Kék ég alatt egy kicsi falu húzódik meg, hol a házakat fehére meszelték s az utcára tornácuk nevetnek a fonót fakerítés mögül. Az utcaporán mit hajnalba a gulya csánkja szántott most víg gyermek zsivajgása tölti be. A fiatal fiúgyermekek rongylabdákkal, vagy lábuk között falovacskával vagy épp golyózással töltik idejüket. A lányok kukoricából készült vagy épp rongybabával foglalják el magukat. De van, hogy a jászolnál leskelődnek szülőknek segítenek, vagy a határban dolgoznak szüleikkel. Markot szedtek, ceglédi kannában hordták a vizet, vagy épp kötelet vettetek. A fiatalemberek, ha kell ekeszarvát fogták, vetnek, vagy éppen aratnak. A Lányok otthon a ház körüli munkában veszik ki részüket.  Az idősebbek már a családi elfoglaltságban tevékenykedik a munka nyújtotta lehetőséggel. Hol teknőben mángolva mosták a ruhát hol a melencébe dagasztotta kenyeret. Izzó kemencébe kenyeret vettnek mit reggel dagasztanak s pihentetnek. Majd a főzésnél serénykednek, hogy meddig re meg jönnek a határból a férfiak minden meg legyen így segítve anyát. Az időfolyamán felzárkózni az élet előírt eladósorba. Szabad idejükben a hímzés és a stafírung elkészítésén dolgoztak kifogástalan a keményített, ingeket vasalják. De vasárnap kihal, e falu hisz mindenki Misére siet, hogy hálát adjanak Istenek. Telnek, a napok az órák Mikor előveszik a szép ruhát. Lábán bőrcsizma s rajta ezer szoknya s rékli s rajta egy kabát erre hatalmas berliner kendőt terített anyám. Édesanya a tisztaszobából kiált! Mind egy angyal úgy reppent mindenen át. Hisz tudva, mi jő ez után. Rá öltheti az ünnepi ruhát, lábára csizmát áld, apánk s fejére kalap hisz ez dukál. Csatos imakönyv vett elő anyám. Kezembe adta s indult a család. Misére ballagva jobb kezembe húgom keze. Hisz oly apró törékeny teste. Büszke bátyóként lépdelt vele, s közbe szíve hevesen verve az Urat érezte. S jöttek a szülök beérve a szenthelyre gyermek szeme csillogón tekintet, lelke szíve könnyűvé válik, érzi az Urra enyhe simításét.  Érezte, ahogy a jó Isten testét átjárja. Meg csendült a harang s szólt a játék az orgonán, s dalra kelt a nép árbús szemmel, nézte az atyát érzi testében a szellemi változást a tisztulást. Mikor vége lett a misének könny szökőt szemébe s érezve lelke nehéz terhét. Haza fele kérdés hullám apa anya alig győzik kíváncsiskodást. Telnek az évek s a játékot könyv váltja feladatok csak úgy nőnek. Éppen úgy mind természetben zajló élet. Virághullás alól a zöld ruha a fáknak lesz aranykorona. Majd vetkőző pucér ágak. Örökzöldön cinege éneke szállva. Apja dicséri kicsi fiacskát milyen okosan végzi az iskolát. Mily sudár termete nem sokára jöhet, velem foghassa a kemény munkát felvált hasa szülő anyát. De a gyerek atyai szó után elsírta magát. Kitért ajtón és az istálló felé vette útját háta mögött hagyva a családot. Apa kereste egy szem fiát, de nem lelte sehol se már, bejárta az udvart s a ház zegzugát, de sehol se lelte fiát. Templom tornyában harangláb ott állt könnyes szemel és mormolja imát kezébe tartva a bibliát. Kétségbe eset apa fia vállát erősen fogja. Izgatottan kérdi öt mért tekeregtél el ily késő órában? Már aggódtunk érted könnyed fájdalmas nékem haza térnek s anyát nézte ki a sarokban könnyes szemel zoknit stoppolt éppen. Elé fordult megcsókolta kezét elmondta szíve súgót érzést.

