesz a meglepetés, hogy mégis eljött. Zolika már biztos elkotyogta mindenkinek, hogy itthon van, így biztos, hogy várják is. Csak legalább Ildi is várná. A fiatal szőkeség, már az első pillantásra belopta magát Péter szívébe. A lány, mintha tudomást sem vett volna róla, szinte rá sem nézett egész este. Ez bántotta is egy kicsit, de nem tulajdonított egyenlőre nagyobb jelentőséget az ügynek. – Sietek haza – szólt még vissza a kapuból – kulcsot vittem, de igyekszem korán jönni – azzal már robogott is Jancsiékhoz.

A társaság egy része már ott volt. Az udvaron a bográcsban már rotyogott a pörkölt, körülötte a férfiak. a társak, mindegyikük kezében borral teli pohár. Ahogy felmérte a helyzetet Péter már látta, hogy ez nem az első kör. Nagy szeretettel üdvözölték, hátba veregették, mindenkinek volt hozzá egy- két szava, vagy megjegyzése: mármint régen láttalak, már le se… a kisebbet, mióta városi fiú lettél… stb, de a légkör mit sem veszített baráti jellegéből. A cukkolás meg hozzátartozott a mindennapokhoz. Péter már megszokta, a munkahelyen sem volt ez másképp. Előkeveredtek a lányok is, ők még puszit is nyomtak az arcára, mire a fiúk egy része összehúzva a szemöldökét, de az arcán vigyorral fenyegette meg, hogy mi lesz, ha elcsábítja tőle a kedvesét ez a városi ficsúr… De Ildi nem volt sehol. Mindegy – gondolta – talán majd legközelebb. Eldöntötte, ezt az estét akkor sem hagyja elrontani. Egy lány még nem a világ – csengett a fülébe egyik öreg munkatársa mondása – hisz látod fiatal barátom, harmincöt éve nyüstöljük egymást ugyanazzal az asszonnyal oszt mire mentem vele, ahelyett, hogy válogattam volna közöttük. Tudod nő és villamos után nem fut az ember, jön másik… ezt annyiszor emlegette, hogy már mindenkinek a könyökén jött ki, de minden alkalommal jót nevettek rajta. Az a hír járta, hogy az öregnek otthon szavazati joga nincs. Azért is jött a hajdúságból ide dolgozni az alföldre.

– Látom, hogy Ildit keresed, mert úgy pásztázol a szemeddel, mint egy vércse ami a zsákmányát keresi, de itt lesz ő is nemsokára, csak még valami dolga volt otthon – bökte hátba Zolika, huncut kacsintással a szemében – látjátok – fordult a többiekhez – nem is a mi kedvünkért, a barátai kedvéért van itt, hanem Ildi az aki elrabolta a szívét… Na mit szóltok hozzá? Itt egy valódi hősszerelmes, helyett Péter, a mi barátunk! Erre inni kell cimborák, mert úgy részt vennék már egy jó lakodalomban!

A fiú vörös lett mint a rák! Mérges is volt Zolikára, mert csendes titkát, amit csak vele osztott meg, most világgá kiabálta. Olyan a szája mint a kacsa feneke. Állandóan fröcsög… Most minek kellett ez. A lányok biztos elmondják majd Ildinek és akkor… lehet, hogy a lány szóba sem áll vele többet. Ki tudja, hogy van-e udvarlója? Ez a Zolika, ez a Zolika! Ezen azután a társaság még jobban nevetett, látva, hogy a fiú kezd hasonlítani egy főtt rákhoz, amit ugyan még egyikük sem látott, de a mondás az mondás. Akkor biztos úgy is van! Péter, hogy leplezze zavarát, úgy tett, mint aki félrenyelt és heves köhögésbe kezdett, amitől a jókedv még magasabbra hágott. Jött a hátba verés, a jó tanácsok sora, hogy ilyenkor mi a teendő, még Janika fel is kapta és alaposan megrázta, hátha akkor könnyebben távozik a cigányútra szalad borocska. Később ildi is megérkezett. Csinos volt, szőke és csodálatos volt a szeme. A fiú úgy érezte, hogy megtalálta élete értelmét, neki már ebben a világban csak Ildi kell és senki más!

Meglepetésére, most nem volt a lány olyan tartózkodó. Még puszit is adott Péternek üdvözlésül. Ettől a fiú még vörösebb lett, már igazi gutaütéses színe volt. Persze, hogy megint Zolika volt aki kavargatni kezdte a dolgokat.

– Ildi – azt ugye tudod, hogy Péter fülig szerelmes beléd – mondta, közben ha nem lett volna füle, biztos, hogy a szája körbeéri a fejét – csak azért volt hajlandó leereszkedni közénk, mert mondtam neki, hogy itt leszel. Dolgos fiú, jó haver, ha nem foglat a szíved, jól járnál vele…

Péter legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Na ha legközelebb találkozik Zolikával, azt az egy centit csak kivágja a tövéből, bár inkább a nyelvét kellene. Hogy tehetett ilyet. Barát az ilyen! Már bánta azt amikor úgy határozott, hogy eljön. Csak ült magába roskadva, bámulta a kezében lévő borospoharat és nem tudta mit is kellene erre felelni. De hirtelen felkapta a fejét és kicsit ugyan rekedtes hangon de – és ezen maga is elcsodálkozott – odavágta:

– Tudod Zolika, Ildi egy csodálatos lány az én szemeben, lehet, hogy neki nem jelentek semmit, de inkább így is ő, mit te talpig díszmagyarban!

A röhögés fergeteges volt! A fiú úgy látta, hogy Ildi is hálásan néz rá a visszavágásért és Zolika… ő volt aki a leghangosabban nevetett, majd alaposan hátba vágta a cimborát!

– Így kell ezt barátom -mondta – most már akár a lánykérés is jöhet!

– Az még egy kicsit korai lenne, te dumagép – válaszolta Péter helyett a lány, azzal belekarolt a fiúba – de hosszú az este, még minden előfordulhat. Igaz Péter?

A vacsora is jó hangulatban zajlott. Fogyott a borocska is. Előkerült az “üvegből” egy- két magyar nóta is. Mert minden borosüvegben van, ha jó a bor, több, ha kevésbé akkor kevesebb. De olyan bor nincs ami nem rejt magában néhány kedves strófát. Már két óra felé járt az idő, mikor széledni kezdett a társaság. Hogy elszaladt ez a néhány óra – gondolta Péter – s amikor a végig mellette ülő lány is készülődni kezdett, összeszedve minden bátorságát megkérdezte: hazakísérhetlek? A lány bólintott és elindultak. A cimborák még tettek néhány borgőzös megjegyzést, vigyázva arra, hogy ne lépjék át a jó ízlés határát, de azért legyen éle a dolognak. Egymás mellett haladtak és beszélgettek. Azután egyszer a lány belé karolt és megkérdezte.

– Tényleg tetszem neked Péter, vagy csak Zolika hamiskodott, mint szokott? De őszintés! Te egy nagyon rendes jóravaló srácnak tűnsz, de majd elválik. Nos? Mi a válasz?

– Már a múltkor is csak téged néztelek – jött a válasz – de akkor rám sem néztél. Most nagyon rosszulesett volna, ha nem vagy itt. De arra gondoltam, hogy egy ilyen csinos lánynak biztos van már partnere, udvarlója, ezért nem is tápláltam nagy reményeket. De szívesen járnék veled, ha te is akarod, bár én csak ritkán vagyok itthon, mert a városban dolgozom. Ha így is megfelel? De ezt csak te döntheted el.

– Nekem megfelel, hiszen én is a városban dolgozom, csak hétvégeken vagyok itthon. Udvarlóm is akadt volna számtalan, de úgy érzem még nem találtam meg az igazit. Addig nem akartam ezzel a kérdéssel foglalkozni. De szívesen találkozom veled. Azután majd meglátjuk a dolgok hogyan alakulnak.

Lassan Ildiék házához értek. Még hosszan beszélgettek mindenről. Terveikről, elképzeléseikről, az életről és… ami egy ilyen korú fiatalnak csak megfordulhatott a fejében. Megbeszélték, hogy holnap a busznál találkoznak. Azután az élet, majd hozza amit hoznia kell. Péter az órájára nézett amikor elköszönt és hazafelé vette az irányt Négy óra múlt pár perccel. Istenem – gondolta – lesz nemulass, ha nem ér haza addigra mire kelni kell. Sietősre fogta a lépteket, a végén már szaladt is. Pár perccel fél öt előtt ért haza. Na ha apa még nem kelt fel, akkor gyorsan be az ágyba és ha kelti, akkor majd úgy csinál, mintha… Előkereste kulcsot, dugta volna a zárba, de nem ment. Első pillanatra az fordult meg a fejében, hogy nem a jót hozta el, hanem sietségében egy másikat kapott le a kulcstartóról, De nem, hiszen belemegy csak nem fordul el! Benne hagyták a másikat, villant át az agyán, apa így akar ellenőrizni. Sután, bután áll az ajtó előtt, amikor hallotta, hogy megcsikordul a zár. A nyíló ajtó mögött apa állt, arca szigorú volt, de csak ennyit mondott: ez neked korán van? Ilyenkor kell hazajönni? Majd sarkon fordult és bement öltözni.
No ezt megúsztam villant át Péter agyán, de már hallotta is a következő szavakat:
– Mit áll ott? Gyere be, öltözz! Mennünk kell! Aki éjszaka legény annak nappal is legénynek kell lenni! Vár a munka, tudod, hogy tegnap leáztattam a permetszert.

Az egész délelőttöt végighajtották. A permetező nehéz volt, de a fiú nem hátrált meg. Apa ugyan mondta, ha fárad, akkor fél géppel permetezzen, úgy mégiscsak könnyebb, de azt már nem. Egész délelőtt ott volt közöttük a feszültség, de apa nem vesztegetett több szót a történtekre. Még nem volt egészen dél, amikor végeztek. Elmosták a gépeket, bezárták a tanya-épületbe és elindultak haza. Az ebéd már várta őket. A terített asztalon finom húsleves gőzölgött, karajcsontból, úgy ahogy anya, olyan istenien tudta megfőzni. Evés közben apa törte meg a csendet.

– Helytálltál fiam és most nagyon fáradt lehetsz. De így jár az aki nem tarja a szavát. Ez neked korán volt, reggel fél öt mikor hazaértél … ez neked korán volt?

– Apa – jött a válasz – aki azt mondja, hogy vasárnap reggel fél öt az nincs korán, hát… de a mondatot amit viccesnek szánt már nem tudta befejezni. Apa felcsattant.

– Majd megtudtad volna, hogy mit jelent az adott szó… bezzeg az én időmben…

Nagymama, a csodálatos öreg nagyi, csak csendesen szólat meg, de súlya volt a szónak:

– Fiam, nem tudod kit vertem meg azért, mert két nappal később jött haza, mint ígérte és még a lovak és a kocsi is vele volt?

Apa kezében megállta a kanál. Rámeredt a nagyira, úgy mint aki szellemet lát. Majd belecsapta a vasárnapi húslevesbe a kanalat, felállt az asztaltól és bement a szobába. Délutánig, a búcsúzásig nem is került elő. Péter tudta, hogy apának igaza van, de hát mint nagyi mondta ő is volt fiatal… Akkor meg minek ez a körítés, hogy: bezzeg az én időmben? Hiszen senki sem volt jobb a deákné vásznánál, csak mások voltak a lehetőségek. De minden fiatal megtalálja a rést, ahol egy kis szabadságban lesz része. Ha megöregszik ezt elfelejti… Mint annyi minden mást! De Ildi akkor is megérte! Csodálatos lány! Istenem, csak a buszt le ne késse, mert ott várja őt. Annyi mindent kell még megbeszélni. S az idő… az idő ami eddig csak vánszorgott, most fénysebességre kapcsolt… De ő vele utazik, ha fene fenét eszik is!

Hegedűs Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Hegedűs Gábor. Szeged melletti településen Algyőn lakom. Nem itt születtem, hanem…