Versben és európai stílusú haikukban…

Te tudod, az élet ködében nem lehet előre látni?
Azt is, hogy állomás jő-e vagy ütköző… azt ki kell várni!
Mindenki csak rakja a kazánt és rohan a vakvilágba,
Nem is lát, ebben a vacak ködben, de bízik a sínpárba.

Van olyan is, amikor valakinek kifogy a mozdonyból a szén,
És ha még ez a nyílt pálya eset… onnantól ő már nem fenomén.
Van, hogy a víz fogy el és nincsen közelben állomás töltőkúttal,
Onnantól csak leülsz és keresed, hogy kötsz alkut a szárazsággal.
*
Perc harmónia
A régmúlt szépségei…
Itt már nem javít!
*
Lét dallamképlet
Fakult közömbösséggel.
Élet rövidül.
*
Sors, csak fintorog,
Tervekről, minek tudni.
Perc nincsen reá.
*
Életem vezet,
Vagy én is vezethetem?
Süllyedő jövő.
*
Próbáltam a sorsomat megtartani a markomba,
Aztán meg úgy igyekeztem, betömni a szatyromba…
Az, sunyin mindenhonnan kibujt, nevetett… arcomba.

Az életem púpos volt és nem tudtam mindenhová bebújni,
Vele a ködben sem lehetett mást, csak minden elől elbújni…
Görnyedt volt a háta, velem csúnyán bánt… már múlt, kár már felfújni.

Hazug lét púpos ködében, csillogva villódzó-vibráló színorgia,
Mint korhadt zsaluk, nem a színes élet élvezetének a pillanata…
Visszanézve a púpost én már nem látom… ez volt a zenit-pillanata?

Ismerem én, hogy ajándékba kaptam az életem,
Ha rosszul sáfárkodok, az árát, majd megfizetem…
Hmm… de ha ködbe elvesző sorsom a lehetetlenem?

Vecsés, 2016. május 25. – Kustra Ferenc