– Ne sírj, apám pap leszek s nem juhász, s nem fogom az eke szarvát, habár a természet is oly csodás. Reggel madárdal szól neki, s a fű is harmatosan hajladozna. De nem tehettem én pap leszek, ebből nem engedek. Haragra gerjedt az apa biztos vagy ebben édes fiam és felemelte akarata ellenszegülés fiára kezét.

– Igen sudár termettem s fekete fejem a lelkem súgta ezt nekem. Mind lelki pásztor ki beteg szívnek gondnoka, ki léleknek útba igazítója,

– Nem bánjuk csillapszik, apa haragja a tisztaszobába rohan. Másnap összerakták a ruhát s ifjú legénynek és útnak indították. Akkor menj, ha csak ennyit jelentünk neked. A fiú könnyes szemel nézet szüleire és elindult Jézus útján. Teltek az évek apa fejét befesti az idő ecsete. Anya törékeny testtel reggelihez készülődtek. Keresztet vettetek a kényére majd apa megszegte. Valaki kopogtat a posta levelet hozott. Benne volt a remény egy év és ismét hazatér. Anya keresztet vetet és elmondta egy imát, hogy magához ölelheti egy szülött fiát. Befejezve e levél tartalmát másnap útra indult apám s anyám, hogy készülődésbe tegyék a napnak minden szakát. Következőnap reggel megáll, egy szekér a bakról leugrik egy legény reverenda takarta sudár termettét. S lábán saru. A derekán kötél s három csomó. Anya csak állt zokogva némán, s térdre eset s meghajolva érintette a ruhát.  Még miközben apámhoz szólt anyám. Sokkcsodálkozó szem meredt reá. Fordulva indult meg a hang után. Anyám lassan emelte fejét s könnycsepp perget arcán, tekintetén. Odalépve két kezével emelte fel anyja arcát meg jöttem itt-hol vagyok édesanyám. Nézzen reám? De anya kezet csókolt neki. Majd apám kalapját földre ejtve térdre eset üdvözlés képen az Urat éltette. De én vagyok s lehajolva felsegítette szüleit és apa a bevezette szerény hajlékába. Az asztalon kenyér s bor fogadta. Kinyitotta tisztaszoba ajtóját, s látva berendezték részére egy fehér oltárt. A falon Mária kép a sarokban egy faragót tulipános láda s mellette a szék. Könnybe lábadt szeme sajgót szíve miképpen szüleit és az oltár fele nézet. De apám-szólt halkan. Én vagyok kit juhásznak akartatok, de nézze mivé lettem ez az életem. Én nékem szólnak az angyali trombiták sok testvérem lett odaát. Együtt sírunk s nevetünk, együtt éljük életünk. Együtt mondjuk el az imát, a zsolozsmát és együtt fogyasszuk el az úrtól kapót, elemózsiát. Gyógyítom beteg lelkeket s titkon őrzöm azon dolgokat, mit nekem elmondnak. Édesanyám boldog ember vagyok, már ne könnyezzenek, inkább adjon egy falat kenyeret, mert éhes gyermeke!

– Jöjjön atyám szólt apám e szoba önre vár. Keserű ízt érzet a lelkembe miképpen a tisztaszobába lépet. Úgy érezte már nem gyereket szeretik benne. Hanem Jézust tisztelik éppen. Betért az oltár elé elmondta imát majd fehér oltármellé letette a reverendát. Felvette bricsesznadrágját ingét mellényét lábára csizma került s eléje a kötény mi itt egy viselet volt majd szüleihez kilépet. Egy óra talán eltelve anyám és apám oldódni látszottak. Ölelték úgy mind azon a nyáron. Majd szobájukba lépet s kihozta féltve őrzőt kincsét át nyújtotta neki dédi nagymama csatos imakönyvét. Apám megveregette vállát s egy kérdést intézet felém.

– Akkor édesfiám nem bántad meg?

– Nem apám s köszönök mindent édesanyám meg csókolva dolgos kezét. Nem sokára valaki kopogtat, kinyitom az ajtót, húgom állott két kicsi gyermekkel mosollyal fogadva. Mind angyalok repültek anyám felé át ölelte húgom együtt lett a család szólt a dal az ének nevetek sírtak, éppen. öleltek kedvesen. Együtt zengtük az áldott imát. Majd a meg áldotta e drága családját s újra boldog kacagás töltötte meg e szerény kicsi házat!

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű…